Post by anneke76 on Oct 22, 2009 0:08:05 GMT 1
Nem régi versek... De nem is újak... A kettő között. Látszik, hogy nagyon el voltam jegyezve a szürreállal... 
Akinek tetszett, ne fogja vissza magát!
Macskaimádók figyelmébe, különösen a Cirmos-t ajánlanám...
Idõ
Oly gyorsan múlt el
ez a délután
Észre se vettem
Hogy egy nappal
öregebb lettem
Róla jut eszembe
Szõke...
de nem barbár,
Inkább valami
laza, hanyag
1800-ból itt felejtett
párizsi bohém
Cirmos
Úgy szeretnék macska lenni
Háztetõkön tekeregni
Puha fûben hemperegni
Nyávogva ételt kunyerálni
Úgy szeretnék macska lenni
Lábaidhoz telepedni
Ölbeülni, dorombolni
Néhanap egeret fogni
Úgy szeretnék macska lenni
Éjszakákon énekelni
Bámulni a nagy sajtot, a Holdat
Tûrni simogatást, beceszókat
Úgy szeretnék macska lenni
Minden ebbel ingerkedni
Messze-messze kóborolni
Soha-soha nem hazudni
Úgy szeretnék macska lenni
Erdei rigókat figyelni
Bársonypárnán üldögélni
és senkivel nem cserélni...
Vetés
Színes papírmorzsák
közt gázolok
A Végtelenbe meredve.
A kilométerkövek
nevetnek rajtam
a fû is kék...
Hol vagyok? - sóhajtom halkan
A narancsszín ég is oly furcsa
Csak megyek
s léptem nyomán
Kisarjad a földbõl
az összes gránátalmafa.
Raksa
Rakhít fonok neked
Védj meg
Félelmeim szörnyeitõl
a jövõ karmaitól
Karodra fûzöm
Ez a te bátorságod
narancs és piros fonal
Akár az Élet oly végtelen
s a fonat mintái
a Karma, mit magunkra vettünk
Tûrd!
Csigaháton fut az Idõ
az óra is lassabban ketyeg
A Várakozás szelíden õrlõ malom
de kövei kegyetlenek
a szantálillatú csendben
színes pókfonál:
a Remény foszlányai lebegnek.
Mi vagy
Emlékszel még az elsõ szerelemre?
Vagy minden szerelem
elsõ talán?
A láz, a féltés, a kéj és mámor
soha meg nem fejthetõ talány.
Mondhatom én:
Fekete az álmom,
ha kalászszín fürtökért
dobbant meg szívem,
Ki tudhatja biztosan
ki az ideálom,
ha nem vagyok biztos
még magamban sem?
Láncszemek
A távolság ölné meg?
Én nem hiszem, mert
minden egyes
külön töltött nap
Egy új sem a láncban
mely eltéphetetlenül köt Hozzád.
Távolság? Az micsoda?
A hangulat ma rózsaszín, forrongó
s lassan hussanó tollam - a bolyongó
csak bíborpiros szerelem-szavakat tud írni...
Hiányzol. Mégsem állok neki sírni,
mert hiába is vagy most messze-távol
Lélekben itt vagy, érzem
lényed egy része összefonódott velem
s egyek vagyunk a minden végtelenségében.
Egy kósza mondat
Ma egész nap nyitott ablaknál
Lestem a Nyár sóhaját
Jázminok kecses beszédét
Az ég vakító kékjét
Ma egész nap nyitott ablaknál
ültem, vártam, féltem
nem jöttél, de reméltem,
Tán nem nélküled múlik el a Tavasz
Ma egész nap nyitott ablaknál
Csukott lélekkel füleltem
a Mindenség rezdüléseire.
Már megint
Ülni
Várni
Szeretni
Remélni
Miért?!
Miért?!
Miért?!
Sírni
Könnyeket
Félni
Rémeket
Adni
Éveket
Miért?
Miért?
Miért?
Boldogság
Lenge, lágy szirom
Öröm
Tavaszi levélhalom
Bánat
Sós cseppek kék tavon
Miért...?
Miért...?
Miért...?
