Post by neophryte on Feb 14, 2006 23:16:01 GMT 1
Fejléc:
Én írtam. Én tördeltem, én szerkesztettem, én voltam a korrektor.
Történet: Egy történet. Szerepelek benne én, meg a halál.
Tisztelettel: Az alkotó.
Dió
"Legalább személyesen jött."
Szerintetek hogy néz ki a halál?
Mindenkinek másképp?
És miként vigyorog az arcodba, ha csak ő áll az alagút végén?
Ne engem kérdezzetek.
Kérdezzetek valaki olyat aki már járt a folyosó végén?
-A bal kezemben dió van a jobban pedig a halál.
Mosolygott. Esküszöm, mosolygott amikor a szemébe néztem.
-Melyiket választod?
-A Halált.
"Igen."
"A halált."
Azt hiszem ez, egy kicsit meglepte.
-És miért?
Valahogy nem megszokott, hogy a csontpofásnak karikírozott arcú ürge kérdez.
Valahogy ő, csak kijelenteni szokott.
Meg felszólítani.
-Mert diót a sarki zöldségesnél is vehetek.
"És milyen igazam volt."
Tisztára mint a mozikban. Ott állok a folyosó végén, és csak a fehér fényben glóriát élvező csontkollekciót nézem.
Azt hiszem, ezzel lefagyasztottam az oprendszerét.
"Szinte látom magam előtt ahogy a DeathOS éppen újraindul."
-Nem értem.
"Mit nem ért ez a szenilis fasz. Döntöttem. A halált választom, és nem a diót."
-Mit nem értesz te senkiházi. Meghaltam. Vagy nem. Lehet hogy csak egy kibaszott agyzsugorítóban ülök. Bármelyik megesett, az biztos hogy a sarki zöldségestől még akár lophatok is diót ha nagyon akarok. Meg se kell vennem. Ehhez mit szólsz.
Olyan sót vágtam le mint a haverokkal a középsuliban. Túlzottan gesztikulálva, az arcomhoz kaptam a kezem, mintha lesülne róla a bőr, hogy miért ver engem a sors ilyen marhákkal, ráadásul miután meghaltam.
Közben vigyorogtam mint a fakutya.
Nem mindennapi dolog a saját elmúlásod küszöbén baszakodni a halál mentalitásával, miközben a pecek csak telnek, és a Kedvenc DeathOS bizonyára már túllépett az ujraindulás utáni szokásos merevlemez-ellenőrzésen.
"Haláli."
-Nem értem.
-Nem is fogod, ha ilyen savanyú képet vágsz hozzá. Gyere, egy sör mellett elmagyarázom.
Ahogy kimondtam, már ott ültünk a bárpultnál, az alvilág hajósa éppen rumot szopogatott, Arész iddogálta a kedvenc koktélját, Mindenféle korok, művészetek, és irányzatok különböző halálképei heverésztek a boxokban, egy shinigami kockapókerezett egy egyiptomi múmiával, baloldalt a Démonikus szellemhit egy kissebb halálbálványa dartsozott egy kiszuperált lucifer-imitátorral.
Jó kis hely az ilyen, és a sörük se volt olyan csapnivaló.
Nem tudom mióta érett, nem hiszem hogy az idő valaha is hallott volna erről a helyről, de elég valószínű hogy Németország kedvenc söregyetemének nebulói jártak már erre. Öröm volt látni a fali képet, amint éppen az aradi vértanuk kivégzésére koccintottak a kétfejű sasosok, de hát az már történelem.
Leültem pár üres korsó közé, ürítettem mellé párat és megvártam amíg a halál is helyet talál magának.
Félrelökött egy részeges Indián halálszellemet, és leült.
Várt.
Mit tehetett volna. A halál nem sieti el a dolgát. Állítólag akár 130 évet is képes várni, ha úgy tarja dolga.
-Tudod te anti-csontos.
Mélyet húztam a korsóból.
-Szóval. Arról van szó, hogy...
Elfogyott..
-Hé, csapos. Valami hidegebbet.
És lám, ott termett a bajor-cseh mestereket is megszégyenítő sörköltemény.
Áttoltam a Halál elé.
-Ez most a Tiéd.
Háát. Megitta. Simán belefért volna a sörszázas váltóba.
-Szóval.
"Itt arról van szó, hogy választhattam."
