Post by kinslayer on Aug 10, 2005 18:40:42 GMT 1
Kedves mindenki!
Ez az elsõ sztori, amit írtam (2005. március). Az ominózus "Mi lehet a Minisztériumban lévõ függöny mögött?" -kérdésre keresi a választ. Kicsit homályos, kicsit fura. Korhatár nincs.
Ködbevágyók
Nem érzem a szél fuvallatát. Nem érzem a víz ízét, a fák selymes lombjának hûsítõ árnyékát. Nincsen arcom, kezeim, nincsen testem. Csak a lelkem létezik még, s hangom szól Hozzád néha. Rendszerint észre sem veszed. Az Élõk egyébként sem érzékelnek minket, sem Engem, sem a Többieket. Pedig itt vagyunk, és vigyázunk azokra, akiket Ideát hagytunk. Tesszük a dolgunkat. Ha az ajtó nyikorog, a hó roppan, a mókus zörög az avarban, ha csobban a vízcsepp, s csókot nyom Homlokodra a napsugár a horizontról, én jelen vagyok, Benned vagyok, Érted vagyok! Nem értheted, hisz még olyan fiatal vagy… Idõvel azonban minden világos lesz Számodra is. A Lányka már érzi, tudja. Beszéltetek rólunk, Te meg is lepõdtél. Lelketek súlya is könnyebb lett. Észrevetted? Mi segítettünk. Az Õ anyukája is itt van, s õrködik az élete felett. Ahogy én a Tied felett. Meg persze az édesapád, s most már Sirius is…
Édes Kisfiam, nagyon szeretlek…!
Lily szólt.
„Mert hallhatsz te akármit,
szíved úgyis elkábít,
nem látsz tisztán, élesen,
s, ó, idõnk fogy vészesen!
Tudd meg hát, mi végett
Éled nélkülünk az életed:
Lelkünk addig nem szabad,
Míg a Gonosz foglya vagy,
A stigmád is eltûnik,
Ha a Nagyúr elbukik.
Légy hát okos, s majd meglátod
Kik azok a Ködbevágyók!”
Nehéz beszélnem, hisz nem értheted még azt, amit mondani szeretnék. Édesanyád az imént már szólt errõl. Hogy Mi Érted vagyunk itt, csakis Miattad, s nem hagyjuk el ezt a világot, míg családunk vére jelen van! Merlinre, csak figyelj, Fiam, mert benne élünk a fényben: mi vagyunk az Árnyék. A Tûz mellett Mi vagyunk a Víz, a Földben az Élet. Ismerünk már minden titkot, mit az Öregek is birtokoltak. Tudásunk közös, segíteni is emiatt tudunk. Egy dolog van csupán, ami meghaladja képességeinket: a Jövõ. Ez azonban a Te kezedben van! Légy nagyon óvatos, Fiam! Nehéz a teher, de bírni kell. Sose félj, mert Melletted állunk!
Nagyon- nagyon büszkék vagyunk rád!
James szólt.
„Vigyázz, szóval ne illesd Õt,
mert az Sötétségnek híve õ,
rosszat szül, ha tettre kész,
s figyeli, Te merre mész.
Mert volt már Hozzá hasonló,
De egy sem volt ily pusztító!
A mélység e torz lélekben
Oly gonosz, oly végtelen,
de ó, ravasz, nagyon ravasz,
vigyázz hát, hisz Téged akar!
Légy hát ügyes, s majd meglátod,
Kik azok a Ködbevágyók!”
Szép, hát ide jutottam. Nem voltam Veled, mikor kellett volna, de hát az embert néha megöli a családja… s Velem szó szerint ez történt. Nagyon bánt, hogy pont most hagytalak egyedül Téged. Érzem a Föld rezdüléseit, a változásokat, Téged is, de dühít, hogy nem láthatlak, s Te se engem. Lily azt mondta, majd megszokom. Igen, a szüleid, õk is itt vannak, mármint csak a lelkük. Nagyon féltenek, s megtesznek mindent, amit képességei megengednek. Most már én is segíthetek ebben a harcban, nincs több bujkálás, maghunyászkodás! Azt teszek, amit csak akarok! Illetve, majdnem… Androméda üzeni, hogy csókol!
Nagyon vigyázz Magadra, mindig szólj valakinek, ha különleges, furcsa dolgot, fájdalmat érzel! Dumbledore, Lupin és a Rend segít, ne feledd! Pitonnal pedig légy óvatos… Most mi a baj, Lily? Szólni csak lehet! Na, jó, Pitonhoz is fordulj bizalommal… Fú.
Ja, és Harry: sose mondtam, de nagyon szeretlek, és borzasztóan büszke vagyok Rád. Olyan vagy, mint az apád, de a szíved az édesanyádé…
Sirius szólt.
