3 novella - Moony & Xwoman tollából

[xwoman]

Nos, ez úgy történt, hogy egy hétig Moonynál nyaraltam, és elhatároztuk, hogy írunk valami szépet...

Sajnos együtt elléggé komolytalanok vagyunk, így az eredmény is olyan lett...

Fandom: HP
Korhatár nincs
Figyelmeztetés: komolytalan sztori, tessék így kezelni!


Minden kezdet nehéz



Egy napon kopogtattak a Lupin-ház bejáratán. A családfő felkelt a fotelből, és ment ajtót nyitni. A küszöbön Eugene állt.

- Jó napot, Mr. Lupin - köszönt a fiú.

- Szervusz - biccentett Remus, majd kissé felvont szemöldökkel nézett végig a fiú hatalmas csomagjain.

- Bemehetek? - kérdezte kissé türelmetlenül Eugene.

- Persze... gyere csak - tárta ki az ajtót Remus.

Eugene megragadta két bőröndjének a fülét, és bevonszolta azokat az előszobába.

- Mi van azokban a bőröndökben? - érdeklődött a férfi.

- Gondoltam, meglephetnénk feleségeinket, és főzhetnénk nekik valami finomat - magyarázta lelkesen Eugene.

- Öh... tudod, én nem igazán vagyok jártas a főzésben...

- Nem baj, én sem - legyintett Eugene. - Mrs. Lupin itthon van?

- Igen, a konyhában...

Eugene előszedett a farmerzsebéből néhány papírdarabot, és meglengette Remus orra előtt.

- Szereztem jegyeket a vidámparkba.

- Oh... érezd jól magad.

- A feleségének adja oda - nyomta a kezébe Eugene. - Kérje meg, hogy menjen el a gyerekkel a vidámparkba, azalatt mi készítünk nekik meglepetést.

Remus furcsálló arckifejezéssel nézett végig a fiún, majd a konyha felé vette az irányt. Nem sokkal később visszatért, Stelle-vel az oldalán.

- Szia, Eugene! - köszönt neki Stella.

- Jó napot - vicsorgott Eugene, kedvesnek szánt arckifejezéssel.

- Stelle, mit szólnál hozzá, ha elvinnéd Davidet a vidámparkba? - kérdezte Remus kedvesebb mosollyal. - Biztosan jól éreznétek magatokat. Eugene szerzett belépőjegyeket...

- Nem lenne rossz... de ki főzi meg az ebédet?

- Ó, nem kell az - legyintett a fiú.

- Majd eszünk valami mást - tette hozzá Remus.

- De már feltettem a levest...

- Majd befejezzük.

Stella felvonta a szemöldökét.

- Nem is tudsz főzni - nézett Remusra.

- Majd megtanítom - vigyorgott Eugene. - Én tudok levest főzni.

- Tényleg? - nézett rá csodálkozva Stella. - Nos... rendben. Ha már így meg akartok tőlem szabadulni, nem bánom... Megyek, lehívom Davidet.

- Rendben.

A nő fellépcsőzött az emeletre.

- Tényleg nem tud főzni? - kérdezte halkan Eugene.

- Nem igazán... - vallotta be Remus.

- Hm... akkor majd'csak kitaláljuk, mibe mi kell.

Stella hamarosan visszatért, nyomában egy nagyobb fiúval.

- Biztos nem lesz semmi baj? - kérdezte Stelle.

- Nyugodjon meg, Mrs. Lupin, semmi baj nem lesz - nyugtatta Eugene.

- Menjetek csak nyugodtan - mondta Remus is. - Érezzétek jól magatokat!

Stelle megköszönte Eugene-nek a belépőjegyeket, majd elmentek Daviddel együtt. Eugene megfogta az egyik bőröndöt, és Remus kezébe nyomta.

- Nos... akkor kezdjünk hozzá. - A másik csomagot ő vette fel, és sietve indult a konyha felé.

- Tulajdonképpen mire gondoltál, mit szeretnél főzni? - érdeklődött Remus.

- Először is befejezzük a levest - pillantott a tűzhelyen lévő rotyogó fazékra. - Utána készíthetnénk rántott húst, gombás pörkölttel, valami körettel, és svéd gombasalátával. Aztán a végén süthetnénk dobostortát - fejezte be Eugene természetes hangon.

- És... az milyen? - kérdezte Remus kissé elsápadva.

- Ugyan... gyerekjáték! - vettette oda félvállról Eugene.

Remus eleinte nagyon kételkedett abban, hogy Eugene egyáltalán tud főzni, de amikor készen lettek a levessel, megnyugodott. Ugyan kicsit más lett, mint amit Stella szokott főzni, de egyáltalán nem lett elrontva.

- Akkor ezzel megvolnánk... - mondta elégedetten Eugene.

- Most mi következik?

- A rántott hús. Az... még viszonylag egyszerűbb. Hol vannak a tányérok? - kérdezte.

- A szekrényben - mutatta meg a helyét Remus.

Eugene előszedett három tányért, majd mikor a panírozáshoz szükséges alapanyagokat is elővette és beleöntögette a tányérokba, a húsok után nyúlt. Majd tanácstalanul nézegette a hozzávalókat.

- Melyikbe is kell először belelökni? - sandított Remusra.

- Én nem tudom... Azt mondtad, tudsz főzni.

- Igen. Nagyjából... - tette hozzá Eugene, majd egy percnyi gondolkodás után a kezében lévő húst beletette a tojásos tányérba. Utána a lisztesbe helyezték, végül átcsúsztatták a zsemlemorzsás edénybe.

- Ennek elvileg rajta kéne maradnia... - emelte fel a tálból a lisztes húst Eugene.

- Lehet...

- Megpróbáljuk más sorrendben?

- Rendben.

A két botcsinálta szakács végül harmadik próbálkozásra tudta eltalálni a panírozás megfelelő sorrendjét. Eugene elégedetten helyezte bele az olajos fazékba a húsokat, és vártak.

