Post by Kíra on Jan 2, 2006 21:47:55 GMT 1
Karácsonyi challange, saját fandomban.
Figyelmeztetés: Káromkodás, némi erotikus akció...
Cím: Karácsonyozás (mert jobb nem jutott eszembe ^^
Korhatár: Uhm... 16?
Jegyzet: Szóval. Glen és Sal két saját karakter, akiket a "Menny és Pokol leánya" fedőnévvel ellátott történetemhez találtam ki. A két karakter mellékszereplő, és talán az egyetlen azonos nemű páros. A történet a jelenben játszódik, némi miszticizmussal ellátva. 
Az összeismerkedésük kifejezetten érdekes volt, lévén Glen kereste a fülfüggőt, amely emberré változtathatja a szalamander király gyermekét, akinek hosszú szőke haja és kék szemei vannak, és Glen el akarta venni.Glen feltételezte, hogy lány, pedig nem ^^; Salamon jó ideig csendesen mulatott magában, aztán valahogy kiderült a dolog, és Glen azután sem adta fel az álmát ^_^;;;
- Jó reggelt, Glen! - a hang vidám, túlontúl is, ezen az álmos, decemberi reggelen.
Rápislogok a takaró alól a piros, digitális számokra, és morgok valami csúnyát. Sal sem képes emberi időpontot választani, hogy meglátogasson. A sértést fel sem veszi, és érzem, ahogyan az ágy matraca besüpped a súlya alatt, ahogyan leül mellém. A fejemre húzom a kispárnát, hátha felfogja, nem akarok még felkelni. Azonban hiú ábránd ez, és egy halk nevetéssel lehúzza a takarómat, egészen derékig. Az apartman hűvös levegője kissé felébreszt, és megmozdulnék, hogy, visszaszerezzem a paplant, de visszanyom. Sal keze sugárzik a hőtől, akárcsak az egész teste, és én megadom magamat a sorsnak. A kispárnát visszagyűröm az arcom alá, és oldalt fordított fejjel rápislogok. Hosszú szőke haja, vékony dereka miatt nem egyszer nézték hátulról nőnek, és a szeme kékje hihetetlenül tiszta, még így homályosan is.
- Glen, miért van ennyi halott fenyő az utcákon? - kérdi, ahogyan hosszú, vékony ujjai a hátam izmaiba vágnak, megoldva a csomókat, és felpezsdítve a véremet kissé. Az előző éjszaka, az eltelt hetek hosszúak voltak; a Karácsony közeledtével a Pokol és Menny erői szinte megbolondulnak, és én, egyszerű halandó, több kék-zöld foltot tudhatok magaménak az utóbbi hónapban, mint amennyit az előző fél év alatt szereztem. Persze zsoldosként az ember megtanulja elviselni a fájdalmat, az ütéseket, de az nem jelenti azt, hogy kedvelem is, amikor feltörlik velem a padlót!
- Miva'? - kérdem, ahogyan domborítom a hátamat, hogy jobban hozzá férjen. Istenem, hogy én mekkora marha voltam! Vagy vagyok, mivel veszettül ellent állok annak, hogy rendes szex legyen köztünk. Mármint, dugni még nem dugtunk, nem is tudnám, ki lenne felül, mert férfi-egóban aztán nem szenved hiányt egyikünk sem! De Salamon türelmes, és én azt hiszem ezért is szeretem.
- Azt kérdeztem, hogy ahogyan a metrótól a lakásodig elsétáltam, a járdán körülbelül száz-kétszáz kivágott fenyőfába botlottam. Járni sem lehetett miattuk. Miért?
