Post by Kíra on Oct 12, 2006 19:53:44 GMT 1
Cím: Békevágy
Fandom: nemtörténelem, István, a király
Író: Kíra
Megjegyzés: Túl sok Elkésett a békevágyat hallgattam.
Ajánlás: A. Chrisnek, és minden más Koppány-rajongónak.
--
Békevágy
A leány hangja könyörgésbe fulladt, de apja elhatározását nem tudta megmásítani. Háború lesz, jelentette ki. Háború, mert a másik fél sem visszakozott, háború, mert az ország trónján nincs hely két embernek. A férfi hangjában őszinte fájdalom rezgett és a leány szemébe könnyek szöktek.
Egyikük sem akarta a vérontást, tán nem is olyan különböző okokból: rokon gyűjtött sereget ellenük. A leány nem tudta mit tegyen. Látónak született, és eleddig az apja mindig odafigyelt szavára. De most, hogy apja halálát látta az nem volt hajlandó végiggondolni a dolgokat. Isten szava, mely sok dologban utat mutatott neki, itt nem segített. Torda lett volna még az, akinek elmondhatta; de az öreg táltos sem volt képes megváltoztatni Koppány akaratát.
- Apám - szólította meg -, miért nem vagy hajlandó megfontolni a dolgot? Nem akarlak halottnak tudni!
- Gyávának szeretnél hát tudni? - kérdezett vissza Koppány a kelletténél élesebb hangon. A hold fénye megcsillant a nyakában lógó ezüst kereszten. - Visszakozzak, csupán mert féltesz? Elkésett vágy ez.
Réka nem felelt. Odalépett apja mellé és átölelte, tudván sejtve, hogy ez az utolsó alkalom, mikor megteheti. Egy erős kar vonta közelebb, és a leány utat engedett a könnyeinek. - Sajnálom apám.
Hosszan így maradtak. Csillagok gyúltak ki és hűvös lett.
A táborban mozgolódás volt, és a férfi odanézett. Egy katona jött, és mikor engedélyt kapott, azt jelentette, hogy egy követ jött. Koppány elküldte leányát és magához hívta az éj hidege ellen köpenybe burkolódzott ismeretlent.
- Miért jöttél?
- Beszélnem kell véled, Koppány vezér! - A követ kiegyenesedett, fejéről lekerült a csuklya. Ifjonti vonásai ellenére szürke szemeiben bölcsesség ült; sötét haja aranypánttal volt hátra fogva. Arcát mindenki jól ismerte az országban.
Koppány arcát elrejtette a sötétség, ahogyan biccentett. Bár fejedelemnek megválasztották a másikat, ő nem ismerte el urának. - István. Nincs miről beszélnünk.
- De igen, van! Esküt tettél atyámnak! - István hangjába számos érzelem vegyült; köztük harag és elkeseredtség is.
Koppány arcán fájdalom suhant át testvére említésére, mielőtt felelt volna: - Rég volt. Kölyök se voltál még akkor, és mind a ketten úgy hittük, hogy férfiként kapod meg a trónt. De még nem vagyok magatehetetlen öreg, és te, István ecsém, nem vagy kész az uralkodásra.
- Hát segíts akkor! Nem akarom véredet ontani. - István közelebb lépett és tenyerét nyújtotta. Békét ajánlott. Koppány sóhajtott, és megragadta a fejedelem kezét, ölelésbe vonva a másikat. Legutóbb, mikor megölelték egymást, Istvánnak még nem volt szakálla. - Istenemre esküszöm, nem kívánom halálod, vagy a háborút.
- Szolgád legyek?! - Koppány hangja hidegen csengett.
- Ne hagyd, hogy büszkeséged miatt esküt szegj, bátyám. Az ősök szelleme kitagad és a feloldozás nélkül a keresztény Isten sem bocsátja ezt meg.
Hosszú percekig csönd volt. Végül Koppány ellépett Istvántól és féltérdre ereszkedett. Hangja tisztán csengett. - Engedd, hogy tanítód legyek, ecsémuram, hogy méltó utódja légy Gézának.
