Post by neophryte on Apr 27, 2006 11:27:52 GMT 1
Cím: Az nincs, de lesz.
Korhatár: Háát deathfic, a maga nemében, de különben egy confort/confort alapvetõség. Valamennyi politika van benne, de nem kiemelt szerepkörben... Hb 14/16+. A Fórum korhatára, vagy azzal egyenlõ mentális fejlettség.
Fandomok: Asimov, SG,ST,Lotr, Cyberpunk/Shadowrun, meg a high fantasy alapszettingje. Valójában csak a sokszínûség miatt vannak benne.
Warning: Sajna unalmas. Istenkém, reggel ötkor még nem szoktak világot megváltani, még a legszorgalmasabb szuperhõs is csak kilenckor kászálódik ki az ágyából.
Igazi kihalt hajnal ötös panoráma a kodály köröndön, baloldalt a patinás házak boltíve, jobboldalt a felújítással terhelt park betonoszlopai, Közötte a kocsisorral szegélyezett utcák, a járdán pedig néhány kopogó lábnyom visszhangja.
A megszokott Ork semmittevõ segédmunkás, nagy mohazöld, sûrû borostával megáldott arckifejezéssel, agyarakkal, (amit egyesek szemfognak néznek) orr- fül- és szemöldökkarikával, és egy unott reggeli vicsori arckifejezéssel. Különleges tulajdonságok egy átlagos ork naplopónak.
Póréhagymát visz a hóna alá csapva, tizesével összehurkolva, egy hatvanas köteget. Farmerzsebbe süllyesztett lapátkezek, olcsó, talán kukázott bõrkabátból kikandikáló sulytány, másik zsebbõl elõbúvó patkánykoponya, és még pár, meg nem nevezhetõ, vagy le nem fordítható akszesszoár.
Egy igazi ork vendégmunkás, világcsavargó, aki talán túl sok Rejtõ Jenõ könyvet olvasott gyerekkorában.
Vele szemben egy Goauld szaktanító, kivágott hasú inggel, hogy a szépen megmunkált hasi keresztmetszés jól látszódjon,
(fõleg a testparkolásért felelõs vállalat mini reklámfelülete, amit a keresztmetszés négy fülére tetováltak fel) egy fekete aktatáskával, amin az I LOVE EGYIPTOM felirat patetikus fennköltségét legfeljebb a végtelenül kontrasztos Rolling Stones Lick logója tudja visszarángatni a valóságba.
A Goauld megemelte a kalapját, az ork kivillantotta a fogait, és elmentek egymás mellett.
Nem ecsetelem a napot, amikor a Goauld részegen fetrengett a Pólus elõtti buszmegállónál, és meszemenõ elméleti tárgyalásokat folytatott, az ugyancsak kapatos ork szabadúszó munkással, a pszchohistóriai módszerek hatásáról, és arról a tényrõl, hogy a technokratikus szemléletmódot milyen módon változtatta meg a space fantasy megjelenése. Mindezt három hete, tehát elég valószínû, hogy a goauld középosztálybeli származását, a háromemberes, vagy még rövideb heti ciklussal tudja megtámogatni. Végül is, nem szégyen a takarékosság, a jó kis háromfelé szelt életvitel, egy olcsóbb testparkoló kyrokamrája, mind olyan egyszerû és olcsó luxus, amit egy goauld megengedhet magának.
Az ork segédmunkás csak sétált tovább, szembejött vele a Duna, és megállásra késztette.
Kinézte magának a közeli villamost, elõkaparta a farzsebébõl a fecnit, és megnézte a közvetítési címet. Valahol a kettes villamos vonalán kellett leszállnia.
Mellette egy Borotválatlan ballonkabátos klingon ült az aszfalton, és hátával a megálló plexijének támaszkodva árulta a késeit. Tipikus taktika, kifordítva vette fel a belsõ akasztókkal felszerelt ballonkabátot, élõ "Kés magazin" Hirdetõoszlopként lógtak, akadtak és csörögtek a mindenféle szeldelõ, nyesdelõ, szúró, vágó, tépõ és szaggató eszközök. Lepukkant arc, talán a hetvenes impulzusrendszerû rekreációs fázis végén. Nem húzza sokáig. Ha felszedi azt a 20 milliós összeget ami a folyamathoz kell, akkor talán újra élhet még hatvan évet.
Megjött a villamos, a késes klingon arca végre beugrott, õ volt a harmadik kerületi terjesztõ. Kívül kések, belül ampullák. Rendes kis álca.
