Post by Kuci on Nov 13, 2006 18:57:20 GMT 1
Író: Kuci
Korhatár: 12-es karika
Fandom: Saját
Beköszöntött a karácsony, ami a kedvenc témáim egyike. Nem tudom, hogy mennyire fog tetszeni ez a kis izé, amit épp tanulás helyett írtam meg, de azért remélem kicsit igen, és azért nem tettem a slashek közé, mert sztem ide jobban illik. De lehet, hogy tévedek.
A karácsony a szeretet ünnepe. Ajándékok, könnyes szemek, és a bûnök megbocsátása. Amíg gyerek voltam, addig csupa izgalom volt, lázas forróság töltött el, és magasztos öröm, ahogy a csillogó fa elõtt álltam, és egy pillanatra éreztem, hogy a világmindenség titkait a fülembe sugdossák. Fura, ahogy egyre idõsebb lettem, a gyerekkor meséit szépen lassan elfelejtettem, csak a karácsonyt nem. A karácsonyi igézet megmaradt. Aztán felnõttem. Hirtelen, és váratlanul, nem maradt idõm, hogy megértsem, vagy hogy elfogadjam.
Csak emlékszem, hogy álltunk a kórházi ágy körül, ahol csonttá soványodva feküdtél, de még akkor is mosolyogtál, mert hát karácsony van, az isten szerelmére. Aztán januárban már mindannyian külön mentünk. Akkor valami elromlott, valami, amit se soha nem hagytál volna, ami talán még rendbehozható.
Viktor minden karácsonykor meglepetéseket okozott. Virgonc kiskölyök volt, szõke kis fürtökkel és kék szemekkel, mint egy pufók kis angyalka, hagyta, hogy a nénik, meg a bácsik megdicsérjék, csokit csúsztassanak a zsebébe, aztán nekifutásból beleplaccsant a pocsolyába.
Az elsõ komoly meglepetést az egér okozta. Akkor még egészen kicsi fánk volt, a kisasztalra kellett állítani, hogy valahogy kinézzen. Csillagszóró, meg színes körték ékesítették, talán lehettem nyolc éves, Viktor meg öt. A mai napig nem fogom elfelejteni azt az ártatlan kis arcot, amivel végigénekelte a dalokat, pedig akkor már te, meg apa is zavartan tekingettetek egymásra, hogy mi az a furcsa csomag a fa alatt? Egy kis papírdoboz volt, ügyetlenül átkötve selyempapírral és szalaggal, rajta a gyerekes kézírás: Viktor. De persze senki nem szólt, te azt hitted apa vette, apa meg azt, hogy te, és amikor Viktor határozottan elindult, mindenki rejtett kíváncsisággal, és némi álfölénnyel várta, hogy mi fog történni.
Aztán nagy sikongatás, mert a doboz Micit, a félfülû egeret rejtette, aki azóta már az örök egérvadászmezõkön kering, de akkor nagy riadalmat okozott. Viktor igen tágan értelmezte a „ha jó leszel, talán kapsz egeret” kijelentést, és vett magának egy egeret, amit aztán megkapott karácsonyra – saját magától, mert jól tudta, hogy egyébként nem engedted volna.
Aztán jövõ karácsonykor már nagyobb fa volt, több dísz, több ajándék, aztán utána még nagyobb, új ház, új kocsi… Végül már csak Viktor elmaradhatatlan meglepetései, és a dalok jelentettek állandóságot.
Persze az öcsém is kinõtt már a gyerekkorból, nem volt több egér, vagy kígyó, esetleg törött boka. Megjelent elõször az összetört motor, aztán kocsi, majd végül egy jogosítvány titokzatos eltûnése, amit, hoppá, ittas vezetés miatt vettek el. De ettõl függetlenül imádtuk, a még mindig angyalarcú, fürtös kis Viktorkát, aki sajnos már egyáltalán nem volt Viktorka.
Vidékrõl jöttem haza, már egy jó ideje nem találkoztam senkivel, csak telefonon beszéltünk. Tudtam, hogy beteg vagy, de az ilyesmi az emberben nem tudatosul. Nem akarja tudomásul venni. Nagyon megdöbbentem. Sokat fogytál. A hajad színtelenné vált. De ami a legjobban fájt, az a légkör volt. Mikor már elmentem itthonról, akkor is tudtam apu nõügyeirõl. Hozzátartozott az életünkhöz, mint az olyan ki nem mondható, súlyos titkok, mint a betegséged.
