Post by bes on Oct 21, 2005 16:05:05 GMT 1
Cím: A család és a karamellpuding
Elkövette: Beside
Mûfaj: Izé... Ezt elvileg novellának szántam, de a fene se ért hozzá.
Tartalom: Nincs benne semmi különös, ill. az, ami a címe.
A család többek között azért is jó dolog, mert van kivel megosztani a karamellpudingot.
A puding az egyik létezõ legcsaládiasabb édesség. Hogy miért? Mert tulajdonképpen a gyerek is el tudja készíteni. Megkérdezheti az anyját, hogy hogyan is kell, vagy megnézheti a leírást a tasakon. Vagy mindkettõ. Ez utóbbi esetben jól össze lehet vitatkozni az anyukával, hogy miért nem úgy csinálja, ahogy õ mondta, ha már egyszer megkérdezte. Ahogy az anyuka mondja, úgy természetesen egyszerûbb. Ahogy a gyerek készíti, az sokkal több mosatlannal jár. Viszont, ha elég nagy az a gyerek, úgyis õ mosogat.
A pudingkészítésben az a legjobb rész, amikor a tûzön kavargatott massza hirtelen sûrûsödni kezd, és onnantól már csak arra kell figyelni, ki, hogyan szereti. Van, aki hígabban, van, aki sûrûbben. Másik fontos rész az, amikor a tej hirtelen fékevesztett sebességgel elindul a tejforraló (edény, fazék, fazek, ibrik, kutli, bidon, kaszroj, lábas, tál, izébigyó, stb.) pereme felé. Ekkor kell jól elrántani a tûzrõl (nem magunkra borítva), vagy hirtelen ijedelmünkben elzárni a gázt (vagy villanyt: ki, hogyan, mit). Ez utóbbi megoldással csak az a baj, hogy utána nem szabad elfelejteni, hogy újra meg kell gyújtani. Ellenkezõ esetben soha nem kapunk kész pudingot.
A lassan folyó, barna kulimászt azután üvegtálkákba lehet tölteni. Háromba. Hogy miért háromba? Nos, mivel úgyis a gyerek éhezett rá pudingra, õ kap kettõt, de az édesanya is feltétlenül érdemel egyet. Többet úgyse enne, mert fogyókúrázik. Az apa viszont (mert õ is van) hangsúlyozottan nem szereti az édességet. (Kivéve a mákos rétest, a hájas süteményt, a diós kiflit, a fagylaltot, a jégkrémet, a krémest, a túrótortát, a palacsintát, a nádracsavargatós kalácsot, a fonottkalácsot, az égetettcukor-tortát, a mazsolás kalácsot, a kókuszkockát, a piskótát, a gyümölcstortát, a diós süteményeket, a zserbót, a kekszet, a nápolyit, a tejbegrízt, a madártejet, a gyümölcslevest, a keserû csokoládét, a mogyorós csokoládét, az összes többi fajta csokoládét, a különbözõ réteseket és a többi kivételt. Sok van még.)
Szóval van három tálkányi pudingunk, ami még azért sem négy, mert akkor túl kevés puding jutna egy tálkába. A tálakat persze elõtte az édesanya elöblítette hideg vízben, aminek több indoka is van, de a gyerek ezeket nem tudja, és ezért rendre el is felejti. Erre jók az anyák. Amíg a gyerekek a kifutni készülõ tejjel kínlódnak, õk suttyomban tálkákat öblögetnek a hátuk mögött.
A kész puding a konyhaasztalon pihen az elöblített tálkákban. Melegen nem lehet a hûtõbe tenni. A pudingfõzés ezen mozzanata sok-sok, elõre nem látott veszéllyel jár. Nevezetesen: anya, gyerek, szomszédasszony, szomszédgyerek, és mindenki, aki csak éppen beeshet az adott konyhába. Ha valahol, egy asztalon gõzölgõ pudingostálkák pihennek és illatoznak, akkor annak az adott helynek záros határidõn (a puding kihûlése) belül fellendül a forgalma. Próbálják csak ki! Ez ugyan nem olyan megkérdõjelezhetetlenül örökérvényû összefüggés, mint ami a mákos bejgli és az ellenállhatatlan vigyorgási kényszer között van, de ezt is épp elégszer bizonyították már.
Tegyük fel, hogy a pudingok megmenekültek, és kihûltek. Ez után következik a további hûtés folyamata, ami természetesen együtt jár a pudingok hûtõbe történõ elrejtésével, így legalább nem lesznek annyira szem elõtt. Cél: Hogy a puding megdermedjen, hogy akár ki is lehessen borítani egy kistányérra, és alulról (illetve immár felülrõl) megkezdve el lehessen kanalazgatni (vagy ahogy szeretjük). A fönt taglalt esetet alapul véve a folyamat végeredménye egy zselészerûen remegõ kis barna kupac lesz a tányér közepén.
Pudingot szinte mindenhol jó enni, de azért vannak kivételek. (Pl.: hullámvasút, szénbánya, vagy búvártanfolyam.) A kivételek között nem szerepel a tévé elõtti kanapé. A tévé (televízió, hazugláda, képdoboz, nyavalyatörés) azért különösen alkalmas a pudingevés megfelelõ hangulatának biztosítására, mert… Miért is?
