Megváltó (Challenge 2, R)

[Emily]

CÍM: Megváltó
ÍRTA: Emily
KORHATÁR: R
FANDOM: saját
CHALLENGE: karácsony/szilveszter
MEGJEGYZÉS: Apukám szerint minden írásból lehet tanulni. Például azt, hogy 'Úgy ne írj, mint ez a barom.' Remélem így vagy úgy, de mindenki véleményezni tudja majd ezt a novellát, ami mellesleg kb. háromszor több ideig készült és ugyanennyiszer bénább lett, mint bármelyik egy fejezetes írásom az eddigiek során. A címen elég sokat vaciláltam, végül ez lett belőle. Ááá... oké, itt be is fejeztem és töltöm is fel, mert annyira gáznak érzem, hogy
a végén még kitörlöm az egészet. ^^;;; Boldog karácsonyt előre is!
E-MAIL: [e-mail]
INSPIRÁCIÓ: Naná hogy HIM! Mit is vártatok tőlem? XD



"Don't Close Your Heart"

I know how it feels to be on your own
In this cruel world where hearts are bound to turn to stone
Where you are alone
And tired of breathing
It's all going wrong
And you just can't stand the pain any more
You're too numb to believe in
In anything

Baby just don't close your heart
Baby just don't close your heart
Baby just don't close your heart
Darling don't let me down

I know how easy it is to let go
Surrender to despair lurking at your door
To lose your soul and all your feelings
Strenght all gone
And so many things left unsaid
And deeds undone
You've stopped caring
'Cause it's all in vain

Baby just don't close your heart
Baby just don't close your heart
Baby just don't close your heart
Darling don't let me down

You are so alone
And tired of breathing
It's all going wrong
And you just can't stand the pain

Baby just don't close your heart
Baby just don't close your heart
Baby just don't close your heart
Darling don't let me down
Don't let me down
Don't let me down
Just don't let me down

***

A fiú melegtől és alkoholtól rózsás arccal szédelgett ki a dermesztő decemberi éjszakába. A hangos, kivilágított szórakozóhely ajtaja tompán csapódott be mögötte. A metsző északi szél bele-belekapott izzadtságtól csatakos hajába, s kíméletlenül tépázta a hosszú sötét tincseket. Ám hiába, az időjárás minden igyekezete ellenére teste csak úgy lángolt az elmúlt órák - különösen az utolsó pár perc - eseményeitől, noha egy vékonyka pulóvernél nem viselt többet.
Lassan, imbolyogva vágott neki a sötét, kihalt utcának. Italtól és sokktól ködös elméjében egyetlen gondolat járt körtáncot 'El innen, el innen, el innen!'
Léptei egyre szaporábbá váltak, s gyorsan, szinte fuldokolva kapkodta a jeges téli levegőt, mely legnagyobb sajnálatára perceken belül kitisztította homályos szemeit és életre keltette bénult agyát. A józansággal jött a fájdalom, lelki és fizikai egyaránt. Jobb kezéből lassan, egyenletesen szivárgott az élénkpiros vér, s a sebekben apró üvegszilánkok csillogtak. A fiú némán lihegve bámulta, mint cseppen a járdára vörös életnedve, figyelte, ahogy a vér elkeveredik a hóval és lassan pirosra festi azt. Keze, mellyel pár perccel ezelőtt szétroppantotta poharát, tompán lüktetett a hidegtől és az azt befutó vágásoktól.
