Ki miért ír?

[marle]

So... Itt van ez az új topic javaslatra megnyitva

Szerintem nagyon érdekes téma, várjuk a hozzászólásokat Ki miért ír? Miért kezdett el írni? Változott a válasz az idõ során?

[zoska]

Nálam az írás akkor kezdõdött, amikor 3-4 évesen történeteket találtunk ki a szomszéd lánnyal. Aztán amikor megtanultunk írni, leírtuk õket. A legelsõ "regényem" (500 írott füzetoldal, szóval tényleg regény) 11 évesen keletkezett. Szóval abszolút nem a slash hozta ki belõlem a belsõ késztetést. Merthogy maga az írás az. Amolyan lelki feszültséglevezetés meg a realitás megszépítése... Ha kényszeresen abbahagyom, az egyszerûen rossz érzés.

Maga a slash meg csak pillanatnyi dolog. Jól esik két férfi lelki kapcsolatát boncolgatni, a testiség meg ugye a ráadás Nem hiszem, hogy "kinövöm" a mûfajt, de elõbb vagy utóbb biztosan kevesebb slasht írok majd. Más téma felé is nyitok, és kész.

[Kíra]

mert ez vagyok én. mert írás nélkül nem lennék.

Amikor valami fáj, amikor sírhatnékom van, amikor gyilkolni akarok, amikor olyan érzelmeim vannak, amiket nem akarok magamon tudni, de mégis ki akarom adni magamból, akkor írok.

Az, hogy fanfiction és nem saját, az már csak lustaság. A slash meg amolyan mint Zosnak: pillanatnyi passzió.

[Neji]

Ha nagyon magam alatt voltam, elõkaptam a tollat és papírt és írni kezdtem. Utána mindig könnyebb volt. Az írás most kihívás, az összes slashem is ezért született. Hogy mér pont slash? Hasonlóan Zoshoz és Kírához: most ez köt le.

[bes]

Hú! Ez nehéz kérdés! Nem is emlékszem az elsõre....
Miért írok? Talán mert anyukám gyerekkoromban annyi verset és mesét olvasott, hogy már nem tudom elképzelni nélkülük az életet, és ha éppen nem volt egy se kéznél, hát találtam ki magamnak.

Vagy azért, mert általános alsóban beleszerelmesedtem a svéd gyermekversekbe, és kijelentettem,"Ha a svéd gyerekek tudnak ilyet, akkor én is!". (Aztán persze ezt megbántam. Meg uygebár késõbb rájötttem, hogy a "gyermekverseket" nem gyerekek írják.)

Vagy azért, mert felsõben soha nem kellett készülnöm egy fogalmazásra sem, és talán olyankor voltam a legboldogabb, amikor fogalmazhattam. Sõt, az is megesett, hogy a várható címekbõl megírtam egyet elõre a legjobb barátnõmnek, aki fogta, és szóról-szóra szépen bemásolta az egészet a dolgozatfüzetébe. (Nagyobb ötöst kapott, mint én.)

Aztán meg elkezdtem "költeni" (tojásokat kellett volna, már tudom).
Meg mindigis magyartanár-kedvence voltam.
Valamikor általános második-harmadik osztály táján döntöttem el, hogy híres írónõ leszek, mie megöregszem, vagyis olyan húsz éves koromra. (Mondanom sem kell, nem jött össze. :-))

A továbbit nem igazán tudom... Olyan, mintha soha nem is csináltam volna mást, csak többnyire fejben... Meg egyáltalán nem dierkt, csak úgy magamtól jutnak eszembe dolgok. Aztán meg késõbb le is írtam dolgokat, hogy el ne felejtsem õket...

Gimnáziumban volt egy pályázat, amit a magyartanár mutatott a fakosoknak. Az volt az elsõ dolog, amit direkt azért írtam le, hogy írjak valamit. (Fel van téve a slashmentesek közé.)

