Jobban már nem is... - challenge3

[Kuci]

Figyelmeztetés: Nos, ezt körülbelül egy óra alatt írtam, tök spontán, ami nem nagyon jellemzõ rám.... szóval nem nagyon sikerült lektoráltatnom, mert azonnal fel akartam rakni, még mielõtt meggondolnám magam...
Megjegyzés: Nem kifejezetten slash.... a szereplõi akár lehetnének lányok, vagy egy hetero pár is... de én fiúknak szántam õket....
Korhatár: nincs....

[Kuci]

Mit keresek én itt? Egyáltalán, minek jöttem ide? Nincs szükség itt rám…
Atya ég… ott van… Elképesztõen gyönyörû… Hogy lehet valaki ilyen gyönyörû? Á, Úristen, miket beszélek! Nem vagyok magamnál…

Uhh… Itt van. Elmentem az eszem, amikor meghívtam? Atya ég, mit fogok neki mondani? Mi a jó büdös francért kellett eljönnie?

Természetesen a társaság központjában van, mint mindig. Idáig hallatszik, hogy miket mond… hát, azt el kell ismerni, hogy tényleg szellemes… Emlékszem, régen én mindig a többiekkel együtt nevettem… felnéztem rá, csodáltam, hogy mindig ilyen laza tud lenni, hogy milyen jó beszólásai vannak, megbabonázott az egész lénye… Aztán persze… lassanként sikerült rádöbbennem, hogy azért a dolgok nem ilyen egyszerûek… a poénok másokon csattannak… a lazaság nemtörõdömséggel, és néha-néha egy jóadag hisztivel is együtt járt…

Úgy teszek, mintha nem látnám. Pedig látom, és így elég nehéz nyugodtnak maradnom… Ha így folytatom, elõbb-utóbb hülyét fogok magamból csinálni… Ésszel fel sem tudom fogni, hogy tud ilyen vidám maradni… csak mosolyog, és nekidõl a pultnak… Én pedig mindjárt sírva fakadok…

Nem úgy tûnik, mint akit nagyon bántana, hogy így alakultak a dolgok… Mindegy. Nem tudom, hogy miért foglalkozom ezzel. Végül is már vége van. Csak úgy hívott meg, mint egy barátot. Én pedig úgy jöttem el, mint egy barát.

Ha odamennék hozzá, akkor valószínûleg mérgesen nézne, aztán a nyakamba zúdítaná a hibáimat. Remek lenne. Mintha nem lennék velük én is tökéletesen tisztában… Senki nem mondta, hogy könnyû lesz… hát, nem is volt könnyû. De azért… megérte…

Azt hiszem a legfõbb baj az volt, hogy egyszer sem bírt komolyan venni… Nem, nem, nem! A legfõbb probléma az volt, hogy rohadtul nem tudtam õszinte lenni… Se hozzá, se magamhoz… Az önámítás mestere vagyok…

Annyira bizonytalan volt az egész… A titkolózás, a bujkálás, a folytonos idegeskedés… Így is állandóan feszült volt… Túlságosan komolyan vette a dolgokat, és minden kis baromságon megsértõdött. Utána pedig mindig azzal jött, hogy én nem figyelek rá, hogy nem tudom komolyan venni, csak elbeszél a fejem mellett… De ez nem igaz. Én komolyan tudtam venni! Figyeltem rá! Csak éppen… egy idõ után már elegem volt a nyavalygásból… belõle…

Nem éreztem magam jól, mert… megpróbáltam hozzá hasonlítani… önállósodni… vagy mit tudom én. Egy szép napon azt vettem észre, hogy olyan vagyok, mintha az árnyéka lennék. Egy árnykép, ami nagyon hasonlít, de soha nem lesz olyan, mint a tulajdonosa, aki nem tud elszakadni, mert egyedül igazából nem is létezik…

Nem bírta megérteni, hogy néha nekem is lehet szar kedvem… Néha… olyan… önzõ volt…

Azzal mentettem föl, hogy mûvész… hogy megteheti… pedig egyszerûen csak… önzõ volt…

Ez az este úgy szar, ahogy van. Mindenki itt liheg a nyakamba, és úgy viselkedik, mintha mindenrõl én tehetnék… A faszom tele van az egésszel. Istenem, mennyivel egyszerûbb lenne kilépni az egészbõl…

Lám, lám… Tudtam, hogy itt lesz. Nem bírja ki cigi nélkül. A nagy greenpeace aktivista…istenem, ez is egy milliószor lefutott felesleges kör…

- Hello… (szóval itt vagy… most mit fog a fejemhez vágni?)
- Hello… (meg se fordulsz…) Hogy tetszik? Az este? (szerinted, hogy tetszik?)
- Állat.

