Post by arctica on Oct 13, 2006 14:51:03 GMT 1
Cím: A bál
Szerző: Arctica
Fandom: HP
Korhatár: NC-16
Figyelmeztetés: csak annyi, hogy én írtam.
Szereplők: HP/PP
Leírás: Egy jelmezbál Perselus Piton szemével.
Megjegyzés1: Írtam, mert Neji műve megihletett.
Megjegyzés 2: Írtam, mert nem bírtam magammal.
Megjegyzés 3: Írtam, mert remélem jó lesz.
Megjegyzés 4: És mivel a világ nem elég, ezért az ilyen mondatok PP gondolatai.
Megjegyzés 5: Köszönöm Briginek, hogy átnézte, és mindenkinek, aki elolvassa, és comment-eli.
El sem tudom mondani, mennyire utálom. És azt sem lehet szavakba önteni, hogy ez Dumbledore-t mennyire nem érdekli.
Valahogy idén is rávett, hogy végigüljem az idióta jelmezbált. Minden évben legalább 5 dementor, 10 halálfaló, és többtucatnyi tündérke lepi el az iskolát. És én a szobám magánya helyett, itt bámulom őket.
A csendes morajlást, egy sikoly töri meg hirtelen, engem a szívroham szélre sodorva.
Felállok, és látom, amint egy negyedéves hugrabugos lány a mellkasához kap. Úgy kell neki, minek úgy meghúzni a fűzőt?! Épp kinyitom a szám, hogy az alkalmat megragadva pontokat vonjak le mindentől és mindenkitől, aki él és mozog, mikor észreveszem, senki sem figyel rám.
Az összes szempár a bejáratra irányul. Én is odanézek, és elakad a szavam, a levegő akadálytalanul árad ki tüdőmből, én pedig erőm vesztve rogyok vissza székembe.
Kétségbeesetten pillantok Albus felé; csalódottan veszem észre, hogy rá most sem lehet számítani. Épp elmélyülten fánkoz egy nagy adag narancslekvárt.
Résnyire szűkült szemekkel fordulok vissza a rendbontás oka felé. Potter! Gondolhattam volna. Sosem bírja ki, hogy ne legyen a középpontban!
Nem tudom mi olyan néznivaló rajta? Egyszerűen nem vett fel talárt.
És az ingét is csak félig gombolta be, így minden lépésnél kilátszik a hasa.
Merlinre! És milyen hasa van?! Kockás, de épp csak egy kicsit, és sima, sehol egy szőrszál. Vajon milyen lehet megérinteni? Puha, és meleg… Vajon csiklandós? Meglepődve sikkantana fel, ha végigsimítanék rajta? És ha megcsókolnám a nyakát? Sóhajtana-e…? Belém kapaszkodna-e a szenvedély viharában? Milyen érzés lehet, mikor ajkai az enyémet csókolják? És a lábai engem ölelnek? Szeretném látni, ahogy szemének smaragd ragyogását ködbe vonja a vágy. Hallani, ahogy a nevem sikoltja…
Azon kapom magam, hogy izgatottan nyújtogatom a nyakam, minél többet akarok belőle látni.
Nem kevés irigységgel veszem észre, mennyire népszerű. Pedig csak egy félig begombolt ing, és egy észveszejtően testhez simuló csípőfarmer van rajta. Mi?! Öreg vagyok én már ehhez. Szemérmetlenül riszálja magát. Minden mozdulata kihívó. Alig bírom megállni, hogy a távolból felé ne nyúljak, és meg ne ragadjam a fenekét, hogy aztán el ne engedjem, míg meg nem tanultam a formáját. Nagyot nyelve ismerem el, hogy Potter hátsójánál szebbet, jobbat, izmosabbat nem láttam még. Hol tett szert rá? Hogy nem az én óráimon való ücsörgés közben, az biztos!
Féltékenyen nézem, ahogy lépten-nyomon lányok kérik fel táncolni. Ő pedig nevetve elmegy velük. Tánc közben folyton a fülükbe sugdos, és a lánykák ezek után mindig gyöngyöző kacajban törnek ki. Grimaszolok egyet. Csak tudnám suttogás közben miért mindig engem néz.
Most is! Pedig a nyuszijelmezbe bújt Luna Lovegooddal táncol. Lelógó hosszú fülek, fehér dressz, és egy kissé csapzott farok, amit, egy férfimarok szorongat épp.