A villamoson, akadt egy üres hely, a szembeszéken egy csontos fiatal nacionalista hegyezettfülû poshadt, fekete pólóval, az elején egy régi, nagy dicsõségében tündöklõ Glórfindel, a hátterében a lenyomat, hogy mennyit foglal el a honföldbõl most Írország. Háát igen, ezek a mai fiatalok, már mindenhol csak a maguk igazát keresik.
Amióta a feszty körkép árpádját restaurálták, egy jó kis elf fülû íjat tartó jelképpé, a mai fiatalok csak nem akarnak lemondani nemzetiszocialista elképzeléseikrõl.
-Szia.
Mély hangja volt, viszont a tündérek rezgését még ez sem tudta elnyomni. Elõtte állt, talán ültében ért a mellkasáig, hiphoppereket mímelõ vörös kapucnis felsõvel, 26 os mini, converse csukával, térdig érõ bõ gatyával, hosszú, tejfehér hajjal, ami úgy volt betuszkolva a kapucniba.
-Szia.
-Négy negyvenes vagyok. Jössz?
Négynegyven. A zenei skála alaphangjának a rezgésszáma. Az ork ránézett a hightech, sárga villamos kijelzõjére, a kettes jelzés mellett, az óra 4:25 öt mutatott.
A tündér fellépett a térdére, és beleült az ölébe. Nem szokatlan a dolog, a képlet egyszerû. A tündérek nem élnek sokáig. Pontosan 24 órát. illetve hát 24 órát és 5 percet. Nem tudom melyik agyatlanság szülte ezt a minimális létciklust, de pontosan elég ahhoz, hogy azt tegyék amihez a legjobban értenek: Boldoggá más embereket. Vagy orkokat. Vagy a klingonokat, esetleg a goauldokat. Nem nagyon válogatnak, elfogadják ezt az életet. Azért a munkavállalóknak sem egy megnnyország, naponta más személyiség, a lehetõ legerõsebben hangulatember egyénekkel dolgoznak. Lévén a napi hangulata, egész életének hangulatát határozza meg. Jóól be lehet mutatni azon embereknek, akik szerint a viselkedésünk, és így az egész életünk elõre van kódolva a génekben. Nézzen meg egy tündért, mondjuk három napon keresztül. mindig változó viselkedésformával, magatartással, szokásrendszerrel, és gondolatokkal kerül elõ.
A megállók tûntek el, az emberek föl-le szálltak, mikor-merre-hogyan sodródott a tömeg, a Boráros térnél az ork is jelzett. A tündér nem szólt, nem feszengett, csak készülõdött. Például az embereknél a halál, az egy egyszeri dolog: megszületés, élet meg a halál. A tündéreknél más. Ott az ember megszületik, él aztán 24 óra múlva meghal, öt perccel késõbb újra megszületik, újra él, és 24 óra múlva újra meghal.
Ciklikus, gyorsabb tömörebb, de nem erõsebb és stabilabb folyamat mint az emberek élete. Így is lehet élni.
A tündér leugrott, látszott a szárnya a felsõ alatt, de nem nagyon kényelmetlenkedett. Van a szabály, hogy mindenki leveszi a táskáját, ha tömegközlekedési eszközön utazik, a tündéreknek pedig valami felsõt kell viselni, hogy a szárnyai ne nagyon zavarják az utasokat.
Leugrott utána az ork, meg az a nacionalista dress code-ú hegyesfülû is. A megállóban a tündér kibújt a felsõbõl, és széttárta a szárnyait. Olyan érzés lehetett, mint amikor valakirõl leveszik a bilincseket, és megdörzsöli a karjait, hogy a vérkeringés rendesen visszaálljon. Hátrafordult:
-Jöttök? Tudok egy tuti helyet.
Választ nem várva lépett elõre, elrugaszkodott, és egy hátraszaltóval, az ork nyakában landolt.
-A diliszobára gondolsz?
Nofene, a nemzetiszoci tündénknek még van némi utcai finesze, az ork is ismerte a helyet, jó kis csavargózug volt. Négy fal, meg egy vékony rés, ahol be lehet látni. Két perc sétával, a duna pláza oldalánál.
A falon épp egy másik tündér mászott kifelé, arcán a világ zaj- és színkavalkádjának ismeretlensége hagyott lenyomatot, jó kis fekete topban, kriminálisan apró mellein a PUNK'S NOT DEAD logóval.
Leugrott a tündér, a szõke nemzetiszoci elfünk elkapta magának, és ment a maga dolgára. Értelemszerûen, most már nem egyedül.
Utcai ismeretlenség, ismertség és kapcsolatok. Így mûködnek. A Tündér elrugaszkodott az ork nyakából, fent megvárta amíg a nagy köteg póréhagyma felkerül hozzá, és azokkal huppant le a másik oldalt. Figyelmesség, hogy az orknak ne kelljen mászás közben azzal is vacakolnia.