Kinn egészen enyhe idõ volt, azonban az asztal körül megfagyott a levegõ, amikor apu és Viktor egymásnak esett.
Evelin.
Tudatmódosító szer befolyásoltsága alatt ült volán mögé.
Külön lakás Nórának.
Fû. Pia. És egy újabb összetört autó.
Amikor anyunak annyira leesett a vérnyomása, hogy elájult a villamoson, épp Nóránál volt, és vadidegen emberek hívták fel õt.
Azt hiszem ekkor törhetett meg apa.
Engem ne kérjen számon egy nyomorult kis buzi, akit a haverja dönget! Nehogy azt hidd, hogy nem tudom!
Viktor elsápadt, és egy szó nélkül felállt, elment, és vissza se jött. Már csak a kórházban találkoztak, õ meg apa, pár udvarias, hideg szó.
A felérõl sem tudtam. Gyakorlatilag futva menekültem vissza Szegedre.
Aztán januárban vége szakadt mindennek. Nem mondom, hogy nem hibáztattam, apát. De soha nem tudtam õt úgy gyûlölni, ahogy Viktor gyûlölte.
A temetésre sokan eljöttek. Rokonok, barátok, mindenki, akiben mély nyomott hagytál. És nekem elhiheted, ez nem kevés ember.
Elvégeztem a sulit, dolgozni kezdtem. Szeretem, amit csinálok, és azt mondják, hogy jó vagyok benne. Ahogy múlt az idõ, apu egyre gyakrabban hívott, és a beszélgetések végén, mintha csak véletlenül vetné fel, megkérdezte, hogy van Viktor.
Most megint karácsony van, a szeretet, a megbocsátás ünnepe. Megismertem Bencét, azzal a felkiáltással, hogy „a karácsony a szeretet ünnepe, hadd mutassam be a páromat…” Hiába, Viktor mindig is utánozhatatlan volt váratlan meglepetésekben.
Hát most itt ülök, újból a régi asztalnál, újból négyen vagyunk. Viktor az asztal alatt Bence kezét szorongatja, és néha lopva apa felé néz, hogy vajon felháborítja-e vele.
De ez itt ma karácsony, az igazi, a régi, amikor még te is itt voltál. Ez a család nem eshet szét. Mert a te szereteted tartja össze, mert soha nem haltál meg igazán.
Boldog karácsonyt anyu…
Korhatár: 12-es karika
Fandom: Saját
Beköszöntött a karácsony, ami a kedvenc témáim egyike. Nem tudom, hogy mennyire fog tetszeni ez a kis izé, amit épp tanulás helyett írtam meg, de azért remélem kicsit igen, és azért nem tettem a slashek közé, mert sztem ide jobban illik. De lehet, hogy tévedek.
Szentséges éj...
A karácsony a szeretet ünnepe. Ajándékok, könnyes szemek, és a bûnök megbocsátása. Amíg gyerek voltam, addig csupa izgalom volt, lázas forróság töltött el, és magasztos öröm, ahogy a csillogó fa elõtt álltam, és egy pillanatra éreztem, hogy a világmindenség titkait a fülembe sugdossák. Fura, ahogy egyre idõsebb lettem, a gyerekkor meséit szépen lassan elfelejtettem, csak a karácsonyt nem. A karácsonyi igézet megmaradt. Aztán felnõttem. Hirtelen, és váratlanul, nem maradt idõm, hogy megértsem, vagy hogy elfogadjam.
Csak emlékszem, hogy álltunk a kórházi ágy körül, ahol csonttá soványodva feküdtél, de még akkor is mosolyogtál, mert hát karácsony van, az isten szerelmére. Aztán januárban már mindannyian külön mentünk. Akkor valami elromlott, valami, amit se soha nem hagytál volna, ami talán még rendbehozható.
Viktor minden karácsonykor meglepetéseket okozott. Virgonc kiskölyök volt, szõke kis fürtökkel és kék szemekkel, mint egy pufók kis angyalka, hagyta, hogy a nénik, meg a bácsik megdicsérjék, csokit csúsztassanak a zsebébe, aztán nekifutásból beleplaccsant a pocsolyába.
