Ki miért ír?

[Emily]

Úristen..... tök romlottnak tartalak. *komolyan bólogat* Én csak a...öö...körülmények áldozataként kerültem ide.

[melody]

Én azért nem illek ebbe a topic-ba, mert jóformán nem is raktam fel ide írásomat, de, ha
látnátok mi van a gépemen....

Én versekkel kezdtem ovis koromban. Anyukám mindig sok verset (Petõfitõl) olvasott nekem, gondolom innen jött az ötlet, hogy rímes dolgokat firkáljak. Nagymamám a minap mutatott nekem egy papírfecnit valami olvashatatlan gyerekes írással, és közölte, hogy az egy vers és én csináltam, még nagyon régen, a szülinapjára. Azóta is gyártom õket, vannak dalszövegeim is.

A prózaírás meg fanficcel kezdõdött 2 éve. A suliban vonultam félre a kis szamárfüles füzetemmel és írtam a Hp és a Valakinak a Valamicsodája címû ficet.

Bár, ha jobban belegondolok a fantáziám már azelõtt is mûködött, méghozzá úgy, hogy olyan dolgokat kapcsoltam össze gondolatban, amik egyáltalán nincsenek egymással kapcsolatban, sõt. Gondolok itt a kiszakadt új harisnyámra és arra, hogy a szomszéd néni kivitte a szemetet. Mert hát biztos nem az én hibám, hogy kiszakadt, nem?

A gépem pillanatnyilag is tele van írásokkal, amik nagyrészt befejezetlenek. Általában sötét dolgokkal indítok. De a netre csak azokat teszem fel, amik nem így kezdõdnek. A lelki problémáim kivetülései magánügyek.

A miértre valószínûleg az a válasz, hogy... fogalmam sincs. Csak szeretem csinálni. Néha rám tör az, hogy csak legyen a közelben papír és ceruza és én megváltom a világot, mert olyan jó ötleteim vannak, és olyan ihletett állapotban leledzek, de olyankor általában a kocsiban vagy a kádban ülök. Jobb esetben a suliban, de matek órán. Soha nem lesz belõlem jó, de valószínûleg elfogadható író sem, de a reményt mindenesetre nem adom fel. Hátha megfordul a világ, és az én “tehetségem” is negatívról pozitív irányba.

Slasht meg nem is írok. Csak egyet sikerült kiizzadni magamból, ez valahogy nem megy. Olvasni jobb.

[avednay]

Nos, én író akarok lenni, amióta csak az eszemet tudom. De nálam az "író" nem azt jelenti, "akinek kiadják és megveszik a mûveit", hanem azt, aki "valamit létrehoz, alkot". Úgy gondolom, az emberi élet egyetlen értelme az alkotói folyamatban rejlik. Mert mirõl szól az egész? Megszületünk, iskolába járunk, dolgozunk, családot alapítunk, aztán meghalunk, és kész. Érdemes ezt végigcsinálni? Fenét. Az élet egy trágyadomb a mûvészetek által nyújtott élmények nélkül.

3 éves korom óta megszállottan elolvasok mindent, ami csak a kezembe kerül, a legmagasabb szépirodalomtól a legócskább ponyváig. Ha meg tud érinteni, nekem egy ponyva is tud katarzist nyújtani. És -ahogy a mondás tartja-, aki sokat olvas, elõbb-utóbb írni is akar. Nagy igazság. Kicsi korom óta írok mindenfélét. Fanfictiont konkrétan 2003 nyara óta. Nem vagyok kiemelkedõ író. Notóriusan alkalmazok romantikus közhelyeket, ráadásul észrevettem, hogy átvettem ezt-azt egyik kedvenc ponyvaíróm mondatszerkesztési stílusából... De nem ez a lényeg. Amikor befejezek egy novellát, sikerüljön bármilyen gyengén, az valami borzongatóan gyönyörûséges érzés. Létezésem egyetlen értelmesnek átélt pillanata. Az egyetlen, amiért érdemes élnem.

Nem utolsósorban, végtelenül magányos ember vagyok. Mindig is az voltam, már az óvodában is. Ilyen a természetem vagy mi. Mivel sohasem volt kivel beszélgetnem, különösen abban a förtelmes pokolbéli kínzókamrában, amit gimnáziumnak neveznek; magamban kellett tartanom mindent: gondolataimat, érzéseimet, véleményemet. Ez egy idõ után persze felgyülemlik, és feszíteni kezd belülrõl, muszáj kiadni magamból. Tehát kiírom.

