Only for Caffekos! (An Cafe, songfics)

[anneke76]

Ezek a szösszenetek az An Cafe együttes egy-egy számát hallgatva születtek meg tollam alól. A cím, ugyanaz, mint az adott dal címe.
Szeretettel mindenkinek, aki szereti a bandát, és annak is, aki csak talán ezután fogja megszeretni.
Javallom meghallgatni az ihlető dalokat is!



1. Hisoukyou

Úgy éreztem, nem tudlak boldoggá tenni.
Valahányszor a színpadon állva, néztem szomorúnak tûnõ, elgondolkozó arcodat...
Sosem leltem rajta azt a mosolyt, amely hazafelé, koncert után ragyogott rám...
Amikor halkan csak annyit mondtál: "ez remek volt."
Hamis érzés, hamis szerelem...
Ezt tudtam adni neked akkor...
Most már másképp lenne talán...
De tudnod kell: abból a mosolyból merítettem akkor, minden erõmet...


2. Tekesuta Kousen

Egy városban, ahol senki sem ismer...
Én sem tudom az utcák nevét, és azt, hogy merre is kéne mennem, hogy megtaláljam, amit keresek.
A boldogságot?
Neked tudnod kell, miért vagyok itt...
Neked tudnod kell, hol is vagyok...
Elvesztem... Magamnak is.
Találj meg...
Ments meg...
Fedezz fel...
Itt vagyok, hogy el se menjek addig, amíg nem akarod.
Egy városban, ahol senki nem tudja, ki vagyok.
Találj meg...
Ments meg...
Fedezz fel...
Vedd észre: itt vagyok, hogy el se menjek addig, míg azt nem mondod: elég.
Nyisd ki a szemedet...
Nézz rám...
Eljöttem hozzád.


3. Mousou Aikouka

Egy képet szorítva magamhoz, csak bámulom elfelejtett arcodat...
Nem tudok aludni...
Még nem tudok aludni...
Most nem tudok aludni...
Nem tudom, honnan ez a kép, és hogy ki vagy te...
De vágyom rád...
A szád édessége...
A szemeid ragyogása...
A titokzatos mosolyod...
Ah, ha most itt lennél, átölelnélek szorosan, hogy többé el se engedjelek...
Akarom, hogy tudj rólam...
Akarom, hogy az én képem díszítse a szobád falát...
Hogy te is forró vággyal nézz engem, és azt kívánd: bár melletted lennék.
Nem tudok aludni...
Most nem tudok aludni...
Még nem tudok aludni...
Ha ez a kép megelevenedne...
Azzal teljesülne minden vágyam.

4. Omocha

Éjfél van, de én nem tudok aludni.
Csak fekszem az ágyon, egy kopott dobozt szorongatva...
Egy játékbaba van benne...
Miért, hogy csak egy babát ölelhetek helyetted?!
A szexi, vörös ajkai...
Komoly arca és csinos ruhája...
Egészen olyan, mint Te.
Miért, hogy csak õ maradt nekem?
A halál olyan önzõ... Elvett téged tõlem, csak ezt a babát hagyta...
De én veled akarok lenni, téged ölelni, miért nem lehet?!
Ahogy itt fekszel...
Mozdulatlan, hófehér tested és vörös ajkaid...
Olyan vagy így, mint ez a porcelánbaba...
Ne hagyj el...
Veled akarok maradni.... Örökre...
Azt hiszem, befekszem a koporsóba melléd...


Ame no hankagai

Emlékszem, zuhogott...
Esőtől vizes, csigákba ugró loknijaid tincsei;
mint ablakra kúszó folyondár
Ah, sosem felejtem el a parfümöd illatát...
Szemed csillogását, mikor leültem melléd a padra, míg a buszt vártuk....
És engedted, hogy megcsókoljalak...
Észre se vettük, hogy hajnal lett valahogyan...
És elállt az eső...

"Csókolj még, és ölelj,
állítsuk meg az időt..."

Az esőcseppek kopogását akarom hallani újra, ahogy verték a bádogtetőt a fejünk felett;
Miközben puha nyelved lágyan ölelte át az enyémet, s körbefont valami; lehetetlenül édes illat...

Az eső most pont úgy esik, mint akkor...
De te már nem itt; a világ másik felén nézed - talán...
Az esőcseppek hangos táncát...
Folyondár hajad tincsei... Mintha gúzsba kötne ez az emlék...
Ha most újra láthatnálak... Nem hiszem, hogy megtenném újra...
Az a csók... Akkor boldoggá tett, de ezért most...
Fáj mindenem.

Csókolj még, és ölelj...
Állítsuk meg az időt - suttogtad; de nekem akkor már
nem volt ehhez erőm...
Mondjunk hát búcsút egymásnak...
És engedj el kérlek...
Engedd, hogy soha többé ne emlékezzem rád, akkor, amikor esik az eső...