Nyár (saját univerz) NC-14 :)

[anneke]

Írta: Én (Anneke)
Univerzum: saját
Szereplõk: szintén saját kútfõ
Korhatár: hááát, nem is tudom... Talán a klasszikus 14 éven felülieknek... Eléggé lájtos lett.
Forma: egy kis novellaszösszenet...
Kellemes olvasást!


Nyár


Június. Szikrázó napsütés. 40 fok árnyékban. Árnyék sehol. A tó vize türkizkéken veri vissza a nap sugarait, lágyan fodrozódó felszíne békés nyugalmat áraszt. Egy könnyû kis motoros csónak ringatózik tetején, közel a tó közepén húzódó nádszigethez.
Két férfi, egy barna hajú és egy szõke ül görnyedten, magába burkolózva a csónak padján. Két horgászzsinór lóg a vízbe. Csönd van, még légvételük sem hallik, csak olykor egy-egy csobbanás, ahogy egy ezüstpikkelyû hal feldobja magát.
- Többet nem jövök horgászni.
A halk mondat éles késként hasít bele a nyugalmas csendbe. A szõke férfi felkapja a fejét. Csodálkozva néz társa kék szemeibe.
- Miért?
- Megígértem Zsunak. Új életet kell kezdenem.
- Aha.
Újra csönd. Az egyik zsinór megmozdul, lemerül a víz alá. A kék szemû férfi nyugodt mozdulatokkal tekeri az orsót. Könnyû a préda: egy tenyérnyi keszeg. A horgász jól megnézi a halat. Aztán visszadobja.
S újra ott ülnek ketten, a zsinórok is elnyugszanak.
- Tulajdonképpen... - kezdi a szõke.
A barna hajú lassan felé fordítja a fejét.
- Sosem értettem, miért dobjuk vissza õket.
A barna felnevet. Meglengeti a botot, s messzebbre hajítja a damilt a vízbe.
- Mert ez sport.
Ebben a pillanatban megdörren az ég. Mindketten a horizontot kémlelik.
- Vége a sportolásnak... - közli a szõke.
- Ja. Itt hirtelen jön a vihar - bólint a barna hajú.
Akkurátusan leszereli a botot; damil, csali, horog, minden a dobozba. Legvégül a nyél. Két darabban csusszan az olajzöld zsákba. Mellette a szõke ugyanúgy tesz. Régi, megszokott mozdulatok. Összenéznek, a barna hunyorít.
- Éhes vagy?
- Aha.
Hónuk alá vágják a készségeket, és leballagnak a kajütbe.


* * * *


- Tényleg nem jössz ki velem többet?
- Tényleg nem.
Csönd. Legyeznek a lélegzetek. A parányi kajüt egyetlen díványán ülnek. Közel egymáshoz. Nagyon közel. A szõke hirtelen odahajol társához. Maga felé fordítja a fejét.
- Új élet? - suttogja - nézz a szemembe, és mondd: nincs rád szükségem.
- A szemedbe nézek, és mondom: nincs rám szükséged... - az égszín szemek huncut fénnyel csillognak.
- Humorod... - sóhajt a szõke - azt hiszem, a humorodért szeretlek.
- Csakis.
A szájuk lassan összeér. Egy pillanat... S az óvatos érintés vad, követelõzõ, vágyakozó csókba fordul át hirtelen. A szõke átkarolja barátja nyakát; annak keze a derekára fonódik... Elmerülnek a pillanatban. Megszûnik a tér és idõ, nincsenek emberek, kínzó gondolatok, család, megvetés, rosszallás... Csak õk ketten, és a forró szenvedély...

Odakint dühöng a vihar. Csattognak a villámok, mennydörög az ég, zuhog az esõ. A hatalmas szélvihar ide-oda dobálja a kis lélekvesztõt a tó haragos hullámain.
Ám õk ketten mindebbõl semmit sem vesznek észre. Leköti õket a saját testük tombolása; az érzékeik, keltette vihar...
Aztán... Vége. Lassulnak a légvételek; s az Idõ, hopp! Megint elindul. Sõt. Rohan. Száguld.
- Nem vagy szomjas?
- De.
A szõke bólint. Feláll, a dereka köré tekeri az összegyûrõdött lepedõt. Most, ahogy fejét az ágyon fekvõ férfi felé fordítja, most látni, hogy jóval fiatalabb a másiknál. Homlokába hulló, vállára omló búzaszínû haja, zöldesbarna szemei, sima arca... Kifejezetten nõies. A mozdulatai is. Ahogy ringó csípõvel kisasszézik a szobából...
A barna hajú, szakállas, égszínkék szemû utána bámul. S arra gondol: nem fogja tudni teljesíteni a nõnek tett ígéretet. Túl sok minden fûzi össze ezzel a kölyökkel...
A szõke férfi visszatér. Kezében pezsgõsüveg.
- Nocsak. Mit ünneplünk?
- Semmit. Csak gondoltam, igyuk meg a búcsúpoharat.
- Ne hülyéskedj.
- Nem hülyéskedek - a szõke hangja komoly. Kibontja az üveget, s kitölti az italt két pléhbögrébe.
Sokáig nézik egymást. Aztán mindketten egyszerre hajtják fel az adagjukat.
- De most még nem mehetsz el...
- Nem.
- Akkor...?
- Búcsúéjszaka?
- Jöhet...
Újfent a vad, buja csók. A barna magával rántja társát az ágyra. Ölelkeznek. Egyszercsak felemeli a fejét.
- Te is hallod?
- Mit?
- Mintha valami víz zubogna...
- Persze, kint ömlik az esõ.
- Nem az... Lentrõl jön.
- Ja?? Kihúztam a dugót.
- A lékbõl?
- Aha.
- Te nem vagy normális...
A szõke hirtelen a barna hajú fölé hajol. Zöldes szemei most megfejthetetlenek.
- Új életet akartál, nem? - kérdi kihívóan.
- Végülis...