Ide kapcsolódik a másság. Azt gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akit azért érdekel a téma, mert maga is "más". És most nem feltétlenül szexuális másságra gondolok! Az ember sokféleképp lehet "más": érzelmileg, szellemileg, testileg stb. És az, aki valamilyen szempontból "más", az könnyebben megérti azokat, akik szintén "mások" valamilyen szempontból - például szexuálisan.

Ezért aztán hetero és slash írás közt én nem teszek különbséget, egyáltalán nem gondolom, hogy egyiket könnyebb lenne írni, mint a másikat, vagy más szabályok szerint kéne írni. Írás és kész. Nálam az dönti el, hogy slasht vagy heterót írok-e, hogy éppen kit szemelek ki fõhõsnek. Sohasem írtam valamit csak azért, hogy slasht írjak. HP fanficben például az motivál, hogy Siriust és Remust egy párnak látom. Összetartoznak. Tehát, ha írok róluk, az slash lesz. Valahogy így...

Egy lábjegyzet. Tudom, hogy utálni fogtok érte, de meg kell jegyeznem:
-szexuális identitás=fiú, lány
-szexuális orientáció=hetero, homo, bi
Két külön pszichológiai fogalom. Észrevettem, hogy gyakran keveritek a kettõt.
Mondtam, hogy utálni fogtok!

[anneke]

Nagyon sok érdekes választ olvastam a topic elején feltett kérdésre...