„A gondolat nem fáj,
csak szívedbe lyukat váj,
de sose félj, van rá ír,
Lelkünk gyógyít, megsegít!
A Fény leszünk a bajban,
Segítünk téged halkan.
Csak figyelj jól, s Te is
Érezni fogod,
Miként ölel körül
A Mi gondolatunk…
Légy hát erõs, s majd meglátod,
Kik azok a Ködbevágyók!”
Ködbevágyók, Népünk neve lészen e szó! Lelkünk nem szabadul, mert az Függöny lebben, s Mi már Ott vagyunk. Hazug szónak, árulásnak, gonoszságnak áldozati, kik itt laknak, s azoknak szálláshelye, kik korábban mentek el, mint idejük engedte volna. Ködbevágyók, Népünk neve lészen e szó! Ha a Nap lebukik, s a Hold sugára az Élõk orcáját fehérre festi, árnyékként mi suhanunk keresztül az fényen. Mert ott dalolunk, hol a harmat csillan a füvön, hol a gyermek sír csendesen, hol a virág bontja lassan szirmait, hol szüksége van ránk az Utódoknak. A Függöny mögé visszatérnünk azonban mindég muszáj. Mindég…
A Négy Õs szólt.
„Kérni kell, másként nem lehet,
soha ne vesd meg az Életet!
Célja van, hogy itt lehetsz,
S hogy a Hangot megismered.
Malazár, Godrik, Helga,
S Hedvig hozzád így szóla:
Kérni kell, hogy megérthesd,
Mit mi teszünk, s mit te teszel,
A te véred a pecsét az égen,
S ezt csak mi tudjuk Négyen.
Légy hát bátor, s majd meglátod,
Légy hát okos, s majd meglátod,
Légy hát ügyes, s majd meglátod,
Légy hát erõs, s majd meglátod,
Kik azok a Ködbevágyók!”
Tudom, ismerem, értem, jelenléteteket megérzem. Mosoly az arcomon, könny a szememben. Gyász a lelkemben, de béke a szívemben, újra egyedül, s mégsem… Ti vagytok hát, most már értem. Mióta e helyen varázsló a lábát megvetette, ti csak sokasodtok.
Segítek, amíg erõm engedi, amíg nem érzem, hogy összeroppant a fájdalom, amíg velem vannak a Barátaim. Kitartok, mindvégig…
Harry Potter szólt…
Ez az elsõ sztori, amit írtam (2005. március). Az ominózus "Mi lehet a Minisztériumban lévõ függöny mögött?" -kérdésre keresi a választ. Kicsit homályos, kicsit fura. Korhatár nincs.
Ködbevágyók
Nem érzem a szél fuvallatát. Nem érzem a víz ízét, a fák selymes lombjának hûsítõ árnyékát. Nincsen arcom, kezeim, nincsen testem. Csak a lelkem létezik még, s hangom szól Hozzád néha. Rendszerint észre sem veszed. Az Élõk egyébként sem érzékelnek minket, sem Engem, sem a Többieket. Pedig itt vagyunk, és vigyázunk azokra, akiket Ideát hagytunk. Tesszük a dolgunkat. Ha az ajtó nyikorog, a hó roppan, a mókus zörög az avarban, ha csobban a vízcsepp, s csókot nyom Homlokodra a napsugár a horizontról, én jelen vagyok, Benned vagyok, Érted vagyok! Nem értheted, hisz még olyan fiatal vagy… Idõvel azonban minden világos lesz Számodra is. A Lányka már érzi, tudja. Beszéltetek rólunk, Te meg is lepõdtél. Lelketek súlya is könnyebb lett. Észrevetted? Mi segítettünk. Az Õ anyukája is itt van, s õrködik az élete felett. Ahogy én a Tied felett. Meg persze az édesapád, s most már Sirius is…
Édes Kisfiam, nagyon szeretlek…!
Lily szólt.
„Mert hallhatsz te akármit,
szíved úgyis elkábít,
nem látsz tisztán, élesen,
s, ó, idõnk fogy vészesen!
Tudd meg hát, mi végett
Éled nélkülünk az életed:
Lelkünk addig nem szabad,
Míg a Gonosz foglya vagy,
A stigmád is eltûnik,
Ha a Nagyúr elbukik.
Légy hát okos, s majd meglátod
Kik azok a Ködbevágyók!”
Nehéz beszélnem, hisz nem értheted még azt, amit mondani szeretnék. Édesanyád az imént már szólt errõl. Hogy Mi Érted vagyunk itt, csakis Miattad, s nem hagyjuk el ezt a világot, míg családunk vére jelen van! Merlinre, csak figyelj, Fiam, mert benne élünk a fényben: mi vagyunk az Árnyék. A Tûz mellett Mi vagyunk a Víz, a Földben az Élet. Ismerünk már minden titkot, mit az Öregek is birtokoltak. Tudásunk közös, segíteni is emiatt tudunk. Egy dolog van csupán, ami meghaladja képességeinket: a Jövõ. Ez azonban a Te kezedben van! Légy nagyon óvatos, Fiam! Nehéz a teher, de bírni kell. Sose félj, mert Melletted állunk!