vége

[achris]

Hát ez nem semmi! Nagyon tetszik Bár remélem, te nem vallod, h a "szerelem csak halál útján teljesedhet be"

Egyébként csodás, isteni, és kedves... nem is tudom... tetszik.

Kedvenc mondat:
"40 fok árnyékban. Árnyék sehol."

Bár azt hiszem, jobb lett volna, ha a barna hajú férfit nem párosítom azzal az arccal, akivel párosítottam.

[anneke]

Köszönöm, köszönöm!

Szerelem csak a halál útján: dehogy. Nem szenvedek Rómeó és Júlia túladagolásban. Régebben is inkább a hepiend felé tendáltam, de ehhez szituhoz ezt találtam illõnek. Örülök, hogy tetszett.

Érdekelne, hogy kivel is párosítottad a barna hajút? Nekem is volt egy elképzelésem...

[achris]

Valószínüleg nem ismered õt, valódi életem egy mellékszereplõje... De mindigis jó pasinak és kellemes társaságnak tartottam. És olyan embernek, akit nem akarok így elképzelni... Na, sebaj

[anneke]

Hm... Hát van, hogy elszalad az ember fantáziája... ;D

[Kíra]

Tetszik. Volt pár ízesebb kifejezés, és végig kellett mégegyszer olvasnom, hogy biztos jól értettem a végét, de tetszik. Bár én nm vagyok a híve az öngyilkosságnak, de ez amolyan vidám volt. Nem is értem miért ^^;

[KoUsagi]

Aranyoska!!! És tragikuska... nem rossz, nem rossz!!! Érdekes


Egy apróka megjegyzés: kezdetben írsz csónakról. Elképzeltem a szelíden ringatózó csónakot, kis motorral, két férfi a csónak kis padján, körülöttük horgászcumó... oké... és erre lemennek a kajütbe. mondom mi?
Szóval... a csónaknak nincs kajütje. Akkor az már kis vitorláshajó. Vagy apró jacht. de a csónak az csónak.

Amúgy télleg kellemes kis írás, szóval hajrá

[anneke]

kira said:

Tetszik. Volt pár ízesebb kifejezés, és végig kellett mégegyszer olvasnom, hogy biztos jól értettem a végét, de tetszik. Bár én nm vagyok a híve az öngyilkosságnak, de ez amolyan vidám volt. Nem is értem miért ^^;

Köszönöm szépen! Igazából én sem szeretek ilyesmikrõl írni, de ez a történet önmagát írta... Örülök, hogy tetszett.

[anneke]

kousagi said:

Aranyoska!!! És tragikuska... nem rossz, nem rossz!!! Érdekes

Egy apróka megjegyzés: kezdetben írsz csónakról. Elképzeltem a szelíden ringatózó csónakot, kis motorral, két férfi a csónak kis padján, körülöttük horgászcumó... oké... és erre lemennek a kajütbe. mondom mi?
Szóval... a csónaknak nincs kajütje. Akkor az már kis vitorláshajó. Vagy apró jacht. de a csónak az csónak.

Köszönöm a kritikát.
Csónak: sajnos, nem tudtam jobb arra, amit elképzeltem. Láttam már ilyen kis hajóféléket, egy apró kis kabinnal a végükben, nekem még az is csónaknak tûnt. Lehet, hogy én gondolom rosszul. Jachtot nem akartam írni, mert az már nagy. Ezért lett csónak. De lehet, hogy konzultálok, és átírom még...


Amúgy télleg kellemes kis írás, szóval hajrá

[/quote]

[bes]

Jajjdeszépavége!
Szeretem.

Kedvenc rész:

"- Új élet? - suttogja - nézz a szemembe, és mondd: nincs rád szükségem.
- A szemedbe nézek, és mondom: nincs rám szükséged... - az égszín szemek huncut fénnyel csillognak."

A hirtelen vihar nekem tiszta Tüskevár (jó értelemben), a horgászokat amúgyis kedvelem, a kabinról már panaszkodott más, így nem teszem.

Szeretem.

*gondol valamire, de nem írja le - ki lehet találni* :-)

[anneke]

Koszonom szepen a hozzaszolast! Igazan meglepodtem, hogy ennyi embernek tetszett eme szossz, ami csak ugy, minden elozmeny nelkul kipattant a fejembol.

Kabin: csonakot atirom jacht-ra. Azt hiszem, azzal nem kovetek el nagy hibat.

Mindenkinek koszonom, aki szavazott erre tortenetre!