Ez már több a soknál! Hol van Dumbledore? Jah, épp egy óriási őszirózsával beszélget, és nevetve próbálja rávenni, hogy egyen egy falat fánkos lekvárt. Mindennapos esemény... Csak akkor döbbenek meg, mikor a növény Bimba hangján nevet fel, és köszöni meg az igazgató segítségét.
A mennyezeten világító Holdra nézek, és lemondóan nyugszom bele, hogy még legalább 2 órát maradnom kell.
….
Miért van az, hogy akárhová nézek mindenhol Pottert látom?!
Most az orrom előtt táncol egy kacagó bálnával. Az összes bájitalmagazinomra! Ki öltözött bálnának?! Ahogy jobban megnézem a párt – vagyis csak annak női felét, mert Potter izmos fenekére egy pillantást sem vetek, ugye? Ugye?! – felismerem a bálnában Milicent Bulstrodeot.
Most már emlékszem, sellőnek öltözött, alig lehet felismerni a kusza kékeszöld hajtömeg alatt. Tőlem kért segítséget a hajszínváltó főzet elkészítésében, sosem gondoltam volna, hogy erre kell neki. Ő, mint sellő? Bár, ha jobban belegondolok, a középkori tengerész muglik gyakran a bálnákat nézték a tenger leányainak.
Másfél óra múlva a Hagrid-Granger páros adja meg a kegyelemdöfést. A félóriás varázslény-fodrásznak öltözött. Fehér mindenhol-zseb köpeny volt rajta, amikből kefék, fésűk és hajcsavarók lógtak ki. Mellette Granger, szó szerint úszik a levegőben. Piros szoknyája lobog, miközben párja forgatja. Szerencsétlen lány, egyik kezével Hagridba, a másikkal az oldalán lógó kis fegyverbe kapaszkodik. Azt hiszem kalóznak öltözött. Legalábbis a szoknya, a tőr, és a lekötött fél szem erre enged következtetni.
A terem közepe egyre üresebb, és a táncoló párok száma is erősen lecsökken. Ellenben a terem megvilágítatlan sarkaiért szinte vérre menő küzdelem veszi kezdetét. Elérkezettnek láttam az időt a távozásra. Valamiért nincs kedvem végignézni, hogy „ki-kivel-mit-hogyan és miért” csinál.
Felálltam és tekintetem Pottert kereste a táncolók közt. De nem volt ott. Ettől még sötétebb kedvem lett, aminek a még táncolók itták meg a levét. Utamat ijedten szétrebbenő párok szegélyezték.
…
A lakosztályomba vezető úton 77felé átkoztam Dumbledoret, Pottert és még Bimbát is. De legjobban Pottert, őt 2x77felé!
Nagyképű, felelőtlen, előzékeny, népszerű, most-épp-valaki-mással-csókolózó, griffendéles…… Grrr, már akkor is rágondolok, ha nem is látom. Azt hiszem, erre nem jó megoldás a magány. Valami sokkal erősebb kell, mondjuk, …
– POTTER! – értetlenül meredek a lakosztályom előtt szobrozó, jól láthatóan libabőrös fiúra.
– Mit akar itt?
– Keresett, igaz? – kérdezi tőlem. Majd sietve folytatja. – A táncolók közt, de nem talált.
– Való igaz, hiszen itt vagy – igyekszem megőrizni egy keveset nyugodt fölényességemből, de egyre nehezebb. Látom, ahogy meglibben az inge, és a hasa csupa libabőr, nagyot nyelve kérdezem meg újra, még mindig a hasát bámulva. – Mit akarsz?
– Azt amit a többiek…. csókolózni.
– Akkor talán próbálkozz ott, ahol a többiek. A Nagyteremben.
– De… én – még a gyenge világítás ellenére is látom, hogy elpirul – magával… akarok… csókolózni – az utolsó szót olyan halkan mondja ki, hogy önkéntelenül is közelebb hajolok hozzá. Vesztemre.
Átkarolja a nyakam, és ajkait az enyémnek nyomja. Lehelete mentol illatú, azonnal eldöntöm, hogy nálam marad éjszakára.
Reggelig megállapítom, hogy a hasán tényleg csak pihék vannak, és horkol, ha hanyattfekszik. De ha magamhoz ölelem, a feje pont elfér a mellkasomon.