A húsok tíz percnyi néma várakozás után sem voltak hajlandóak megsülni.

- Eugene... nem forró olajban kellene kisütni a húst? - érdeklődött Remus.

- Mond valamit... Nem baj, majd a következő adagot abba tesszük!

Remus és Eugene addig-addig kísérleteztek a dologgal, míg eltalálták, hogyan is kell rántott húst csinálni. Azok a húsok, amik túlélték a kísérletezést, egész gusztusosra sikerültek. Sajnos azonban ezeknek a húsoknak a mennyisége meglehetősen kevésre sikeredett: mindössze három darab lett.

- Ezzel is megvolnánk... Akkor most jöjjön a krumpli!

Eugene előszedett egy kisebb zsák krumplit, és az asztalra tette. Remus pedig elővett két kést, és az egyiket Eugene-nek adta. Elkezdték pucolni. Egyikük sem volt jártas ebben a tudományban, ezért meglehetősen vastagon hámozták. A zsák krumpliból a végére alig maradt néhány kis darabka. Eugene ezt a pár szemet beletette egy fazékba, és a tűzhelyre rakra.

- Nem vízben kellene megfőzni? - kérdezte gyanakodva Remus.

- Szerintem nem... enged ez levet - érvelt a fiú. - Csak meg kell egy kicsit sózni! - Eugene fogta a sótartót, és körübelül fél kiló sót beleszórt, biztos ami biztos alapon. A kis krumpliszemek nem is látszottak ki a só alól...

Majd Eugene rátette a fazékra a fedőt, és hagyta, hogy megfőjön.

- Most vágjuk fel a hagymákat - javasolta a fiú.

Először leszedték a hagymák külső levelét - ez viszonylag könnyen ment nekik. Majd elkezdték felvágni. A hagyma egyre jobban csípte a szemüket, így Eugene, bízva a kézügyességében, csukott szemmel próbálkozott. Persze csak addig, míg néhány körmétől búcsút kellett vegyen ezáltal...

Hagymapucolás közben furcsa szagot kezdtek érezni a helyiségben. Keresni kezdték a szag forrását. Eugene az ablakhoz lépett, és nézelődni kezdett.

- Ki az a gyökér állat, aki ilyenkor égeti a gazt?! Azt ősszel kellene - mondta zaklatottan Eugene.

Remus máshol kereste a problémát. Hamarosan észrevette, hogy a krumplis fazékból valami furcsa, sűrű füst szállingózik. Könnyelműen és naivan felemelte a fedelet, és a forró füst azonnal arcon csapta szegényt. Gyorsan visszatette a fedőt, megfogta a fazekat, és gyorsan elhátrált a mosogatócsaphoz. Majd megengedte a vizet.

Amikor Remus újra felemelte a fedőt, igen siralmas látvány fogadta. Az a néhány megmaradt krumpli darabka a fazék aljára ragadva árválkodott koromfeketén.

- Eugene... - szólt Remus a fiúnak, aki még mindig a szomszédokat szidta fennhangon. - Megtaláltam a probléma forrását...

Eugene odament hozzá, és néhány nyomdafestéket nem tűrő szép szóval illette annak a személynek a jó édes anyját, aki áthozta a krumplit Amerikából. Nem minthogyha a szerencsétlen hölgy füléig eljutott volna üzenete...

Majd, mikor már sikerült kissé lehiggadjon, nagy nyugalommal közölte:

- Jó lesz a köretnek gombasaláta is...

Remus fásultan bólogatott. Magában hálát adott Merlinnek, hogy Eugene letett a gombapörköltről, a saláta rovására.

Eugene előszedett egy nagy tálat, és a hozzávalókat. Remus úgy döntött, hagyja Eugene-t kibontakozni, így csak figyelte, ahogyan a fiú önti egybe a sok alapanyagot. Magában megjegyezte, hogy talán egy kicsit túl sok borsot tett bele, de inkább nem szólt érte. Ezt a feltevését bizonyította, hogy Eugene az első kóstolás után könnyekre fakadt, és köhögve jelentette ki:

- Jó lesz ez...

A fiú lefedte a tálat, és betette a hűtőbe.

- Most jön a torta - jelentette ki.

Ez sem sikerült teljesen tökéletesre. A tésztát csak harmadszori próbálkozásra sikerült úgy megcsinálni, hogy nem esett szét azonnal. A csokoládé krém nagyon finomra sikerült, éppcsak az egész konyhát kimázolták az édes, barna krémmel.

A karamellel is meggyűlt a bajuk. Nem tudták, hogyan kell elkészíteni Először egy kilónyi cukrot, tanulva a krumpli esetéből, nagy fazék vízbe öntöttek, és elkezdték megfőzni.

A cukor egy jó fél órányi főzés után sem akaródzott megbarnulni, viszont sűrű, átlátszó sziruppá állt össze.

- Oké... csináljuk víz nélkül. Maga keressen egy szakácskönyvet, és nézze meg, mit tudunk kezdeni ezzel a szmötyivel.

Remus nem ellenkezett, elment megkeresni a könyvet. Nem is jött vissza addig, míg Eugene diadalmas kijelentését meg nem hallotta.

- Kéééész!

Remus kissé szorongva ment vissza a konyhába, de aggodalma alaptalannak bizonyult: a torta úgy nézett ki, mintha egy cukrászdából hozatták volna.

- Remélem, nem akarják fölvágni... - jegyezte meg Eugene.

Az idő nyomtalanul elszállt, és a két megfáradt dolgozó ember az ajtócsengő hangjára kapta fel a fejét.

Remus Eugene-hez lépett.

- Menj, tartsd fel őket, én addig rendet teszek itt - nézett szét a romokban heverő konyhán.

