Post by Kíra on Oct 27, 2005 12:28:05 GMT 1
Rendben, befejeztem. Asszem. Helyesírásilag bele lehet esetleg kötni, de csak akkor, ha biztosan tudod a helyes formát. 
1080 szó a Word Wiever szerint. Címet adni meg nem tudok...
Cím: Érezzd!
Korhatár: 16os karika vagy R
Fandom: Gyűrűk Ura (Szilmarillokra való utalásokkal)
Jogok: JRRTolkien professzor. NewLine Cinema.
Páros: Círdan/Elrond
Figyelmeztetés: homoszexualítás
Megjegyzés: Készült az Üveggyöngyjáték fórum "Hajós" challenge-ére.
A hullámok szelíden ringatták az ősi hajótestet. A korlátnál sokan álltak, és vártak, várták, hogy a part eltűnjön a végtelenbe. Legtöbbjük csupán ezt a világot ismerte, így az utazással nem hazatértek, mint Galadriel úrnő, hanem lemondtak eddigi életükről. Az örömbe keserűség vegyült.
Az ezüsthajú és szakállú Círdan körbejárt a fedélzeten, és halk, szelíd szóval leküldött mindenkit a kajütökbe. Régi egyezség volt, hogy csak a kiválasztott kevesek láthatták, tudhatták az utat Valinorba.
Elrond úr a gondolataiba merülve állt a tat legvégében. Szürke szeme a sirályokat követte, akik az óceán felett köröztek, de gondolatai sokkal jobban lefoglalták, mint a madarak tánca. Oly' hosszú volt az eltelt több, mint hat évezred, amit Középföldén töltött! Mégis, ahogy a percek teltek, úgy vált köddé a kontinens, és az eddigi élete is.
Nem figyelt másokra, nem hallotta a kapitány szavait és a többiek lépteit. Egyedül maradt a fedélzeten a matrózokkal és Círdannal. Megrezzent a könnyű érintésre, és az ezüsthajú tünde felé fordult.
- Biztos idefenn akarsz maradni, Elrond? - Az aggodalom tisztán hallható volt az idősebb férfi hangjában, és érezhető tenyerének súlyában.
- Az öcsém csontjai, a lányom és a fiaim. Az emlékeim, Imladris és Ereinion... Mind Középföldén maradnak!
- Úrnőd és a szüleid várnak rád a túlparton - jött a csendes válasz. Elrond visszafordult a vízhez, hosszú ujjai megszorultak a fa korláton.
- A szüleim nélkül megvoltam kölyök-korom óta, Círdan! - fújt a féltünde, majd egy döbbent másodperc után megrázta a fejét. - Bocsáss meg! Tele vagyok bánattal, pedig igazad van. Örülnöm kéne.
Az idősebb férfi megértően bólintott, és a tengerész életttől érdessé vált tenyere megszorult Elrond vállán.
- Gyere velem! Emlékszel még arra, hogyan kell matrózkodni?
- Lehet azt elfeljteni, Kapitány? - nevetett fel a másik, és megfordult, hogy kövesse Círdant a hajó orrába. Ifjúkorában, miután Maglor és Maedhros a végső harcban is elbuktak - Tűzbe és Vízbe dobva apjuk ragyogó Ékszereit -, Ereinion Gil-Galaddal és Círdannal együtt élt jó darabig. Gil-Galad megpróbálta összefogni a noldákat, ahogyan elkezdődött a Másodkor, és Círdan Elrondot és Elrost tanította a tengerész létre. Később az ember-sorsot választott fiatalabb féltünde így tehette naggyá Númenort. Elrond pedig emlékezett mindenre, amit hosszú élete alatt megtanult, bár sejtette, a gyakorlat hiánya meg fog látszódni teljesítményén.
A matrózok némán tették a dolgukat, amely a meglepően egyenletes szél és csendes tenger miatt kevés volt. Círdan megállt a kormánykerék előtt, és átvette a hajó írányítását. Nem szólt, de Elrond türelmesen várt. A sós szél összekócolta hosszú haját és az arcába vágott, felfrissítve, felüdítve a féltündét. A Nap felszárította a vízpermetet, megmelegítve egész testét és lelkét is megnyugtatva. Elrond nem tudta, mennyi idő telt el így. Círdan törte meg a csendet, bár hangja hasonlatos volt a hullámveréshez.
- Elrond, lépj ide! - utasította a fiatalabb tündét, mintha az még mindig a tanítványa lenne. - Fogdd meg a kormányt, és érezzed a hajót!
A féltünde elképedve nézett Círdanra, majd engedelmeskedett. A simára fényezett fa szinte lüktetett az ujjai alatt, és a lelkében szétáradt nyugalom megsokszorozódott. Egy pillanat alatt átlátta, hogy az utazás egyaránt szül bánatot és örömet, de az otthon maradottakat nem szabad gyászolni. Hiszen az elválás sohasem végleges, még akkor sem, ha Arwen az emberi sorsot választotta. Az idők végezetekor találkoznak majd ismét.