Szerző: Arctica
Fandom: HP
Korhatár: NC-16
Figyelmeztetés: csak annyi, hogy én írtam.
Szereplők: HP/PP
Leírás: Egy jelmezbál Perselus Piton szemével.
Megjegyzés1: Írtam, mert Neji műve megihletett.
Megjegyzés 2: Írtam, mert nem bírtam magammal.
Megjegyzés 3: Írtam, mert remélem jó lesz.
Megjegyzés 4: És mivel a világ nem elég, ezért az ilyen mondatok PP gondolatai.
Megjegyzés 5: Köszönöm Briginek, hogy átnézte, és mindenkinek, aki elolvassa, és comment-eli.
A bál
El sem tudom mondani, mennyire utálom. És azt sem lehet szavakba önteni, hogy ez Dumbledore-t mennyire nem érdekli.
Valahogy idén is rávett, hogy végigüljem az idióta jelmezbált. Minden évben legalább 5 dementor, 10 halálfaló, és többtucatnyi tündérke lepi el az iskolát. És én a szobám magánya helyett, itt bámulom őket.
A csendes morajlást, egy sikoly töri meg hirtelen, engem a szívroham szélre sodorva.
Felállok, és látom, amint egy negyedéves hugrabugos lány a mellkasához kap. Úgy kell neki, minek úgy meghúzni a fűzőt?! Épp kinyitom a szám, hogy az alkalmat megragadva pontokat vonjak le mindentől és mindenkitől, aki él és mozog, mikor észreveszem, senki sem figyel rám.
Az összes szempár a bejáratra irányul. Én is odanézek, és elakad a szavam, a levegő akadálytalanul árad ki tüdőmből, én pedig erőm vesztve rogyok vissza székembe.
Kétségbeesetten pillantok Albus felé; csalódottan veszem észre, hogy rá most sem lehet számítani. Épp elmélyülten fánkoz egy nagy adag narancslekvárt.
Résnyire szűkült szemekkel fordulok vissza a rendbontás oka felé. Potter! Gondolhattam volna. Sosem bírja ki, hogy ne legyen a középpontban!
Nem tudom mi olyan néznivaló rajta? Egyszerűen nem vett fel talárt.
És az ingét is csak félig gombolta be, így minden lépésnél kilátszik a hasa.
Merlinre! És milyen hasa van?! Kockás, de épp csak egy kicsit, és sima, sehol egy szőrszál. Vajon milyen lehet megérinteni? Puha, és meleg… Vajon csiklandós? Meglepődve sikkantana fel, ha végigsimítanék rajta? És ha megcsókolnám a nyakát? Sóhajtana-e…? Belém kapaszkodna-e a szenvedély viharában? Milyen érzés lehet, mikor ajkai az enyémet csókolják? És a lábai engem ölelnek? Szeretném látni, ahogy szemének smaragd ragyogását ködbe vonja a vágy. Hallani, ahogy a nevem sikoltja…
Azon kapom magam, hogy izgatottan nyújtogatom a nyakam, minél többet akarok belőle látni.
Nem kevés irigységgel veszem észre, mennyire népszerű. Pedig csak egy félig begombolt ing, és egy észveszejtően testhez simuló csípőfarmer van rajta. Mi?! Öreg vagyok én már ehhez. Szemérmetlenül riszálja magát. Minden mozdulata kihívó. Alig bírom megállni, hogy a távolból felé ne nyúljak, és meg ne ragadjam a fenekét, hogy aztán el ne engedjem, míg meg nem tanultam a formáját. Nagyot nyelve ismerem el, hogy Potter hátsójánál szebbet, jobbat, izmosabbat nem láttam még. Hol tett szert rá? Hogy nem az én óráimon való ücsörgés közben, az biztos!
Féltékenyen nézem, ahogy lépten-nyomon lányok kérik fel táncolni. Ő pedig nevetve elmegy velük. Tánc közben folyton a fülükbe sugdos, és a lánykák ezek után mindig gyöngyöző kacajban törnek ki. Grimaszolok egyet. Csak tudnám suttogás közben miért mindig engem néz.
Most is! Pedig a nyuszijelmezbe bújt Luna Lovegooddal táncol. Lelógó hosszú fülek, fehér dressz, és egy kissé csapzott farok, amit, egy férfimarok szorongat épp.
