Post by xwoman on Jan 11, 2006 22:48:51 GMT 1
Egy újabb sajátfandomos novellám... Mivel kétdeci vörösbor és egy Martini elfogyasztása után íródott /tudni kell, hogy szinte soha nem iszom alkoholt, szóval ez a mennyiség nekem sok volt/, így egy kicsit furcsára sikerült. Remélem azért néhányótoknak tetszeni fog 
Cím: Úton hazafelé
Írta: Xwoman
Elérhetőség: xwoman@ultrawap.com , vagy a honlapom címe: xwoman.fw.hu
Jogok: kizárólag az enyémek
Megjegyzés: Az ihletet akkor kaptam, amikor osztálytársnőm szülinapját mentem ünnepelni.
Megjegyzés2: a Hazárdjátékosnak a sajt, a gyertya, és a rajz mellé!
Úton hazafelé
Amikor felszálltam a buszra, még csak lemenőben volt a nap. Szeretek utazni, de úgy, hogy tudtam: hazafelé megyek ünnepelni, még a megállóban való várakozást is kellemesebbé tette. Már éreztem a fenyőillatot, a friss kalács ízét.
Még a levegő nem hűlt le nagyon, csak a tócsákon képződő vékony jéghártya jelezte, hogy a hőmérő higanyszála nulla foknál kevesebbet mutathat.
Elmélázva nézem a téli égboltot, melyet kelet felől már néhány csillag ékesített, de nyugaton még narancssárga csík húzódott.
A busz hamar megérkezett, sikerült elsőnek felszálljak rá. Bent hideg volt, a fentről érkező kevés fény csak a kint beálló sötétséget mutatta jobban.
Még jobban beburkolóztam kabátomba, fáradtan nekidöntöttem a vállam az ablaknak. A motor monoton zúgása elálmosított, és így félálomban néztem a téli tájat.
Így, ebben a kellemes bódultságban még szebb látványt nyújtott az este.
A narancssárga sáv az égen már halvány kékeszöldre váltott ahogy telt az idő, úgy éreztem, mintha az éjszaka felé vinne a busz engem.
A csupasz fák fekete sziluettjei most olyannak tűntek, mint papírból kivágott díszletek a színes háttér előtt. A sötétség mindig is taszított, és féltemmel töltött el, de abban a pillanatban inkább a biztonságot jelentette számomra.
Az elhagyatott útszakaszon még lámpák sem segítettek a tájékozódásban, de nem is bántam. Tudtam, hogy jó lesz, ha hazaérek, de a kellemes várakozás és a tél szépsége miatt mégsem siettettem az utazást.
Egy idő múlva a városba értem, ahol már mindenhol színes égőfüzérek, villogó díszek jelezték az ünnep közeledtét.
Az utcai lámpák fényét visszaverte a vizes aszfalt, csillogásba vonva körülöttem mindent.
Csak kevés ember sétálgatott, ők sem vették sietősre a lépteiket. Mosolyogva néztem a változást a városban, ami szinte mindenhová belopta magát.
A gyár étkezdéjének ablakai elől elhúzták a függönyöket, így látszott, hogy a plafont színes luftballonok és szerpentinek díszítették, és a legelhagyatottabbnak tűnő házak ablakaiból is vidám fények szűrődtek ki.
A régi épületek szolid megvilágítása is valami bensőséges, kedves hangulatot árasztott.
A vidám gondolataim csak egy emlékmű látványa törte meg: szörnyű idők embertelen tettének mementója, ami még ilyenkor is az emberek gyarlóságát hirdeti.
Viszont a szobor másfajta érzelmeket is keltett bennem - nemsokára megérkezem!
Innen már szinte kívülről tudtam, melyik ház, melyik lámpaoszlop következik... A mesebeli utazás hamarosan véget ért, hogy egy új, szintén gyönyörű fejezet kezdődjön.
Cím: Úton hazafelé
Írta: Xwoman
Elérhetőség: xwoman@ultrawap.com , vagy a honlapom címe: xwoman.fw.hu
Jogok: kizárólag az enyémek
Megjegyzés: Az ihletet akkor kaptam, amikor osztálytársnőm szülinapját mentem ünnepelni.
Megjegyzés2: a Hazárdjátékosnak a sajt, a gyertya, és a rajz mellé!
Úton hazafelé
Amikor felszálltam a buszra, még csak lemenőben volt a nap. Szeretek utazni, de úgy, hogy tudtam: hazafelé megyek ünnepelni, még a megállóban való várakozást is kellemesebbé tette. Már éreztem a fenyőillatot, a friss kalács ízét.
Még a levegő nem hűlt le nagyon, csak a tócsákon képződő vékony jéghártya jelezte, hogy a hőmérő higanyszála nulla foknál kevesebbet mutathat.
Elmélázva nézem a téli égboltot, melyet kelet felől már néhány csillag ékesített, de nyugaton még narancssárga csík húzódott.
A busz hamar megérkezett, sikerült elsőnek felszálljak rá. Bent hideg volt, a fentről érkező kevés fény csak a kint beálló sötétséget mutatta jobban.
Még jobban beburkolóztam kabátomba, fáradtan nekidöntöttem a vállam az ablaknak. A motor monoton zúgása elálmosított, és így félálomban néztem a téli tájat.
Így, ebben a kellemes bódultságban még szebb látványt nyújtott az este.
A narancssárga sáv az égen már halvány kékeszöldre váltott ahogy telt az idő, úgy éreztem, mintha az éjszaka felé vinne a busz engem.
A csupasz fák fekete sziluettjei most olyannak tűntek, mint papírból kivágott díszletek a színes háttér előtt. A sötétség mindig is taszított, és féltemmel töltött el, de abban a pillanatban inkább a biztonságot jelentette számomra.
Az elhagyatott útszakaszon még lámpák sem segítettek a tájékozódásban, de nem is bántam. Tudtam, hogy jó lesz, ha hazaérek, de a kellemes várakozás és a tél szépsége miatt mégsem siettettem az utazást.
Egy idő múlva a városba értem, ahol már mindenhol színes égőfüzérek, villogó díszek jelezték az ünnep közeledtét.
Az utcai lámpák fényét visszaverte a vizes aszfalt, csillogásba vonva körülöttem mindent.
Csak kevés ember sétálgatott, ők sem vették sietősre a lépteiket. Mosolyogva néztem a változást a városban, ami szinte mindenhová belopta magát.
A gyár étkezdéjének ablakai elől elhúzták a függönyöket, így látszott, hogy a plafont színes luftballonok és szerpentinek díszítették, és a legelhagyatottabbnak tűnő házak ablakaiból is vidám fények szűrődtek ki.
A régi épületek szolid megvilágítása is valami bensőséges, kedves hangulatot árasztott.
A vidám gondolataim csak egy emlékmű látványa törte meg: szörnyű idők embertelen tettének mementója, ami még ilyenkor is az emberek gyarlóságát hirdeti.
Viszont a szobor másfajta érzelmeket is keltett bennem - nemsokára megérkezem!
Innen már szinte kívülről tudtam, melyik ház, melyik lámpaoszlop következik... A mesebeli utazás hamarosan véget ért, hogy egy új, szintén gyönyörű fejezet kezdődjön.
Egy eltévedt naplóbejegyzés? Óda a buszos utazáshoz? Mi ez? 