Eugene kiment ajtót nyitni. Remus előszedte a varázspálcáját, és sietve elmosta az edényeket. A falakról és a padlóról eltűntette a csokoládét. Eugene szóval tartotta Stelláékat, így Remusnak a megfelelő tálalásra is jutott ideje. Ellenben a nem sikerült ételeket nem tudta hirtelen hová rakni, így az egészet elsüllyesztette a sütőbe, mondván, majd éjszaka eltűnteti.

- Üljenek csak le, van egy kis meglepetésünk - hallotta Remus Eugene hangját az ebédlőből. Mivel csak egy vékony fal választotta el a két helyiséget, Remus megpróbált nagyon csöndben mozogni.

Eugene kisietett a konyhába, és elégedetten megállapította, hogy valamivel szebben néz ki a helyiség. Előszedett egy terítőt, és kivitte az ebédlőbe, majd színpadias mozdulatokkal teríteni kezdett.

Csak akkor esett ki a szerepéből, mikor megpillantotta Remust, ahogy kis fehér köténnyel a derekán egyensúlyozza a leveses tálat.

A hölgyek meglepetten tapasztalták, hogy a leves finom. Sőt, az utána következő ételek is egész jóra sikeredtek. Kérdezték ugyan, hogy Remus és Eugene miért nem eszik, de azok könnyed legyintéssel hárítottak.

- Mi már jóllaktunk előtte...

Miután befejezték az étkezést, a két szakács eloldalgott azzal a kifogással, hogy sétálni mennek, mondván, kiszellőztetik a fejüket. Amikor Hermione és Stella egyedül maradtak, mosolyogtak a fiúk szorgalmán.

- Milyen ügyesek a konyhában! - jegyezte meg Hermione mosolyogva.

- Apropó konyha, én azért megnézném, hogy milyen állapotban hagyták a konyhát... - kelt fel Stella gyanakodva az asztaltól. Hermione követte a nőt.

Mikor körbenéztek a helyiségben, meglepődtek.

- Itt minden rendben van...

- Nahát, még el is mosogattak! - csodálkozott Hermione.

- Várj csak... ezek sütöttek is - gondolkozott el Stella, és elindult a sütő felé. - Remélem, hogy ezt is kitisztították valamennyire...

Ahogy leguggolt és kinyitotta a sütő ajtaját, a kiömlő sok-sok odakozmált edény, és a félresikerült ételmaradványok, valamint a három centis vastag krumpli héja ömlött a nő nyakába.

- REMUS!!! - kiáltott fel zaklatottan Stella.

Az említett kicsit ijedten indult volna feleségéhez, előre félve a következményektől, de Eugene karon ragadta, és kirángatta a házból.

- Jöjjön, Mr. Lupin... nálunk megaludhat néhány éjszakára...

[xwoman]

Visszavágó

Egy napon csengettek a Lupin-ház ajtaján. Mivel Stella még pizsamában feküdt az ágyban, Remusnak kellett a zuhanyrózsa alól kimásznia. Gyorsan kezébe kapta az első útjába akadó fürdőköpenyt, és sietett ajtót nyitni. A két vendég nem volt más, mint Eugene és felesége, Hermione. A párocska két nagy bőrönddel felpakolva állt a küszöbön. Remus először igencsak megrémült, ahogy eszébe jutott a múltkori eset, amikor is Eugene és ő együtt főzőcskéztek.

Bár azóta Stellával kibékült, volt egy olyan érzése, hogy a nő nem tette még egészen túl magát a történteken.

- Jó napot, Mr. Lupin! Stella itthon van? - kérdezte bujkáló mosollyal Hermione.

- Igen, itthon van… - felelte Remus.

Nem egészen értette, a nő miért néz rá ilyen furcsán, de Eugene szavaival ez is hamarosan világossá vált.

- Jó napot, Mr. Lupin. Milyen csinos ma reggel! - vigyorgott szemtelenül.

Remus végignézett magán, és ekkor jött rá, hogy felesége babarózsaszín, nyuszi mintás köntösét kapta magára. Zavartan elvörösödve invitálta beljebb a két vendéget, majd elnézést kért, és felsietett a szobájukba.

- Ki volt az? - érdeklődött Stella.

- Eugene és Hermione… képzeld, még csomagokat is hoztak - mondta egy kicsit ijedten Remus.

- Ó, el is felejtettem… amúgy, jól áll neked a rózsaszín! - kuncogott maga elé a nő.

- Nagyon vicces… - dünnyögte Remus, és gyorsan magára kapkodta a ruháit.

Stella is felöltözött, és együtt tértek vissza Eugene-ékhoz. A két hölgy sejtelmes mosollyal néztek össze. Remus ezt észrevette, de nem tudta mire vélni.

Hermione a talárja zsebébe csúsztatta kezét, és két darab papírt húzott elő. Eugene rögtön felismerte, hiszen ő is ugyanilyeneket adott Stellának korábban.

- Fiúk - szólt Stella. - Szeretnénk titeket valamivel meglepni… - nézett hol férjére, hol Eugene-re. Azok homlokráncolva nézték feleségeiket, de a két nő csak ártatlanul pislogott rájuk.

- Szeretnénk, ha elmennétek a vidámparkba - azzal Hermione a gyanakvó Eugene kezébe nyomta a jegyeket.

- Hát… jó, akkor megyünk - sóhajtott kelletlenül a fiú, és felállt a kanapéról.

Remus is felkelt, és követte Eugene-t a kijárat felé.

- Eugene… biztos, hogy jó ötlet volt egyedül hagyni őket? - kérdezte bizonytalanul Remus.

- Ők is elmentek, amikor mi kértük… - vont vállat Eugene.

- Neked nincs olyan érzésed, hogy ez a meglepetés valami visszavágás-féle?

- Sajnos az. De mit tehetünk?

- Nincs valami ötleted, hogy mégse járjunk rosszul?

- Bármit csinálnak, vágjunk jó képet hozzá.