- Mer' Karácsony lesz, Sal. Azér', basszus - morgom, és átfordulok a hasamról a hátamra. A jobbom a szemüvegem után kotorászik, és miután az orrnyergemre illesztem, már ki tudom venni az arcvonásait is. Valamin töpreng, és én hirtelen rájövök. Salamon nem igazán járt az emberek között, mindaddig, amíg velem nem futott össze, és a szokásaink néha nagyon idegenek tudnak neki lenni. - T'od, Kisjézus meg minden szar. Karácsonyfát állítasz, feldíszíted, ajándékokat teszel alá, és máris ott az ünnepi hangulat.
- Fura egy nép vagytok - jelenti ki felsőbbrendűen. Jah, kérem, úgy könnyű, ha valaki nem ember...!
- Menj a francba - felelem neki, és ő mosolyogva kiegyenesedik. Én lerúgom a maradék takarót, és egyszál kisgatyában elindulok a zuhany felé. Jó negyedórával később már a hajamat törlöm szárazra, ami szerencsémre viszonylag rövid, és könnyen kezelhető. Elképzelni is idegesítő, hogy Sal képes minden reggel harminc percig fésülni a sajátját, csakhogy egy darab bog ne legyen benne. Hiú egy állat, de jól áll neki. Mire belebújok a melegítőmbe, sült szalonna illatát hozza felém a szél.
- Reggelit csinálsz nekem? - kérdem reménykedve, ahogyan átvágok a kis előszobán, be a konyhába. És igen, Salamon tényleg a serpenyő előtt áll!
- Ha nem lennél egy kiállhatatlan bunkó, kaphatnál a reggelimből, igen - feleli, hátra se pillantva. Mögé lépek, átölelem a derekát, és a vállára ejtem az államat. Pár centivel magasabb nálam, de az én hátam szélesebb.
- Ugyan már, Sal! Ne légy ilyen...! - kérlelem, és mélyet szippantok a sercegő szalonna felett a levegőből. Ha van illatparádé, ez az. Gyomrom hangos kordulással ért egyett.
- Ne-e? Glen, mióta beléptem sértegetsz. Elégtételt követelek - mondja, de érzem a mellkasommal, amint rázkódik a visszafojtott nevetéstől. A szemétje!
- Miféle elégtételt szeretnél? - Elvégre éhes vagyok. És bízom benne; nem fog olyant kérni, amit nem adnék meg magamtól is.
- Karácsonyozz velem.
Végülis... Eredetileg nem terveztem, hogy egyáltalán karácsonyozok, mármint azon túl, hogy feladom a postán a szüleimnek szánt ajándékot, meg esetleg még néhány embernek odaadom, amikor épp' lehet... De így, hagyományosan már évek óta nem vettem fenyőt. Szóval megfontolandó a dolog.
- Rendben. - Oldalt fordulok, csak egy picit és gyengéden megharapom Sal fülét; szerencsére a másikban lóg a függő. Picit megrándul alattam, de nem tiltakozik, viszont a füst kezd egyre sűrűbb lenni a serpenyő felett... Elengedem, hogy be tudja fejezni, és inkább tányérokat veszek elő, meg mustárt és kés-villát. A kenyér szeletelt; keveset vagyok itthon ahhoz, hogy ne tartósat vegyek.
Három nappal később a lépcsőn cipelem fel a fát, és közben átkozom az eget, földet, és a liftszerelőket. Meg magamat, hogy minek lakom a negyediken, amikor a földszinten is lehetett volna üres szobát bérelnem?! Sal csak vigyorog rajtam, de kinyitja az ajtót, és segít belefaragni a tartóba. Mikor áll, és megforgattam vagy kétszer, hogy ne legyen ferde, Sal felteszi rá az égősort. A szaloncukrok a következőek, a zacskó és a hagyomány ajándék Godótól. Összemosolygunk, ahogyan akasztgatjuk a díszeket, és csendes beszélgetéssel telik a nap. Hiába, korán sötétedik így decemberben...! A süteményeket a boltból vettük, és csakhamar megterítünk, hogy Szenteste megvacsorázzunk. Az ajándékok már a fa alatt vannak, és arra várnak, hogy holnap kibontsuk őket. Hiába, gyerekként így nőttem fel, és nekem a teljes éjszakás forgolódás is hozzátartozik a Karácsony szelleméhez.