Az elsõ komoly meglepetést az egér okozta. Akkor még egészen kicsi fánk volt, a kisasztalra kellett állítani, hogy valahogy kinézzen. Csillagszóró, meg színes körték ékesítették, talán lehettem nyolc éves, Viktor meg öt. A mai napig nem fogom elfelejteni azt az ártatlan kis arcot, amivel végigénekelte a dalokat, pedig akkor már te, meg apa is zavartan tekingettetek egymásra, hogy mi az a furcsa csomag a fa alatt? Egy kis papírdoboz volt, ügyetlenül átkötve selyempapírral és szalaggal, rajta a gyerekes kézírás: Viktor. De persze senki nem szólt, te azt hitted apa vette, apa meg azt, hogy te, és amikor Viktor határozottan elindult, mindenki rejtett kíváncsisággal, és némi álfölénnyel várta, hogy mi fog történni.
Aztán nagy sikongatás, mert a doboz Micit, a félfülû egeret rejtette, aki azóta már az örök egérvadászmezõkön kering, de akkor nagy riadalmat okozott. Viktor igen tágan értelmezte a „ha jó leszel, talán kapsz egeret” kijelentést, és vett magának egy egeret, amit aztán megkapott karácsonyra – saját magától, mert jól tudta, hogy egyébként nem engedted volna.
Aztán jövõ karácsonykor már nagyobb fa volt, több dísz, több ajándék, aztán utána még nagyobb, új ház, új kocsi… Végül már csak Viktor elmaradhatatlan meglepetései, és a dalok jelentettek állandóságot.
Persze az öcsém is kinõtt már a gyerekkorból, nem volt több egér, vagy kígyó, esetleg törött boka. Megjelent elõször az összetört motor, aztán kocsi, majd végül egy jogosítvány titokzatos eltûnése, amit, hoppá, ittas vezetés miatt vettek el. De ettõl függetlenül imádtuk, a még mindig angyalarcú, fürtös kis Viktorkát, aki sajnos már egyáltalán nem volt Viktorka.
Vidékrõl jöttem haza, már egy jó ideje nem találkoztam senkivel, csak telefonon beszéltünk. Tudtam, hogy beteg vagy, de az ilyesmi az emberben nem tudatosul. Nem akarja tudomásul venni. Nagyon megdöbbentem. Sokat fogytál. A hajad színtelenné vált. De ami a legjobban fájt, az a légkör volt. Mikor már elmentem itthonról, akkor is tudtam apu nõügyeirõl. Hozzátartozott az életünkhöz, mint az olyan ki nem mondható, súlyos titkok, mint a betegséged.
Kinn egészen enyhe idõ volt, azonban az asztal körül megfagyott a levegõ, amikor apu és Viktor egymásnak esett.
Evelin.
Tudatmódosító szer befolyásoltsága alatt ült volán mögé.
Külön lakás Nórának.
Fû. Pia. És egy újabb összetört autó.
Amikor anyunak annyira leesett a vérnyomása, hogy elájult a villamoson, épp Nóránál volt, és vadidegen emberek hívták fel õt.
Azt hiszem ekkor törhetett meg apa.
Engem ne kérjen számon egy nyomorult kis buzi, akit a haverja dönget! Nehogy azt hidd, hogy nem tudom!
Viktor elsápadt, és egy szó nélkül felállt, elment, és vissza se jött. Már csak a kórházban találkoztak, õ meg apa, pár udvarias, hideg szó.
A felérõl sem tudtam. Gyakorlatilag futva menekültem vissza Szegedre.
Aztán januárban vége szakadt mindennek. Nem mondom, hogy nem hibáztattam, apát. De soha nem tudtam õt úgy gyûlölni, ahogy Viktor gyûlölte.
A temetésre sokan eljöttek. Rokonok, barátok, mindenki, akiben mély nyomott hagytál. És nekem elhiheted, ez nem kevés ember.
Elvégeztem a sulit, dolgozni kezdtem. Szeretem, amit csinálok, és azt mondják, hogy jó vagyok benne. Ahogy múlt az idõ, apu egyre gyakrabban hívott, és a beszélgetések végén, mintha csak véletlenül vetné fel, megkérdezte, hogy van Viktor.
Most megint karácsony van, a szeretet, a megbocsátás ünnepe. Megismertem Bencét, azzal a felkiáltással, hogy „a karácsony a szeretet ünnepe, hadd mutassam be a páromat…” Hiába, Viktor mindig is utánozhatatlan volt váratlan meglepetésekben.
Hát most itt ülök, újból a régi asztalnál, újból négyen vagyunk. Viktor az asztal alatt Bence kezét szorongatja, és néha lopva apa felé néz, hogy vajon felháborítja-e vele.
De ez itt ma karácsony, az igazi, a régi, amikor még te is itt voltál. Ez a család nem eshet szét. Mert a te szereteted tartja össze, mert soha nem haltál meg igazán.
Boldog karácsonyt anyu…