Bent a tündér megigazította azt a kupac kartondobozt, amin az ideiglenes helyfoglalók pihenni szoktak. Az ork leült a másik sarokba, és letette maga mellé a póréhagymát. A tündér alváshoz készülõdött. Elfészkelõdött egy kényelmes pózba, betakarta magát a kapucnis felsõbe, és lecsukta a szemét.
Az ork csak nézett, valamennyire nyitott szemmel, de végtére is, nem igazán arra figyelt ami elõtte történt. Reggel fél öt múlt, ilyenkor a normálisabb emberek még alszanak. Végül is, a tündér is arra készült. A különbség annyi, hogy nála a légzésszám a nem a percenkénti nyolcig, hanem a percenkénti nulláig csökken.
Teltek a percek, a Tündér pihegett, a szárnyai minden lélegzetvételnél emelkedtek, és süllyedtek. Egészen 04:45 ig. Ott következett 5 perc szünet. Amolyan hatásszünet.
A fanatikus deathboyok és deathgirlök ilyenkor... Nos ilyenkor fényképeznek. Az ork, csak figyelt. Eddig se nagyon érdekelte, hogy mi történik a kis fehérlénnyel, de azért nagyon jó háttér volt a gondolataihoz az a csendesen és mozdulatlanul fekvõ fehér szépség. Magában azért számolta a másodperceket, várta hogy mikor telik le az öt perc. Vizsgálta, hogy az abbamaradó vérkeringés miként szinezi a piros színû vért skarláttá, majd lassan kékké, végül lilává. Hiába a világ, hiába a huszonnégy órás életciklus, a kémiai reakciók, a fizikai törvények, mind érvényesek.
Az öt perc leteltével, újra mozogni kezdett a szárny, apró rezdülésekkel, finom amplitudóval és sovány frekvenciával, aztán, egyre inkább, és a vér is újra visszanyerte skarlátvörös színét. Ahogy kinyitotta a szemét, még a bíborszínben érzõdött valamennyi lilás árnyalat, és az újszülött világtól való félelme és rettegése. Szemmel nem követhetõ sebességgel bújt az ork ölébe, szárnyait összehúzva, összekuporodva húzta magát a kabát szárnyai mögé. Az ork nem tett semmit. Minden tündérnek megvan a maga periódusa, amíg kialakul az a világ-intelligencia, ami életképessé teszi õket ebben a társadalomban. Enek a kislánynak kilenc perc kelett. Durván. Utána a szemébõl már nem idegenfélelem és rettegés, hanem valamennyi hálával vegyített szeretet sugárzott.
Az ork fogta magát, és kimászott a bõrkabátból. Nagyon úgy érezte, hogy annak a fehér jószágnak jobban kell mint neki. Felugrott a betonfalra, a tündér nyújtotta utána a köteg póréhagymát.
-Köszönöm.
A hangja kellemesen bizsergette meg az ork gerincét. A hideg is, reggel ötkor, kabát nélkül profán módon van hideg. Útjára indult, a cím valahol a boráros környékén volt.
Pár perc séta, elnézett a zsiráf melletti épülethez, megkereste a neves vendéglõ mûvészbejáratnak csúfolt raktárbejáróját, és bekopogott. Fél perc múlva az egyik szakács nyitott ajtót. Jóvágású harmincsas ember, jobb kezében egy lábas, benne félig kész "sunny side up", bal kezében a tárcája.
-Hatvan szál snidlinget rendeltem.
Az ork elõvette a papírfecnit, megnézte a rendelést.
-Ide hagyma van írva.
-mindegy. Nem akarom, hogy a reggeli sétád hiábavaló legyen.
A szakács átadta a pénztárcát, és bement a póréhagymákkal. Mire viszajött, egy újabb, addigra nyers tojással felszerelt serpenyõt cipelt. Visszakapta a pénztárcát, az ork a blokkal, és egy finom 2000 forintos bankóval lett gazdagabb...
A szakács végignézett rajta...
-Gyere. Segíts összedobni valamit ebbõl a hegynyi hagymából.
Az ork nem ellenkezett. Végülis. Nem a világ vége, a szeldelõbárdhoz értett, a hagymáért meg részben õ a felelõs. Bevonult a konyhába, lemosta a reggeli villamos mocskát a kezérõl, és hozzáfogott az aktuális rakás frissen mosott póréhagyma felkarikázásához.
-A mai nap, a póréhagymából készített francia hagymaleves különleges akciót kap.
Nem rossz ötlet, a srác már egy konzervatív értékeknek megfelelõ kondérban forralta a vizet.
