Post by achris on Jul 30, 2006 22:14:41 GMT 1
Cím: Üveggyöngy. Játék.
Szerzõ: A. Chris
Készült: Bp., 2006. július 30.
Fandom: -
Korhatár: G (nincs)
Figyelmeztetés: Slash (de annyira lájtosan, hogy fel sem tûnik), reménytelenség, Pinocchio komplexus.
Leírás: Sokan tartják úgy, hogy a játékok éjszaka életre kelnek. Végül is, ki tudja. Nem ez lenne az elsõ csoda, amit ez a napszak véghezvisz.
Megjegyzés: Az Üveggyöngyjáték fórum negyedik kihívására készült, az alkotói válság kellõs közepén, így becsüljétek meg. Az ópusztaszeri panoptikum ihlette, és kénytelen voltam megírni, annak ellenére, hogy tudom, nem lett egy halhatatlan alkotás. Nos… ez van, srácok.
Megjegyzés#2: Emily! Ugye tudod, hogy nem tõled loptam a címet? ((Hiába, kicsi a világ, és nem én találtam fel elsõként a spanyol viaszt… de ezért még nem akkora baj, ha gyártom, ugye?))
Üveggyöngy. Játék.
Éjszaka.
A világra különös fátyol ereszkedik, felzsong az émelyítõ tücsökmuzsika, kialszanak a fények, kiürülnek a termek. Üres, zajos, koromfekete – nincs benne semmi varázslatos, semmi költõi. Mégis, milyennek kéne lennie az éjszakának egy múzeumban, a puszta kellõs közepén?
Nem mintha tudnád a választ. Egész ostoba, elfajzott életed ideköt, nem ismersz mást ezeken a falakon kívül, ezen a mesterségesen összeeszkábált, üres, fehérarcú szalmabábú tömegen kívül. „Utcarészlet” – így nevezik, de valójában nem több az egész az üveggyöngyök visszfényénél. Mi több is lehetne? Torz tükörkép, elcsúszott tér, megnyúlt formák, élénk színek – csupán a lábad elé szórt üveggyöngyök.
Minden más káprázat.
A pár a hátad mögött, a járókelõk, a cipész, a rikkancs – mind csak illúzió. Csak a gyöngyök valódiak, a lábad elõtt hevernek és te képtelen vagy elérni õket. Pedig a te kincseid. A valóságot jelentik, a szabadságot, magát az Életet, amit valaki a cipõd elé hintet, míg téged torzómód kifacsarva kínoz azóta is – de ettõl még a te jussod. Tudod, érzed és minden végtelennek tûnõ perccel jobban akarod.
Ezzel persze, nem vagy egyedül. Érzed a vágyat a fiú felõl, aki nem messze tõled cipõket pucol idõtlen idõk óta. Õ az egyetlen, aki valaha is érdeklõdést mutatott irántad az évek folyamán. Még a látogatókat sem érdekled, azok elsuhannak melletted, nem érdeklik õket a részletek, nem érdeklik féltett kincseid – s ez jó így –, de a fiú! A fiú minden éjjel feléd fordul és csak figyel, örökké csak figyel.
Sértett, kapzsi hiúságodban pedig még csak fel sem ötlik benned, hogy nem meglopni – megajándékozni szeretne.
- vége -
Szerzõ: A. Chris
Készült: Bp., 2006. július 30.
Fandom: -
Korhatár: G (nincs)
Figyelmeztetés: Slash (de annyira lájtosan, hogy fel sem tûnik), reménytelenség, Pinocchio komplexus.
Leírás: Sokan tartják úgy, hogy a játékok éjszaka életre kelnek. Végül is, ki tudja. Nem ez lenne az elsõ csoda, amit ez a napszak véghezvisz.
Megjegyzés: Az Üveggyöngyjáték fórum negyedik kihívására készült, az alkotói válság kellõs közepén, így becsüljétek meg. Az ópusztaszeri panoptikum ihlette, és kénytelen voltam megírni, annak ellenére, hogy tudom, nem lett egy halhatatlan alkotás. Nos… ez van, srácok.
Megjegyzés#2: Emily! Ugye tudod, hogy nem tõled loptam a címet? ((Hiába, kicsi a világ, és nem én találtam fel elsõként a spanyol viaszt… de ezért még nem akkora baj, ha gyártom, ugye?))
Üveggyöngy. Játék.
Éjszaka.
A világra különös fátyol ereszkedik, felzsong az émelyítõ tücsökmuzsika, kialszanak a fények, kiürülnek a termek. Üres, zajos, koromfekete – nincs benne semmi varázslatos, semmi költõi. Mégis, milyennek kéne lennie az éjszakának egy múzeumban, a puszta kellõs közepén?
Nem mintha tudnád a választ. Egész ostoba, elfajzott életed ideköt, nem ismersz mást ezeken a falakon kívül, ezen a mesterségesen összeeszkábált, üres, fehérarcú szalmabábú tömegen kívül. „Utcarészlet” – így nevezik, de valójában nem több az egész az üveggyöngyök visszfényénél. Mi több is lehetne? Torz tükörkép, elcsúszott tér, megnyúlt formák, élénk színek – csupán a lábad elé szórt üveggyöngyök.
Minden más káprázat.
A pár a hátad mögött, a járókelõk, a cipész, a rikkancs – mind csak illúzió. Csak a gyöngyök valódiak, a lábad elõtt hevernek és te képtelen vagy elérni õket. Pedig a te kincseid. A valóságot jelentik, a szabadságot, magát az Életet, amit valaki a cipõd elé hintet, míg téged torzómód kifacsarva kínoz azóta is – de ettõl még a te jussod. Tudod, érzed és minden végtelennek tûnõ perccel jobban akarod.
Ezzel persze, nem vagy egyedül. Érzed a vágyat a fiú felõl, aki nem messze tõled cipõket pucol idõtlen idõk óta. Õ az egyetlen, aki valaha is érdeklõdést mutatott irántad az évek folyamán. Még a látogatókat sem érdekled, azok elsuhannak melletted, nem érdeklik õket a részletek, nem érdeklik féltett kincseid – s ez jó így –, de a fiú! A fiú minden éjjel feléd fordul és csak figyel, örökké csak figyel.
Sértett, kapzsi hiúságodban pedig még csak fel sem ötlik benned, hogy nem meglopni – megajándékozni szeretne.
- vége -
Kicsi a világ.