Elégedetten tolom hátrább a tányéromat, és amikor Sal is befejezte, kibontok egy üveg bort. Kellemes, édes, finom. Rávigyorgok, és megcsókolom az asztal felett.
- Basszus, Sal...! - sóhajtom, ahogyan megcibálom kissé a lófarkát. Evéshez, főzéshez mindig összefogja, mert egyikünk sem akar hajszálat találni a kajájában. - Én...
- Szerintem is, Glen - bólogat, és tekintetében nyoma sincs a naivitásnak. Komolyan csillog a szeme a lámpafényben, és én elveszek a kékségében.
Eljutunk az ágyhoz, ahol elkezd vetkőztetni, én viszont hirtelen pánikolok, amint végigsimít a meztelen combomon. Megragadom a haját, hogy megállítsam és Sal sziszegve kap a csuklómhoz. Ujjai majdhogynem megégetnek, olyan forrók.
- Glen!
- Ne, Sal, túl gyors... - magyarázom, bár tudom, az én hibám. Az első üveg bor után jó ötletnek tűnt a másodikat is kibontani; csak azzal nem számoltam, hogy míg én kellemesen tompa lettem, addig Sal egyre éhesebb tekintettel bámult rám, igazi ragadozóként.
- Jól van... - bólint lassan, ahogyan kisiklik az ujjaim közül a haja.
A tűz még mindig ott lángol a tekintetében, de látom amint megregulázza, amint ismét a mestere lesz. Rám mosolyog, megcsókol. Ujjait ráfonja a farkamra, én pedig felnyögök. Gyorsan végez velem, én pedig, önző módon elalszom, mielőtt viszonozni tudnám. Félálomban még érzékelem, ahogyan az anyámat szidja és fattyúnak hív, de aztán az oldalamhoz simul, és én békésen álmodok egészen reggelig.
-Vége-
Figyelmeztetés: Káromkodás, némi erotikus akció...
Cím: Karácsonyozás (mert jobb nem jutott eszembe ^^
Korhatár: Uhm... 16?
Jegyzet: Szóval. Glen és Sal két saját karakter, akiket a "Menny és Pokol leánya" fedőnévvel ellátott történetemhez találtam ki. A két karakter mellékszereplő, és talán az egyetlen azonos nemű páros.
A történet a jelenben játszódik, némi miszticizmussal ellátva. Az összeismerkedésük kifejezetten érdekes volt, lévén Glen kereste a fülfüggőt, amely emberré változtathatja a szalamander király gyermekét, akinek hosszú szőke haja és kék szemei vannak, és Glen el akarta venni.
- Jó reggelt, Glen! - a hang vidám, túlontúl is, ezen az álmos, decemberi reggelen.
Rápislogok a takaró alól a piros, digitális számokra, és morgok valami csúnyát. Sal sem képes emberi időpontot választani, hogy meglátogasson. A sértést fel sem veszi, és érzem, ahogyan az ágy matraca besüpped a súlya alatt, ahogyan leül mellém. A fejemre húzom a kispárnát, hátha felfogja, nem akarok még felkelni. Azonban hiú ábránd ez, és egy halk nevetéssel lehúzza a takarómat, egészen derékig. Az apartman hűvös levegője kissé felébreszt, és megmozdulnék, hogy, visszaszerezzem a paplant, de visszanyom. Sal keze sugárzik a hőtől, akárcsak az egész teste, és én megadom magamat a sorsnak. A kispárnát visszagyűröm az arcom alá, és oldalt fordított fejjel rápislogok. Hosszú szőke haja, vékony dereka miatt nem egyszer nézték hátulról nőnek, és a szeme kékje hihetetlenül tiszta, még így homályosan is.
