Post by Anaina on Jan 2, 2006 16:13:41 GMT 1
Hát itt van az írásom. Tudom, nem lett valami jó, de azért felteszem, lehet olvasgatni. Szívesen fogadok pozitív, negatív kritikát egyaránt!
Köszöntet: 1) Lilian Kinslayernek, hogy "bátorított" , átnézte, és rámparancsolt.
2) az ihletőinek
Figyelmeztetések: Nincsenek, úgyanúgy ahogy korhatár sincs.
Tessék:
Karácsony van, és nem vagyunk együtt. Nem tudom, mikor lehetek ismét veled. Hiányzol nekem, el se hinnéd mennyire.
Emlékszel, hogyan ismertük meg egymást? Amikor először megláttalak, nagyon utáltalak, de ezt te is tudod. Hogy ne utáltam volna Anyám új pasiját, aki korban inkább az én játszótársam lehetett volna, mint az apám? Persze ez enyhe túlzás, mivel én akkor 10 voltam, te pedig 20.
Aztán kezdett rendeződni a viszonyunk, kezdtem megszokni, hogy az életünk része vagy. És te is tök jó fej voltál. Ahogy teltek az évek, egyre több időt töltöttünk el együtt. Én kezdtem „felnőni”, és kezdtem furcsa érzéseket táplálni irántad. 15 évesen döbbentem rá, hogy már nem csak példaképként tekinted rád. Elkezdtelek titkon imádni, először hasonlítani akartam rád, de ez nem sikerülhetett, hiszen soha sem lehetek olyan tökéletes, mint te. Persze próbáltam kiverni a fejemből minden ilyen gondolatot, mert eleve fiú vagyok, te pedig egy nálam 10 évvel idősebb férfi, ráadásul a nevelőapám. Csakhogy te is jelezni kezdtél felém, észrevettem, hogy vonzónak tartasz engem. Emlékszel a lopott érintésekre, a visszafojtott izgalomra, a tekintetekre? Én nagyon is emlékszem rá.
A tizenhatodik születésnapomon bulizni mentünk, és én eszméletlenül berúgtam, te támogattál haza, akkor csókoltál meg először. Olyan gyönyörű volt, és olyan régen vártam már rá, de én nem mertem kezdeményezni. Lágyan átöleltél, rám néztél, mintha engedélyt kérnél, és utána összetapadtak ajkaink. Az a csók volt életem egyik legszebb élménye. Hosszú ideig titkolóztunk, hosszú ideig csak a lopott csókok, simogatások jutottak nekünk.
Anyuval akkor kezdtetek elhidegülni egymástól, velem pedig egyre több időt töltöttél. Senkinek sem volt gyanús a dolog, azt hitték, a fiatal srác megunta az idősebb nőt, és inkább bulizni akar. Pedig mi akkor már minden időt másra, egymásra fordítottunk.
Úgy szerettük egymást, ahogy én sose hittem, hogy lehetséges. Minden egyes együttlétünk forró volt, vad és mégis gyengéd. Úgy érintettél, mintha törékeny porcelánból lennék, pedig nem voltam az. Minden perc beleégett az agyamba és a szívembe, és örökké ott marad, ahogyan te is. A mozdulataid, a hangod, egyszóval mindened.
Aztán meguntuk a titkolózást. Persze egyből nem vállalhattuk fel, mert még nem voltam nagykorú. Alig tudtuk kivárni, de muszáj volt. Eldöntöttük, hogy elszökünk, csak mi ketten. Hónapokig tervezgettük, és mégis egy perc alatt döntöttük el, hogy akkor indulunk, egy borongós szeptemberi délutánon, egy nappal a tizennyolcadik születésnapom után.
Gyorsan pakoltunk, és hamarosan már egy szálló előtt álltunk a zuhogó esőben.
Az első „szabad” éjszakánk talán a legjobb volt, amit együtt töltöttünk. Szenvedélyünk minden határt átlépett, hiszen már nem kellett bujkálnunk. Még mindig testemben érezlek, amikor eszembe jut.
Felköltöztünk a városba, saját otthonunkba. Istenem, de boldogok voltunk. Szerettük egymást, nem számított semmi, de éreztem, hogy ez a boldogság nem tarthat sokáig.
Egyszer aztán januárban hiába vártalak haza, nem jöttél, este pedig Anyám kopogtatott az ajtón, és bejelentette, hogy te, vagyis szerinte az én gonosz megrontóm, épp előzetesben ülsz a rendőrségen. Feljelentett téged. Csapkodtam, dühöngtem, szidtam Anyát, aztán amikor lenyugodtam, próbáltam elmagyarázni neki, hogy szabad akaratomból mentem veled, azért mert szeretlek, de hiába volt minden, hajthatatlan volt.
Lezajlott a tárgyalás, elítéltek téged. Mielőtt elvezettek volna, még odarohantam hozzád, és átöleltelek. Az volt az utolsó ölelésünk.
Azóta fél év telt el. Hiányzol. A fülemben zengnek sóhajaid, nyögéseid, bőrömön égnek csókjaid, érintéseid, szívemben dörömböl irántad érzett szerelmem.
