Post by Kíra on Nov 1, 2006 23:53:46 GMT 1
Cím: Reggeli
Szerzõ: Kíra - kira_@freemail.hu
Fandom: Gyűrűk Ura (Lord of the Rings)
Korhatár: PG
Típus: slash, fluff
Szereplõk: Elrond/Thranduil;
Megjegyzés: narancslekvár, tõr, kefe, tenger, nyuszi, õszirózsa.
Megjegyzés2: Bocsánat Lare, hogy ugyanaz a cím, csak nem tudtam jobbat kitalálni. (Eskü, nem olvastam még a tiedet -- ha a történet nagyon hasonló, az csupán a nagy elmék hasonló gondolkodásának tudható be)
---
A nagy asztal szinte roskadozott az étkektől. Hideg sültek, mártások és saláták foglalták el a fa nagyját de volt ott vaj, sajt, tucatnyi lekvár és az előző napi lakomából maradt sütemény is. Az asztal körül már többen ültek, de még üresek voltak a finoman aranyozott porcelán tányérok, akárcsak az asztalfő.
Az egyik alak félresimította fekete, hosszú haját és cseppet sem véletlenül oldalba lökte a mellette ülőt. Amaz, mintha a tükörképe lett volna, rávillantotta szürke szemeit de letette a véletlenül kezébe került narancslekvárral teli üveget.
- Le fog menni a nap, mire előkerülnek - morogta az orra alatt.
- Akkor majd a naplementekor eszünk - felelt a másik egy brilliáns mosollyal. Ezüst hímzéses feket ujjasa kiemelte izmos, de vékony alakját. - Nem fogom felróni Apának, hogy pár órára elfeljti a kötelességeit.
- De testvérem - fogta könyörgőre a hangját az éhesebb -, itt ez a nyúl, magam lőttem, a saját tőrömmel nyúztam-
- De ez a nyuszi sem ró fel senkinek semmit! - vetette közbe csengő nevetéssel egy harmadik alak. Fekete haján csillogott a napfény, ruhája kiemelte kebelét, és csillogó szürke szeme finom vonású, gyönyörű arcban ült. Testvéreivel szemközt ült.
- Útállak titeket - jött a felelet, de az étel érintetlen maradt továbbra is.
~~~
Az ágymatrac besüppedt a hirtelen ránehezedő súly alatt, de a benne fekvő alak nem volt hajlandó mozdulni; vagy éppen kinyitni a szemét. A nyakában forró lélegzet, a testén évezredes ujjak simítottak végig. Arca mosolyra húzódott, és engedett a szelíd kérésnek: tengerkék szempár nézett vissza rá.
- Jó reggelt! - Az éjszaka folyamán összekócolódott szőke hajzuhatagba fonta a kezét, majd megcsókolta kedvesét. Az izmos, vállas testet egy könnyű köntös takarta csupán; a másik férfi sem lehetett túl régóta ébren.
- Mhm... Neked is Elrond uram! Hol találok egy kefét? Vagy legalább egy fésűt?
Elrond felült egy második csók után és hosszú ujjaival jobbra mutatott. - A boltív alatti asztalon találsz mindent. - Egy bólintást kapott válaszul. Amíg a szőke fésülködött ő maga is felöltözött. A világos nadrág és ing fölé ezüsttel hímzett, sötét köntös került.
Mikor mind a ketten elkészültek kézen fogva léptek ki a terasz-folyosóra, amley szinte az épület teljes egészét befutotta. A házon belül is volt ugyan folyosó, de a nap hívogató sugarainak egyikük sem tudott, vagy akart ellenállni. Ezer színben pompázó falevelek hullotak alá a fákról minden szellőre, és már az utolsó őszirózsák is kezdtek elhullani. November volt.
- Évtizedek óta nem volt ennyire kellemes az ősz - mondta halkan Elrond.
Thranduil nem felelt csupán megszorította ujjait a másik keze körül. Mikor Celebrían a tengert választotta Elrond helyett, Imladris időjárásában gyökeres változás állt be - bár a világ többi részének úgy tünt, hogy csupán helyre állt a természetes rend: A tavasz szeszélyes lett, a nyár viharos, bár meleg, az ősz ködös és esős, a tél pedig kemény és hosszú.
És habár Thranduil csupán a véletlen miatt került Elrond ágyába, egyikük sem bánta meg az események ilyentén fordulását. A tudat, hogy a királynak hamarosan - a tavaszi olvadásokkal egyidőben - haza kell térnie mindkettejük agyában ott lebegett; mégsem keserítette meg örömüket az elválás réme.
Elrond, félúton az ebédlő felé, megállt és szeretője felé fordult. Nemes vonású arcáról nem lehetett leolvasni semmit, de szemei majdhogynem pajkosan csillogtak. - Hirtelenjében eszembe ötlött, hogy még nem étekre éhezem.
Thranduil száján mosoly játszott, ahogyan felvont szemöldökkel kérdezett vissza: - Hanem?
Elrond végigsimított az állán egy ujjal. - A háló magányában talán elmondom.
- Oh. Talán? Felteszem, úgy képzeled, hogy könyörgök majd, igaz?
- Nos, bevallom, megfordult a fejemben - somolygott Elrond -, de nem ragaszkodom hozzá.
Thranduil csengőn felnevetett, majd maga után húzva a féltündét, visszavonult a hálóba. A reggeli valóban várhatott még egy órácskát.