- Glen, miért van ennyi halott fenyő az utcákon? - kérdi, ahogyan hosszú, vékony ujjai a hátam izmaiba vágnak, megoldva a csomókat, és felpezsdítve a véremet kissé. Az előző éjszaka, az eltelt hetek hosszúak voltak; a Karácsony közeledtével a Pokol és Menny erői szinte megbolondulnak, és én, egyszerű halandó, több kék-zöld foltot tudhatok magaménak az utóbbi hónapban, mint amennyit az előző fél év alatt szereztem. Persze zsoldosként az ember megtanulja elviselni a fájdalmat, az ütéseket, de az nem jelenti azt, hogy kedvelem is, amikor feltörlik velem a padlót!
- Miva'? - kérdem, ahogyan domborítom a hátamat, hogy jobban hozzá férjen. Istenem, hogy én mekkora marha voltam! Vagy vagyok, mivel veszettül ellent állok annak, hogy rendes szex legyen köztünk. Mármint, dugni még nem dugtunk, nem is tudnám, ki lenne felül, mert férfi-egóban aztán nem szenved hiányt egyikünk sem! De Salamon türelmes, és én azt hiszem ezért is szeretem.
- Azt kérdeztem, hogy ahogyan a metrótól a lakásodig elsétáltam, a járdán körülbelül száz-kétszáz kivágott fenyőfába botlottam. Járni sem lehetett miattuk. Miért?
- Mer' Karácsony lesz, Sal. Azér', basszus - morgom, és átfordulok a hasamról a hátamra. A jobbom a szemüvegem után kotorászik, és miután az orrnyergemre illesztem, már ki tudom venni az arcvonásait is. Valamin töpreng, és én hirtelen rájövök. Salamon nem igazán járt az emberek között, mindaddig, amíg velem nem futott össze, és a szokásaink néha nagyon idegenek tudnak neki lenni. - T'od, Kisjézus meg minden szar. Karácsonyfát állítasz, feldíszíted, ajándékokat teszel alá, és máris ott az ünnepi hangulat.
- Fura egy nép vagytok - jelenti ki felsőbbrendűen. Jah, kérem, úgy könnyű, ha valaki nem ember...!
- Menj a francba - felelem neki, és ő mosolyogva kiegyenesedik. Én lerúgom a maradék takarót, és egyszál kisgatyában elindulok a zuhany felé. Jó negyedórával később már a hajamat törlöm szárazra, ami szerencsémre viszonylag rövid, és könnyen kezelhető. Elképzelni is idegesítő, hogy Sal képes minden reggel harminc percig fésülni a sajátját, csakhogy egy darab bog ne legyen benne. Hiú egy állat, de jól áll neki. Mire belebújok a melegítőmbe, sült szalonna illatát hozza felém a szél.
- Reggelit csinálsz nekem? - kérdem reménykedve, ahogyan átvágok a kis előszobán, be a konyhába. És igen, Salamon tényleg a serpenyő előtt áll!
- Ha nem lennél egy kiállhatatlan bunkó, kaphatnál a reggelimből, igen - feleli, hátra se pillantva. Mögé lépek, átölelem a derekát, és a vállára ejtem az államat. Pár centivel magasabb nálam, de az én hátam szélesebb.
- Ugyan már, Sal! Ne légy ilyen...! - kérlelem, és mélyet szippantok a sercegő szalonna felett a levegőből. Ha van illatparádé, ez az. Gyomrom hangos kordulással ért egyett.
- Ne-e? Glen, mióta beléptem sértegetsz. Elégtételt követelek - mondja, de érzem a mellkasommal, amint rázkódik a visszafojtott nevetéstől. A szemétje!
- Miféle elégtételt szeretnél? - Elvégre éhes vagyok. És bízom benne; nem fog olyant kérni, amit nem adnék meg magamtól is.
- Karácsonyozz velem.
