Post by Emily on Mar 15, 2006 19:12:35 GMT 1
CÍM: Tükröm, tükröm...
ÍRTA: Emily
KORHATÁR: mondjuk hogy PG, igazából semmi nem történik benne ^^;
FANDOM: Weiß Kreuz! ;D
KARAKTEREK: Youji, Aya
EGYÉB: Jesszus, sikerült! Írtam egy WK ficet! Határidőre! *naon örül a fejének* Az ihlet, mint mindig, megint az utolsó pillanatban szállt meg, szóval valószínűleg tele van hibákkal az egész. ^^;
Azoknak, akik nem ismerik a fandomot, most csak annyit mondanék, hogy a két főszereplő 1., bérgyilkos 2., egy házban lakik 2 másik sráccal 3., 20-22 év között van (Youji kicsit idősebb). Szerintem ennyiből ez a fic teljesen érthető lesz, már amennyire az én összecsapott írásaim érthetőek szoktak lenni. >_>;
Youji: www.weisskreuznet.de/Yohji17.jpg
Aya: www.weisskreuznet.de/Aya25.jpg
A fürdőszoba vakító fényében, a fehér porcelánkagyló fölött mindig sokkal sápadtabbnak tűnnek a kezei és sokkal vörösebbnek a rájuk száradt vér. Lassan, a megszokott mindennapok unalmával dörzsöli bőréről a mocskot. Nem néz a tükörbe, mint ahogy más gyilkolással töltött éjszakák után sem tette soha. Majd reggel, miután felkelt a nap, kialudta magát és már nem emlékszik a legutóbbi célpont arcának minden apró, görcsös rándulására, majd akkor tükörbe néz és felölti aznapi mosolyát.
Halk, diszkrét kopogás az ajtón, tapintatos és mégis sürgető.
Elzárja a csapot és szárazra törli kivörösödött kezeit. A törölközőn apró, piros foltokat hagy a tenyerein végigfutó vékony vágásokból szivárgó vér.
Kinyitja az ajtót és kilép a homályos folyosóra. Aya ellöki magát a faltól és szótlanul, lehajtott fejjel csusszan el mellette.
Youji túl fáradt ahhoz, hogy bármit is mondjon.
***
Egy órával később mozdulatlanul fekszik az ágyán, a sötét plafont bámulva. A házban teljes a csend, Tokyo utcáinak zaja lágy zümmögés az ablakon túl.
Asukára gondol, a halálra, Omira és Kenre és az egész elcseszett életére, de véletlenül sem vörös hajra és hófehér bőrre és sötétben lopott csókokra, mert az veszélyes lenne, önámítás, kész öngyilkosság. Meleg van, ő azonban egyre inkább fázik és úgy érzi, sosem jön el a nyár, ami őrültség, hisz július közepe van. Azonban a hideget nem érdeklik az évszakok, akkor és oda férkőzik be, amikor és ahová csak akar, jelen esetben az ő mellkasába.
Kinyílik egy ajtó. Finom lépések a folyosón.
Visszafojtott lélegzettel fülel és imádkozik, hogy ő legyen az és hogy hozzá jöjjön, ha már ő nem volt képes hozzá menni.
A lépések nesze egyre közeledik, majd az ajtaja előtt a semmibe vész. Motoszkálás a kilinccsel, kattanás, beszűrődő fény.
***
Aya nem kérdezi, hogy alszik-e, hogy nem zavarja-e. Semmit sem kérdez és semmit sem visel, csak megemeli a takarót és becsúszik mellé úgy ahogy van, meztelenül.
Így fekszenek egy ideig, nyitott szemmel, egymáshoz sem érve. Youji érzi a másik testének melegét és illatát, s mintha a belsejében tanyázó hideg oldódna egy egészen kicsit.
A paplanon fekvő kezeik lassan összefonódnak. Hosszú, fehér ujjak simítják végig a Youji tenyerén végigfutó sebhelyeket, régieket és újakat egyaránt.
- Figyelmetlen voltál ma - suttogja Aya, majd az ajkaihoz emeli a másik kezét.
Bár nem kérdés volt, Youji szórakozottan bólint.
- Ha nem érek oda időben...
- De odaértél - feleli Youji nyugodt hangon, pedig valójában egy kicsit megijeszti, mennyire nem érdekli már, ha egyszer senki sem terem ott, hogy megmentse. Egyszer úgyis vége lesz az egésznek, mint a gyerekkorának és Asukának és ahogy egyszer Ayának is vége lesz.
- Miért nem beszélsz hozzám, mint régen? - súgja Aya tűnődve.