Remélem, hamarosan találkozunk. Kellemes karácsonyt kívánok neked, már amennyire lehet.
Márk
Köszöntet: 1) Lilian Kinslayernek, hogy "bátorított" , átnézte, és rámparancsolt.
2) az ihletőinek
Figyelmeztetések: Nincsenek, úgyanúgy ahogy korhatár sincs.
Tessék:
Nélküled
Karácsony van, és nem vagyunk együtt. Nem tudom, mikor lehetek ismét veled. Hiányzol nekem, el se hinnéd mennyire.
Emlékszel, hogyan ismertük meg egymást? Amikor először megláttalak, nagyon utáltalak, de ezt te is tudod. Hogy ne utáltam volna Anyám új pasiját, aki korban inkább az én játszótársam lehetett volna, mint az apám? Persze ez enyhe túlzás, mivel én akkor 10 voltam, te pedig 20.
Aztán kezdett rendeződni a viszonyunk, kezdtem megszokni, hogy az életünk része vagy. És te is tök jó fej voltál. Ahogy teltek az évek, egyre több időt töltöttünk el együtt. Én kezdtem „felnőni”, és kezdtem furcsa érzéseket táplálni irántad. 15 évesen döbbentem rá, hogy már nem csak példaképként tekinted rád. Elkezdtelek titkon imádni, először hasonlítani akartam rád, de ez nem sikerülhetett, hiszen soha sem lehetek olyan tökéletes, mint te. Persze próbáltam kiverni a fejemből minden ilyen gondolatot, mert eleve fiú vagyok, te pedig egy nálam 10 évvel idősebb férfi, ráadásul a nevelőapám. Csakhogy te is jelezni kezdtél felém, észrevettem, hogy vonzónak tartasz engem. Emlékszel a lopott érintésekre, a visszafojtott izgalomra, a tekintetekre? Én nagyon is emlékszem rá.
A tizenhatodik születésnapomon bulizni mentünk, és én eszméletlenül berúgtam, te támogattál haza, akkor csókoltál meg először. Olyan gyönyörű volt, és olyan régen vártam már rá, de én nem mertem kezdeményezni. Lágyan átöleltél, rám néztél, mintha engedélyt kérnél, és utána összetapadtak ajkaink. Az a csók volt életem egyik legszebb élménye. Hosszú ideig titkolóztunk, hosszú ideig csak a lopott csókok, simogatások jutottak nekünk.
Anyuval akkor kezdtetek elhidegülni egymástól, velem pedig egyre több időt töltöttél. Senkinek sem volt gyanús a dolog, azt hitték, a fiatal srác megunta az idősebb nőt, és inkább bulizni akar. Pedig mi akkor már minden időt másra, egymásra fordítottunk.
Úgy szerettük egymást, ahogy én sose hittem, hogy lehetséges. Minden egyes együttlétünk forró volt, vad és mégis gyengéd. Úgy érintettél, mintha törékeny porcelánból lennék, pedig nem voltam az. Minden perc beleégett az agyamba és a szívembe, és örökké ott marad, ahogyan te is. A mozdulataid, a hangod, egyszóval mindened.
Aztán meguntuk a titkolózást. Persze egyből nem vállalhattuk fel, mert még nem voltam nagykorú. Alig tudtuk kivárni, de muszáj volt. Eldöntöttük, hogy elszökünk, csak mi ketten. Hónapokig tervezgettük, és mégis egy perc alatt döntöttük el, hogy akkor indulunk, egy borongós szeptemberi délutánon, egy nappal a tizennyolcadik születésnapom után.
Gyorsan pakoltunk, és hamarosan már egy szálló előtt álltunk a zuhogó esőben.
Az első „szabad” éjszakánk talán a legjobb volt, amit együtt töltöttünk. Szenvedélyünk minden határt átlépett, hiszen már nem kellett bujkálnunk. Még mindig testemben érezlek, amikor eszembe jut.
Felköltöztünk a városba, saját otthonunkba. Istenem, de boldogok voltunk. Szerettük egymást, nem számított semmi, de éreztem, hogy ez a boldogság nem tarthat sokáig.
Egyszer aztán januárban hiába vártalak haza, nem jöttél, este pedig Anyám kopogtatott az ajtón, és bejelentette, hogy te, vagyis szerinte az én gonosz megrontóm, épp előzetesben ülsz a rendőrségen. Feljelentett téged. Csapkodtam, dühöngtem, szidtam Anyát, aztán amikor lenyugodtam, próbáltam elmagyarázni neki, hogy szabad akaratomból mentem veled, azért mert szeretlek, de hiába volt minden, hajthatatlan volt.
Lezajlott a tárgyalás, elítéltek téged. Mielőtt elvezettek volna, még odarohantam hozzád, és átöleltelek. Az volt az utolsó ölelésünk.
Azóta fél év telt el. Hiányzol. A fülemben zengnek sóhajaid, nyögéseid, bőrömön égnek csókjaid, érintéseid, szívemben dörömböl irántad érzett szerelmem.
Remélem, hamarosan találkozunk. Kellemes karácsonyt kívánok neked, már amennyire lehet.
Márk