A fanficekkel tavaly találkoztam. Napra pontosan megvan a dátum, csak nincs nálam. A slash valahogy minidgis érdekelt, de csak ekkor tudtam meg, hogy ilyen van, és nem (csak) én vagyok ilyen izé. Meg beleszerelmesedtem a crossoverekbe, és onnantól nem nagyon volt megállás.

Aztán végül jött ez a fórum. A többit tudjátok...

[Illibeth]

Részemrõl író akarok lenni... a slash meg csak úgy jött, mert perverz vagyok

Perpill egy fantasy-regényen dolgozom, egyelõre a hátterével vagyok elfoglalva.

[xwoman]

Én csak azért kezdtem el írni, hogy valahogy gyakoroljam a gépírást, viszont a tankönyvben található feladatokat túl unalmasnak találtam...

Tudom, nem volt túl komoly cél, de azelőtt eszembe sem jutott, hogy írjak...

A másik ok talán a harrypotteres szereplési vágyam, valahogy bennem van egy leküzdhetetlen kényszer, hogy mindenben kipróbáljam magam. /Több-kevesebb sikerrel ugye... Hogy ezen a téren mennyire jött össze, döntsétek el ti!/

[brigichan]

Részemrõl fogalmam sincs. Számomra az írás, mint olyan, mindig csupán szórakozás. Rengeteg örömöm lelem benne (és vagyok olyan sznob, hogy többször is visszaolvassam "magam" - hogy aztán jókat röhöghessek... és ilyenkor minden írásom olyannak tûnik, mintha nem is tõlem származna... valahogy eltávoldonak tõlem szegénykék... idõvel...).

Említették elõttem (talán Kíra), hogy érzelmi indíttatásból, feszültségleveztetésbõl írnak... Nos, nálam ez úgy van, hogy sztresszel teli helyzetekben én is ki vagyok apadva, és se erõm, se kedvem nincs az íráshoz. Viszont az ilyen idõszakokban termelõdõ ötleteim bizonyulnak általában a legrózsásabbnak, amin megint sokat szoktam csodálkozni.

Írni nem azért kezdtem el, hogy valami húdekomoly mûvészetet produkáljak vele, vagy hogy emiatt körülrajongjanak, hanem mert egyszerûen jól esett papíron/monitoron látni a gondolataimat. [azért "papíron", mert a "még-mindig-kézzel-írás" híve vagyok...] Sokan mondják, hogy az irományaim gyakran forgatókönyv-ízûek, ami miatt kacérkodok kicsit ezzel a pályával... de ez még messze van, rögös út is, és az elhatározás is meglehetõsen csekély - nem is beszélve a képességekrõl, tehetségrõl. Ahogy az írói is.

És hogy mi a helyzet a slash-sel? Semmi.
Alapvetõen nem tartom magam slash-írónak (még nagyon kedvelõnek sem), hiszen véletlenül kerültem bele ebbe a világba. [fõként general és het dolgokat szoktam alkotni] Az elsõ novellám is azért született, hogy "kipróbáljam", vajon én is tudok-e ilyet...

Ennyi, röviden.

[Lare]

Az írás számomra szórakozás. Általánosban az órákat örökítettem meg a könyvek szélére. Aztán órai levelezés keretében folytatódott, kaptál egy mondatot és hasonlítani kellett a te mondatodnak, de legalábbis kapcsolódni egyetlen szóhoz.

Unalmas óráimban cirkálok(értsd:írogatok) , mivel rajzolni nem tudok, de elképzeléseim vannak, hogy melyik íráshoz mit rajzolnék...

És én visszaolvasom magam és ténylegesen jókat vigyorgok magamon, mer mindig elfelejtem miket írtam... ezért olvasom úlra és újra a könyveket is... már ami nem ragad meg csak tetszik... azért nem ragad mert nem létfontosságúak számomra, mint pölö egy gyógyszerleírása, mert nem mindegy hogy mit mire veszek be, na nem mintha nagyon gyógyszerfogyasztó lennék ;D csak ezért olvasom többször a szórakoztató könyveket, írásokat. Vannak kivételek persze mint mindenben.