Remus elővette a varázspálcáját, és kinyújtotta a kezét. Fél percen belül a semmiből előbukkant egy tűzpiros emeletes busz, a Kóbor Grimbusz. Hirtelen lefékezett, de Eugene-nek és Remusnak így is hátra ellett ugrania, hogy ne üsse el őket.

Az ajtóban egy piros egyenruhás kalauz jelent meg, és rögtön belekezdett mondandójába:

- Üdvözöljük a Kóbor Grimbuszon, az útfélen rekedt boszorkányok és…

- Jól van, adjon két jegyet, és induljunk! - mondta zaklatottan Eugene.

- Jóvan má', mé, sietsz valahová? - kérdezte sértődötten Stan. Eugene elővette jellegzetes Piton-nézését, mire a kalauz jobbnak látta nem kötözködni, és gyorsan odaadta a jegyeiket. Eugene sietve mászott fel, mögötte Remus követte.

- Ne haragudjon rá, ilyen a természete - mentegetőzött a férfi.

- Oszt' hová parancsónak?

- A londoni Vidámparkba - vetette oda Eugene, és lehuppant az egyik ágyra.

Remus pedig mellé telepedett. Ezt a tettét csakhamar meg is bánta, mivel a nem éppen zökkenőmentes út során Eugene végig a varázslókat szidta. Mikor megérkeztek a megadott helyhez, a két férfi szédelegve mászott le a buszról.

- Ez nem normális! - szitkozódott Eugene. - Egy varázsló sem normális!

- Ne felejtsd el, hogy én is az vagyok - mondta erre Remus.

A fiú sóhajtott egyet, és legsötétebb pillantásával nézett fel Remusra.

Eugene odanyújtotta a jegyeket a vidámpark bejáratánál álló jegykezelőnek, aki érvényesítette azokat.

- Érezzék jól magukat! - mondta kedvesen. - A vidámpark egész területén korlátlan szórakozási lehetőségük van ezekkel a jegyekkel.

- Nah, jó nagy meglepetés lehet a háttérben, ha ennyire távol akarnak tartani minket otthonról! - morogta Eugene.

Remus nem szólt semmit: ebben kivételesen igazat adott a fiúnak.

- Nos… hová menjünk először? - kérdezte a férfi.

- Mondjuk arra - mutatott Eugene egy viszonylag ártalmatlannak tűnő játékra.

- És az mit csinál?

- Tudom is én… Majd meglátjuk, ha beültünk.

Odamentek, és meglobogtatták a pénztárosnak a jegyeiket, aki udvariasan beljebb tessékelte őket egy hajó formájú dologba.

A két férfi leült, és becsatolták magukat, akárcsak a többi bent ülő ember. Egy nagyobb darab férfi bezárta a hajó ajtaját, és jelezte egy másiknak, hogy elindíthatja a játékot.

Remusnak erősen gyanús volt, hogy vajon miért kellett magukat olyan szorosan odakötniük magukat egy ártatlan játékszerhez. Ez akkor vált világossá számára, mikor beindították a gépet.

A hajó inga módjára kezdett lengeni, először csak lassan, majd egyre gyorsuló tempóban. Egyre magasabbra emelkedett, mígnem egy nagy kört leírva át nem fordult a tengelye körül.

Remus annyira megijedt ettől, hogy kiáltani sem tudott - ellenben Eugene-nel, aki torkaszakadtából ordított. Remus alig várta, hogy vége legyen a néhány perces menetnek. Amint a hajó megállt, támolyogva másztak ki belőle.

- Merlinre, micsoda őrült mugli találmány! - szörnyülködött falfehéren Remus.

- Fú, de állat volt! Megyek még egyet! - Eugene meg sem kérdezte Remus véleményét, sietett vissza a hajós játék pénztárához.

A férfi nem vállalkozott rá, hogy még egy kört menjen, inkább leült egy árnyékos padra, és onnan figyelte a hajmeresztő szórakozást.

Mikor véget ért a második menet is, Eugene kissé tántorogva szállt le a hajóból, és ledobta magát Remus mellé a padra.

- Nos, milyen volt? - kérdezte Remus.

- Nagyszerű - nyögte a fiú.

Eugene néhány percig nem bírt megmozdulni sem, amíg rendbe nem jött, mindketten a padon ültek.

Utána újabb szórakozási lehetőség után néztek.

- Nézze csak, mi van ott! - lelkesedett Eugene.

Remus követte a tekintetét, és nagy megnyugvására ezúttal nem egy újabb hajmeresztő herkentyű hozta lázba a fiút, hanem egy célbadobós játék.

- Jöjjön, megmutatom, hogy kell ezt játszani! Ebben verhetetlen vagyok! - nagyképűsködött Eugene.

Remus összeráncolta a homlokát, és követte a fiút. Bemutatták a jegyeiket, majd bementek a sátorba, ahol a játék volt. Eugene a kezébe kapta az egyik labdát, néhányszor a levegőbe dobálta, majd ahogy elkapta, azzal a lendülettel pontosan be is hajította a lyukba. Majd büszke pillantással nézett végig Remuson, annak teljes tudatában, hogy ő lesz ebben a játékban a nyertes.

- Most ön jön, Mr. Lupin.

Remus is felvett egy labdát, és kevésbé látványos mozdulattal, de ő is célba talált. Ez Eugene-nak egyáltalán nem tetszett.

- Kezdők szerencséje… - mondta kissé lenéző hangon a fiú.

- Szeretnél versenyezni? - kérdezte nyugodtan Remus.

- Hát legyen! Mi a tét?

A férfi egy percig töprengett, végül rábökött egy kisgyerekeknek való hernyós, virágos, méhecskés, kicsi körhintára,

- Ha veszítesz, mész rajta egy kört - jelentette ki nyugodtan mosolyogva Remus.

- Rendben - vágta rá Eugene, győzelmének biztos tudatában. - De ha maga veszít, akkor kipróbálja azt - mutatott a vidámpark legveszedelmesebbnek látszó hullámvasútjára.