Megállt és egy karácsonyi díszkivilágításban pompázó családi ház falának döntötte vállait és szédelgő fejét. Lehunyt szemhéjai mögött felderengett szeretője arca. Volt szeretője. A férfié, akiért bármit képes lett volna megtenni és aki csupán pár perce romba döntötte összes eddigi álmát, melyeket nemrég még a jövő valóságának hitt. Hogy is lehetett ilyen ostoba? Utólag visszagondolva az egész világos volt, mint a nap, már a kezdetektől fogva tudnia kellett volna, hogy ez lesz a vége mesébe illő kapcsolatuknak. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Úgy érezte, akár a homlokára is írhatnák nagy piros betűkkel: 'VILÁG HÜLYÉJE'. A gondolat egyszerre volt elkeserítő és vicces, s a fiú pillanatokon belül hisztérikus nevetésben tört ki.
Nem tudta, meddig állhatott ott a ház tövében, vihogva, mint egy hiéna. Valahányszor csillapodni látszott nevetése, lelki szemei előtt újra fellebegett kedvesének dermedt, elszörnyedt arckifejezése és a szőke nő zavart mosolya és kipirult arca, ahogy rájuk nyitott a mosdóban.
A nevetés egyik pillanatról a másikra zokogásba csapott át. Ez nem igaz, valaki mondja azt, hogy ez csak egy rossz álom! Forró könnyei patakokban folytak végig kihűlt arcán, szinte égették, ahogy magukkal ragadva a szemeit körbefutó fekete festéket, végigcsorogtak hófehér bőrén.
- Meg fogsz így fázni.
A fiú riadtan kapta fel a fejét az ismeretlen hang hallatán. Magas, széles vállú, öltönyös-aktatáskás férfi állt előtte, s kíváncsian nézett le rá. Sem hangjában, sem tekintetében nem volt nyoma szánalomnak vagy sajnálatnak, csupán őszinte, szinte gyermeki kíváncsiságnak.
- Mi köze hozzá? - vetette oda a fiú nyeglén, s egyik remegő kezével megdörzsölte kisírt szemeit, na nem mintha ez segített volna az összhatáson. A férfi mintha nem is hallotta volna, ismét megszólalt.
- Mi történt a kezeddel? Elég csúnya sebeknek tűnnek, ki kéne tisztítani őket.
. Mi a franc köze van hozzá? Nincs jobb dolga? - kérdezett vissza a fiú ingerülten, haragos szürke tekintetét az idősebb férfi barna pillantásába mélyesztve.
- A közelben lakom, nem jössz fel hozzám? El tudnám látni a kezed és egy kicsit felmelegedhetnél. Egyébként Zachary vagyok, de szólíthatsz Zach-nek. Nos?
A fiatalabb férfi egy ideig gyanakodva méregette az idegent, végül nemtörődöm módon megrántotta vállait. Úgy érezte, már mindegy, mit vár tőle a pasas, hogy rendes ember-e vagy pszichopata sorozatgyilkos. Már semmi sem számított.
- Jose.
- Tessék? - kérdezett vissza a férfi.
- A nevem Jose - motyogta a fiú ismét, majd tétován ellökte magát a faltól és a férfi... Zach mellé szegődött.

