Post by Neji on Mar 26, 2006 21:27:34 GMT 1
Hogy ne csak mindig Dosztojevszkij legyen terítéken, s ne csak lélektani vagy slash írásokkal jelentkezzek, most egy paródiával próbálokztam. Már régebben keletkezett, most csak javítottam rajta. Összetevõk: orosz nemzeti irodalom, groteszk forma, Ivan Iljics halála nyomán. Induljunk ki abból, hogy a születésünk elõtt mennyi hatás ér bennünket, nagyítsunk a dolgokon, és ez lesz belõle:
*figyelmeztetés: kellõképp komor, tessék vele vigyázni*
Mielõtt Marja Petrovna hangos rikácsolását meghallotta volna, még határozottan meg akart születni. Apró kezecskéivel, bele-belebokszolt Zosja Szemzenova hasfalába, s igyekezett felhívni a nõ figyelmét, hogy most már lassan jó lenne, ha végre elmennének errõl a helyrõl, melynek penészszagú falait anyja méhén keresztül is érzékelte, s tudta, születése után is épp elég idõt fog itt tölteni ahhoz, hogy még jobban megutálja a helyet, nem feltétlenül kell ezt neki már most elkezdenie.
Poloskák a falon, szép, nagy, lassan mozgó példányok, s néha egy-egy ritka, gyorsan iparkodó egyed. Mindenféle szemét és újságpapír a földön, de ez jó, mert így lehet rajta aludni, még télen is. Akkor különösen. Sok veszekedés volt már belõle, ki aludjon a vastag papírokon, s kié maradjanak a régi, megviselt példányok.
Mindent hasznosítani kell! Papír, üveg, ipari hulladék, mûanyag, vas....minden felhasználható. Oroszországban nem létezik a haszontalan, a felesleges fogalma.
Anton Volejovics kifejezetten szeretett itt élni, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem hallotta Koljakov öblös basszusát. Igen, Koljekovot természetébõl fakadóan utálta. S, mikor megérezte anyja testén a férfi, kutakodó, részeg kezeit, egyre inkább elgondolkodott azon, hogy tulajdonképpen mért is akar õ olyan eszeveszett módon megszületni.
A kuplerájt, mondjuk, szerette. A lányok mindig kedvesek voltak, úgy, ahogy anyja is, mindenkivel. Mindig és mindenkivel. Miattuk például érdemes lett volna élni...
Ám ekkor felrémlett elõtte a S...-sátány és Vaszilij valamit Szofia Zemzenova kettõse, s igaz, hogy Vaszilij most még csak 3 éves volt, Szofia Szemzenova pedig, úgy, akárcsak saját maga, még meg sem született, mégis tudta, hogy mindketten meghalnak, s igen, õ Anton Voljekovics öl. Még csak 8 hónapos, de tudta, nagyon jól tudta: egyszer ölni fog.
Aztán ott lesz a tárgyalás, az ítélet, s a börtön...svábbogarak a falon…
A percek, amiért érdemes élni...
Aztán Marja Petrovna újra rákezdte, hogy „Takarodjanak ki ebbõl a tisztességes házból! Lusta, mocskos, részeg banda! Már minimum egy havi lakbérrel tartoznak...” A bábuska vég nélkül rikácsolta szidalmait, s Anton Volejovics végérvényesen döntött, s abban a pillanatban Zosja Szemzenova hatalmas fájdalmat érzett méhébõl kisugározni, s ez a fájdalom lassan körbelengte mindenét, míg ájultan a szeméttel s egyéb törmelékkel borított földre rogyott.
A kiérkezõ rendõr, s az összecsõdült bámészkodók tömegén keresztülvergõdött orvos, már csak egy terhes nõt talált. Egy terhes halott nõt, méhében halott gyermekével...
*figyelmeztetés: kellõképp komor, tessék vele vigyázni*
A születés misztériuma, avagy Anton Volejovics korai halála
Mielõtt Marja Petrovna hangos rikácsolását meghallotta volna, még határozottan meg akart születni. Apró kezecskéivel, bele-belebokszolt Zosja Szemzenova hasfalába, s igyekezett felhívni a nõ figyelmét, hogy most már lassan jó lenne, ha végre elmennének errõl a helyrõl, melynek penészszagú falait anyja méhén keresztül is érzékelte, s tudta, születése után is épp elég idõt fog itt tölteni ahhoz, hogy még jobban megutálja a helyet, nem feltétlenül kell ezt neki már most elkezdenie.
Poloskák a falon, szép, nagy, lassan mozgó példányok, s néha egy-egy ritka, gyorsan iparkodó egyed. Mindenféle szemét és újságpapír a földön, de ez jó, mert így lehet rajta aludni, még télen is. Akkor különösen. Sok veszekedés volt már belõle, ki aludjon a vastag papírokon, s kié maradjanak a régi, megviselt példányok.
Mindent hasznosítani kell! Papír, üveg, ipari hulladék, mûanyag, vas....minden felhasználható. Oroszországban nem létezik a haszontalan, a felesleges fogalma.
Anton Volejovics kifejezetten szeretett itt élni, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem hallotta Koljakov öblös basszusát. Igen, Koljekovot természetébõl fakadóan utálta. S, mikor megérezte anyja testén a férfi, kutakodó, részeg kezeit, egyre inkább elgondolkodott azon, hogy tulajdonképpen mért is akar õ olyan eszeveszett módon megszületni.
A kuplerájt, mondjuk, szerette. A lányok mindig kedvesek voltak, úgy, ahogy anyja is, mindenkivel. Mindig és mindenkivel. Miattuk például érdemes lett volna élni...
Ám ekkor felrémlett elõtte a S...-sátány és Vaszilij valamit Szofia Zemzenova kettõse, s igaz, hogy Vaszilij most még csak 3 éves volt, Szofia Szemzenova pedig, úgy, akárcsak saját maga, még meg sem született, mégis tudta, hogy mindketten meghalnak, s igen, õ Anton Voljekovics öl. Még csak 8 hónapos, de tudta, nagyon jól tudta: egyszer ölni fog.
Aztán ott lesz a tárgyalás, az ítélet, s a börtön...svábbogarak a falon…
A percek, amiért érdemes élni...
Aztán Marja Petrovna újra rákezdte, hogy „Takarodjanak ki ebbõl a tisztességes házból! Lusta, mocskos, részeg banda! Már minimum egy havi lakbérrel tartoznak...” A bábuska vég nélkül rikácsolta szidalmait, s Anton Volejovics végérvényesen döntött, s abban a pillanatban Zosja Szemzenova hatalmas fájdalmat érzett méhébõl kisugározni, s ez a fájdalom lassan körbelengte mindenét, míg ájultan a szeméttel s egyéb törmelékkel borított földre rogyott.
A kiérkezõ rendõr, s az összecsõdült bámészkodók tömegén keresztülvergõdött orvos, már csak egy terhes nõt talált. Egy terhes halott nõt, méhében halott gyermekével...
De komolyan, alig érezhetõ a különbség (az elmúlt 1-2 hétben volt szerencsém rengeteghez, nagy mennyiségben, így nem a levegõbe beszélek...), a közepe például egészen olyan, a vége egy picit túl drámai (megfogalmazásban), az eleje meg túl cinikus egy orosz klasszikushoz, de neked szerintem ez az egyik legjobb írásod... (Ezzel nem azt akarom mondani, hogy "hozzád képest" jó, hanem, hogy veszettül jó.) Az apokalipszisos meg a Voldemort/Lucius után... Fölveszem a kedvenceim listájára. Csípem az oroszokat 