Elrond mosolyogva nézte a csillogó, mélykék tengert, tartása egyenesebb lett.
- Ez az, Elrond. A szavak kevesek, de az érzéseket te sem tudod nem észrevenni. - A tengerész a féltünde mögé lépett. Átölelte, megtartva súlya nagyját. Szakálla a puha bársonyba bújtatott vállat simította végig, ahogyan közel hajolt az enyhén kerekded, de hegyes fülhöz. - Érzed?
- Círdan, mi...? - Elrond megpróbált kibontakozni az ölelésből, de a tengerész nem engedte el. A fiatalabb végül megadóan sóhajtott, és elernyedt; nem kűzdött tovább. - Mit kéne érezzek, Kapítány?
- Nem tudnék neked ártani, Elrond, hisz jól tudod. - Círdan szorosabbra vonta a karjait, majd kézfeje az becsúszott a ruhaszélek között, hogy végigsimítson az izmos, sima mellkason. - Engedd, hogy segítsek!
Elrond lélegzete megakadt egy pillanatra, kis nyikkanást hallatott, ahogyan a fülét megborzolta a meleg lehelet. Vére, melynek tüze sohasem aludt ki igazán, ismét felforrósodott, és a féltünde lehúnyta ezüstszürke szemeit.
- Fél ezredéve, hogy Celebríant áthajóztad Valinorba, Círdan. Fél ezredév! De soha nem feledtem el csengő nevetését vagy keze érintését.
- Tudom Elrond, tudom - mormolta a kapitány, és ujjai odább vándoroltak, kibontva az övet, mely a felső köpenyt tartotta a helyén. Alatta egy egyszerübb ujjas és nadrág volt. Círdan elmosolyodott ahogyan tenyere rásimult Elrond ágyékára.
A levegő egy éles szisszenéssel szaladt ki Elrondból. Belekapaszkodott a kormánykerékbe, és hátra hajtotta a fejét Círdan vállára. Torkán azonnal megérezte a vékony, cserzett ajkakat, és érzékeny bőrét végigkarcolta a durvább szakáll. Egy nyögéssel felelt, és belepislogott a Napba; legalábbis ennek tulajdonította a vakító fényeket a szemhéja mögött, ahogyan egy bőrkeményedésekkel teli kéz körülfonta férfiasságát.
Círdan szemében vidámság csillogott, de csókjai komolyak voltak. Megízlelte az izzadtságcseppeket és a féltünde ajkait egyaránt, ahogyan ujjai szinte táncoltak a foglyul ejtett testrészzel.
Elrond maga lett a gyönyör, de csakhamar túl sok volt a jóból s végeszakadt, mint a hirtelen jött nyári zivatarnak. Felkiálltott és ujjai szinte belemartak a kormánykerék fájába, majd elhalgatott, elernyedt. Círdan erős teste megtartotta a féltündét, amíg az magához tért s meg tudott állni a saját lábán. S csakúgy, mint a föld az eső után, ő is megújhodott. Elengedte a kormányt, és megfordult az ölelő karok között.
- Köszönöm - mondta, és közelebb hajolt, hogy megcsókolja Círdant. Ajkaik aztán szétválltak, és Elrond kezet csókolt az idősebb férfinak egy hirtelen ötlettől vezérelve. A tengerész elnevette magát, és könnyedén meglegyintette a féltündét a szabad kezével; láthatóan zavarba jött.
- Eh, ne bolondozz! Inkább szedd rendbe a ruhádat, Elrond.
A féltünde engedelmeskedett, majd végigsimított Círdan arcélén.
- Miért van, hogy még mindig te tudod jobban, mi kell nekem? Miért vagy a tanárom még mindig?
- Mert az én tanárom a tenger, és minden egyes nap újabb s újabb titkokat oszt meg velem. Most például azt mondja, hogy ha nem kormányozza senki a hajót, akkor zátonyra futunk, nem pedig Valinorba!
Elrond meghajtotta a fejét a gyakorlatias bölcsesség előtt, és odébb lépett, hogy helyt adjon Círdannak.
- Lemegyek a többiekhez. Nem tisztem tudni az utat, amit Apám talált meg - mondta komolyan.
- Legalábbis, amíg ő maga meg nem mutatja, igaz-é? - mosolygott Círdan, majd intett a jobbjával. - Menj, a többiek már aggódhatnak miattad.
- Még egyszer mindent köszönök, Círdan - búcsúzott a féltünde, majd könnyed léptekkel hagyta ott az orrban a kapítányt. Odalenn már várták a barátai, és bár a gyermekeitől való elszakadás fájdalma ott volt a szívében, már nem égette hideg tűzzel.