Remus nyelt egyet, de rábólintott ő is.

- És ha döntetlen lesz az eredmény? - kérdezte a hátuk mögött álló, fiatal labda-adogató nő.

- Akkor mindketten megcsináljuk - vigyorgott Eugene.

- Rendben. Én leszek a tanújuk, hogy tisztességes legyen a játék - mondta a nő.

Mindkét versenyzőnek jutott tíz-tíz labda, és elkezdődött a játék. Eugene magabiztosan dobálta be a labdákat, Remus viszont egy-egy dobás előtt erősen rákoncentrált, hogy sikerüljön a dobás.

Végül már csak egy-egy labda maradt mindkét férfinál. Eugene az utolsó labdát is hajszálpontosan, jeges nyugalommal dobta a lyukba. Ellenben Remusszal, aki utolsó dobása előtt idegesen gondolt arra, hogy mindenképpen része lesz a hatalmas hullámvasút örömeiben… Dobása túl rövidre és erősre sikeredett, jóformán a földre csapta a labdát.

Eugene vigyorogva nézte a labda útját, majd arcára fagyott a mosoly, mikor Remus labdája a földről felpattanva pontosan beletalált a lyukba.

Remus megkönnyebbülten felsóhajtott, arra gondolva, hogy legalább nem tudta legyőzni őt a fiú. Eugene kelletlenül kezet nyújtott a férfinak.

- Döntetlen… - morogta. - Nah, jöjjön, aminek jönnie kell. Melyikünk kezd?

- Kezdek én. Legalább hamar túl leszek rajta…

- Jó, megyek én is magával, szolidaritásból - mondta nagyvonalúan Eugene. Az igazság viszont az volt, hogy égett a vágytól, hogy kipróbálja a hullámvasutat.

A veszélyes játékszeren Remus összeszorított fogakkal és szemmel, türelmetlenül várta, hogy ismét szilárd talajt érezzen a lába alatt. Amikor a hurokhoz értek, a férfi még levegőt sem mert venni a félelemtől.

Végül a hullámvasút lelassított, és a célnál megállt. Utasai szédelegve másztak ki belőle, és mesélni kezdték kellemes, vagy kellemetlen élményüket.

Remus annyira a hatása alatt volt még, hogy jópár méter erejéig Eugene-nak kellett őt eltámogatnia a legközelebbi padig.

- Megvárom, míg jobban lesz, aztán mehetünk tovább - mondta a fiú, remélve, hátha megússza a büntetésül kapott gyerekjátékot.

- Persze… a méhekig - vigyorodott el Remus.

Eugene kelletlenül bólintott, s már előre is fájt neki büszkeségének erőteljes csorbulása. A kisgyerekek körhintájának jegyszedője egy igencsak dekoratív, szőke dúskeblű hölgy volt. Ez a körülmény még fájdalmasabbá tette a megaláztatást.

Eugene-nak egy méhecske jutott. Persze testméretéből adódóan nem volt neki kényelmes az ülőhely. Nem lehetett elmondani, hogy túlságosan megviselte volna őt a csigalassan forgó hinta, de inkább megpróbálta nem észrevenni a körülötte álló gúnyosan mosolygó emberek tekintetét.

A menet lejárta után leszállt a méhecskéről, és odament a padhoz, ahol Remust hagyta. A férfi kezében egy finomnak tűnő hot-dog volt, mellette pedig egy pohár sör.

- Látom, már helyrejött a gyomra… - jegyezte meg Eugene nyűgösen.

- Igen. A méhecske teljesen visszahozta az életkedvem - mosolygott kedvesen Remus, és jóízűen beleharapott a hot-dogba.

- Hol szerezte azt? - érdeklődött a fiú, aki azóta már szintén megéhezett.

- Ott - mutatott egy büfés bódéra a férfi. - A belépőjegy egyszeri étkezésre jogosít.

Eugene is szerzett magának egy hamburgert, és innivalónak szintén egy pohár sört. Remushoz cipelte, és leült mellé falatozni.

Remusra tekintettel az étkezés után felültek még néhány kevésbé idegborzoló játékra, majd mikor kezdett sötétedni, előre félve a meglepetéstől, jobbnak látták hazatérni.

Mikor már a ház előtt álltak, Remus összeszorult gyomorral és remegő kézzel csengetett be. Kinyílt az ajtó, de nem láttak senkit ott állni. Ezt furcsállva mentek beljebb, egészen a nappaliig. Ott kellemes meglepetés fogadta őket: az asztalon halvány gyertyaláng vonta sejtelmes fénybe a szobát.

A két hölgy az elmúlt órák alatt látványos változásokon esett keresztül. Hajuk mindkettejüknek lágy hullámokban omlott a vállára, sőt, a hosszuk is változott egy kicsit - kétségtelenül előnyösen. Arcukon diszkrét sminket viseltek, kivágott estélyi ruhából kivillanó dekoltázsuk selymesen csillogott, hála a rákent csillámpornak. Combjukig felhasított ruhájuk láttatni engedte elegáns és feltűnő neccharisnyájukat. Strasszkövekkel kirakott tűsarkú cipőjük színe egyezett a ruhájukéval, és kedvesen invitálták az asztalhoz megdöbbent férjeiket.

A kihívó ruha viseletében ők is nőiesebbnek érezték magukat, és ez hatással volt a viselkedésükre is. Kacér pillantások és kihívó mozdulatok hatására a férfiak alig tudták kivárni a vacsora végét, hogy elvonulhassanak a hálószobákba…

Persze a nők szándékosan húzták az időt: kedvesen elcsevegtek egymással és férjeikkel, akik már csak kényszerűségből válaszolgattak. Végül a hölgyek elindultak a hálószobáik felé. A férjeik pedig megbabonázva követték őket.