Slash... szórakozás... szeretszeretslash... miért írok slasht? Okaim ismertek, aki ismer és olvassa a hozzászólásaim annak nem magyarázkodom, a többieknek meg himitsu...

[marle]

Fuh, én írni tudatosan 14 éves korom óta írok. Akkor úgy kezdtem, hogy azt se tudtam, hogy fanfic az, amit pötyögök, azt pedig pláne nem, hogy vannak még rajtam kívül olyanok, akik ezt csinálják.... ^^
Elsõ "regényeim" Harry Potteresek voltak, amiket magam szórakoztatására írtam, mert képtelen voltam nyugton kivárni, hogy megjelenjen a a Fõnix Rendje

15 éves korom óta nevezem magam fic-írónak, amikor meglegyintett az Internet szele, és ráakadtam egy akkor nekem csodának számító DA Levlistának nevezett valamire ^^
Eleinte csak olyan ficeket írtam, aminek semmi köze sem volt se a slash-hez, se a het-hez, "sima" ficek voltak...

Aztán ugye képbe került a slash/yaoi, azóta ilyeneken kívül más ficeket nem írtam. Igazából nem tudom miért... Talán mert a slash-el jól elvoltam és nem hiányzott a másik.

Én fõként saját magamnak írok. És azt, amit én szeretnék. Sokan próbáltak már beleszólni a történeteimbe, de senkire nem hallgattam... ^^" Ficet kapkodtam már el emiatt (a DA-sok talán még emlékeznek egy gázos végû HP "regényre"), de azóta ezt se teszem, hiába kérik egy csomóan, hogy fejezzem be a ficeimet... -__________-

Azt hiszem, az utóbbi 1-2 hónapban jutottam el arra pontra, hogy már lényegtelen, mit: írok slasht vagy nemslasht mert az egész belõlem jön, és fõként magamnak szól. És most már úgy érzem, különben se a szereplõim nemi identitása a legfontosabb tényezõ egy ficben.

(umm, nagyon önzõ vagyok? ^^"""")

[achris]

Hogy én miért írok? Nagyon egyszerû: mert semmi máshoz nem értek.
Egy dolog van, amit viszonylag jól csinálok: megörökíteni a gondolataimat, mesét mondani, elképzelt történeteket kitalálni és szavakba önteni. Mert egyébként szürke vagyok, már kívülrõl, szinte semmi nincs, amit kielégítõen csinálnék, még felolvasni sem tudok.
De az írás... az írás, az egy csoda.

Én nem akarok író lenni. Ami azért vicces, mert akartam - mint minden kislány írói ambíciókkal -, de rájöttem, hogy lehetetlenség. Én nem fogok sem szappanoperákat, sem C kategóriás fantasyt, sem lányregényeket, sem mesekönyveket, se "erõleves a léleknek" szerû ömlengéseket, se "fanyar humorú" cirkákat írni, csak azért, hogy megvegyék, amit írok. ennél azért jobb vagyok.
Persze, szeretem, ha olvassák, amit írok. Ki ne szeretné? (Itt kérek elnézést minden fiók-írótól.) De nem, nem akarok író lenni. Klasszul helyet cseréltünk Mircsivel, de tudjátok mit? Ha valamelyikünknek esélye van íróvá válni, akkor õ az.

Hogy hogyan kezdtem?
Van egy ködös emlékem a bölcsödébõl... volt a kertben egy nagy, fém oszlop, és én körülötte keringtem, és mesét írtam. Pontosabban mesét mondtam: magamnak. Azt hiszem, gyakran csinálhattam ezt, mert különben nem maradt volna meg ilyen élénken a kép... Valamivel szórakoznom kellett végülis...
Szóval mindig is írtam... meséket. A dolog valahogy a véremben van, képtelen vagyok kinõni belõle. Még ha mostanában felnõttekek írok is, felnõttekrõl.