Végülis... Eredetileg nem terveztem, hogy egyáltalán karácsonyozok, mármint azon túl, hogy feladom a postán a szüleimnek szánt ajándékot, meg esetleg még néhány embernek odaadom, amikor épp' lehet... De így, hagyományosan már évek óta nem vettem fenyőt. Szóval megfontolandó a dolog.
- Rendben. - Oldalt fordulok, csak egy picit és gyengéden megharapom Sal fülét; szerencsére a másikban lóg a függő. Picit megrándul alattam, de nem tiltakozik, viszont a füst kezd egyre sűrűbb lenni a serpenyő felett... Elengedem, hogy be tudja fejezni, és inkább tányérokat veszek elő, meg mustárt és kés-villát. A kenyér szeletelt; keveset vagyok itthon ahhoz, hogy ne tartósat vegyek.
Három nappal később a lépcsőn cipelem fel a fát, és közben átkozom az eget, földet, és a liftszerelőket. Meg magamat, hogy minek lakom a negyediken, amikor a földszinten is lehetett volna üres szobát bérelnem?! Sal csak vigyorog rajtam, de kinyitja az ajtót, és segít belefaragni a tartóba. Mikor áll, és megforgattam vagy kétszer, hogy ne legyen ferde, Sal felteszi rá az égősort. A szaloncukrok a következőek, a zacskó és a hagyomány ajándék Godótól. Összemosolygunk, ahogyan akasztgatjuk a díszeket, és csendes beszélgetéssel telik a nap. Hiába, korán sötétedik így decemberben...! A süteményeket a boltból vettük, és csakhamar megterítünk, hogy Szenteste megvacsorázzunk. Az ajándékok már a fa alatt vannak, és arra várnak, hogy holnap kibontsuk őket. Hiába, gyerekként így nőttem fel, és nekem a teljes éjszakás forgolódás is hozzátartozik a Karácsony szelleméhez.
Elégedetten tolom hátrább a tányéromat, és amikor Sal is befejezte, kibontok egy üveg bort. Kellemes, édes, finom. Rávigyorgok, és megcsókolom az asztal felett.
- Basszus, Sal...! - sóhajtom, ahogyan megcibálom kissé a lófarkát. Evéshez, főzéshez mindig összefogja, mert egyikünk sem akar hajszálat találni a kajájában. - Én...
- Szerintem is, Glen - bólogat, és tekintetében nyoma sincs a naivitásnak. Komolyan csillog a szeme a lámpafényben, és én elveszek a kékségében.
Eljutunk az ágyhoz, ahol elkezd vetkőztetni, én viszont hirtelen pánikolok, amint végigsimít a meztelen combomon. Megragadom a haját, hogy megállítsam és Sal sziszegve kap a csuklómhoz. Ujjai majdhogynem megégetnek, olyan forrók.
- Glen!
- Ne, Sal, túl gyors... - magyarázom, bár tudom, az én hibám. Az első üveg bor után jó ötletnek tűnt a másodikat is kibontani; csak azzal nem számoltam, hogy míg én kellemesen tompa lettem, addig Sal egyre éhesebb tekintettel bámult rám, igazi ragadozóként.
- Jól van... - bólint lassan, ahogyan kisiklik az ujjaim közül a haja.
A tűz még mindig ott lángol a tekintetében, de látom amint megregulázza, amint ismét a mestere lesz. Rám mosolyog, megcsókol. Ujjait ráfonja a farkamra, én pedig felnyögök. Gyorsan végez velem, én pedig, önző módon elalszom, mielőtt viszonozni tudnám. Félálomban még érzékelem, ahogyan az anyámat szidja és fattyúnak hív, de aztán az oldalamhoz simul, és én békésen álmodok egészen reggelig.
-Vége-
Kellett már ez a hangulat. Köszönöm! *igazán örülnék, ha még megihletne ez a páros...vagy majd valamikor olvashatóvá válna az általad megálmodott komplett fandom*
;D 
;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D