Hogy én miért is kezdtem el irni? Hát nem is tudom. Az biztos, hogy nem azért hogy megmutassam magam, hogy látva lássanak, mert kb. 5 évig meg sem mutattam senkinek az irásaimat. Ugy gondoltam, hogy annyira személyesek, annyira beletettem magam azokba a versekbe, hogy talán rajtam kivul más meg sem értheti oket.
Aztán jott a csodálkozás, hogy mikor nagy nehezen, hirtelen felindulásbol egy barátnomnek megmutattam a fuzetet, akkor tetszettek neki! Mi tobb: azt mondta, hogy szerinte folytatnom kéne, mert tehetséges vagyok. Es hogy o is irogat, de az o versei az enyéim szinvonalát - szerinte - meg sem kozelitik.
Valahol a lelkem mélyén ott élt a vágy: irová lenni. Fiatalon még olyan konnyonek tunt az egész... Aztán ahogy beleláttam ennek a világnak a belsejébe, megértettem: én nagyon messze vagyok a tuztol... Megjelent ugyan pár versem két antologiában is, de azt valahogy... Nem éreztem magaménak. Ahhoz pedig, hogy saját kotetet adhassak ki - pedig az anyag meglenne hozzá - nagyon sok pénz kéne. Hogy ez szakasztotta-e meg az ihletemet, nem tudom. Mert már nagyon régen nem irtam verset. Sot. Prozát se. Ahhoz képest, hogy annak idején legalább kétnaponta rámtort a muzsa, és számolatlanul ontottam magambol a torténeteket, verseket, most... Már évek ota nem irtam semmit, kivéve, amikor elso felindulásbol, mikor megismerkedtem a HP-fanfiction mufajjal, elkovettem két-három regényt, és tobb novellát. Meg azt két szosszenetet, amit itt publikáltam.
Na de elkalandoztam...
Szoval ugy kezdodott, hogy sokat olvastam. Foleg verseket, szépirodalmat, lányregényeket, aztán késobb megismerkedtem a fantasy mufajjal, és nagyon megfogtak a tundéres, boszorkányos, varázslos sztorik. Már akkor igencsak érdeklodtem a pogány vallás, foként a boszorkányság után. Elso meséim tehát efféle lényekrol szoltak.
Kicsi lányként meséltem magamnak, mert senki sem akadt, aki effélével szorakoztathatott volna, kivéve az esti mesét, de hát az mindig rovid volt, lévén anyukám fáradt. Igyhát amikor egyedul voltam - és sokszor voltam egyedul - vagy amikor játszottam mindig torténeteket találtam ki. Késobb, amikor már voltak játszotársaim, akikkel a téren vagy valamelyikunknél játszottunk, mindig engem kértek meg, hogy találjam ki a keretet az aznapi játékhoz. Es megesett, hogy egy-egy otletembol egész hosszu, napokon át játszhato szindarabok szulettek. Már akkor gondoltam, milyen jo lenne ezeket irásban is megorokiteni. De sajnos, az elejét mindig elfelejtettem...
Aztán persze elkezdtem szárnyakat probálgatni, és remek vázlatot, tartalomjegyzéket, és - ma már tudom - fulszovegeket gyártottam. Csak ott volt a baj, hogy az elso fejezet után nem igen tudtam kibontani a cselekményt. Aztán egy kinkeservvel befejezett tundérmese után - ami sajnos ma már nincs meg, holott biztos tanulságos lenne ujraolvasni - ugy dontottem, hogy nekem a prozairás nem megy. Megprobálkoztam a verselessel, de az akkori rimcentrikusságom miatt, azok a kreálmányaim sem tetszettek igazán. Eroltetettnek éreztem oket. Ugyhogy néhány évre fel is hagytam az irodalommal. Kozben meg magyarbol mindig otosoket kaptam a fogalmazásaimra, és továbbra is szenvedélyesen olvastam.
Akkor jott az áttorés, amikor megismerkedtem Ady és Kassák lirájával, meg amikor a suliban azt tanultuk, hogy létezik szabadvers. Igy aztán egy irodalomorán megalkottam életem elso olyan versét, amivel már maximálisan elégedett voltam. 18 éves voltam ekkor. Es nagyhirtelen azon kaptam magam, hogy verssorok tolonganak a fejemben, hogy ha leulok az iroasztalom mellé, akkor szinte magátol szalad a toll a papiron és egyre elképesztobb irományok kerulnek ki a kezem alol. Az akkori verseim hiven tukrozték akkori lelkiállapotomat. Na, ekkor dontottem ugy, hogy ezek a verselmények maradnak a fiokban.
Kozben a prozám is fejlodott, mégpedig ugy, hogy legjobb barátnommel ekkoriban fedeztuk fel magunknak a rock és heavy metal világát, és a zenével egyutt azokat kedves fiukat is, akik ezt muvelték. Mind a kettonknek megvoltak a maguk kis aktuális szerelmei ezen a téren, és mindenféle torténtetet találtunk ki veluk. En meg leirtam, megmutattam barátnomnek, o elolvasta, jot derult rajta. Ugyhogy ezt afféle hobbinak tartottam csak, és inkább a versirást vettem komolyabban. De aztán, amikor már elo mertem bujni a fiokbol, a verseim mellett hébe-hoba elkovettem egy-két novellát, ami már a komoly kategoriába tartozott a szememben. De még mindig a versek voltak a fok.
Aztán jott a Jéghegyek népe... Annyira megihletett a torténet, annyira a hatása alá kerultem, hogy szinte kényszert éreztem, hogy irjak valamit, amibe beleszohetem kedvenc szereplomet. Amikor megirtam a Riannon-t még fogalmam sem volt a fanfiction létezésérol.
Am miután egy barátnom tanácsára bele-beleolvasgattam ezekbe a torténetekbe, megtetszett a dolog. Es mivel szeretek minden ujat kiprobálni, elhatároztam, hogy én is irok egyet. Aztán meg egyet meg még egyet... Furcsa, mert csak idén ismerkedtem meg ezzel a mufajjal, de már elég sok torténetet irtam. Fokent HP-t merthogy amikor elkezdtem, az izgatott. Viszont slahs ironak nem mondanám magam. Ez csak rovid kirándulás volt részemrol. Ha már szerelmi torténet, szivesebben irok a klasszikus: fiu-lány felállással. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne olvasnék el bármilyen slahs muvet, ami felkelti az érdeklodésemet. Véleményem szerint, én nem csinálom tul jol. Hagyom inkább másokra, akik jobban értenek hozzá. Maradok a hetero sztoriknál. Es a verseknél. Arrol most már papirom is van, hogy nem csinálom rosszul.
Hosszura nyult a ez hozzászolás, bocsi. Pedig a felét sem irtam le annak ami a fejemben megfogalmazodott...

[~doll~]

Mindenki olyan jól kifejtette, hogy miért is kezdett el írni...
Én talán azért kezdtem el írni, mert még... 6.-os koromban egy barátnõmmel elkezdtünk írni egy un. "füzetet". Elõször csak órai levelezésnek indult, majd szép lassan kialakultak a szereplõk akiket úgy különböztettünk meg, hogy más színû ceruzával írtunk... Valószínûleg ez köt össze minket leginkább a barátnémmal.

Aztán ahogy egyre több ilyen "füzet" telt be, rájöttem, hogy a legnagyobb részét a történéseknek én találtam ki, és amiket kitaláltam remekül el tudom mesélni! És mivel annyi ötlet volt a fejemben (hogy majd szét robbant) leírtam párat.

Nálam az írás nagyon kedv kérdése, de mikor elkezdem csak úgy ömlenek belõlem a szavak és teljesen beleélem magam.