-Vége-
1080 szó a Word Wiever szerint. Címet adni meg nem tudok... Cím: Érezzd!
Korhatár: 16os karika vagy R
Fandom: Gyűrűk Ura (Szilmarillokra való utalásokkal)
Jogok: JRRTolkien professzor. NewLine Cinema.
Páros: Círdan/Elrond
Figyelmeztetés: homoszexualítás
Megjegyzés: Készült az Üveggyöngyjáték fórum "Hajós" challenge-ére.
Érezzd!
A hullámok szelíden ringatták az ősi hajótestet. A korlátnál sokan álltak, és vártak, várták, hogy a part eltűnjön a végtelenbe. Legtöbbjük csupán ezt a világot ismerte, így az utazással nem hazatértek, mint Galadriel úrnő, hanem lemondtak eddigi életükről. Az örömbe keserűség vegyült.
Az ezüsthajú és szakállú Círdan körbejárt a fedélzeten, és halk, szelíd szóval leküldött mindenkit a kajütökbe. Régi egyezség volt, hogy csak a kiválasztott kevesek láthatták, tudhatták az utat Valinorba.
Elrond úr a gondolataiba merülve állt a tat legvégében. Szürke szeme a sirályokat követte, akik az óceán felett köröztek, de gondolatai sokkal jobban lefoglalták, mint a madarak tánca. Oly' hosszú volt az eltelt több, mint hat évezred, amit Középföldén töltött! Mégis, ahogy a percek teltek, úgy vált köddé a kontinens, és az eddigi élete is.
Nem figyelt másokra, nem hallotta a kapitány szavait és a többiek lépteit. Egyedül maradt a fedélzeten a matrózokkal és Círdannal. Megrezzent a könnyű érintésre, és az ezüsthajú tünde felé fordult.
- Biztos idefenn akarsz maradni, Elrond? - Az aggodalom tisztán hallható volt az idősebb férfi hangjában, és érezhető tenyerének súlyában.
- Az öcsém csontjai, a lányom és a fiaim. Az emlékeim, Imladris és Ereinion... Mind Középföldén maradnak!
- Úrnőd és a szüleid várnak rád a túlparton - jött a csendes válasz. Elrond visszafordult a vízhez, hosszú ujjai megszorultak a fa korláton.
- A szüleim nélkül megvoltam kölyök-korom óta, Círdan! - fújt a féltünde, majd egy döbbent másodperc után megrázta a fejét. - Bocsáss meg! Tele vagyok bánattal, pedig igazad van. Örülnöm kéne.
Az idősebb férfi megértően bólintott, és a tengerész életttől érdessé vált tenyere megszorult Elrond vállán.
- Gyere velem! Emlékszel még arra, hogyan kell matrózkodni?
- Lehet azt elfeljteni, Kapitány? - nevetett fel a másik, és megfordult, hogy kövesse Círdant a hajó orrába. Ifjúkorában, miután Maglor és Maedhros a végső harcban is elbuktak - Tűzbe és Vízbe dobva apjuk ragyogó Ékszereit -, Ereinion Gil-Galaddal és Círdannal együtt élt jó darabig. Gil-Galad megpróbálta összefogni a noldákat, ahogyan elkezdődött a Másodkor, és Círdan Elrondot és Elrost tanította a tengerész létre. Később az ember-sorsot választott fiatalabb féltünde így tehette naggyá Númenort. Elrond pedig emlékezett mindenre, amit hosszú élete alatt megtanult, bár sejtette, a gyakorlat hiánya meg fog látszódni teljesítményén.
A matrózok némán tették a dolgukat, amely a meglepően egyenletes szél és csendes tenger miatt kevés volt. Círdan megállt a kormánykerék előtt, és átvette a hajó írányítását. Nem szólt, de Elrond türelmesen várt. A sós szél összekócolta hosszú haját és az arcába vágott, felfrissítve, felüdítve a féltündét. A Nap felszárította a vízpermetet, megmelegítve egész testét és lelkét is megnyugtatva. Elrond nem tudta, mennyi idő telt el így. Círdan törte meg a csendet, bár hangja hasonlatos volt a hullámveréshez.
- Elrond, lépj ide! - utasította a fiatalabb tündét, mintha az még mindig a tanítványa lenne. - Fogdd meg a kormányt, és érezzed a hajót!
A féltünde elképedve nézett Círdanra, majd engedelmeskedett. A simára fényezett fa szinte lüktetett az ujjai alatt, és a lelkében szétáradt nyugalom megsokszorozódott. Egy pillanat alatt átlátta, hogy az utazás egyaránt szül bánatot és örömet, de az otthon maradottakat nem szabad gyászolni. Hiszen az elválás sohasem végleges, még akkor sem, ha Arwen az emberi sorsot választotta. Az idők végezetekor találkoznak majd ismét.