Beszélni
Nem érteni
Hallgatni
Nem félteni
Nézni csak
Nem látni
Miért...
Miért...
Miért...
Én itt
Te ott
Telefon
Elvágom a zsinórt
Madarak röpte
nehéz õszön
Miért
Miért
Miért
Ne modd
Soha
Nem mondd
Örök
Ne mondd
Mindig
Mondd csak
Most
Mondd csak
Itt
Mondd csak
Ma
Mondd, hogy félsz
Mondd, hogy élsz
Mondd, hogy fontos
Neked is
de miért is
Faggatás
Rossz szokás
Miért
Miért
Miért
Rajz
Pontok
Vonal
Pontok
Vonal
Kép lesz
Fonal
Kék lesz
Pontok
Pontok úsznak a terítõ ráncaiban
Vonal
Pontok
Körök
Szédülök
Körök
Vonal
Pontok
Ma közéjük rontok
Körök
Vonal
Négyzet
Hálóba zárt a Végzet
Pontok
Gömbök
Háromszögek
Sose tudom, mi van veled
Pontok
Pontok
Pontok
Mi ez
Kép
Ki ez
Talán Te
Mit csinál
Most szedi össze
Pontok, körök, vonal
Így épült
a Piramis is
Nagy kör
a Nap
Nagy Vonal
az Egyenlítõ
Nagy Pont
a Föld
Mi pedig
az apró kicsi
Kicsi apró pontok
Mit akarunk?
A mû
A tegnap eldobott kézirat
(amit pedig összegyûrtem)
Mára kisimult
keze-lába nõtt
kimászott a papírkosárból
Talált egy kiszáradt tollat
az ágy alatt
odamászott hozzám
megrángatta ruhám
Helyet cseréltünk...
Most õ ír engem.
Rongyszõnyeg
Cukor
cukor
cukor
Tulajdonképpen
mit jelent a szó: „szeretlek”?
Ragad
Ragad
Ragad
amíg nem találunk
másikat mi jobban kifejez
Mondhatnánk azt is:
mosógép
fogkefe
ablaktörlõ
vagy bármi
ez a szó oly kopott már
szakadozott
foltos
de mégis mi lenne jó helyette?
Talán az, hogy
cukor, vagy mákosguba
vagy
„ó, de odavagyok”
de most hova is?
Vizsgáljuk már meg
miket mondunk
Az értelem
nem mindig a jelentés mögött húzódik
Jó ha ezt észbe vésed
A szavak már nem azt jelentik amit eddig
úgyhogy, én most kijelentem, hogy
Én nagyon rongyszõnyeg téged.
Egy nap az értelmetlenség értelmének csavarjai mögött
Spirálba csavart órahangok
vesznek körül
A kenyér is elfogyott
Én tegnap munka helyett
Legyeket fogtam egy póknak
(Itt lakik nem messze)
Közben elmulasztottam
Bejelenteni a Nagy Tanácsban
hogy megérkezett a Tavasz
Csupa hiábavalóság ez nap -
A cukorspárgát se feszítettem ki
pedig már reklamáltak a betörõk
Ha így folytatom
maholnap ki se rabolnak
persze a TV-t azt visszahozzák
A hírekben feltétlen látnom kell
a rádióbemondót, aki krumplit hámoz
a világegyetem egy zugában
Hallottam
Az összes költõt kényszermunkára küldték
most õk fejtik a követ
Prométheusz alól
de igazából a Keselyû is unja már
a múltkor megsúgta nekem
direkt utálja a májat
Vittem neki egy kis krumplistésztát
Hátha ízlik
Csupa hiábavalóság ez a nap -
s míg a hajamat mostam
szép csendben
megfordult az ezred a másik oldalára
s tovább aludt
Addig is
Költök neki egy altatódalt
Csitt!
Fel ne ébresszétek!
Hátha álmodik nekünk
egy Aranykort.
A 21. századi nyomorultak
Kizártatok minket
Nem érdekelt
Megaláztatok
Nem törtünk meg
Ránk tapostatok
És felkeltünk újra
És azért is:
Írjuk! Sírjuk! Kiáltjuk! Üvöltjük!