Ez a ritmus azért félelmetes volt. A gondolataival, egy egész vendéglõ napi bevételével játszott, határozott megfontolt döntéseket hozott, lehetõségeket mérlegelt, elvetett, végeredmények hatását vizsgálta a jelenlegi lehetõségek tükrében. Egy ork ilyet nem tesz. Neki ott az ideje, mindent megfontol, ha éhes eszik, ha fáradt, lassabb tempót diktál magának. Ha mégis Erõsebb menetben, hosszan, biztos eredménnyel kell gyûrni a gondolatokat, akkor inkább másra hagyja az intenzív feladatot. Nem képes pörögni. Bár képes egybefogni 4 szál hagymát, és embertelenül gyorsan felkarikázni õket, de például, vezetni egy boltot, nehezen tudna. Komplex döntések, nap mint nap, intuitív gondolatok, ötletek elvetése, és újra elõvétele, ezek nem olyan egyszerûek. Egy ork nem fog leülni egy tûz mellé, és azt bámulni 6 órán keresztül. Nopersze, leülhet, és megteheti, de az eredmény nem ugyanaz lesz. Ha a szakács leülne a tûz mellé, és vele szemben az ork. Vagy ha csak egyszerûen a gázláng égését néznék. Az ember megírna egy történetet. Vagy elkezdene mesélni a nagyanyjáról. Az ork, csak egyszerûen: Nem csinálna semmit.
Ez az egyed például, miután karikázta a hagymát, hátralépett, és elkezdte behabarni a rántást. Pusztán azért, mert látta a serpenyõt, az olajat és a lisztet, amit az ideiglenes konyhafõnök hátrahagyott neki. Õ épen valahol látótávolságon kívül volt. Fél perc múlva visszaért, és belezuttyintotta a hagymakarikák nagyját a forró vízbe. Az aprajából sûlt hagymát készített, egy kis rántással elkeverve készített hagymapogácsákat a leveshez, közben persze besûrítette a hagymalevest is.
Fél óra múlva a hagymaleves kész volt, és már a táblán is fent volt a Szöveg:
Hagymaleves, intellektuális orkpogácsás módra.
az orkot megkínálta egy adaggal, és a kezébe nyomott egy lezárható mûanyag tálban egy adagot.
-Tessék.
Saccra, az a 200 forintos borravaló ami a póréhagymán volt, fedezte a konyhai segédkezés többletköltségeit. Kifelé menet látta, ahogy a nemzetiszoci elf, meg a 4:30 körüli tündér épp befelé mennek enni. Intett nekik, de nem igazán vették észre. Épp egymással voltak elfoglalva. Szerelem. Extrém megnyilvánulású, de valamennyire életképes.
Visszanézett a kabátjáért, a diliszoba betonfalára terítve találta, a Tündér egyensúlyozott rajta, a világot kóstolgatta, a levegõt ízlelgette, a gondolatait rendezgette. Egy óra alatt 9 évet öregedett. Örömmel nézett rá, öleléssel várta. Az ork rábízta a hideg élelmet, az rövid úton eltûntette. Elégedett arckifejezéssel tette le az üres tálat.
-Köszönöm.
Éhes ember disznóval álmodik, jóllakott ember meg csak simán alszik, függetlenül attól, hogy tündér, tele gyomorral senkinek nincs jobb dolga, mint emészteni. Az ork leült a földre, hátát a betonfalnak támasztotta, hagyta, hogy a tündér befészkelte magát az ölébe.
Csak a felkelõ nap fénéyt figyelték, a híd tetejét, ahogy megcsilan rajta a fény.
Balról, a képbe a Glórfindfel pólós elf mászott be, kinézte magának a korlátot, átlendült rajta, és leült rá. A Tündért meglepte az idegen, jól megnézte magának, aztán visszafeküdt az ork mellé. A tündérek mindig is ösztönlények voltak. VOnzódtak az orkokhoz, áthidalva azt a különbséget, ami a tündérek napig-óráig ragyogó életét, az orkok alvásmentes, lassú, biztos folyású milleniumával választja el.
-Hm? Mennyi vagy?
-Hetvennégy.
Hetvennégy, egy elfnél semmi. Még mindig nem a mágiával indokolják, de úgy tartják, hogy az elfek örökéletûek. Egyszerûen nem halnak meg. Nopersze az örök élet záloga ugyanolyan átok, mint bármi ami örökké tart. Az ember egy idõ után megunja. Manapság a lelkisegély vonalak 90 százalékát a korosodó hetven-nyolcvanéves elf tinédzserek fogják le, mint ahogy a személyiségfejlesztõ tanfolyamra is nagyjábol csak borgok jelentkeznek.
