Post by Neji on Oct 27, 2005 7:26:17 GMT 1
Zos elküldte nekem, a J-rock ismertetõt. Bemásoltam ide, hogy legyen viszonyítási alap a többi ismertetõ megírásához. ^^ *tény, én rövidebb valamiben gondolkoztam, azonban Zosnak kell igazat adnom, kell a hosszabb ismertetés, ha rendesen be akarunk mutatni egy fandomot.*
A jrock (vagyis inkább a visual kei) fandom
A japán könnyûzenei életben a 80-as években tûntek fel az elsõ nagy és mind a mai napig meghatározó zenekarok, akik a téma szempontjából szóba kerülhetnek. A rock, metal, goth, és egyéb zenei irányzatok mellett számos más – leginkább a japánokra jellemzõ – mûfaj alakult ki, de ami az egész fandom szempontjából történetileg meghatározó, az a visual kei. Ennek a lényege, hogy a zenészek a külsõségekre is nagy hangsúlyt fektetnek, tehát csodás, díszes kosztümjeik vannak, és annak ellenére, hogy férfiak, maszkszerû sminket viselnek, a hajuk pedig általában színes és feltûnõ.
Egy idõ után sokan rájöttek, hogy a fiatal, androgün (tehát nemtelennek tetszõ) külsejüket úgy is kihasználhatják, ha minél díszesebb nõi ruhákba öltöznek. Ezzel aztán kultuszt teremtettek. A japán lányok megõrültek ezekért a srácokért (nem véletlen, hogy ilyen népszerû lett a dolog, hiszen Japánban a visual zenét hallgató tábor nagy része fiatal lányokból áll), így aztán a további népszerûség érdekében, vagy csak a poén kedvéért hamar felütötte a fejét a fanservice. Tehát a fiúk már nem csak szépek voltak, de olyan erotikus jeleneteket adtak elõ a közönség elõtt, ami igencsak elgondolkodtatta az embereket a szexuális beállítottságukról…
Hát valahogy így kezdõdött a slash-ficek története is. A rajongók látták a kedvencüket, amint egy másik férfivel intimnek tûnõ viszonyba kerül, aztán hazamentek és elképzelték, hogy ha ez megy nyílvánosan, akkor vajon mi történhet akkor, amikor a fiúk kettesben vannak.
A legelsõ jrock-ficek természetesen az akkori, 80-as évek végi bandákról szóltak: ilyen volt az X Japan, aztán a 90-es évek elejétõl fogva a L’arc~en~ciel, a közepétõl a Malice Mizer, a végétõl a Dir en Grey, hogy tényleg csak a legnagyobb neveket említsem.
Akkor egy kicsit konkretizálva, hogy miért is válhattak ezek a bandák a slasher írók témájává:
Az X Japan sok tekintetben forradalmi változásokat hozott a japán zenei életben, a népszerûségük a feloszlásukig töretlen volt, sõt azóta is mindenki ismeri õket, így az õ esetükben az elsõszámú ok a siker. A két alak, aki a leggyakrabban feltûnik azóta is a ficekben, az Yoshiki, a hol nõies, hol férfias énekes, valamint Hide, a gitáros, aki a halálával vált igazi ikonná. Ez a furcsa öngyilkosság mélyen megérintette a rajongókat, együtt gyászoltak a volt bandatagokkal, és sokakat kétségtelenül megihletett a dolog, mert olyan váratlan, olyan érthetetlen volt Hide halála.
A 90-es évek elején tûnt fel a L’arc~en~ciel, és azon kevesek egyike ez az együttes, akik még mindig léteznek, mi több, sikeresek. Sõt talán most még sikeresebbek, mint a kezdetekkor. Ennek fõ oka az énekes, Hyde. A kezdeti lányos-visuales imázst hamar levetkõzve õ lett a nõk kedvence, és erre rá is játszva a színpadi fanservice-szel és egyéb érdekességekkel borzolta a kedélyeket. A banda átmeneti szüneteltetésének és a szólókarrierjének idején ehhez még társult a Gackt-féle közös mozi, de errõl majd részletesen szólok késõbb.