De találtam nemrég egy oldalnyi írást. 12 éves lehettem, mikor írtam. Édes. Majd beszkennelem, hogy megoszthassam mindenkivel. (Az írással együtt igazán poénos a dolog! ^^")

Slash. Azért írok slasht, mert leköt. Nem hsizem, hogy pillanatnyi fellángolás, mert már elég sok ideje tart ahhoz, hogy ne így legyen.
Slasht könnyû írni. Nem kell hozzá kifejezetten sok történet, egyszerûen meg kell indokolni, miért fekszik le két férfi. Körítést kell adni hozzá és kész.
Gen fanficet írni sokkal nehezebb. Mert oda ütõs sztori kell, stb.
A GYU-hoz, ami egyik legkedvesebb fandomom, pl., képtelen vagyok gen ficet írni. Mert az a világ úgy jó, ahogy van. Minek kontárkodnék bele? Ezért is hagytam abba a mesélést is Középföldén.

[ruka]

(ez a kérdés annyira izgatott már, hogy ki miért csinálja *chu Marle*)

Az érzelmi túlfûtöttségem (értsd nagyon érzékeny vagyok) ömlött ki mindig más formában. Kis korom óta írtam verseket, festettem, énekeltem, etc. és ez elég volt ahhoz, hogy érezzem, hogy élek. Valahogy mindig a dolgok felett lebegtem és mindent kívülrõl szemléltem.

A célom egyszerû. Minden kreatív tevékenységemmel adni akarok. Másoknak...és magamnak.

én sem akarok író lenni.

Aztán együtt fejlõdtem az írásaimmal. Egyszer a szereplõ lelki helyzetéhez nõttem fel, akit magam alkottam, egyszer pedig a szereplõt tettem olyanná, mint mások vagy én.

(kicsit érzelgõsre sikeredett...)

[Emily]

Öhh...miért ne? ^^;; Jó kérdés... Ha nagyon szépen meg akarnám fogalmazni, valami olyasmit írnék, mint Marle. Bár én van, mikor kritikák hatására átírok valamit. Na nem úgy, hogy valaki megmondja, mit kéne írnom, olyat sosem csináltam és nem is fogok. De ha azt mondják, hogy túl rövid vagy nem elég követhető, akkor esetleg kibővítem egy kicsit, összevonok fejezeteket, ilyesmi. Elsősorban az a lényeg, hogy én meg legyek elégedve a végeredménnyel.

Természetesen én lennék a legboldogabb, ha publikálnák egy (vagy több) művemet, de ez az 'én író leszek és semmi más' elképzelés kicsit gyerekes. A művészetre, akármilyen jó is vagy, nem lehet életet építeni. Akinek van pénze, az persze megteheti, de én tisztában vagyok azzal, hogy a szüleim sosem tudnának ilyen szinten támogatni anyagilag. Szóval először kezdek magammal valami 'értelmeset', közben folytatom az írást és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

[tiril]

Már megint egynagyon jó kis topic ;)tetszenek ezek az új, kissé filozófikus topicok...