Korhatár: Háát deathfic, a maga nemében, de különben egy confort/confort alapvetõség. Valamennyi politika van benne, de nem kiemelt szerepkörben... Hb 14/16+. A Fórum korhatára, vagy azzal egyenlõ mentális fejlettség.
Fandomok: Asimov, SG,ST,Lotr, Cyberpunk/Shadowrun, meg a high fantasy alapszettingje. Valójában csak a sokszínûség miatt vannak benne.
Warning: Sajna unalmas. Istenkém, reggel ötkor még nem szoktak világot megváltani, még a legszorgalmasabb szuperhõs is csak kilenckor kászálódik ki az ágyából.
Igazi kihalt hajnal ötös panoráma a kodály köröndön, baloldalt a patinás házak boltíve, jobboldalt a felújítással terhelt park betonoszlopai, Közötte a kocsisorral szegélyezett utcák, a járdán pedig néhány kopogó lábnyom visszhangja.
A megszokott Ork semmittevõ segédmunkás, nagy mohazöld, sûrû borostával megáldott arckifejezéssel, agyarakkal, (amit egyesek szemfognak néznek) orr- fül- és szemöldökkarikával, és egy unott reggeli vicsori arckifejezéssel. Különleges tulajdonságok egy átlagos ork naplopónak.
Póréhagymát visz a hóna alá csapva, tizesével összehurkolva, egy hatvanas köteget. Farmerzsebbe süllyesztett lapátkezek, olcsó, talán kukázott bõrkabátból kikandikáló sulytány, másik zsebbõl elõbúvó patkánykoponya, és még pár, meg nem nevezhetõ, vagy le nem fordítható akszesszoár.
Egy igazi ork vendégmunkás, világcsavargó, aki talán túl sok Rejtõ Jenõ könyvet olvasott gyerekkorában.
Vele szemben egy Goauld szaktanító, kivágott hasú inggel, hogy a szépen megmunkált hasi keresztmetszés jól látszódjon,
(fõleg a testparkolásért felelõs vállalat mini reklámfelülete, amit a keresztmetszés négy fülére tetováltak fel) egy fekete aktatáskával, amin az I LOVE EGYIPTOM felirat patetikus fennköltségét legfeljebb a végtelenül kontrasztos Rolling Stones Lick logója tudja visszarángatni a valóságba.
A Goauld megemelte a kalapját, az ork kivillantotta a fogait, és elmentek egymás mellett.
Nem ecsetelem a napot, amikor a Goauld részegen fetrengett a Pólus elõtti buszmegállónál, és meszemenõ elméleti tárgyalásokat folytatott, az ugyancsak kapatos ork szabadúszó munkással, a pszchohistóriai módszerek hatásáról, és arról a tényrõl, hogy a technokratikus szemléletmódot milyen módon változtatta meg a space fantasy megjelenése. Mindezt három hete, tehát elég valószínû, hogy a goauld középosztálybeli származását, a háromemberes, vagy még rövideb heti ciklussal tudja megtámogatni. Végül is, nem szégyen a takarékosság, a jó kis háromfelé szelt életvitel, egy olcsóbb testparkoló kyrokamrája, mind olyan egyszerû és olcsó luxus, amit egy goauld megengedhet magának.
Az ork segédmunkás csak sétált tovább, szembejött vele a Duna, és megállásra késztette.
Kinézte magának a közeli villamost, elõkaparta a farzsebébõl a fecnit, és megnézte a közvetítési címet. Valahol a kettes villamos vonalán kellett leszállnia.
Mellette egy Borotválatlan ballonkabátos klingon ült az aszfalton, és hátával a megálló plexijének támaszkodva árulta a késeit. Tipikus taktika, kifordítva vette fel a belsõ akasztókkal felszerelt ballonkabátot, élõ "Kés magazin" Hirdetõoszlopként lógtak, akadtak és csörögtek a mindenféle szeldelõ, nyesdelõ, szúró, vágó, tépõ és szaggató eszközök. Lepukkant arc, talán a hetvenes impulzusrendszerû rekreációs fázis végén. Nem húzza sokáig. Ha felszedi azt a 20 milliós összeget ami a folyamathoz kell, akkor talán újra élhet még hatvan évet.
Megjött a villamos, a késes klingon arca végre beugrott, õ volt a harmadik kerületi terjesztõ. Kívül kések, belül ampullák. Rendes kis álca.
A villamoson, akadt egy üres hely, a szembeszéken egy csontos fiatal nacionalista hegyezettfülû poshadt, fekete pólóval, az elején egy régi, nagy dicsõségében tündöklõ Glórfindel, a hátterében a lenyomat, hogy mennyit foglal el a honföldbõl most Írország. Háát igen, ezek a mai fiatalok, már mindenhol csak a maguk igazát keresik.