Stella leültette Remust az ágyra, míg ő pár percre elvonult a fürdőszobába. Remus hevesen dobálta le magáról ruháig, és igazítgatta az ágyat, amikor a párna alatt egy kis boríték akadt a kezébe. Kíváncsian megnézte.

Lelkesedése pillanatok alatt lelohadt, amikor meglátta, mi van benne. Egy igen borsos számlaköteg került ki belőle: a kozmetikus, a fodrász, manikűrös, pedikűrös, ékszerész, a szabó… Mindnek méregdrága fizetséggel a szolgáltatásokért.

Stella kárörvendően mosolyogva lépett ki a fürdőszobából, és letaglózott férje mellé telepedett.

Remus erre nem igazán tudott mit mondani.

- Körübelül ennyibe került a sütőt megcsináltatni - jegyezte meg hűvös nyugalommal Stella.



Másnap reggel, amikor Remus kullogott le a nappaliba, látta, hogy Eugene már ott ült a kanapén, igencsak gondterhelt arckifejezéssel. A férfi leült mellé, és együttérzése jeléül megveregette a vállát.

- Magának is az ételek árát kell fizetnie?

- Nem. A sütőét…

- Hát ezt megkaptuk - jegyezte meg Eugene, majd sunyin elmosolyodott. - Egyelőre döntetlen…

[xwoman]

Döntő



Hatalmas nagy ünnepséget szerveztek Stelláék, a házassági évfordulójukat ünnepelte a család. Késő este, mikorra az utolsó vendég is távozott, a ház asszonya végre leülhetett egy kicsit pihenni. A vendégek után nagy halomban állt a sok mosatlan, de Stellának már nem maradt ereje semmilyen házimunkához kezdeni. Így inkább zuhanyzás után azonnal lefeküdtek aludni.

Másnap reggel, mikor Stella lement a konyhába, azt tapasztalta, hogy a hűtőszekrény, a kamra, és minden élelmiszer tárolásra alkalmas helyiség kongott az ürességtől. Szomorúan állapította meg, hogy aznap azzal fog telni az ideje, hogy feltöltse a kiürült készleteket.

Írt egy baglyot Hermionénak, hogy szeretné, ha segítene neki a bevásárlásban. A fiatal nőtől hamar választ kapott, miszerint azonnal indul hozzájuk a férjével. Stella megnyugodott, leült a konyhába az asztalhoz, főzött egy kávét, és szétnézett a helységben.

Ekkor tudatosult benne, hogy az előző napi rengeteg mosatlan még mindig halmokban áll a konyha egész területén.

Ekkor Remus támolygott ki fáradtan a konyhába.

- Jó reggelt! - köszönt feleségének.

Stella némán figyelte férjét, ahogy az a hűtő felé veszi az irányt. Mikor Remus benézett, igencsak elszontyolodott a látványtól. Egy kevés vajacskán és egy darabka sajton kívül semmit nem látott. Előszedett a konyhaszekrényből egy szikkadt kenyérvéget, és majszolgatni kezdte.

- Remus… elmegyünk Hermionéval vásárolni - mondta tárgyilagosan Stella.

A férfi helyeslően bólogatott.

- De… - kezdte Stella kajánul elvigyorodva. - Ez azt jelenti, hogy neked kell elmosogatni.

Remus a gondolatra is elsápadt, különösen, hogy eszébe jutott, hogy a varázspálcája a legutóbbi telihold alkalmával kettétört. Mivel fontosabbnak tartotta az élelmiszerkészletek feltöltését, mintsem, hogy új pálcát vegyenek, kénytelen volt beleegyezni.

Stella elégedetten kelt fel az asztaltól, és rámutatott a hegynyi mosatlanra.

- Ezt csináljátok meg, amíg haza nem érünk…

- Csináljuk? - csodálkozott Remus.

- Ó, igen… Eugene és te - mosolygott a nő.

- Eugene?! - sápadt el még jobban a férfi. Eszébe jutott a régebbi eset, mikor is katasztrófa sújtotta övezetté változtatták a konyhát.

- Igen, ő - bólintott Stella.

Ekkor csengettek. A nő sietve indult ajtót nyitni, Remus viszont már előre félt a jövevényektől.

Eugene nem sokkal később megjelent a konyhában, hogy üdvözölje a férfit. Szemmel láthatóan ő sem volt túlságosan lelkes. Köszönt neki, és letette a konyhaasztalra a csomagját.

- Mi van abban? - kérdezte ijedten Remus.

- Mélyhűtött pizza - felelte a fiú. - Hermione szerint ezzel nem fogjuk hazavágni a konyhát…

Remus megkönnyebbülten felsóhajtott; tehát ez alkalommal nem fognak főzni.

- Minden jót - lépett be Stella, a táskáját pakolgatva közben. - Mi most elmegyünk. Lehetőleg ne csináljatok túl nagy felfordulást!

- Oké, jók leszünk - nyugtatta meg őket Eugene.

Stella és Hermione nemsokára elmentek, a két jómadár pedig magára maradt.

- Na, most mi legyen? - kérdezte Eugene.

Remus egyik kezével kelletlenül végigmutatott a hegynyi mosatlanon. Eugene követte a férfi tekintetét, majd felé fordult.

- Na és? Mi van velük?

- El kellene mosogatnunk.

- És ezt ki mondta? - vetette oda félvállról a fiú.

- A feleségem.

- Hát, akkor tényleg kénytelenek leszünk megcsinálni… - dünnyögte kelletlenül Eugene.

- Nos… - kelt fel nehézkesen az asztaltól Remus. - Hol is van a mosogatószer?

- Tudom is én… De minek magának mosogatószer, hiszen varázsló! - csodálkozott a fiú.

- Sajnos eltört a pálcám, anélkül nem tudok varázsolni - Remus lemondóan sóhajtott.

- Az gáz - jegyezte meg Eugene.

- Hát az - ismerte el Remus. - Gyere, segíts megkeresni a mosogatószert!