Youji döbbenten fordul a másik férfihoz.
- Ezt hogy érted?
- Tudod, hogy értem. Mostanában nem vagy önmagad.
Youji ezen még jobban ledöbben, mert nem gondolta, hogy Aya észrevette, azt meg végképp nem, hogy ha már észrevette, meg is említi.
- Miért nem nézel rám soha?
A teljesen nem ide illő kérdés szinte magától szalad ki a száján, Ayát azonban nem éri olyan váratlanul, mint őt.
- Te miért nem nézel éjszaka tükörbe?
- Mert nem akarom látni, mi van a maszk mögött.
- Hát ezért - bólint Aya, s az éjszaka homályában most először emeli rá világos tekintetét.
És Youji hirtelen megérti azt, amit hónapok óta hiába próbált megérteni és rádöbben, hogy Aya sem erősebb, mint ő és Aya sem bírja látni azt, amiről ő olyan elszántan próbál nem tudomást venni.
Csak egy pillantás az egész, de mindent megváltoztat és ezt mindketten érzik.
- És most mi lesz? - kérdi Youji egy idő múlva, Aya pedig megszorítja a kezét.
- Tükörbe nézünk.
- És mi van, ha én nem akarok?
- Akkor gyávább vagy, mint én.
És az indigószín szemek megint az arcát fürkészik és Youji úgy érzi, nem bírja tovább ezt az egészet, nem bírja elviselni, hogy Aya ide láncolja, ebbe a mocskos, sivár életbe, ahol annyian meghalnak nap mint nap, de soha nem ő, soha nem az, akinek kéne.
- Lásd már be végre, hogy szükséged van rám - suttogja Aya, ajkaival a nyakát súrolva, egészen közel a füléhez és Youji azt sem tudja, sírjon vagy nevessen, mert ennél nagyobb hülyeséget nem is mondhatott volna a másik.
ÍRTA: Emily
KORHATÁR: mondjuk hogy PG, igazából semmi nem történik benne ^^;
FANDOM: Weiß Kreuz! ;D
KARAKTEREK: Youji, Aya
EGYÉB: Jesszus, sikerült! Írtam egy WK ficet! Határidőre! *naon örül a fejének* Az ihlet, mint mindig, megint az utolsó pillanatban szállt meg, szóval valószínűleg tele van hibákkal az egész. ^^;
Azoknak, akik nem ismerik a fandomot, most csak annyit mondanék, hogy a két főszereplő 1., bérgyilkos 2., egy házban lakik 2 másik sráccal 3., 20-22 év között van (Youji kicsit idősebb). Szerintem ennyiből ez a fic teljesen érthető lesz, már amennyire az én összecsapott írásaim érthetőek szoktak lenni. >_>;
Youji: www.weisskreuznet.de/Yohji17.jpg
Aya: www.weisskreuznet.de/Aya25.jpg
A fürdőszoba vakító fényében, a fehér porcelánkagyló fölött mindig sokkal sápadtabbnak tűnnek a kezei és sokkal vörösebbnek a rájuk száradt vér. Lassan, a megszokott mindennapok unalmával dörzsöli bőréről a mocskot. Nem néz a tükörbe, mint ahogy más gyilkolással töltött éjszakák után sem tette soha. Majd reggel, miután felkelt a nap, kialudta magát és már nem emlékszik a legutóbbi célpont arcának minden apró, görcsös rándulására, majd akkor tükörbe néz és felölti aznapi mosolyát.
Halk, diszkrét kopogás az ajtón, tapintatos és mégis sürgető.
Elzárja a csapot és szárazra törli kivörösödött kezeit. A törölközőn apró, piros foltokat hagy a tenyerein végigfutó vékony vágásokból szivárgó vér.
Kinyitja az ajtót és kilép a homályos folyosóra. Aya ellöki magát a faltól és szótlanul, lehajtott fejjel csusszan el mellette.
Youji túl fáradt ahhoz, hogy bármit is mondjon.
***
Egy órával később mozdulatlanul fekszik az ágyán, a sötét plafont bámulva. A házban teljes a csend, Tokyo utcáinak zaja lágy zümmögés az ablakon túl.
Asukára gondol, a halálra, Omira és Kenre és az egész elcseszett életére, de véletlenül sem vörös hajra és hófehér bőrre és sötétben lopott csókokra, mert az veszélyes lenne, önámítás, kész öngyilkosság. Meleg van, ő azonban egyre inkább fázik és úgy érzi, sosem jön el a nyár, ami őrültség, hisz július közepe van. Azonban a hideget nem érdeklik az évszakok, akkor és oda férkőzik be, amikor és ahová csak akar, jelen esetben az ő mellkasába.