~vége~
Fandom: nemtörténelem, István, a király
Író: Kíra
Megjegyzés: Túl sok Elkésett a békevágyat hallgattam.
Ajánlás: A. Chrisnek, és minden más Koppány-rajongónak.
--
Békevágy
A leány hangja könyörgésbe fulladt, de apja elhatározását nem tudta megmásítani. Háború lesz, jelentette ki. Háború, mert a másik fél sem visszakozott, háború, mert az ország trónján nincs hely két embernek. A férfi hangjában őszinte fájdalom rezgett és a leány szemébe könnyek szöktek.
Egyikük sem akarta a vérontást, tán nem is olyan különböző okokból: rokon gyűjtött sereget ellenük. A leány nem tudta mit tegyen. Látónak született, és eleddig az apja mindig odafigyelt szavára. De most, hogy apja halálát látta az nem volt hajlandó végiggondolni a dolgokat. Isten szava, mely sok dologban utat mutatott neki, itt nem segített. Torda lett volna még az, akinek elmondhatta; de az öreg táltos sem volt képes megváltoztatni Koppány akaratát.
- Apám - szólította meg -, miért nem vagy hajlandó megfontolni a dolgot? Nem akarlak halottnak tudni!
- Gyávának szeretnél hát tudni? - kérdezett vissza Koppány a kelletténél élesebb hangon. A hold fénye megcsillant a nyakában lógó ezüst kereszten. - Visszakozzak, csupán mert féltesz? Elkésett vágy ez.
Réka nem felelt. Odalépett apja mellé és átölelte, tudván sejtve, hogy ez az utolsó alkalom, mikor megteheti. Egy erős kar vonta közelebb, és a leány utat engedett a könnyeinek. - Sajnálom apám.
Hosszan így maradtak. Csillagok gyúltak ki és hűvös lett.
A táborban mozgolódás volt, és a férfi odanézett. Egy katona jött, és mikor engedélyt kapott, azt jelentette, hogy egy követ jött. Koppány elküldte leányát és magához hívta az éj hidege ellen köpenybe burkolódzott ismeretlent.
- Miért jöttél?
- Beszélnem kell véled, Koppány vezér! - A követ kiegyenesedett, fejéről lekerült a csuklya. Ifjonti vonásai ellenére szürke szemeiben bölcsesség ült; sötét haja aranypánttal volt hátra fogva. Arcát mindenki jól ismerte az országban.
Koppány arcát elrejtette a sötétség, ahogyan biccentett. Bár fejedelemnek megválasztották a másikat, ő nem ismerte el urának. - István. Nincs miről beszélnünk.
- De igen, van! Esküt tettél atyámnak! - István hangjába számos érzelem vegyült; köztük harag és elkeseredtség is.
Koppány arcán fájdalom suhant át testvére említésére, mielőtt felelt volna: - Rég volt. Kölyök se voltál még akkor, és mind a ketten úgy hittük, hogy férfiként kapod meg a trónt. De még nem vagyok magatehetetlen öreg, és te, István ecsém, nem vagy kész az uralkodásra.
- Hát segíts akkor! Nem akarom véredet ontani. - István közelebb lépett és tenyerét nyújtotta. Békét ajánlott. Koppány sóhajtott, és megragadta a fejedelem kezét, ölelésbe vonva a másikat. Legutóbb, mikor megölelték egymást, Istvánnak még nem volt szakálla. - Istenemre esküszöm, nem kívánom halálod, vagy a háborút.
- Szolgád legyek?! - Koppány hangja hidegen csengett.
- Ne hagyd, hogy büszkeséged miatt esküt szegj, bátyám. Az ősök szelleme kitagad és a feloldozás nélkül a keresztény Isten sem bocsátja ezt meg.
Hosszú percekig csönd volt. Végül Koppány ellépett Istvántól és féltérdre ereszkedett. Hangja tisztán csengett. - Engedd, hogy tanítód legyek, ecsémuram, hogy méltó utódja légy Gézának.
~vége~
) Különösen az utolsó párbeszéd.
*