A Malice Mizer a visual kei népszerûségének csúcsán tûnt fel, sõt egy kis túlzással õk maguk voltak a visual kei. Klasszikus zenébe oltott hangzás, csodás ruhák, és karizmatikus egyéniségek a bandában mind-mind hozzájárultak a sikerhez. Az igazi ismertséget a Gackt-éra hozta meg. Gackt csodás herceg volt, tökéletes slash-alap, hiszen egyrészt ott volt Mana, aki inkább tûnt nõnek, mint férfinak, és ehhez az imázshoz mereven ragaszkodott, másrészt a Kami-féle legendás barátság is gondolkodóba ejtette az embereket. Amikor azonban Gackt távozott az együttesbõl, zûrzavart hagyott maga után. Hosszas keresés után megtalálták az utánpótlást Klaha személyében, aki ugyan más személyiség volt, mint Gackt, de jól pótolta õt a herceg szerepében. Róla is sok slash született, bár közel sem annyi, mint a szólókarrierbe kezdõ Gacktról…
Elõször is Gacktról ki kell jelenteni, hogy õ egy igazi jelenség. A karrier érdekében nagyon sok dolgot feláldozott: magánéletet, egyéniséget, stb. Amikor kilépett a Malice Mizer-bõl, maga köré szervezte a bandáját, akik ugyan csak statiszták az õ egyszemélyes sikerében, slash-alapnak mégis tökéletesnek tûntek. Például You, a gitáros és közte fûzõdõ mély barátság sokaknak szemet szúrt, de a dolog pikantériáját maga Gackt szolgáltatta, amikor kétértelmû nyilatkozatot tett. Aztán a félmeztelen, egymást ölelõs képeken már senki sem csodálkozott. A Vanilla koncertvideó, ahol a tökéletesen begyakorolt, érzelemmentes, de kétségkívül hardcore fanservice megy, minden slasher egyik alapmûvévé vált.
Az igazi slash-hullám viszont akkor érte el Gacktot és Hyde-ot, amikor Gackt felkérte kedves pályatársát, hogy az általa írt, játszott és promotált filmben vállalja el az egyik fõszerepet. A film – bármilyen középszerû is volt – nagy siker lett, nagyrészt a két névnek és annak a hírverésnek köszönhetõen, amit keltettek körülötte. A két férfi folyamatosan egymást ölelve, egymással elmerülten beszélgetve került lencsevégre, és hát akkor mit számított a tény, hogy Hyde esetleg friss házas? Érdekes módon a Moon Child ficek még mindig népszerûek, így több évvel a forgatás után is.
A Dir en grey a legslashelhetõbb bandák egyike, mert minden tag igazi egyéniség, ráadásul a párosok szabadon kombinálhatóak. 98-ban indult a karrierjük, amikor is még nagyban dúlt az androgün külsõ divatja. Ekkortájt rögzült a szoknyás-festett bitch Toshiya képe, aki azóta „kinõtte” ugyan ezt a szerepet, de még mindig elõszeretettel ábrázolják passzív szerepben. A fanservice (amíg még volt) nagy részét is õ szolgáltatta. Ugyancsak sub szerepet kap a ficek 99%-ban Shinya, a dobos, aki törékeny, nõies jelenség. Õt bárkivel szabadon lehet kombinálni. Die és Kaoru mindketten kimondottan férfiasak, leggyakrabban mégis együtt szokták ábrázolni õket. Én személy szerint ennek nem látom az alapját vagy a lehetõségét, de a ficek 30-40 %-a az õ párosukra épül net-szerte. Kyohoz, az énekeshez a fanfic-írók közül kevesen mernek „mélyrehatóbban” nyúlni, mert õ igen érdekes jelenség. Általában a rövidebb PWP-kben kap szerepet, de nagy romantikus szerelmes történetet ritkán kerekítenek köré.
Ezek a bandák „történelmi” jelentõsségûek, de rajtuk kívül is sok együttest fedeznek fel a slasherek maguknak. Mindig az aktuális népszerû csapatok esnek áldozatul a témának, különösen, ha még rá is szolgálnak. Így volt ez például A Dué le Quartz-os Miyavival, aki azóta is igen népszerû téma (bár mostanában, miúta szólózik, már nincs kivel megslashelni), aztán gyakori még a Luna Sea-slash, a Gazetterõl, a Glayrõl, a Kaggraról, a Pierrotról, a Shaznaról, és a Moi Dix Moisról szóló történetek, és még sorolhatnám. Persze az új bandák is beépülnek szép lassan a témák közé, így láttam már Sid és Alice Nine slasht is.
Összefoglalva: a japán zene elõnye, hogy ezek a srácok a legtöbb esetben még némi okot is szolgáltatnak a rajongóknak, hogy végülis slashtémává váljanak, így aztán a fandom igen elterjedt és változatos. A teljesen AU történetektõl a klasszikus PWP-ken át egészen a nagy ívû sztorikig, ahol az együttesek teljes karrierjét feldolgozzák, minden megtalálható a neten. Magyarul kevés íródott, néhány fordítás van itt-ott, hiszen a jrocker-közönség nem nagyon kezdett még nyilvános publikálásba.