Kinyílik egy ajtó. Finom lépések a folyosón.
Visszafojtott lélegzettel fülel és imádkozik, hogy ő legyen az és hogy hozzá jöjjön, ha már ő nem volt képes hozzá menni.
A lépések nesze egyre közeledik, majd az ajtaja előtt a semmibe vész. Motoszkálás a kilinccsel, kattanás, beszűrődő fény.
***
Aya nem kérdezi, hogy alszik-e, hogy nem zavarja-e. Semmit sem kérdez és semmit sem visel, csak megemeli a takarót és becsúszik mellé úgy ahogy van, meztelenül.
Így fekszenek egy ideig, nyitott szemmel, egymáshoz sem érve. Youji érzi a másik testének melegét és illatát, s mintha a belsejében tanyázó hideg oldódna egy egészen kicsit.
A paplanon fekvő kezeik lassan összefonódnak. Hosszú, fehér ujjak simítják végig a Youji tenyerén végigfutó sebhelyeket, régieket és újakat egyaránt.
- Figyelmetlen voltál ma - suttogja Aya, majd az ajkaihoz emeli a másik kezét.
Bár nem kérdés volt, Youji szórakozottan bólint.
- Ha nem érek oda időben...
- De odaértél - feleli Youji nyugodt hangon, pedig valójában egy kicsit megijeszti, mennyire nem érdekli már, ha egyszer senki sem terem ott, hogy megmentse. Egyszer úgyis vége lesz az egésznek, mint a gyerekkorának és Asukának és ahogy egyszer Ayának is vége lesz.
- Miért nem beszélsz hozzám, mint régen? - súgja Aya tűnődve.
Youji döbbenten fordul a másik férfihoz.
- Ezt hogy érted?
- Tudod, hogy értem. Mostanában nem vagy önmagad.
Youji ezen még jobban ledöbben, mert nem gondolta, hogy Aya észrevette, azt meg végképp nem, hogy ha már észrevette, meg is említi.
- Miért nem nézel rám soha?
A teljesen nem ide illő kérdés szinte magától szalad ki a száján, Ayát azonban nem éri olyan váratlanul, mint őt.
- Te miért nem nézel éjszaka tükörbe?
- Mert nem akarom látni, mi van a maszk mögött.
- Hát ezért - bólint Aya, s az éjszaka homályában most először emeli rá világos tekintetét.
És Youji hirtelen megérti azt, amit hónapok óta hiába próbált megérteni és rádöbben, hogy Aya sem erősebb, mint ő és Aya sem bírja látni azt, amiről ő olyan elszántan próbál nem tudomást venni.
Csak egy pillantás az egész, de mindent megváltoztat és ezt mindketten érzik.
- És most mi lesz? - kérdi Youji egy idő múlva, Aya pedig megszorítja a kezét.
- Tükörbe nézünk.
- És mi van, ha én nem akarok?
- Akkor gyávább vagy, mint én.
És az indigószín szemek megint az arcát fürkészik és Youji úgy érzi, nem bírja tovább ezt az egészet, nem bírja elviselni, hogy Aya ide láncolja, ebbe a mocskos, sivár életbe, ahol annyian meghalnak nap mint nap, de soha nem ő, soha nem az, akinek kéne.
- Lásd már be végre, hogy szükséged van rám - suttogja Aya, ajkaival a nyakát súrolva, egészen közel a füléhez és Youji azt sem tudja, sírjon vagy nevessen, mert ennél nagyobb hülyeséget nem is mondhatott volna a másik.
- Vége -
*azanimeayana!!* A karakterek kicsit homályosak, de az érzelmek jól átjönnek. Asszem az anime ismerete kellemes összhatást ad az írással. Aki nem ismeri, annak lehetséges, hogy laposnak tûnhet a sztori. De egy kis PWP-nek nagyon is megfelel így is! Gratulálok! (*bociszmek... feltehetem?*
Tiszta Hotohori ez a "lásd már be..." rész, de akkor is imádom. Szóval jujj. Nagyon jujj.
Igen, mégis sikerült, szó szerint az utolsó pillanatban. Örülök hogy IC-nek találod a karaktereket, nagyon igyekeztem nem kisebbíteni vagy nagyobbítani a 'drámán'. A szavazatot előre is köszönöm, jó tudni hogy lesz egy. 
Nekem ez a páros mindig is nagyon bejött, talán pont azért, mert mindkettő seme. Érdekes lehet egy ilyen kapcsolat. 
Amúgy te is nyugodtan felteheted az oldaladra, sőt, megtisztelnél vele. 