Ez már több a soknál! Hol van Dumbledore? Jah, épp egy óriási őszirózsával beszélget, és nevetve próbálja rávenni, hogy egyen egy falat fánkos lekvárt. Mindennapos esemény... Csak akkor döbbenek meg, mikor a növény Bimba hangján nevet fel, és köszöni meg az igazgató segítségét.
A mennyezeten világító Holdra nézek, és lemondóan nyugszom bele, hogy még legalább 2 órát maradnom kell.
….
Miért van az, hogy akárhová nézek mindenhol Pottert látom?!
Most az orrom előtt táncol egy kacagó bálnával. Az összes bájitalmagazinomra! Ki öltözött bálnának?! Ahogy jobban megnézem a párt – vagyis csak annak női felét, mert Potter izmos fenekére egy pillantást sem vetek, ugye? Ugye?! – felismerem a bálnában Milicent Bulstrodeot.
Most már emlékszem, sellőnek öltözött, alig lehet felismerni a kusza kékeszöld hajtömeg alatt. Tőlem kért segítséget a hajszínváltó főzet elkészítésében, sosem gondoltam volna, hogy erre kell neki. Ő, mint sellő? Bár, ha jobban belegondolok, a középkori tengerész muglik gyakran a bálnákat nézték a tenger leányainak.
Másfél óra múlva a Hagrid-Granger páros adja meg a kegyelemdöfést. A félóriás varázslény-fodrásznak öltözött. Fehér mindenhol-zseb köpeny volt rajta, amikből kefék, fésűk és hajcsavarók lógtak ki. Mellette Granger, szó szerint úszik a levegőben. Piros szoknyája lobog, miközben párja forgatja. Szerencsétlen lány, egyik kezével Hagridba, a másikkal az oldalán lógó kis fegyverbe kapaszkodik. Azt hiszem kalóznak öltözött. Legalábbis a szoknya, a tőr, és a lekötött fél szem erre enged következtetni.
A terem közepe egyre üresebb, és a táncoló párok száma is erősen lecsökken. Ellenben a terem megvilágítatlan sarkaiért szinte vérre menő küzdelem veszi kezdetét. Elérkezettnek láttam az időt a távozásra. Valamiért nincs kedvem végignézni, hogy „ki-kivel-mit-hogyan és miért” csinál.
Felálltam és tekintetem Pottert kereste a táncolók közt. De nem volt ott. Ettől még sötétebb kedvem lett, aminek a még táncolók itták meg a levét. Utamat ijedten szétrebbenő párok szegélyezték.
…
A lakosztályomba vezető úton 77felé átkoztam Dumbledoret, Pottert és még Bimbát is. De legjobban Pottert, őt 2x77felé!
Nagyképű, felelőtlen, előzékeny, népszerű, most-épp-valaki-mással-csókolózó, griffendéles…… Grrr, már akkor is rágondolok, ha nem is látom. Azt hiszem, erre nem jó megoldás a magány. Valami sokkal erősebb kell, mondjuk, …
– POTTER! – értetlenül meredek a lakosztályom előtt szobrozó, jól láthatóan libabőrös fiúra.
– Mit akar itt?
– Keresett, igaz? – kérdezi tőlem. Majd sietve folytatja. – A táncolók közt, de nem talált.
– Való igaz, hiszen itt vagy – igyekszem megőrizni egy keveset nyugodt fölényességemből, de egyre nehezebb. Látom, ahogy meglibben az inge, és a hasa csupa libabőr, nagyot nyelve kérdezem meg újra, még mindig a hasát bámulva. – Mit akarsz?
– Azt amit a többiek…. csókolózni.
– Akkor talán próbálkozz ott, ahol a többiek. A Nagyteremben.
– De… én – még a gyenge világítás ellenére is látom, hogy elpirul – magával… akarok… csókolózni – az utolsó szót olyan halkan mondja ki, hogy önkéntelenül is közelebb hajolok hozzá. Vesztemre.
Átkarolja a nyakam, és ajkait az enyémnek nyomja. Lehelete mentol illatú, azonnal eldöntöm, hogy nálam marad éjszakára.
Reggelig megállapítom, hogy a hasán tényleg csak pihék vannak, és horkol, ha hanyattfekszik. De ha magamhoz ölelem, a feje pont elfér a mellkasomon.
Vége
, bájos lett, igazán. 
mer ez vmi irtó cuuuuuuteeee 
;D <3