Elrond mosolyogva nézte a csillogó, mélykék tengert, tartása egyenesebb lett.
- Ez az, Elrond. A szavak kevesek, de az érzéseket te sem tudod nem észrevenni. - A tengerész a féltünde mögé lépett. Átölelte, megtartva súlya nagyját. Szakálla a puha bársonyba bújtatott vállat simította végig, ahogyan közel hajolt az enyhén kerekded, de hegyes fülhöz. - Érzed?
- Círdan, mi...? - Elrond megpróbált kibontakozni az ölelésből, de a tengerész nem engedte el. A fiatalabb végül megadóan sóhajtott, és elernyedt; nem kűzdött tovább. - Mit kéne érezzek, Kapítány?
- Nem tudnék neked ártani, Elrond, hisz jól tudod. - Círdan szorosabbra vonta a karjait, majd kézfeje az becsúszott a ruhaszélek között, hogy végigsimítson az izmos, sima mellkason. - Engedd, hogy segítsek!
Elrond lélegzete megakadt egy pillanatra, kis nyikkanást hallatott, ahogyan a fülét megborzolta a meleg lehelet. Vére, melynek tüze sohasem aludt ki igazán, ismét felforrósodott, és a féltünde lehúnyta ezüstszürke szemeit.
- Fél ezredéve, hogy Celebríant áthajóztad Valinorba, Círdan. Fél ezredév! De soha nem feledtem el csengő nevetését vagy keze érintését.
- Tudom Elrond, tudom - mormolta a kapitány, és ujjai odább vándoroltak, kibontva az övet, mely a felső köpenyt tartotta a helyén. Alatta egy egyszerübb ujjas és nadrág volt. Círdan elmosolyodott ahogyan tenyere rásimult Elrond ágyékára.
A levegő egy éles szisszenéssel szaladt ki Elrondból. Belekapaszkodott a kormánykerékbe, és hátra hajtotta a fejét Círdan vállára. Torkán azonnal megérezte a vékony, cserzett ajkakat, és érzékeny bőrét végigkarcolta a durvább szakáll. Egy nyögéssel felelt, és belepislogott a Napba; legalábbis ennek tulajdonította a vakító fényeket a szemhéja mögött, ahogyan egy bőrkeményedésekkel teli kéz körülfonta férfiasságát.
Círdan szemében vidámság csillogott, de csókjai komolyak voltak. Megízlelte az izzadtságcseppeket és a féltünde ajkait egyaránt, ahogyan ujjai szinte táncoltak a foglyul ejtett testrészzel.
Elrond maga lett a gyönyör, de csakhamar túl sok volt a jóból s végeszakadt, mint a hirtelen jött nyári zivatarnak. Felkiálltott és ujjai szinte belemartak a kormánykerék fájába, majd elhalgatott, elernyedt. Círdan erős teste megtartotta a féltündét, amíg az magához tért s meg tudott állni a saját lábán. S csakúgy, mint a föld az eső után, ő is megújhodott. Elengedte a kormányt, és megfordult az ölelő karok között.
- Köszönöm - mondta, és közelebb hajolt, hogy megcsókolja Círdant. Ajkaik aztán szétválltak, és Elrond kezet csókolt az idősebb férfinak egy hirtelen ötlettől vezérelve. A tengerész elnevette magát, és könnyedén meglegyintette a féltündét a szabad kezével; láthatóan zavarba jött.
- Eh, ne bolondozz! Inkább szedd rendbe a ruhádat, Elrond.
A féltünde engedelmeskedett, majd végigsimított Círdan arcélén.
- Miért van, hogy még mindig te tudod jobban, mi kell nekem? Miért vagy a tanárom még mindig?
- Mert az én tanárom a tenger, és minden egyes nap újabb s újabb titkokat oszt meg velem. Most például azt mondja, hogy ha nem kormányozza senki a hajót, akkor zátonyra futunk, nem pedig Valinorba!
Elrond meghajtotta a fejét a gyakorlatias bölcsesség előtt, és odébb lépett, hogy helyt adjon Círdannak.
- Lemegyek a többiekhez. Nem tisztem tudni az utat, amit Apám talált meg - mondta komolyan.
- Legalábbis, amíg ő maga meg nem mutatja, igaz-é? - mosolygott Círdan, majd intett a jobbjával. - Menj, a többiek már aggódhatnak miattad.
- Még egyszer mindent köszönök, Círdan - búcsúzott a féltünde, majd könnyed léptekkel hagyta ott az orrban a kapítányt. Odalenn már várták a barátai, és bár a gyermekeitől való elszakadás fájdalma ott volt a szívében, már nem égette hideg tűzzel.
-Vége-
De tényleg... Romantikus elképzelés és tetszik ^^"