Eugene és Remus sokáig keresgélték, míg végül ráakadtak a fészer egyik eldugott sarkában. Amikor kibányászták a vastag pókhálóréteg alól, megállapították, hogy a mosogatószer fölött igencsak elszállt az idő. Mivel Stella inkább varázslattal mosogatott, évek óta nem használt szinte semmilyen vegyszert. Ezért aztán a mosogatószer szavatossága régen lejárt.

Eugene véleménye szerint azért még használható volt, hiszen nem kellett megenni, használhatják nyugodtan edények tisztítására. Viszont amikor ki akarták a flakonból nyomni a folyadékot, azt tapasztalták, hogy az már rég belekristályosodott.

- Venni kell… - állapította meg Remus, és közben sokatmondóan Eugene-ra nézett.

- Menjek én? - ajánlotta fel nagyvonalúan a fiú, holott egy porcikája sem kívánta, hogy elgyalogoljon az egy mérföldre lévő legközelebbi boltba.

- Légy szíves - mosolygott Remus. - Addig én megpróbálom megcsinálni a pizzát.

Eugene kelletlenül nyújtotta a markát, de Remus csak megvonta a vállát.

- Stelle most vitte el az összes pénzt… Nem tudnál kisegíteni?

- Ezzel mit akar mondani? - kérdezte csúnyán vicsorogva Eugene.

- Hát… nem vennéd meg te? - nézett rá kedvesen mosolyogva Remus.

- De. Nagyon szívesen - Eugene lobogó talárral, kissé nyűgösen hagyta el a házat.

Remus jobbnak látta megcsinálni a pizzákat, mert sejtette, hogy ha nem készíti el, még jobban magára haragítja a fiút.

Betette a mikrohullámú sütőbe. Tíz percig kellett volna sütni a tésztákat, de Remus biztos ami biztos alapon, negyed órát hagyta őket sülni. Mikor kivette, a tészta ropogósra száradt. Remusnak eszébe jutott, hogy valahogyan helyre kellene hozni a pizzát, de inkább nem kísérletezett vele, nehogy még jobban elrontsa.

Fél óra múlva megérkezett Eugene. Már messziről lobogtatta a mosogatószeres flakont. Ahogy beért a házba, az asztalra dobta a mosogatószert, és rávetette magát a pizzákra. Jóízűen beleharapott, de ezt hamar megbánta. Az állkapcsa igencsak megfájdult a kőkemény tésztától.

Remus megkönnyebbült, hogy Eugene nem kezdett bele a szokásos, félórás 'A varázslók még erre sem képesek' kezdetű monológba. A fiú csak csendben eszegetett, lassan be is fejezte az étkezést.

- Akkor kezdjük el a mosogatást - kelt fel az asztaltól.

Eugene előszedett egy kevésbé maszatos edényt, és jó sok mosogatószerrel locsolta le, majd egy szivaccsal tessék-lássék módon letörölgette, és a tányért az edényszárítóba tette. Remus ellenőrizte a fiú munkáját, és megállapította, hogy a villámmosogatása igencsak hagy maga után kívánni valót. A tányéron mosogatóhab és ételmaradék is maradt.

- Ezt még egyszer el kellene mosni - jegyezte meg óvatosan Remus.

Eugene vetett rá egy csúnya pillantást, de azért visszavette a tányért, és öt percnyi kitartó mosogatás után csillogóvá varázsolta azt.

- Ez elég lassan halad… valami új módszer kellene.

- Van egy ötletem! - mondta pár percnyi gondolkodás után Eugene. - Hol van a lavór?

Remus megmondta, mire Eugene elsietett, és nem sokkal később visszatért, kezében egy nehéz, forró vízzel teli lavórt egyensúlyozva. Lerakta a konyhaasztalra, aminek következtében a körülötte lévő tárgyak csuromvizesek lettek.

Eugene a maradék mosogatószert beleöntötte a lavórba.

- Ebben fogja maga elmosni a dolgokat - magyarázta a fiú. - Aztán odahozza nekem, én meg elöblítem a mosogatócsapnál.

Remusnak eszébe villant, hogy a munka nehezebb részét ő kapta, de ráállt, mert így valóban gyorsabban tudtak végezni.

Azzal viszont egyikük sem számolt, hogy a járólap csuromvizes lesz, mivel a lavór és a mosogató között Remusnak három-négy lépés távolságot kellett megtenni.

Egyszer Remus megcsúszott a vizes csempén, és, hogy megőrizze egyensúlyát, megkapaszkodott a hozzá legközelebb eső dologban - ami történetesen Eugene volt. A fiú vele együtt vágódott el, és csak nagy nehezen tudott feltápászkodni. Belekapaszkodott az asztal szélébe, hogy felhúzza magát. Az asztal helyett azonban a lavór szélét sikerült megragadnia. Ezt a tévedését csak akkor vette észre, amikor a forró, mosogatóhabos, ételmaradékos víz az arcába nem ömlött. A háta mögül érkező kiáltás azt sejtette neki, hogy Remus is kapott egy keveset az áldásból.

- Maradj itt - mondta Remus, és nagy nehezen tapogatózva eltalált a mosogatócsaphoz. Mikor sikerült kimosnia a hajából és az arcából a habot, körülnézett a konyhában. A helyiségben uralkodó látványtól elborzadt: minden tele volt vízzel, habbal, és mindenféle gusztustalan ételmaradékkal. Csak azok az edények úszták meg a pusztítást, amelyek a szárítóban voltak.

Remus sóhajtott egyet, majd bevizezett egy konyharuhát, és Eugene-nak nyújtotta.

- Vigyázz, nehogy megvágd magad a törmelékekkel - figyelmeztette.

- Na basszus! - állapította meg zaklatottan Eugene. - Most mi lesz?

- Összepakolunk… aztán nem tudom.

- Mennyi az idő? - kérdezte Eugene.