Amióta a feszty körkép árpádját restaurálták, egy jó kis elf fülû íjat tartó jelképpé, a mai fiatalok csak nem akarnak lemondani nemzetiszocialista elképzeléseikrõl.
-Szia.
Mély hangja volt, viszont a tündérek rezgését még ez sem tudta elnyomni. Elõtte állt, talán ültében ért a mellkasáig, hiphoppereket mímelõ vörös kapucnis felsõvel, 26 os mini, converse csukával, térdig érõ bõ gatyával, hosszú, tejfehér hajjal, ami úgy volt betuszkolva a kapucniba.
-Szia.
-Négy negyvenes vagyok. Jössz?
Négynegyven. A zenei skála alaphangjának a rezgésszáma. Az ork ránézett a hightech, sárga villamos kijelzõjére, a kettes jelzés mellett, az óra 4:25 öt mutatott.
A tündér fellépett a térdére, és beleült az ölébe. Nem szokatlan a dolog, a képlet egyszerû. A tündérek nem élnek sokáig. Pontosan 24 órát. illetve hát 24 órát és 5 percet. Nem tudom melyik agyatlanság szülte ezt a minimális létciklust, de pontosan elég ahhoz, hogy azt tegyék amihez a legjobban értenek: Boldoggá más embereket. Vagy orkokat. Vagy a klingonokat, esetleg a goauldokat. Nem nagyon válogatnak, elfogadják ezt az életet. Azért a munkavállalóknak sem egy megnnyország, naponta más személyiség, a lehetõ legerõsebben hangulatember egyénekkel dolgoznak. Lévén a napi hangulata, egész életének hangulatát határozza meg. Jóól be lehet mutatni azon embereknek, akik szerint a viselkedésünk, és így az egész életünk elõre van kódolva a génekben. Nézzen meg egy tündért, mondjuk három napon keresztül. mindig változó viselkedésformával, magatartással, szokásrendszerrel, és gondolatokkal kerül elõ.
A megállók tûntek el, az emberek föl-le szálltak, mikor-merre-hogyan sodródott a tömeg, a Boráros térnél az ork is jelzett. A tündér nem szólt, nem feszengett, csak készülõdött. Például az embereknél a halál, az egy egyszeri dolog: megszületés, élet meg a halál. A tündéreknél más. Ott az ember megszületik, él aztán 24 óra múlva meghal, öt perccel késõbb újra megszületik, újra él, és 24 óra múlva újra meghal.
Ciklikus, gyorsabb tömörebb, de nem erõsebb és stabilabb folyamat mint az emberek élete. Így is lehet élni.
A tündér leugrott, látszott a szárnya a felsõ alatt, de nem nagyon kényelmetlenkedett. Van a szabály, hogy mindenki leveszi a táskáját, ha tömegközlekedési eszközön utazik, a tündéreknek pedig valami felsõt kell viselni, hogy a szárnyai ne nagyon zavarják az utasokat.
Leugrott utána az ork, meg az a nacionalista dress code-ú hegyesfülû is. A megállóban a tündér kibújt a felsõbõl, és széttárta a szárnyait. Olyan érzés lehetett, mint amikor valakirõl leveszik a bilincseket, és megdörzsöli a karjait, hogy a vérkeringés rendesen visszaálljon. Hátrafordult:
-Jöttök? Tudok egy tuti helyet.
Választ nem várva lépett elõre, elrugaszkodott, és egy hátraszaltóval, az ork nyakában landolt.
-A diliszobára gondolsz?
Nofene, a nemzetiszoci tündénknek még van némi utcai finesze, az ork is ismerte a helyet, jó kis csavargózug volt. Négy fal, meg egy vékony rés, ahol be lehet látni. Két perc sétával, a duna pláza oldalánál.
A falon épp egy másik tündér mászott kifelé, arcán a világ zaj- és színkavalkádjának ismeretlensége hagyott lenyomatot, jó kis fekete topban, kriminálisan apró mellein a PUNK'S NOT DEAD logóval.
Leugrott a tündér, a szõke nemzetiszoci elfünk elkapta magának, és ment a maga dolgára. Értelemszerûen, most már nem egyedül.
Utcai ismeretlenség, ismertség és kapcsolatok. Így mûködnek. A Tündér elrugaszkodott az ork nyakából, fent megvárta amíg a nagy köteg póréhagyma felkerül hozzá, és azokkal huppant le a másik oldalt. Figyelmesség, hogy az orknak ne kelljen mászás közben azzal is vacakolnia.