-itt arról van szó hogy választhattam.
"És kibaszottul élni akartam"
-És kibaszottul nem érdekelt, hogy életben maradok, vagy meghalok.
"Aztán eszembe jutott, hogy mi is vár rám."
Láttál már feszengő halált? Olyat aki nem képes végigülni egy mondatot?
Én ott láttam magam előtt.
-Tudod mit? Ha ennyire zavar, akkor inkább a diót választom.
A halál megcsóválta a fejét.
Te mit éreznél? Te mit éreznél, ha valaki először választaná a kiutat.
Azt a kiutat amit te nem tudsz lekezelni. Amit azért kentek el ilyen fényesen, hogy senkinek még eszébe se jusson választani?
Mit tennél?
Megtennéd amit meg kell tenned?
Hajlandó lennél átvágni a saját torkodat?
(Mert a halálnak az életben hagyás annyi, mintha a saját nyakába helyezné bele a szikét( sokan kaszának nézik).)
Vagy mást tennél.
Csak képzeld bele magad.
Te vagy a HALÁL.
Igen.
Nagybetűvel. Aki bárkit ujjcsettintésre leradíroz a sorból. Milyen érzés lenne a hatalom?
Megrészegítő?
Felemelő?
Óóóó igen, az lenne. És bármit megtennél azért hogy magadnál tartsd.
És mit tennél, ha történetesen jönne valaki, aki eléd áll és azt mondja:
"Te szarabb vagy nálam, egy senkiházi, egy pondró aki vakon fetreng a világ sarában."
Megölnéd.
Ha tehetnéd.
Ha megölöd, vele halsz te is, vele pusztul a tudatod gondolatrendszere, mindaz ami megtartott, és magasra emelt, halállá formált.
Igen.
Kisbetűvel.
Mert valójában ez a HALÁL.
Igen.
Ez már nagybetűvel.
Nem véletlenül, kislány.
Jah.
Mert csak egy dolgot tehetsz.
Felveszel egy aranyos kislány-maskarát, és eléállsz.
És ezt mondod.
"Szépen kérlek, hagyj meg engem halálnak."
És? Mennyi az esélye hogy elenged? Mennyi annak az esélye, hogy arra fújja az agyát a gondolat.
Megmondom neked.
Semmi.
Hacsak.
És itt jön a csavar.
Tudod, azok az emberek, akik mélyen vésnek, azok általában iszonyatosan hülyék, és basznak azon gondolkozni, hogy mi a jó nekik és mi nem.
Nekem csak elhiheted, egy ilyen ember szövegét olvasod. Az ilyenek általában azt mondják.
"Semmi közöd hozzá, de lásd, mivel jó napom van, engedem hogy a teljes megszégyenítő vereség tudatával tovább töltsd be a munkát, ami mostantól több szenvedés lesz, mint ami ezerszer ennyi idő alatti boldogság lehetne."
Jó érzés.
Úgy felsegíteni valakit a földről, hogy közben a másik kezeddel a szikét döföd a lelkének helyére.
-Szép kis szöveg.
-Köszönöm.
Azért mondjuk a haláltól ilyen dicséretet kapni szép dolog.
Mondhatni vicces.
Csak hát az ember unatkozik, még akkor is, ha éppen mondjuk a halállal sörözget.
-Ilyen az élet.
-Vagy inkább a halál.
-Te. Egyáltalán meghaltam?
-Nem.
-Ó.
-Akkor hol vagyok?
-Nagyon valószínű, hogy a géped előtt.
-És ezt te honnan tudod?
-Mert különben nem lennél képes leírni.
Zavaros kis valóság.
Nemde?
Azért ennek is van haszna.
Készen van egy szöveg.
Tessék rajta élvezkedni.
Ja.
Itt a történetnek nincs vége. Tessék elhinni, hogy én mint rendes cserkész-kissrác, vagy pedig mint jófajta vágóhidtöltelék, meghaltam.
Annak rendje és módja szerint.
Csak azért, mert a diót választottam.
Javaslom, már csak így tapasztalatból, ha valaki egy alagút végén áll, és egy fél méteres szárnyas szőke tündér megkérdezi, hogy a bal kezében lévő halált, vagy a jobb kezében levő diót választod,
Akkor gondolj vissza erre a szövegre, és inkább a halált válasszd.
Nem fogod megbánni.
Nekem elhiheted.