- Három óra…

- Van még időnk új edényeket venni?

- Még körübelül két óra, mire Stelláék hazaérnek. De pénzünk viszont nincs…

- Mennyi edényt kellene pótolni? - kérdezte a fiú.

Remus körülnézett, és megállapította, hogy az edények egyharmada maradt épen csak. Persze ezáltal minden készlet hiányossá vált.

- Sokat - felelte végül a férfi.

- Pontosan hány készlet?

- Négy vagy öt…

Eugene elhúzta a száját, majd előkereste a pénztárcáját, és számolgatni kezdett.

- Talán elég lesz a pénz… Nah, jó, takarítsunk fel, rakjuk rendbe a konyhát, és irány az Abszol út!

Remus bólintott, és előszedett egy felmosórongyot, lapátot, vödröt, és seprűt. Körübelül félórányi takarítás után a konyha állapota megközelítette a szokásost. Legalább ez nem adhatott okot a lányoknak újabb morgásra.

Átöltöztek száraz ruhába - Eugene-nak kissé nagyok voltak Remus ruhái, de kénytelen volt azokat felvenni. Végre elindulhattak az Abszol útra. Mikor a Foltozott üstbe értek, Remus megállapította az órára nézve, hogy bizony sietniük kell, hogy Stelle-ék előtt visszaérjenek.

Eugene mutatta az utat a mugli világba, és keresni kezdtek egy olyan üzletet, ahol ilyen edényeket lehetett kapni. Nagy sokára találtak is egyet, de ott minden olyan drága volt, hogy Eugene pénzéből csupán egy készletre futotta volna. Így inkább továbbmentek másik boltot keresni.

Végre találtak egy olyan helyet, ahol normális árban találtak szép edény- és pohárkészleteket. Csakhogy azok az étkészletek még nem is hasonlítottak az eltörtekre.

Tanácstalanul néztek egymásra.

- Mi legyen? Ennél jobb boltot nemigen találunk a közelben…

- Vegyünk akkor itt öt készletet - mondta Remus. - Előbb vagy utóbb úgyis rájönnének a csalásra…

- Rendben - Eugene gyorsan kiválasztott néhány szép készletet, majd a kosárba tette őket. - Mennyi az idő?

Remus az órájára nézett, és egy kissé elsápadt.

- Öt óra…

- Akkor nézzünk egy virágüzletet is - tanácsolta Eugene. - Az az öt perc már úgyis mindegy…

Remus rábólintott az ötletre, így aztán nemsokára az új edénykészletekkel, és két szál vörös rózsával elindultak hazafelé.



***



- Kíváncsi vagyok, mit csináltak ezek már megint - szólt Stella, majd egy pálcamozdulattal kinyitotta az ajtót.

- Talán ezúttal minden rendben ment.

Stella már előre félve lépett a konyhába, de legnagyobb meglepetésére mindent rendben talált, első pillantásra. A nő gyanakodva indult a sütő felé, és óvatosan kinyitotta. Az azonban tökéletes rendben volt. Akárcsak a mikró, és a konyhaszekrények is. Ez utóbbiak túlságosan is rendben voltak…

- Hová tűntek a tányérok? - ijedt meg Stella.

- Ott vannak - mutatott Hermione az edényszárítóra, ahol az épen maradt nyolc-tíz tányér és pohár árválkodott.

- És a többi?

Hermione megvonta a vállát. Stelle összehúzta a szemöldökét, és gyanakodva indult a szemetes felé. Kérdéseire mindjárt választ is kapott, ahogyan belepillantott. A sok-sok összetört edényt, tányért, poharat és minden konyhai eszközt a szemetesbe dobáltak.

- Hát ez nem igaz! - dühöngött a nő. - Mit csináltak már ezek? Ennyi edényt egyszerre összetörni már művészet! - sopánkodott.

- Vajon most hol lehetnek? - töprengett Hermione.

- Biztos megint eltűntek néhány napra, mint a múltkor. Kerüljön csak a szemem elé… - morogta a nő.

Ekkor csengő hangjára lettek figyelmesek. Hermione sietett ajtót nyitni.

A küszöbön a férje és Remus ácsorogtak, kezükben egy-egy szál virággal és hatalmas dobozokkal. A két férfi magára öltötte a legártatlanabb, bűnbánó pillantását. Hermione elnevette magát, és beinvitálta őket.

Bementek a nappaliba, és letették az asztalra a dobozokat, majd Remus csendesen elindult a konyha felé. Közben Eugene elmesélte Hermionénak, mi történt velük. A lány csak a fejét csóválta, és nevetett rajtuk, ahogy elképzelte a helyzetet.

Remus közben a konyhába lépkedett, ahol dühös arcú felesége nézett vele szemben. A férfi sután odanyújtotta felé a rózsát.

- És ebből fogunk enni? - érdeklődött nyersen a nő, a virágra pillantva.

- Nem… ezt neked hoztam, hogy ne haragudj…

Stelle arcvonásai kicsit megenyhültek.

- Kösz - vette el a rózsát. - Még szerencse, hogy tettünk félre pénzt a varázspálcádra - mondta Stella. - Abból kapunk néhány tányért…

- Már vannak új tányérok - nézett rá ártatlanul a férfi. - Eugene-nal elmentünk Londonba, és vettünk.

A nő szája mosolyra húzódott, képtelen volt tovább haragudni férjére.

- Gyere, mutasd meg, miket vettetek - kérte, majd együtt mentek vissza a nappaliba.

Ahogy a nő végignézett az új készleteken, megállapította, hogy még szebben is néznek ki, mint azok, amik eltörtek.

- Tényleg nagyon szépeket választottatok - dicsérte meg őket Stella. - De ha egy mód van rá, legközelebb ne menjetek a konyha közelébe se.

A két férfi bőszen bólogatott, és mindent megígértek. Így persze Stella és Hermione egy cseppet sem tudott rájuk többet haragudni.