Bele a vigyorgó pofátokba:
Itt! Itt vagyunk!
Megerõszakoltatok
Nem fogantunk fattyat
Szerelmet hazudtatok
De soha nem hittük el
Elvettétek támaszainkat
Nem bántuk
Egyedül is, magányban is:
Írjuk! Sírjuk! Kiáltjuk! Üvöltjük!
Bele a gõgös, öntelt pofátokba:
Itt! Itt vagyunk!
Mi vagyunk a rémálmaitok
A két lábon járó lelkiismeret
Az arany-tiszta házaitokat
elárasztó patkányok
Mi adjuk el fiaitoknak a heroint
Tõlünk kapják lányaitok a tablettát
Mi tanítjuk csavargásra õket
és a mi vérünkkel kenik össze a házfalakat
Mocskos kezünkkel nyúlkálunk
patyolat tányérjaitokba
Mi vagyunk a Valódi Élet
amitõl mind féltek
Rongyaink alatt
igaz szív dobog
Beesett arcunkban
vidám szem csillog
És elégtétel - nekünk
Ha meghalunk - nektek
És akkor is:
Ott is, a síron túl is:
Írjuk! Sírjuk! Kiáltjuk! Üvöltjük!
Bele a borzadó pofátokba:
Itt voltunk!
Itt vagyunk!
Itt leszünk...
A kétségbeesés esszenciája
Nem! Nem tûröm!
Karmolom, harapom, tépem
Két kézzel szaggatom szét az Idõt,
Elég volt!
Nem! Nem tûröm!
Karmolom, harapom, tépem
Fogaimmal marcangolom véresre az Idõt,
Elég volt!
Nem! Nem tûröm!
Karmolom, harapom, tépem
Kétszer hét csomót bogozok az Idõ spiráljára,
Elég volt!
Nem lesz nap
Nem lesz perc
Nem lesz óra
Nem lesz év
Nem lesz század, ezred
Nem lesz semmi
Semmi , semmi , semmi
Távolság sem, ami elválasztana Tõled.
Gondolatok a múló tér-idõrõl fél 6 tájban két zsemle után
Az asztaloknak négy lábuk van
de lehet hogy öt
sose számoltam meg
A tavalyi nyarat dobozba zárva õrzöm
és a hangulatok fényképeit nézegetem néha
Az õsz illatát bárha
el lehetne tenni mint kompótot
Néha beleszagolnék
A télrõl csak a seprû jut eszembe meg a hideg
Most tavasz van
és a bejgliszerû délutánokon
lapos pillantással ásítanak a szõnyegek
én meg töprengek
Hová tûntek a székek
az agyam mögül?
Lehunyom a szemem
látom ahogy lombikcsövekben
arany halak úsznak
Ez az este is eltelt már
de a fényes cukormáz csillagok
nem jöttek fel ma sem
és a Holdat is
megette valami kozmikus egér
Én pedig csokoládéillatban fürödve
elmúlt születésnapi tortamorzsákra gondolok.
Leltár a Kedvessel töltött éjszakáról
1 Hold (ami nem látszott)
Csillagok - milliónyi
Elsuttogott sóhajok - több 100
1 gyûrött párna
1 takaró
Lepedõ - az nem volt
1 nyikorgó ágy
Bugyi - felismerhetetlenségig összegyûrve
Póló-trikó - mindez egyben
1 kifordított nadrág
1 másik póló ( ez néha rajtam)
1 piros pokróc a falhoz lapítva
Szállongó fahéjillat
2 gyertya - félig leégve
Érzelmek literben mérve - nem tudom mennyi,
a számolás nem volt pontos, úgyszólván
Több kilónyi nevetés és mosoly
1 kérlelhetetlenül ketyegõ óra
Ez volt a szoba éjjel
Másnap reggel:
Az óra maradt
Percek, sok 1000, mik tovasiettek
Tétova ígéretek
Konyha:
2 mosogatásra váró tányér (az asztalon)
2 teásbögre
2 vizespohár
1 nyitott ablak
Remények - ezek sokan vannak
Búcsúcsókok és
Halk, sírásba hajló nevetés
Egy búcsú a sok közül
Fahéjillatú csend
és szálldosó nevetés
Búba borult öröm
Ma megint elmentél
Akinek tetszett, ne fogja vissza magát!