Bent a tündér megigazította azt a kupac kartondobozt, amin az ideiglenes helyfoglalók pihenni szoktak. Az ork leült a másik sarokba, és letette maga mellé a póréhagymát. A tündér alváshoz készülõdött. Elfészkelõdött egy kényelmes pózba, betakarta magát a kapucnis felsõbe, és lecsukta a szemét.
Az ork csak nézett, valamennyire nyitott szemmel, de végtére is, nem igazán arra figyelt ami elõtte történt. Reggel fél öt múlt, ilyenkor a normálisabb emberek még alszanak. Végül is, a tündér is arra készült. A különbség annyi, hogy nála a légzésszám a nem a percenkénti nyolcig, hanem a percenkénti nulláig csökken.
Teltek a percek, a Tündér pihegett, a szárnyai minden lélegzetvételnél emelkedtek, és süllyedtek. Egészen 04:45 ig. Ott következett 5 perc szünet. Amolyan hatásszünet.
A fanatikus deathboyok és deathgirlök ilyenkor... Nos ilyenkor fényképeznek. Az ork, csak figyelt. Eddig se nagyon érdekelte, hogy mi történik a kis fehérlénnyel, de azért nagyon jó háttér volt a gondolataihoz az a csendesen és mozdulatlanul fekvõ fehér szépség. Magában azért számolta a másodperceket, várta hogy mikor telik le az öt perc. Vizsgálta, hogy az abbamaradó vérkeringés miként szinezi a piros színû vért skarláttá, majd lassan kékké, végül lilává. Hiába a világ, hiába a huszonnégy órás életciklus, a kémiai reakciók, a fizikai törvények, mind érvényesek.
Az öt perc leteltével, újra mozogni kezdett a szárny, apró rezdülésekkel, finom amplitudóval és sovány frekvenciával, aztán, egyre inkább, és a vér is újra visszanyerte skarlátvörös színét. Ahogy kinyitotta a szemét, még a bíborszínben érzõdött valamennyi lilás árnyalat, és az újszülött világtól való félelme és rettegése. Szemmel nem követhetõ sebességgel bújt az ork ölébe, szárnyait összehúzva, összekuporodva húzta magát a kabát szárnyai mögé. Az ork nem tett semmit. Minden tündérnek megvan a maga periódusa, amíg kialakul az a világ-intelligencia, ami életképessé teszi õket ebben a társadalomban. Enek a kislánynak kilenc perc kelett. Durván. Utána a szemébõl már nem idegenfélelem és rettegés, hanem valamennyi hálával vegyített szeretet sugárzott.
Az ork fogta magát, és kimászott a bõrkabátból. Nagyon úgy érezte, hogy annak a fehér jószágnak jobban kell mint neki. Felugrott a betonfalra, a tündér nyújtotta utána a köteg póréhagymát.
-Köszönöm.
A hangja kellemesen bizsergette meg az ork gerincét. A hideg is, reggel ötkor, kabát nélkül profán módon van hideg. Útjára indult, a cím valahol a boráros környékén volt.
Pár perc séta, elnézett a zsiráf melletti épülethez, megkereste a neves vendéglõ mûvészbejáratnak csúfolt raktárbejáróját, és bekopogott. Fél perc múlva az egyik szakács nyitott ajtót. Jóvágású harmincsas ember, jobb kezében egy lábas, benne félig kész "sunny side up", bal kezében a tárcája.
-Hatvan szál snidlinget rendeltem.
Az ork elõvette a papírfecnit, megnézte a rendelést.
-Ide hagyma van írva.
-mindegy. Nem akarom, hogy a reggeli sétád hiábavaló legyen.
A szakács átadta a pénztárcát, és bement a póréhagymákkal. Mire viszajött, egy újabb, addigra nyers tojással felszerelt serpenyõt cipelt. Visszakapta a pénztárcát, az ork a blokkal, és egy finom 2000 forintos bankóval lett gazdagabb...
A szakács végignézett rajta...
-Gyere. Segíts összedobni valamit ebbõl a hegynyi hagymából.
Az ork nem ellenkezett. Végülis. Nem a világ vége, a szeldelõbárdhoz értett, a hagymáért meg részben õ a felelõs. Bevonult a konyhába, lemosta a reggeli villamos mocskát a kezérõl, és hozzáfogott az aktuális rakás frissen mosott póréhagyma felkarikázásához.
-A mai nap, a póréhagymából készített francia hagymaleves különleges akciót kap.
Nem rossz ötlet, a srác már egy konzervatív értékeknek megfelelõ kondérban forralta a vizet.