~Vége~
Szerzõ: Kíra - kira_@freemail.hu
Fandom: Gyűrűk Ura (Lord of the Rings)
Korhatár: PG
Típus: slash, fluff
Szereplõk: Elrond/Thranduil;
Megjegyzés: narancslekvár, tõr, kefe, tenger, nyuszi, õszirózsa.
Megjegyzés2: Bocsánat Lare, hogy ugyanaz a cím, csak nem tudtam jobbat kitalálni. (Eskü, nem olvastam még a tiedet -- ha a történet nagyon hasonló, az csupán a nagy elmék hasonló gondolkodásának tudható be)
---
A nagy asztal szinte roskadozott az étkektől. Hideg sültek, mártások és saláták foglalták el a fa nagyját de volt ott vaj, sajt, tucatnyi lekvár és az előző napi lakomából maradt sütemény is. Az asztal körül már többen ültek, de még üresek voltak a finoman aranyozott porcelán tányérok, akárcsak az asztalfő.
Az egyik alak félresimította fekete, hosszú haját és cseppet sem véletlenül oldalba lökte a mellette ülőt. Amaz, mintha a tükörképe lett volna, rávillantotta szürke szemeit de letette a véletlenül kezébe került narancslekvárral teli üveget.
- Le fog menni a nap, mire előkerülnek - morogta az orra alatt.
- Akkor majd a naplementekor eszünk - felelt a másik egy brilliáns mosollyal. Ezüst hímzéses feket ujjasa kiemelte izmos, de vékony alakját. - Nem fogom felróni Apának, hogy pár órára elfeljti a kötelességeit.
- De testvérem - fogta könyörgőre a hangját az éhesebb -, itt ez a nyúl, magam lőttem, a saját tőrömmel nyúztam-
- De ez a nyuszi sem ró fel senkinek semmit! - vetette közbe csengő nevetéssel egy harmadik alak. Fekete haján csillogott a napfény, ruhája kiemelte kebelét, és csillogó szürke szeme finom vonású, gyönyörű arcban ült. Testvéreivel szemközt ült.
- Útállak titeket - jött a felelet, de az étel érintetlen maradt továbbra is.
~~~
Az ágymatrac besüppedt a hirtelen ránehezedő súly alatt, de a benne fekvő alak nem volt hajlandó mozdulni; vagy éppen kinyitni a szemét. A nyakában forró lélegzet, a testén évezredes ujjak simítottak végig. Arca mosolyra húzódott, és engedett a szelíd kérésnek: tengerkék szempár nézett vissza rá.
- Jó reggelt! - Az éjszaka folyamán összekócolódott szőke hajzuhatagba fonta a kezét, majd megcsókolta kedvesét. Az izmos, vállas testet egy könnyű köntös takarta csupán; a másik férfi sem lehetett túl régóta ébren.
- Mhm... Neked is Elrond uram! Hol találok egy kefét? Vagy legalább egy fésűt?
Elrond felült egy második csók után és hosszú ujjaival jobbra mutatott. - A boltív alatti asztalon találsz mindent. - Egy bólintást kapott válaszul. Amíg a szőke fésülködött ő maga is felöltözött. A világos nadrág és ing fölé ezüsttel hímzett, sötét köntös került.
Mikor mind a ketten elkészültek kézen fogva léptek ki a terasz-folyosóra, amley szinte az épület teljes egészét befutotta. A házon belül is volt ugyan folyosó, de a nap hívogató sugarainak egyikük sem tudott, vagy akart ellenállni. Ezer színben pompázó falevelek hullotak alá a fákról minden szellőre, és már az utolsó őszirózsák is kezdtek elhullani. November volt.
- Évtizedek óta nem volt ennyire kellemes az ősz - mondta halkan Elrond.
Thranduil nem felelt csupán megszorította ujjait a másik keze körül. Mikor Celebrían a tengert választotta Elrond helyett, Imladris időjárásában gyökeres változás állt be - bár a világ többi részének úgy tünt, hogy csupán helyre állt a természetes rend: A tavasz szeszélyes lett, a nyár viharos, bár meleg, az ősz ködös és esős, a tél pedig kemény és hosszú.
És habár Thranduil csupán a véletlen miatt került Elrond ágyába, egyikük sem bánta meg az események ilyentén fordulását. A tudat, hogy a királynak hamarosan - a tavaszi olvadásokkal egyidőben - haza kell térnie mindkettejük agyában ott lebegett; mégsem keserítette meg örömüket az elválás réme.
Elrond, félúton az ebédlő felé, megállt és szeretője felé fordult. Nemes vonású arcáról nem lehetett leolvasni semmit, de szemei majdhogynem pajkosan csillogtak. - Hirtelenjében eszembe ötlött, hogy még nem étekre éhezem.
Thranduil száján mosoly játszott, ahogyan felvont szemöldökkel kérdezett vissza: - Hanem?
Elrond végigsimított az állán egy ujjal. - A háló magányában talán elmondom.
- Oh. Talán? Felteszem, úgy képzeled, hogy könyörgök majd, igaz?
- Nos, bevallom, megfordult a fejemben - somolygott Elrond -, de nem ragaszkodom hozzá.
Thranduil csengőn felnevetett, majd maga után húzva a féltündét, visszavonult a hálóba. A reggeli valóban várhatott még egy órácskát.
~Vége~
Node így járnak a gyerekek, ha feltûnik a színen egy "mostoha". ^^"