***

- Szóval, mi késztet egy ilyen helyes fiatal fiút arra, hogy egyedül töltse a szentestét?
- Nem voltam egyedül - felelte Jose csendesen, majd ha lehet, még mélyebbre vackolta magát a Zach kényelmes vajszínű kanapéját ellepő párnahalomba, fél kezében egy bögre forró kávét egyensúlyozva. A fiú a szeme sarkából figyelte, ahogy Zach fel-alá járkál lakásában, pakolászik és sötétszürke öltönyét levetve felgyűri ingujjait és kioldja nyakkendőjét. A változás kicsi volt, mégis szembetűnő. Az irodai merevséggel ellenben az idősebb férfi most lazábbnak tűnt, emberibbnek és valóságosabbnak Jose számára. A fiú halványan elmosolyodott.
- Ezt egyébként én is kérdezhetném. Mit keres egy ilyen jóképű fiatal pasas a munkahelyén karácsony éjszakáján?
- Fiatal? - kérdezett vissza meglepetten Zach, majd jóízűen felnevetett. - Nos, köszönöm a bókot, bár nem érzem úgy, hogy kiérdemelném.
- Ugyan, komolyan. Mennyi lehetsz, harminc? Harmincegy?
Az idősebb férfi csillogó szemmel, ajkain sejtelmes mosollyal rázta a fejét. Jose várakozón nézett társára, de mikor az nem szólalt meg, megvonta a vállát és elhatározta, hogy annyiban hagyja a dolgot. Egyenlőre. Mert az aznap éjszaka borzalmai ellenére különös vonzalmat érzett megmentője iránt, mely percről percre egyre erősebbé vált. Csupán egy órája még úgy érezte, sosem lesz képes ismét szeretni, hogy sosem nyeri vissza értelmét az egyébként kedzetektől fogva szánalmasan céltalan élete, hogy akár el is dobhatná azt magától... A negatív érzések olyan gyorsan tűntek el, ahogy jöttek. Zach mellett
úgy érezte, talán mégsem dőlt össze a világ, talán van még esély, s ezért máris hálásabb volt a férfinek, mintsem azt el tudta volna mondani.
- Nincs családod? Feleség? Gyerek? Barátnő? - kérdezte Jose kíváncsian, s szíve legmélyén nemleges válaszokban reménykedve.
- Egyke vagyok, a szüleim rég meghaltak. Se nő, se gyerek - felelte az idősebb férfi. - Neked?
- Senki... senki a világon...
A falak fehérek voltak és kopárak. Mint a havas december éjszaka; néha személytelen és kegyetlen, máskor oly megnyugtató, gondolta Jose szórakozottan.
Zach, látva hogy a hangulat kezd megint a rossz irányba fordulni, megköszörülte a torkát és magához vette az elsősegélydobozkát, melyet pár perce hozott ki a fürdőszobából. Jose elé ült a dohányzóasztalra, majd a térdein szétterített egy törölközőt és gyengéden felemelte a fiú sebesült kezét.
- Tele van üvegszilánkokkal. Be kéne menned az ügyeletre - mondta végül kis vizsgálódás után. Jose közömbösen rázta a fejét.
- Semmi kedvem hozzá.
- Elhiszem, de ez akkor sem maradhat így - próbálkozott Zach, ám a fiú makacsul rázta a fejét, fényes hollófekete tincseit az eddiginél is jobban összekócolva.
- Jól van - mondta az idősebb férfi megadóan sóhajtva. - De előre mondom, ez rohadtul fog fájni.
- Nem érdekel, csak csináld. Kérlek.
Zach munkához látott, s hosszú percekig egyikük sem beszélt. A csendet csupán légzésük hangja és Jose apró, fájdalmas szisszenései törték meg.
Húsz perccel később Zach elkötötte a tiszta fehér kötést, majd elégedetten szemlélte meg munkáját.
- Azt hiszem, elkészültünk.
- Köszönöm. Akkor én most... - kezdte Jose, s már állt volna fel, ám a másik férfi mellkasára helyezett keze megállította.
- Kérlek ne menj el - mondta Zach halkan, s a fiú bárki mást kinevetett volna, ha ilyen szöveggel jön neki, most viszont egy hang sem jött ki a torkán. Az idősebb férfi meleg barna szemeiből áradó megértés olyan mélységekig hatolt a fiú lelkében, ahol már időtlen idők óta senki sem járt.
- Miért? - suttogta Jose, szürke tekintetével Zach arcát fürkészve.
- Mert szükséged van rám, nem igaz?
És ezzel az érvvel nem lehetett vitatkozni. Mert igaz volt, ó, milyen igaz.

***

Jose pillekönnyűnek tetszett Zach karjaiban, ahogy az idősebb férfi minden erőlködés nélkül felemelte és a hálószobába vitte. Óvatosan fektette le az ágyra, különösen ügyelve a fiú sebesült kezére. Lassan, türelmesen vetkőztette. Minden frissen meztelenné vált területet lágy csókokkal borított.
Jose az idejét sem tudta, mikor volt vele valaki utoljára ennyire figyelmes, ágyban vagy azon kívül. Önzőnek érezte magát, s szeretett volna örömet okozni a másik férfinek, ugyanakkor képtelen volt arra, hogy átvegye az irányítást, mint ahogy azt általában tette.
- Csak lazíts és bízd rám magad - suttogta Zach, mintha megérezte volna a gondolatait. Lágyan szájon csókolta a fiút, nyelve hegyével kényeztette ajkait és lágyan cirógatta a hátát, türelmesen várva arra, hogy Jose végre feloldódjon és egyszerűen csak elengedje magát.
A fiatalabb férfi teste szinte lángolt a tüzes csókok és lágy hangon fülébe suttogott ígéretek alatt.
- Nem leszel többé egyedül.... Ha más nem is, én mindig itt leszek neked... Felejts el mindent, ami fáj, csak ma éjszakára...
És Jose úgy tett, ahogy titokzatos szeretője kérte. Vágytól elhomályosult elméjében már nyoma sem volt az árulás és magány fájdalmának, az élet szürke kegyetlenségének. Csak egyetlen férfi létezett számára, egyetlen fülébe duruzsoló hang, egyetlen testét kényeztető száj.
A világ megszűnt létezni, ha csak egyetlen éjszakára is.