Macskaimádók figyelmébe, különösen a Cirmos-t ajánlanám...
Idõ
Oly gyorsan múlt el
ez a délután
Észre se vettem
Hogy egy nappal
öregebb lettem
Róla jut eszembe
Szõke...
de nem barbár,
Inkább valami
laza, hanyag
1800-ból itt felejtett
párizsi bohém
Cirmos
Úgy szeretnék macska lenni
Háztetõkön tekeregni
Puha fûben hemperegni
Nyávogva ételt kunyerálni
Úgy szeretnék macska lenni
Lábaidhoz telepedni
Ölbeülni, dorombolni
Néhanap egeret fogni
Úgy szeretnék macska lenni
Éjszakákon énekelni
Bámulni a nagy sajtot, a Holdat
Tûrni simogatást, beceszókat
Úgy szeretnék macska lenni
Minden ebbel ingerkedni
Messze-messze kóborolni
Soha-soha nem hazudni
Úgy szeretnék macska lenni
Erdei rigókat figyelni
Bársonypárnán üldögélni
és senkivel nem cserélni...
Vetés
Színes papírmorzsák
közt gázolok
A Végtelenbe meredve.
A kilométerkövek
nevetnek rajtam
a fû is kék...
Hol vagyok? - sóhajtom halkan
A narancsszín ég is oly furcsa
Csak megyek
s léptem nyomán
Kisarjad a földbõl
az összes gránátalmafa.
Raksa
Rakhít fonok neked
Védj meg
Félelmeim szörnyeitõl
a jövõ karmaitól
Karodra fûzöm
Ez a te bátorságod
narancs és piros fonal
Akár az Élet oly végtelen
s a fonat mintái
a Karma, mit magunkra vettünk
Tûrd!
Csigaháton fut az Idõ
az óra is lassabban ketyeg
A Várakozás szelíden õrlõ malom
de kövei kegyetlenek
a szantálillatú csendben
színes pókfonál:
a Remény foszlányai lebegnek.
Mi vagy
Emlékszel még az elsõ szerelemre?
Vagy minden szerelem
elsõ talán?
A láz, a féltés, a kéj és mámor
soha meg nem fejthetõ talány.
Mondhatom én:
Fekete az álmom,
ha kalászszín fürtökért
dobbant meg szívem,
Ki tudhatja biztosan
ki az ideálom,
ha nem vagyok biztos
még magamban sem?
Láncszemek
A távolság ölné meg?
Én nem hiszem, mert
minden egyes
külön töltött nap
Egy új sem a láncban
mely eltéphetetlenül köt Hozzád.
Távolság? Az micsoda?
A hangulat ma rózsaszín, forrongó
s lassan hussanó tollam - a bolyongó
csak bíborpiros szerelem-szavakat tud írni...
Hiányzol. Mégsem állok neki sírni,
mert hiába is vagy most messze-távol
Lélekben itt vagy, érzem
lényed egy része összefonódott velem
s egyek vagyunk a minden végtelenségében.
Egy kósza mondat
Ma egész nap nyitott ablaknál
Lestem a Nyár sóhaját
Jázminok kecses beszédét
Az ég vakító kékjét
Ma egész nap nyitott ablaknál
ültem, vártam, féltem
nem jöttél, de reméltem,
Tán nem nélküled múlik el a Tavasz
Ma egész nap nyitott ablaknál
Csukott lélekkel füleltem
a Mindenség rezdüléseire.
Már megint
Ülni
Várni
Szeretni
Remélni
Miért?!
Miért?!
Miért?!
Sírni
Könnyeket
Félni
Rémeket
Adni
Éveket
Miért?
Miért?
Miért?
Boldogság
Lenge, lágy szirom
Öröm
Tavaszi levélhalom
Bánat
Sós cseppek kék tavon
Miért...?
Miért...?
Miért...?
Beszélni
Nem érteni
Hallgatni
Nem félteni
Nézni csak
Nem látni
Miért...
Miért...
Miért...