Ez a ritmus azért félelmetes volt. A gondolataival, egy egész vendéglõ napi bevételével játszott, határozott megfontolt döntéseket hozott, lehetõségeket mérlegelt, elvetett, végeredmények hatását vizsgálta a jelenlegi lehetõségek tükrében. Egy ork ilyet nem tesz. Neki ott az ideje, mindent megfontol, ha éhes eszik, ha fáradt, lassabb tempót diktál magának. Ha mégis Erõsebb menetben, hosszan, biztos eredménnyel kell gyûrni a gondolatokat, akkor inkább másra hagyja az intenzív feladatot. Nem képes pörögni. Bár képes egybefogni 4 szál hagymát, és embertelenül gyorsan felkarikázni õket, de például, vezetni egy boltot, nehezen tudna. Komplex döntések, nap mint nap, intuitív gondolatok, ötletek elvetése, és újra elõvétele, ezek nem olyan egyszerûek. Egy ork nem fog leülni egy tûz mellé, és azt bámulni 6 órán keresztül. Nopersze, leülhet, és megteheti, de az eredmény nem ugyanaz lesz. Ha a szakács leülne a tûz mellé, és vele szemben az ork. Vagy ha csak egyszerûen a gázláng égését néznék. Az ember megírna egy történetet. Vagy elkezdene mesélni a nagyanyjáról. Az ork, csak egyszerûen: Nem csinálna semmit.
Ez az egyed például, miután karikázta a hagymát, hátralépett, és elkezdte behabarni a rántást. Pusztán azért, mert látta a serpenyõt, az olajat és a lisztet, amit az ideiglenes konyhafõnök hátrahagyott neki. Õ épen valahol látótávolságon kívül volt. Fél perc múlva visszaért, és belezuttyintotta a hagymakarikák nagyját a forró vízbe. Az aprajából sûlt hagymát készített, egy kis rántással elkeverve készített hagymapogácsákat a leveshez, közben persze besûrítette a hagymalevest is.
Fél óra múlva a hagymaleves kész volt, és már a táblán is fent volt a Szöveg:
Hagymaleves, intellektuális orkpogácsás módra.
az orkot megkínálta egy adaggal, és a kezébe nyomott egy lezárható mûanyag tálban egy adagot.
-Tessék.
Saccra, az a 200 forintos borravaló ami a póréhagymán volt, fedezte a konyhai segédkezés többletköltségeit. Kifelé menet látta, ahogy a nemzetiszoci elf, meg a 4:30 körüli tündér épp befelé mennek enni. Intett nekik, de nem igazán vették észre. Épp egymással voltak elfoglalva. Szerelem. Extrém megnyilvánulású, de valamennyire életképes.
Visszanézett a kabátjáért, a diliszoba betonfalára terítve találta, a Tündér egyensúlyozott rajta, a világot kóstolgatta, a levegõt ízlelgette, a gondolatait rendezgette. Egy óra alatt 9 évet öregedett. Örömmel nézett rá, öleléssel várta. Az ork rábízta a hideg élelmet, az rövid úton eltûntette. Elégedett arckifejezéssel tette le az üres tálat.
-Köszönöm.
Éhes ember disznóval álmodik, jóllakott ember meg csak simán alszik, függetlenül attól, hogy tündér, tele gyomorral senkinek nincs jobb dolga, mint emészteni. Az ork leült a földre, hátát a betonfalnak támasztotta, hagyta, hogy a tündér befészkelte magát az ölébe.
Csak a felkelõ nap fénéyt figyelték, a híd tetejét, ahogy megcsilan rajta a fény.
Balról, a képbe a Glórfindfel pólós elf mászott be, kinézte magának a korlátot, átlendült rajta, és leült rá. A Tündért meglepte az idegen, jól megnézte magának, aztán visszafeküdt az ork mellé. A tündérek mindig is ösztönlények voltak. VOnzódtak az orkokhoz, áthidalva azt a különbséget, ami a tündérek napig-óráig ragyogó életét, az orkok alvásmentes, lassú, biztos folyású milleniumával választja el.
-Hm? Mennyi vagy?
-Hetvennégy.
Hetvennégy, egy elfnél semmi. Még mindig nem a mágiával indokolják, de úgy tartják, hogy az elfek örökéletûek. Egyszerûen nem halnak meg. Nopersze az örök élet záloga ugyanolyan átok, mint bármi ami örökké tart. Az ember egy idõ után megunja. Manapság a lelkisegély vonalak 90 százalékát a korosodó hetven-nyolcvanéves elf tinédzserek fogják le, mint ahogy a személyiségfejlesztõ tanfolyamra is nagyjábol csak borgok jelentkeznek.