A legtöbb ember szeret életben maradni.
Én írtam. Én tördeltem, én szerkesztettem, én voltam a korrektor.
Történet: Egy történet. Szerepelek benne én, meg a halál.
Tisztelettel: Az alkotó.
Dió
"Legalább személyesen jött."
Szerintetek hogy néz ki a halál?
Mindenkinek másképp?
És miként vigyorog az arcodba, ha csak ő áll az alagút végén?
Ne engem kérdezzetek.
Kérdezzetek valaki olyat aki már járt a folyosó végén?
-A bal kezemben dió van a jobban pedig a halál.
Mosolygott. Esküszöm, mosolygott amikor a szemébe néztem.
-Melyiket választod?
-A Halált.
"Igen."
"A halált."
Azt hiszem ez, egy kicsit meglepte.
-És miért?
Valahogy nem megszokott, hogy a csontpofásnak karikírozott arcú ürge kérdez.
Valahogy ő, csak kijelenteni szokott.
Meg felszólítani.
-Mert diót a sarki zöldségesnél is vehetek.
"És milyen igazam volt."
Tisztára mint a mozikban. Ott állok a folyosó végén, és csak a fehér fényben glóriát élvező csontkollekciót nézem.
Azt hiszem, ezzel lefagyasztottam az oprendszerét.
"Szinte látom magam előtt ahogy a DeathOS éppen újraindul."
-Nem értem.
"Mit nem ért ez a szenilis fasz. Döntöttem. A halált választom, és nem a diót."
-Mit nem értesz te senkiházi. Meghaltam. Vagy nem. Lehet hogy csak egy kibaszott agyzsugorítóban ülök. Bármelyik megesett, az biztos hogy a sarki zöldségestől még akár lophatok is diót ha nagyon akarok. Meg se kell vennem. Ehhez mit szólsz.
Olyan sót vágtam le mint a haverokkal a középsuliban. Túlzottan gesztikulálva, az arcomhoz kaptam a kezem, mintha lesülne róla a bőr, hogy miért ver engem a sors ilyen marhákkal, ráadásul miután meghaltam.
Közben vigyorogtam mint a fakutya.
Nem mindennapi dolog a saját elmúlásod küszöbén baszakodni a halál mentalitásával, miközben a pecek csak telnek, és a Kedvenc DeathOS bizonyára már túllépett az ujraindulás utáni szokásos merevlemez-ellenőrzésen.
"Haláli."
-Nem értem.
-Nem is fogod, ha ilyen savanyú képet vágsz hozzá. Gyere, egy sör mellett elmagyarázom.
Ahogy kimondtam, már ott ültünk a bárpultnál, az alvilág hajósa éppen rumot szopogatott, Arész iddogálta a kedvenc koktélját, Mindenféle korok, művészetek, és irányzatok különböző halálképei heverésztek a boxokban, egy shinigami kockapókerezett egy egyiptomi múmiával, baloldalt a Démonikus szellemhit egy kissebb halálbálványa dartsozott egy kiszuperált lucifer-imitátorral.
Jó kis hely az ilyen, és a sörük se volt olyan csapnivaló.
Nem tudom mióta érett, nem hiszem hogy az idő valaha is hallott volna erről a helyről, de elég valószínű hogy Németország kedvenc söregyetemének nebulói jártak már erre. Öröm volt látni a fali képet, amint éppen az aradi vértanuk kivégzésére koccintottak a kétfejű sasosok, de hát az már történelem.
Leültem pár üres korsó közé, ürítettem mellé párat és megvártam amíg a halál is helyet talál magának.
Félrelökött egy részeges Indián halálszellemet, és leült.
Várt.
Mit tehetett volna. A halál nem sieti el a dolgát. Állítólag akár 130 évet is képes várni, ha úgy tarja dolga.
-Tudod te anti-csontos.
Mélyet húztam a korsóból.
-Szóval. Arról van szó, hogy...
Elfogyott..
-Hé, csapos. Valami hidegebbet.
És lám, ott termett a bajor-cseh mestereket is megszégyenítő sörköltemény.
Áttoltam a Halál elé.
-Ez most a Tiéd.
Háát. Megitta. Simán belefért volna a sörszázas váltóba.
-Szóval.
"Itt arról van szó, hogy választhattam."
-itt arról van szó hogy választhattam.