Én itt
Te ott
Telefon
Elvágom a zsinórt
Madarak röpte
nehéz õszön
Miért
Miért
Miért
Ne modd
Soha
Nem mondd
Örök
Ne mondd
Mindig
Mondd csak
Most
Mondd csak
Itt
Mondd csak
Ma
Mondd, hogy félsz
Mondd, hogy élsz
Mondd, hogy fontos
Neked is
de miért is
Faggatás
Rossz szokás
Miért
Miért
Miért
Rajz
Pontok
Vonal
Pontok
Vonal
Kép lesz
Fonal
Kék lesz
Pontok
Pontok úsznak a terítõ ráncaiban
Vonal
Pontok
Körök
Szédülök
Körök
Vonal
Pontok
Ma közéjük rontok
Körök
Vonal
Négyzet
Hálóba zárt a Végzet
Pontok
Gömbök
Háromszögek
Sose tudom, mi van veled
Pontok
Pontok
Pontok
Mi ez
Kép
Ki ez
Talán Te
Mit csinál
Most szedi össze
Pontok, körök, vonal
Így épült
a Piramis is
Nagy kör
a Nap
Nagy Vonal
az Egyenlítõ
Nagy Pont
a Föld
Mi pedig
az apró kicsi
Kicsi apró pontok
Mit akarunk?
A mû
A tegnap eldobott kézirat
(amit pedig összegyûrtem)
Mára kisimult
keze-lába nõtt
kimászott a papírkosárból
Talált egy kiszáradt tollat
az ágy alatt
odamászott hozzám
megrángatta ruhám
Helyet cseréltünk...
Most õ ír engem.
Rongyszõnyeg
Cukor
cukor
cukor
Tulajdonképpen
mit jelent a szó: „szeretlek”?
Ragad
Ragad
Ragad
amíg nem találunk
másikat mi jobban kifejez
Mondhatnánk azt is:
mosógép
fogkefe
ablaktörlõ
vagy bármi
ez a szó oly kopott már
szakadozott
foltos
de mégis mi lenne jó helyette?
Talán az, hogy
cukor, vagy mákosguba
vagy
„ó, de odavagyok”
de most hova is?
Vizsgáljuk már meg
miket mondunk
Az értelem
nem mindig a jelentés mögött húzódik
Jó ha ezt észbe vésed
A szavak már nem azt jelentik amit eddig
úgyhogy, én most kijelentem, hogy
Én nagyon rongyszõnyeg téged.
Egy nap az értelmetlenség értelmének csavarjai mögött
Spirálba csavart órahangok
vesznek körül
A kenyér is elfogyott
Én tegnap munka helyett
Legyeket fogtam egy póknak
(Itt lakik nem messze)
Közben elmulasztottam
Bejelenteni a Nagy Tanácsban
hogy megérkezett a Tavasz
Csupa hiábavalóság ez nap -
A cukorspárgát se feszítettem ki
pedig már reklamáltak a betörõk
Ha így folytatom
maholnap ki se rabolnak
persze a TV-t azt visszahozzák
A hírekben feltétlen látnom kell
a rádióbemondót, aki krumplit hámoz
a világegyetem egy zugában
Hallottam
Az összes költõt kényszermunkára küldték
most õk fejtik a követ
Prométheusz alól
de igazából a Keselyû is unja már
a múltkor megsúgta nekem
direkt utálja a májat
Vittem neki egy kis krumplistésztát
Hátha ízlik
Csupa hiábavalóság ez a nap -
s míg a hajamat mostam
szép csendben
megfordult az ezred a másik oldalára
s tovább aludt
Addig is
Költök neki egy altatódalt
Csitt!
Fel ne ébresszétek!
Hátha álmodik nekünk
egy Aranykort.
A 21. századi nyomorultak
Kizártatok minket
Nem érdekelt
Megaláztatok
Nem törtünk meg
Ránk tapostatok
És felkeltünk újra
És azért is:
Írjuk! Sírjuk! Kiáltjuk! Üvöltjük!
Bele a vigyorgó pofátokba:
Itt! Itt vagyunk!