***

Zach némán, szomorú mosollyal nézett le az ágyon fekvő fiatal férfire. Még egy lélek, akit megmentett. Még egy kedves, akit el kell hagynia.
Letérdelt az ágyra és lágyan megcsókolta a fiú halványrózsaszín ajkait.
- Bárcsak maradhatnék még. Bárcsak elmondhatnék neked mindent, de nem lehet - suttogta a selymes sötét tincsek közé. - Talán egy szép napon... De addig is figyelni foglak, mindig és mindenhol. Megígértem, hogy nem kell majd többet szenvedned és gondoskodni fogok róla, hogy így is legyen. Isten áldjon!
Ezzel a karácsony szelleme köddé vált, melegséggel árasztva el a kicsi szobát maga után. Az ablakon keresztül beszűrödtek a hajnal első sugarai. A tiszta,
frissen hullott hó vakítóan ragyogott a kora reggeli napsütésben.
Jose álmában elmosolyodott és a másik oldalára fordult.

- Vége -

[bolhas]

És ezt nem akartad befejezni?...
Örülök, hogy olvastam. Szerintem nagyon jó

[Neji]

Apukád mandása kész...jót mosolyogtam rajta

-na ennyit a fejléchez...maga az írás:- A megfogalmazás tetszik, a karakterek, a bemutatás...minden. Teljesen rendben van, jó. Ám a történetet nem teljesen értettem. Mi történt a sráccal? Aztán...ki ez a pasi? Ok a Megváltó...de így, nagy M mel? Tehát stilizált krisztuskép, vagy csak egy férfi, aki mindenkin (?) segít? Együtt van a sráccal, de azért mert õ is meleg és kívánja, vagy csak mert tudja, hogy kell a srácnak? Magyarán azt nem értem, hogy õ egy misztikus figura, vagy kézzelfogható személy...

[Emily]

Bolhás: Kicsit bizonytalan vagyok még mindig, de örülök hogy tetszett.

Neji: Gondoltam, hogy a legtöbb olvasó számára nem lesz totál egyértelmű, hogy mi is történt és tulajdonképpen ez is volt a cél. Szeretném, ha magatoknak értelmeznétek a történetet, ezért ha nem baj, nem magyaráznám el. Remélem azért nem zavaróan ködös. ^^;

[MarChi]

Nekem egyértelmûnek tûnik, de gondolom mindenkinek van egy(saját)értelme.

Valahol kedves, valahol szánalmas kis történet. Szívesen olvastam. Tõled várhatóan, szépen megírva. Nekem is tetszett.

[Emily]

Köszönöm! Pont most gondoltam rád, meg hogy írni kéne a többi ficet... ;-; Olyan béna vaok. ;-;

[bes]

Khmm... Szép. Kicsit szavak nélkül maradtam, aminek nem örülök.
Elvileg mintha érteném, de az ilyen megfoghatatlan dolgoknál ezt sosem lehet tudni, ezért egyáltalán nem vagyok biztos, úgyhogy szerintem megfelelöen reagáltam...

Zach feltünésekor egy kicsit szkeptikus voltam, de a történet végére ebböl semmi sem maradt.
Csak valami kis jó érzés valahol az agyam hátuljában.

[Kíra]

Hm. Tetszett. Illik a challenge hangulatához, Jose-tól a hideg kiráz, ráadásul a mosdós jelenet, amiben elhagyják egymást a pasasával, nem egyértelmű teljesen. (A szöke nő nyitott rájuk, vagy ő a nőre, egyáltalán ki volt a nő...?)
Ennek ellenére szép. A legvége, Zach szavai kicsit csöpögnek, dehát Istenem, ez a karakterhez illik.

[achris]

Nekem is tetszett. De most nem vagyok olyan állapotban, h kritizáljak... Sajnos. Nem is nagyon van mit, szerencsére

[Emily]

Köszönöm, ennyire pozitív kritikákra nem számítottam, tekintve hogy egyetértek a csöpögéstől a zavarosságig kezdve mindennel, amit mondtatok. >_>; Mondjuk mind1, nálam már megvan az abszolút befutó ezen a challengen. ^.^
+ büszke vagyok magamra, hogy legalább ennyit sikerült összehoznom, nem úgy mint legutóbb. ^^;