Hallgatunk. Pedig most van itt a szavak ideje… Akkor beszéltünk, amikor csöndre lett volna szükség, és akkor nem mondunk semmit, amikor vallanunk kéne…

- Nem semmi, hogy egy év alatt ide jutottál…
- Hová? (hirtelen fordultál meg, és zöld szemeidet az enyémbe fúrtad… gúnyosan
mosolyogtál…) Nézz csak rám! Napi húsz szál cigit szívok el, egy kész idegroncs vagyok… de kiállították a mûveimet. Nagy elõrelépés… (túlságosan jól ismerlek… a gúnyba keserûség is vegyül)
- Tudod azért ez is valami… Hozzám képest…
- Hozzád képest! Valóban iszonyú sokat haladtam! Körülbelül van két ember, aki ismeri
a nevemet! De hát persze ez is valami…
- Most újból szándékszod kezdeni a mártírkodást? Mert ha igen, akkor én nem szeretnék
ennek a közönsége lenni…
- Ó, igen, én valóban mártírkodom… és tudom, tudom, önzõ is vagyok… meg bunkó,
hogy teljes legyen a lista. Ja, és majdnem kifelejtettem, hogy szeszélyes… bocs, hogy merek rosszkedvû lenni…
- Nem, ne fordulj el! Most azt várod, hogy az égi dicsfény majd rádvetül, és te fájdalmas arccal a mennybe emelkedsz, mint egy vértanú? Kérlek, az istenért! Hidd már el, hogy a világ nem rossz, és nem esküdött fel ellened!

Paff neki. Elbasztam. Körülbelül elég volt tíz perc a társaságában, és már eldurrant az agyam. Miért van az, hogy más mellett nyugodt tudok maradni, meg tudom õrizni a hidegvérem… de mellette nem megy?
Könnyek… még soha nem láttam sírni… Még akkor sem, amikor azt mondta, hogy vége, és én egy szó nélkül kisétáltam…

- Azt vártad, hogy harcolni fogok…? (a kérdésem annyira halk volt, hogy egy pillanatig azt hittem, hogy meg se hallja… de hallotta)

Csak megrántottad a vállad… még most se képes egy normális választ kicsiholni magából… Egy választ, vagy egy bocsánatkérést, bármit… csak megfogja a kezem, és magához húz. Én pedig… amilyen hülye, barom állat vagyok, rögtön mindent megbocsátok. Neki is, magamnak is…

- Az istenit, te rúgtad fel a kapcsolatunkat! Miért?

Miért, miért te barom, mert láttam, hogy szenvedsz! Mert tudni akartam, hogy te ugyanúgy akarod ezt az egészet, ahogy én akarom! Amikor egy szó nélkül kisétáltál azon az ajtón, azt hittem, hogy a szívem szakad meg… Utánad akartam rohanni, a hajadba fúrni a fejem, hogy megmondhassam, hogy én ezt igazából nem akarom, hogy szeretlek, hogy akarlak, hogy érted bármit megtennék… De hagytalak elmenni… Hagytalak, és én még életemben nem tettem ilyen sokat egy emberrel, mint ezzel, hogy hagytalak kisétálni az életembõl…

- Kérlek, lásd már be végre, hogy szükséged van rám! Ha másért nem, akkor azért, hogy
legyen egy közönséged… legyen valaki, akinek a vállán kisírhatod magad, akit elrángathatsz a tárlatokra, ha nincs kivel menned… egyszerûen valaki, aki melletted van…
- Ugye tudod, hogy ez kölcsönösen igaz… nem bírod nélkülem… szeretsz szenvedni…

Hogy mi fog megváltozni mostantól? Szerintem semmi… Én ugyanúgy ki fogok akadni minden apróságon, õ pedig ugyanúgy le fogja szarni magasról… De van valami, ami szintén nem fog változni… az pedig a szerelem… nem mondom, hogy ez így jó… mert nem az… de nem bírjuk egymás nélkül…

Vége

[Kuci]

nos, itt van... remélem nem lett nagyon bonyolult/értelmetlen... szal a dõltbetûs az egyik gondolat, a sima meg a másiké... a párbeszéd az párbeszéd...