A jrock (vagyis inkább a visual kei) fandom
A japán könnyûzenei életben a 80-as években tûntek fel az elsõ nagy és mind a mai napig meghatározó zenekarok, akik a téma szempontjából szóba kerülhetnek. A rock, metal, goth, és egyéb zenei irányzatok mellett számos más – leginkább a japánokra jellemzõ – mûfaj alakult ki, de ami az egész fandom szempontjából történetileg meghatározó, az a visual kei. Ennek a lényege, hogy a zenészek a külsõségekre is nagy hangsúlyt fektetnek, tehát csodás, díszes kosztümjeik vannak, és annak ellenére, hogy férfiak, maszkszerû sminket viselnek, a hajuk pedig általában színes és feltûnõ.
Egy idõ után sokan rájöttek, hogy a fiatal, androgün (tehát nemtelennek tetszõ) külsejüket úgy is kihasználhatják, ha minél díszesebb nõi ruhákba öltöznek. Ezzel aztán kultuszt teremtettek. A japán lányok megõrültek ezekért a srácokért (nem véletlen, hogy ilyen népszerû lett a dolog, hiszen Japánban a visual zenét hallgató tábor nagy része fiatal lányokból áll), így aztán a további népszerûség érdekében, vagy csak a poén kedvéért hamar felütötte a fejét a fanservice. Tehát a fiúk már nem csak szépek voltak, de olyan erotikus jeleneteket adtak elõ a közönség elõtt, ami igencsak elgondolkodtatta az embereket a szexuális beállítottságukról…
Hát valahogy így kezdõdött a slash-ficek története is. A rajongók látták a kedvencüket, amint egy másik férfivel intimnek tûnõ viszonyba kerül, aztán hazamentek és elképzelték, hogy ha ez megy nyílvánosan, akkor vajon mi történhet akkor, amikor a fiúk kettesben vannak.
A legelsõ jrock-ficek természetesen az akkori, 80-as évek végi bandákról szóltak: ilyen volt az X Japan, aztán a 90-es évek elejétõl fogva a L’arc~en~ciel, a közepétõl a Malice Mizer, a végétõl a Dir en Grey, hogy tényleg csak a legnagyobb neveket említsem.
Akkor egy kicsit konkretizálva, hogy miért is válhattak ezek a bandák a slasher írók témájává:
Az X Japan sok tekintetben forradalmi változásokat hozott a japán zenei életben, a népszerûségük a feloszlásukig töretlen volt, sõt azóta is mindenki ismeri õket, így az õ esetükben az elsõszámú ok a siker. A két alak, aki a leggyakrabban feltûnik azóta is a ficekben, az Yoshiki, a hol nõies, hol férfias énekes, valamint Hide, a gitáros, aki a halálával vált igazi ikonná. Ez a furcsa öngyilkosság mélyen megérintette a rajongókat, együtt gyászoltak a volt bandatagokkal, és sokakat kétségtelenül megihletett a dolog, mert olyan váratlan, olyan érthetetlen volt Hide halála.
A 90-es évek elején tûnt fel a L’arc~en~ciel, és azon kevesek egyike ez az együttes, akik még mindig léteznek, mi több, sikeresek. Sõt talán most még sikeresebbek, mint a kezdetekkor. Ennek fõ oka az énekes, Hyde. A kezdeti lányos-visuales imázst hamar levetkõzve õ lett a nõk kedvence, és erre rá is játszva a színpadi fanservice-szel és egyéb érdekességekkel borzolta a kedélyeket. A banda átmeneti szüneteltetésének és a szólókarrierjének idején ehhez még társult a Gackt-féle közös mozi, de errõl majd részletesen szólok késõbb.