Valahogy én egészen pici koromtól a saját világomban élek. Ovis koromban, miközben jászottunk, én történeteket találtam ki a játékkal kapcsolatban...így arról foggalmam sincs, hogy mit játszotunk, de az elgondolásaim, a saját kis történeteim éllénken élnek az emlékezetemben. Mindig is "furcsa" voltam, szerettem az általam kitalált világban lenni, megnyugtató volt a saját meséim királynője, vagy vándora lenni, estleg a hős, akik minden szegény, vagy nem elfogadott embert támogat, melette van a bajban. 7-8 évesen már komlett (és kissé agyament ^^) történetekkel "szórakoztattam" a szüleimet, bár akkor még nagyon lassan, nehézkesen ment a betűvetés, és eszembe se jutott papírra vetni a gondolataimat. De picit később már írtam mindenfélét, 10 évesen slash írtam...gááz...méghozzá úgy, hogy nem is tudtam róla...nem tudtam, hogy ez slash, vagy iylesmi, egész egyszerűen csak szerettem az édes meleg szereplőmet és kész...szóval nálam ez aslah dolog elég korán kezdődött, aztán mikor rátaláltam 3 éve a fanficekre,onnantól nem volt megállás, azóta folyamatosan írok. Nagyonnagyon szeretek írni, valamiylen szinten "érte" is hozzá, de közelt sem eléggé, hogy író legyek vagy ilyesmi, attól függetlenül szereték írással fogalkozni, kissé elérhetetlen, gyerekes álmom az újságírás...

[KoUsagi]

Az írás.. Miért is? Mert Jó. Mert jó érzés alkotni a "semmiből", gondolatokból, érzésekből, vágyakból, ezeket papírra vetni (begépelni) és megosztani a "külső" világgal, és adott esekben mások (az olvasók) "belső" világára hatni vele.

Aztán meg játék. Játszani a szavakkal, leírni csak AKÁRMIT ami épp eszedbe jut, és figyelni mi lesz belőle, mi lehet.... Ezért szeretem a naplóírást/blogolást, mert ebben kiélhetem ezt is, ezt a bármiről mesélést. Vicces visszaolvasni pl 2 évvel/hónappal ezelőtti szavaimat.

Mondjuk nálam az ihlet dolog elég rapszódikus, ezért nem valószínű, hogy érdemleges író tudnék lenni. Talán lesz egyszer egy könyvem, vagy akár kettő is. Ha lesz rá alapanyagom a fejemben. Ja hát a stílusom/fogalmazásom... nem tudom. Nem sokat írtam még az a baj, pont emiatt, hogy az ihlet ... meg lustaság, adott esetben...

Írásaim története: hát 5 éves koromtól olvasok/írok, mármint betűket Rengeteg mesét, éneket, verset hallgattam és később olvastam én is kis koromban, minden írott dolgot faltam/falok még most is (grafomán alkat jeee) ... családom azon nevet h bármi kis használati utasítás fecnivel is el tudok lenni...
Fogalmazások mindig is mentek suliban, de ez talán a gyerekkoromból is logikusan következik. Amit nem tudok az a versírás. De télleg; egyszerűen nem vagyok költő-alapanyag. Mondjuk a haikuk... abból találgattam ki párat, de azokat sose írom le - így raktározok el egy érzést, egy pillanatot, ami úgy nagyon megkapott.
Konkrét írást 13 évesen alkotgattam, Sailor Moon fanfic, már akkor 16-os korhatáros volt, persze het... majd egy másikat is írtam, ezt 16 évesen fejeztem be és nem volt hepiend mwhahaha Ezek mondjuk inkább rövid történetek voltak, regénynek nem mondanám. Első olyan 30 gépelt oldal.
Slash: sokáig irtóztam a témától. Majd úgy 17 éves korom körül bummm, az egész átfordult Azt hiszem ez az elperverzülésem része... (ilyen szó nincs is bah)... Jó sokáig csak olvastam azt most már írogatok is, és az eksön, az kell. Mert egy kiéhezett ribanc vagyok egy szexuálisan túlfűtött világban na. (Ha brutálisan őszinte akarok lenni.)
Remélem mondjuk ennél tovább nem megyek a "lejtőn" ilyenek h állatok... KISGYEREKEK *rohan hányni* ... az már télleg BETEG. Két pasi meg... hát igen, mint tudjuk, egy pasinál jobb a kettő, és ha még csinálnak is dolgokat ... mmmmh.
Most tartsatok romlottnak.