Remélem azért érthetõ

[tiril]

hmm..hmm... Érdekes egy írás, meg kell hagyni!! Szerintem érthető, és....teljesen emberi....tényleg!!! Amolyan se veled se nélküled efektus, amiket én anynira szeretek...Nem azt mondom, hogy tökéletes mű, még megérné vele foglalkozni kicsit, de nekem naon bejött, mert teljesen át tudtam érezni....nem egy hatalmas regény, csupán egy emberi érzelmekből felépülő egyszerű szösszenet...

Gratlulálok...remélem még raksz fel ijeneket

[bes]

Hijnnye! Megint egy váltott szempontú elbeszélés... Én szeretem ám az ilyet! (Ezzel spec teljesen megfogható vagyok.)

Szóval tetszett. Marcangolós. Az ilyet is szeretem.

Tényleg dolgozhatnál még rajta, fõleg a hosszabb párbeszéden, de igazából konkrét kifogásom csak egy van:

zöld szemeidet az enyémbe fúrtad

Ez már a második alkalom, hogy egy slashben konkrétan szembefúrásról olvasok, és igazából nem nagyon tudok vele mit kezdeni, de abban sem vagyok biztos, hogy ez nem csak az én egyéni szocproblémám-e.

A lényeg az, hogy aranyosak, karakterek, és mivel ezt egyszuszra írtad, nagyon jó.

[achris]

Tetszett nekem is. Neked is csak azt tudom mondani, hogy alakul a stílusod, és ez tetszik nekem

[Lare]

Kellemesen pörgõs és finoman vulgáris. Valóban helyettesíthatõek a karakterek, ez viszont egy slash novellapályázaton nem biztos, hogy elõny. Mindamellett tetszik!

Megjegyzés: elõször a szmébe fúrja a szemét, aztán merg a hajába fúrja a kezét... mindkettõ jó hasonlat, csak egy íráson belül sokank tûnik ez a két jelzõ. Nekem...

[ruka]

Annyira jó látni, ahogy formálódik és csiszolódik a stílusod.
Ez a történet annyira emberi. Jó volt olvasni ^__^

Gratulálok.

[Emily]

Jó volt, tetszik, hogy igazi emberekről szól. Bele tudtam élni magam. Gratu! ^^

[Kuci]

Köszönöm a kritikát, tényleg örülök, hogy tetszett!
Igazából nem akartam konkretizálni a szereplõket, és tudom, hogy így nem az igazi, de most valahogy ez jött...
Nem hinném, hogy fogok még dolgozni rajta, mert ha megtenném, csak az lenne, hogy elszöszmötölném, és akkor elvesztené a lényegét... Tényleg nagyon rövid idõ alatt írtam, és ez nem jellemzõ rám, és épp ezért vannak benne pl szóismétlési hibák. (meg más hibák)

Mondjuk ez a szemedet ide-oda szúrni dolog nekem nem furcsa, elég sokat olvastam már ezt a szófordulatot, úgyhogy nekem megszokottá vált, de ha nem helyes, akkor szóljatok!

Szóval köszi még egyszer!

[kinslayer]

Párápápápáááááááá ájmlávinit!
khm...izé... szóval naggggyon aranyos, tetszett, és mivel ennél értelmesebbet nem tudok írni, inkább nem égetem tovább magam...
Az elõttem szólók már úgyis elmondták, amit én is le akartam volna írni...

[lianihikawa]

Mielõbb bárki hozzászólását elolvasnám, elmondom az én véleményem, csak azután helyeslek.
A szememben két pasit jelenítettél meg, két valódi pasit, akik mást gondolnak és mást mondanak. Ilyenek a hímnemû egyedek és ez tetszik az írásodban. Valósághû.
Pont azt emelted ki már-már megmosolyogtatva az olvasót (jelen esetben engem, vagy legalábbis engem mindeképp), amit lehet nem szeretni egy férfiben. Hogy minek kell ez a drámázás, hogy miért nem mondják ki, amit gondolnak és éreznek? Szerintem erre egy magyarázat van: mert pasik.
Mindenesetre nekem bejön az írásod.