A Malice Mizer a visual kei népszerûségének csúcsán tûnt fel, sõt egy kis túlzással õk maguk voltak a visual kei. Klasszikus zenébe oltott hangzás, csodás ruhák, és karizmatikus egyéniségek a bandában mind-mind hozzájárultak a sikerhez. Az igazi ismertséget a Gackt-éra hozta meg. Gackt csodás herceg volt, tökéletes slash-alap, hiszen egyrészt ott volt Mana, aki inkább tûnt nõnek, mint férfinak, és ehhez az imázshoz mereven ragaszkodott, másrészt a Kami-féle legendás barátság is gondolkodóba ejtette az embereket. Amikor azonban Gackt távozott az együttesbõl, zûrzavart hagyott maga után. Hosszas keresés után megtalálták az utánpótlást Klaha személyében, aki ugyan más személyiség volt, mint Gackt, de jól pótolta õt a herceg szerepében. Róla is sok slash született, bár közel sem annyi, mint a szólókarrierbe kezdõ Gacktról…
Elõször is Gacktról ki kell jelenteni, hogy õ egy igazi jelenség. A karrier érdekében nagyon sok dolgot feláldozott: magánéletet, egyéniséget, stb. Amikor kilépett a Malice Mizer-bõl, maga köré szervezte a bandáját, akik ugyan csak statiszták az õ egyszemélyes sikerében, slash-alapnak mégis tökéletesnek tûntek. Például You, a gitáros és közte fûzõdõ mély barátság sokaknak szemet szúrt, de a dolog pikantériáját maga Gackt szolgáltatta, amikor kétértelmû nyilatkozatot tett. Aztán a félmeztelen, egymást ölelõs képeken már senki sem csodálkozott. A Vanilla koncertvideó, ahol a tökéletesen begyakorolt, érzelemmentes, de kétségkívül hardcore fanservice megy, minden slasher egyik alapmûvévé vált.
Az igazi slash-hullám viszont akkor érte el Gacktot és Hyde-ot, amikor Gackt felkérte kedves pályatársát, hogy az általa írt, játszott és promotált filmben vállalja el az egyik fõszerepet. A film – bármilyen középszerû is volt – nagy siker lett, nagyrészt a két névnek és annak a hírverésnek köszönhetõen, amit keltettek körülötte. A két férfi folyamatosan egymást ölelve, egymással elmerülten beszélgetve került lencsevégre, és hát akkor mit számított a tény, hogy Hyde esetleg friss házas? Érdekes módon a Moon Child ficek még mindig népszerûek, így több évvel a forgatás után is.
A Dir en grey a legslashelhetõbb bandák egyike, mert minden tag igazi egyéniség, ráadásul a párosok szabadon kombinálhatóak. 98-ban indult a karrierjük, amikor is még nagyban dúlt az androgün külsõ divatja. Ekkortájt rögzült a szoknyás-festett bitch Toshiya képe, aki azóta „kinõtte” ugyan ezt a szerepet, de még mindig elõszeretettel ábrázolják passzív szerepben. A fanservice (amíg még volt) nagy részét is õ szolgáltatta. Ugyancsak sub szerepet kap a ficek 99%-ban Shinya, a dobos, aki törékeny, nõies jelenség. Õt bárkivel szabadon lehet kombinálni. Die és Kaoru mindketten kimondottan férfiasak, leggyakrabban mégis együtt szokták ábrázolni õket. Én személy szerint ennek nem látom az alapját vagy a lehetõségét, de a ficek 30-40 %-a az õ párosukra épül net-szerte. Kyohoz, az énekeshez a fanfic-írók közül kevesen mernek „mélyrehatóbban” nyúlni, mert õ igen érdekes jelenség. Általában a rövidebb PWP-kben kap szerepet, de nagy romantikus szerelmes történetet ritkán kerekítenek köré.
Ezek a bandák „történelmi” jelentõsségûek, de rajtuk kívül is sok együttest fedeznek fel a slasherek maguknak. Mindig az aktuális népszerû csapatok esnek áldozatul a témának, különösen, ha még rá is szolgálnak. Így volt ez például A Dué le Quartz-os Miyavival, aki azóta is igen népszerû téma (bár mostanában, miúta szólózik, már nincs kivel megslashelni), aztán gyakori még a Luna Sea-slash, a Gazetterõl, a Glayrõl, a Kaggraról, a Pierrotról, a Shaznaról, és a Moi Dix Moisról szóló történetek, és még sorolhatnám. Persze az új bandák is beépülnek szép lassan a témák közé, így láttam már Sid és Alice Nine slasht is.
Összefoglalva: a japán zene elõnye, hogy ezek a srácok a legtöbb esetben még némi okot is szolgáltatnak a rajongóknak, hogy végülis slashtémává váljanak, így aztán a fandom igen elterjedt és változatos. A teljesen AU történetektõl a klasszikus PWP-ken át egészen a nagy ívû sztorikig, ahol az együttesek teljes karrierjét feldolgozzák, minden megtalálható a neten. Magyarul kevés íródott, néhány fordítás van itt-ott, hiszen a jrocker-közönség nem nagyon kezdett még nyilvános publikálásba.