Nagyon- nagyon büszkék vagyunk rád!
James szólt.
„Vigyázz, szóval ne illesd Õt,
mert az Sötétségnek híve õ,
rosszat szül, ha tettre kész,
s figyeli, Te merre mész.
Mert volt már Hozzá hasonló,
De egy sem volt ily pusztító!
A mélység e torz lélekben
Oly gonosz, oly végtelen,
de ó, ravasz, nagyon ravasz,
vigyázz hát, hisz Téged akar!
Légy hát ügyes, s majd meglátod,
Kik azok a Ködbevágyók!”
Szép, hát ide jutottam. Nem voltam Veled, mikor kellett volna, de hát az embert néha megöli a családja… s Velem szó szerint ez történt. Nagyon bánt, hogy pont most hagytalak egyedül Téged. Érzem a Föld rezdüléseit, a változásokat, Téged is, de dühít, hogy nem láthatlak, s Te se engem. Lily azt mondta, majd megszokom. Igen, a szüleid, õk is itt vannak, mármint csak a lelkük. Nagyon féltenek, s megtesznek mindent, amit képességei megengednek. Most már én is segíthetek ebben a harcban, nincs több bujkálás, maghunyászkodás! Azt teszek, amit csak akarok! Illetve, majdnem… Androméda üzeni, hogy csókol!
Nagyon vigyázz Magadra, mindig szólj valakinek, ha különleges, furcsa dolgot, fájdalmat érzel! Dumbledore, Lupin és a Rend segít, ne feledd! Pitonnal pedig légy óvatos… Most mi a baj, Lily? Szólni csak lehet! Na, jó, Pitonhoz is fordulj bizalommal… Fú.
Ja, és Harry: sose mondtam, de nagyon szeretlek, és borzasztóan büszke vagyok Rád. Olyan vagy, mint az apád, de a szíved az édesanyádé…
Sirius szólt.
„A gondolat nem fáj,
csak szívedbe lyukat váj,
de sose félj, van rá ír,
Lelkünk gyógyít, megsegít!
A Fény leszünk a bajban,
Segítünk téged halkan.
Csak figyelj jól, s Te is
Érezni fogod,
Miként ölel körül
A Mi gondolatunk…
Légy hát erõs, s majd meglátod,
Kik azok a Ködbevágyók!”
Ködbevágyók, Népünk neve lészen e szó! Lelkünk nem szabadul, mert az Függöny lebben, s Mi már Ott vagyunk. Hazug szónak, árulásnak, gonoszságnak áldozati, kik itt laknak, s azoknak szálláshelye, kik korábban mentek el, mint idejük engedte volna. Ködbevágyók, Népünk neve lészen e szó! Ha a Nap lebukik, s a Hold sugára az Élõk orcáját fehérre festi, árnyékként mi suhanunk keresztül az fényen. Mert ott dalolunk, hol a harmat csillan a füvön, hol a gyermek sír csendesen, hol a virág bontja lassan szirmait, hol szüksége van ránk az Utódoknak. A Függöny mögé visszatérnünk azonban mindég muszáj. Mindég…
A Négy Õs szólt.
„Kérni kell, másként nem lehet,
soha ne vesd meg az Életet!
Célja van, hogy itt lehetsz,
S hogy a Hangot megismered.
Malazár, Godrik, Helga,
S Hedvig hozzád így szóla:
Kérni kell, hogy megérthesd,
Mit mi teszünk, s mit te teszel,
A te véred a pecsét az égen,
S ezt csak mi tudjuk Négyen.
Légy hát bátor, s majd meglátod,
Légy hát okos, s majd meglátod,
Légy hát ügyes, s majd meglátod,
Légy hát erõs, s majd meglátod,
Kik azok a Ködbevágyók!”
Tudom, ismerem, értem, jelenléteteket megérzem. Mosoly az arcomon, könny a szememben. Gyász a lelkemben, de béke a szívemben, újra egyedül, s mégsem… Ti vagytok hát, most már értem. Mióta e helyen varázsló a lábát megvetette, ti csak sokasodtok.
Segítek, amíg erõm engedi, amíg nem érzem, hogy összeroppant a fájdalom, amíg velem vannak a Barátaim. Kitartok, mindvégig…
Harry Potter szólt…
)
*
Leginkábba versek érdemelnek dícséretet szerintem, nagyon jók lettek, sok gratu hozzájuk. Személy szerint nekemis az alapítós rész tetszett! 
)