Mostanra viszont már csak azért írok, mert különben nagy valószínûséggel megõrülnék ;D, ha nem írom ki a fejembõl a sok lehetetlen és nonszensz dolgot... De ne aggódjatok... az elmeosztályról is szívesen elküldöm az írásaimat! ;D

[zoska]

Talán itt, a "Ki miért ír?" topicban elfér egy "Én most miért nem írok" hozzászólás is...
Mostanában sokat gondolkoztam, hogy miért nem megy már az írás. Ma jöttem rá. Mert nektek írok. Már rég nem az alkotás öröme motivált ezen a fórumon, hanem egyfajta belsõ teljesítménykényszer, hogy alkossak, hogy megmutathassam... Úgyhogy mostantól nem nagyon publikálok, hogy visszaszokjak arra, hogy csak és kizárólag magamnak írjak, más ne olvashassa, ne számítson más véleménye. Aztán majd meglátjuk...

[achris]

Más véleménye igenis fontos... Mindenkinek szüksége van ez elismerésre... Nem is tudom, nem önzésbõl, mert igenis olvasni akarom, amit írsz, de szerintem nem ez a helyes út...

[Emily]

Ó, igen, ismerős amiről Zos beszél/ír... És szerintem is az a legfontosabb, hogy én meg legyek elégedve a munkámmal. Hiába kapok 1000 jó kritikát, ha én magam sz@rnak érzem, amit írtam.

[Kíra]

Nemt'om. Én magam műveivel mindig sokkal kritikusabb vagyok, mint mások. Ráadásul, ha írok valamit, és megvan, h mi történik, és nem kapok rá semmiféle visszajelzést, akkor félbehagyom. Minek írni, ha végülis én tudom mi történik, mást meg nem érdekel?
Persze, elsősorban nem igénykielégítésre kell írni, mert akkor jönnek a közepes történetek, amit úgy szenved ki magából az ember, de izé... Sz'al itt is fontos, h ki miért ír.
Az hogy miért nem írok? Csak azért nem írok, mert valaki azt követeli tölem, h fejezzem be ezt v azt. Mert ha nincs kedvem, akkor nincs kedvem. Csak azért nehezen írok, mert már rég írtam, és elfelejtem teljesen az "írás művészetét"... Meg persze azt gyűlölöm, amikor van ötletem, jó kezdésem, és semmi befejezés vagy közép. Vagy éppen nem tudok írni, csak bámulom a megnyitott doksit.

[Lare]

Oo... én magamnak írok... még mindig... meg a rejtett fõszereplõmnek, az élõ személynek... általában tudják is az érintettek, hogy na ez rólad szól, neked készül. Szerintem ez valahogy így tisztességes részemrõl, úghy érzem, tudniuk kell, hogy az adott cirka nekik, róluk szól. Magyaráznatnak annyit, hogy akkor másként nézik a szöveget, talán egy kicsit magukénak is érzik. Talán...

Nade... ezt nem úgy kell nézni, hogyminden írásom másról szól! Nem! Voltak, vannak korszakaim, szerelmeim, barátaim, bánatom, örömöm, amit megírok, de mindegyik élõ emberhez szól. Hozzád, hozzád és hozzád... és ez mind más embert takar

Ezt elfelejtettem megírni az elején, csak most, visszaolvasgatva "kimiértír" így jutott eszembe nekem is.

Egyébként, véleményem szerint: parancsra senki nem tudott írni... vagy tud nah...

[zoska]

Megfogadtam, hogy ha újra írok, akkor újra megnyitom az írásokat. Nem hittem, hogy erre mostanság sor kerül, erre jött az ihlet, és két fic is születõben van, szóval az írások újra "nyitva" vannak, nem játszom itt a válságban szenvedõ írót, vagy mit, inkább begépelem végre az Egy évad... végét, mert nem igazán fair, hogy pont a legvégét nem tettem fel. Meg majd ha lesz érdemleges mennyiség az írásokból, azok is felkerülnek.

[kinslayer]

zoska said:

Megfogadtam, hogy ha újra írok, akkor újra megnyitom az írásokat. Nem hittem, hogy erre mostanság sor kerül, erre jött az ihlet, és két fic is születõben van, szóval az írások újra "nyitva" vannak, nem játszom itt a válságban szenvedõ írót, vagy mit, inkább begépelem végre az Egy évad... végét, mert nem igazán fair, hogy pont a legvégét nem tettem fel. Meg majd ha lesz érdemleges mennyiség az írásokból, azok is felkerülnek.

Good news for the New Year!!!!!!!!!!!!! Örülök, Zos, nagyon örülök...

[Kíra]

Zoska: Látod, csak egy kis szünet kellett ^_^ Örülök, hogy visszatért az ihleted!

[achris]

Zoska: én is nagyon örülök. Nem is csak az írások miatt, inkább miattad ^___^