Megerõszakoltatok
Nem fogantunk fattyat
Szerelmet hazudtatok
De soha nem hittük el
Elvettétek támaszainkat
Nem bántuk
Egyedül is, magányban is:
Írjuk! Sírjuk! Kiáltjuk! Üvöltjük!
Bele a gõgös, öntelt pofátokba:
Itt! Itt vagyunk!
Mi vagyunk a rémálmaitok
A két lábon járó lelkiismeret
Az arany-tiszta házaitokat
elárasztó patkányok
Mi adjuk el fiaitoknak a heroint
Tõlünk kapják lányaitok a tablettát
Mi tanítjuk csavargásra õket
és a mi vérünkkel kenik össze a házfalakat
Mocskos kezünkkel nyúlkálunk
patyolat tányérjaitokba
Mi vagyunk a Valódi Élet
amitõl mind féltek
Rongyaink alatt
igaz szív dobog
Beesett arcunkban
vidám szem csillog
És elégtétel - nekünk
Ha meghalunk - nektek
És akkor is:
Ott is, a síron túl is:
Írjuk! Sírjuk! Kiáltjuk! Üvöltjük!
Bele a borzadó pofátokba:
Itt voltunk!
Itt vagyunk!
Itt leszünk...
A kétségbeesés esszenciája
Nem! Nem tûröm!
Karmolom, harapom, tépem
Két kézzel szaggatom szét az Idõt,
Elég volt!
Nem! Nem tûröm!
Karmolom, harapom, tépem
Fogaimmal marcangolom véresre az Idõt,
Elég volt!
Nem! Nem tûröm!
Karmolom, harapom, tépem
Kétszer hét csomót bogozok az Idõ spiráljára,
Elég volt!
Nem lesz nap
Nem lesz perc
Nem lesz óra
Nem lesz év
Nem lesz század, ezred
Nem lesz semmi
Semmi , semmi , semmi
Távolság sem, ami elválasztana Tõled.
Gondolatok a múló tér-idõrõl fél 6 tájban két zsemle után
Az asztaloknak négy lábuk van
de lehet hogy öt
sose számoltam meg
A tavalyi nyarat dobozba zárva õrzöm
és a hangulatok fényképeit nézegetem néha
Az õsz illatát bárha
el lehetne tenni mint kompótot
Néha beleszagolnék
A télrõl csak a seprû jut eszembe meg a hideg
Most tavasz van
és a bejgliszerû délutánokon
lapos pillantással ásítanak a szõnyegek
én meg töprengek
Hová tûntek a székek
az agyam mögül?
Lehunyom a szemem
látom ahogy lombikcsövekben
arany halak úsznak
Ez az este is eltelt már
de a fényes cukormáz csillagok
nem jöttek fel ma sem
és a Holdat is
megette valami kozmikus egér
Én pedig csokoládéillatban fürödve
elmúlt születésnapi tortamorzsákra gondolok.
Leltár a Kedvessel töltött éjszakáról
1 Hold (ami nem látszott)
Csillagok - milliónyi
Elsuttogott sóhajok - több 100
1 gyûrött párna
1 takaró
Lepedõ - az nem volt
1 nyikorgó ágy
Bugyi - felismerhetetlenségig összegyûrve
Póló-trikó - mindez egyben
1 kifordított nadrág
1 másik póló ( ez néha rajtam)
1 piros pokróc a falhoz lapítva
Szállongó fahéjillat
2 gyertya - félig leégve
Érzelmek literben mérve - nem tudom mennyi,
a számolás nem volt pontos, úgyszólván
Több kilónyi nevetés és mosoly
1 kérlelhetetlenül ketyegõ óra
Ez volt a szoba éjjel
Másnap reggel:
Az óra maradt
Percek, sok 1000, mik tovasiettek
Tétova ígéretek
Konyha:
2 mosogatásra váró tányér (az asztalon)
2 teásbögre
2 vizespohár
1 nyitott ablak
Remények - ezek sokan vannak
Búcsúcsókok és
Halk, sírásba hajló nevetés
Egy búcsú a sok közül
Fahéjillatú csend
és szálldosó nevetés
Búba borult öröm
Ma megint elmentél