"És kibaszottul élni akartam"
-És kibaszottul nem érdekelt, hogy életben maradok, vagy meghalok.
"Aztán eszembe jutott, hogy mi is vár rám."
Láttál már feszengő halált? Olyat aki nem képes végigülni egy mondatot?
Én ott láttam magam előtt.
-Tudod mit? Ha ennyire zavar, akkor inkább a diót választom.
A halál megcsóválta a fejét.
Te mit éreznél? Te mit éreznél, ha valaki először választaná a kiutat.
Azt a kiutat amit te nem tudsz lekezelni. Amit azért kentek el ilyen fényesen, hogy senkinek még eszébe se jusson választani?
Mit tennél?
Megtennéd amit meg kell tenned?
Hajlandó lennél átvágni a saját torkodat?
(Mert a halálnak az életben hagyás annyi, mintha a saját nyakába helyezné bele a szikét( sokan kaszának nézik).)
Vagy mást tennél.
Csak képzeld bele magad.
Te vagy a HALÁL.
Igen.
Nagybetűvel. Aki bárkit ujjcsettintésre leradíroz a sorból. Milyen érzés lenne a hatalom?
Megrészegítő?
Felemelő?
Óóóó igen, az lenne. És bármit megtennél azért hogy magadnál tartsd.
És mit tennél, ha történetesen jönne valaki, aki eléd áll és azt mondja:
"Te szarabb vagy nálam, egy senkiházi, egy pondró aki vakon fetreng a világ sarában."
Megölnéd.
Ha tehetnéd.
Ha megölöd, vele halsz te is, vele pusztul a tudatod gondolatrendszere, mindaz ami megtartott, és magasra emelt, halállá formált.
Igen.
Kisbetűvel.
Mert valójában ez a HALÁL.
Igen.
Ez már nagybetűvel.
Nem véletlenül, kislány.
Jah.
Mert csak egy dolgot tehetsz.
Felveszel egy aranyos kislány-maskarát, és eléállsz.
És ezt mondod.
"Szépen kérlek, hagyj meg engem halálnak."
És? Mennyi az esélye hogy elenged? Mennyi annak az esélye, hogy arra fújja az agyát a gondolat.
Megmondom neked.
Semmi.
Hacsak.
És itt jön a csavar.
Tudod, azok az emberek, akik mélyen vésnek, azok általában iszonyatosan hülyék, és basznak azon gondolkozni, hogy mi a jó nekik és mi nem.
Nekem csak elhiheted, egy ilyen ember szövegét olvasod. Az ilyenek általában azt mondják.
"Semmi közöd hozzá, de lásd, mivel jó napom van, engedem hogy a teljes megszégyenítő vereség tudatával tovább töltsd be a munkát, ami mostantól több szenvedés lesz, mint ami ezerszer ennyi idő alatti boldogság lehetne."
Jó érzés.
Úgy felsegíteni valakit a földről, hogy közben a másik kezeddel a szikét döföd a lelkének helyére.
-Szép kis szöveg.
-Köszönöm.
Azért mondjuk a haláltól ilyen dicséretet kapni szép dolog.
Mondhatni vicces.
Csak hát az ember unatkozik, még akkor is, ha éppen mondjuk a halállal sörözget.
-Ilyen az élet.
-Vagy inkább a halál.
-Te. Egyáltalán meghaltam?
-Nem.
-Ó.
-Akkor hol vagyok?
-Nagyon valószínű, hogy a géped előtt.
-És ezt te honnan tudod?
-Mert különben nem lennél képes leírni.
Zavaros kis valóság.
Nemde?
Azért ennek is van haszna.
Készen van egy szöveg.
Tessék rajta élvezkedni.
Ja.
Itt a történetnek nincs vége. Tessék elhinni, hogy én mint rendes cserkész-kissrác, vagy pedig mint jófajta vágóhidtöltelék, meghaltam.
Annak rendje és módja szerint.
Csak azért, mert a diót választottam.
Javaslom, már csak így tapasztalatból, ha valaki egy alagút végén áll, és egy fél méteres szárnyas szőke tündér megkérdezi, hogy a bal kezében lévő halált, vagy a jobb kezében levő diót választod,
Akkor gondolj vissza erre a szövegre, és inkább a halált válasszd.
Nem fogod megbánni.
Nekem elhiheted.
A legtöbb ember szeret életben maradni.