Alaptézis, hogy az izgalmas, sivatagban gyaloglós, kincskeresõs, csapdákból menekülõs, romantikus, kalandos, kosztümös, történelmis, kaszabolós filmek nagy arányban vagy nassolásra, vagy egy másik (az evéssel teljesen ellentétes jellegû, ill. elõjelû) tevékenységre késztetik a nézõket. (A választás a film színvonalán és a nézõ idegrendszerén múlik.) Szóval egy ilyen film elé kényelmesen be lehet kucorodni egy pléddel és egy kis tálka pudinggal. Azután lehet válaszolni a családfõ döbbent „Mit eszel?” kérdésére, hogy „Pudingot.”. És lehet dicsekedni, hogy „Én fõztem!”. Ekkor természetesen meg kell kínálni õt is. Azután (lelkesedését látva) nála lehet hagyni a tálkát (amibe csak neki volt módja belekóstolni), és a fõcím alatt van pont annyi idõ, ami a kanapé/hûtõ/kanapé táv lesprinteléséhez kell.
A film közben pedig… A puding ottléte kiváló indok arra, hogy a tálkába bámuljunk miközben a képernyõn áradnak a bogarak és foszlik a hús. A kiskanálba remekül lehet kapaszkodni, amikor a fõhõs az akasztófán lóg, vagy a fõhõsnõt kidobják az égõ hajóról. És maga a karamell… édesebbé teszi a nevetést, és tompítja a feljajjdulást, amikor romba döntenek egy könyvtárat.
A pudinggal csak egy baj van: hamar elfogy. A reklámszünet alatt ki lehet vinni a szomorúan, és üresen tátongó tálkákat a konyhába, még akár el is lehet mosni õket kanalastul, majd el lehet törölni, vissza lehet tenni õket a helyükre, kezet lehet mosni, lehet inni egy pohár ásványvizet, a poharat is el lehet mosni, el lehet olvasni egy rövidebb (majd egy hosszabb) újságcikket, rendet lehet rakni a konyhaszekrényben, a konyhában, a lakásban, az utcában, a településen, és aztán vissza lehet menni a tévéhez, hogy még éppen elkapjuk a reklámblokk végét, aztán végignézzük a mûsorajánlót, majd újabb huszonöt egész percre belefeledkezzünk a filmbe.
Szóval a puding jó dolog. A család is jó dolog. Az apák is jó dolgok, az anyák meg aztán különösen!
Recept:
Végy négy embert (két nagyot, és két kisebbet), közéjük némi genetikai kapcsot, adj hozzájuk egy kevés tragédiát, sok-sok boldog pillanatot, emberséget és törõdést. Azután felváltva adagolj jót és rosszat: elõször önts bele jó sok szegénységet, majd fokozatosan csökkents az adagon. Ügyelj arra, hogy soha ne fogyjon ki teljesen. Ha jól csinálod, azt veszed észre, hogy a két kisebb úgymond „növekedésnek indul”. Dobj bele nagy-nagy meglepetéseket! Mondjuk egy kicsi emberkét, de csak akkor, ha a két kisebb emberke már majdnem akkora, mint a két nagyobb! Attól sokkal édesebb lesz az egész. Majd késõbb vedd ki az egyik emberkét a tálból. Az egyiket azok közül, amik olyan szépen növekedtek eddig. El ne dobd! Ásd el valahol úgy, hogy a többiek néha meglátogathassák! A hozzávalók közül próbáld meg kispórolni az alkoholt. Ha nem megy, legalább csökkentsd a mértékét! Ha a késõbb hozzáadott kis emberke is növekedésnek indul, a fõzet jó úton halad. Késõbb adagolj új emberkéket a keverékhez: piciket és nagyokat is. Illetve elõször egy nagyot, mondjuk az egyik szépen megnõtt alapanyag mellé, majd jó sok várakozás és egy-két mûtét után egy kicsit, ugyanahhoz az emberkéhez. Mûtétekkel és betegségekkel úgy általában is idõrõl-idõre meg lehet szórni a készülõ „mûvet”, mert hosszú távon gyakran jót tesz. Összefogja a hozzávalókat, és némelyik nagyban csökkenti az elegy alkoholtartalmát. Ha eddig eljutottál, már csak némi kitartást kell beletenni, meg türelmet, szeretetet, meg figyelmet, vidéki levegõt, rákszûréseket, zöldséget, palacsintát, megbocsátást, tûrést, áldozatot, gyümölcsöket, paradicsomlevest, öreglebbencset, fehér színû krumplistésztát, háziállatokat (ez utóbbi mértékét fokozatosan csökkentsd), meg veszekedéseket, meg bolondozásokat, sírásokat és nevetéseket, erõspaprikát és paradicsomot, zöldbabot és fintorokat, régi-régi játékokat, horgászatot, sok-sok halat, egyezségeket és füllentéseket, biztonságot és kalandokat és az egészet bolondítsd meg egy-két, mások számára érthetetlen kiszólással és elnevezéssel, mint „Kókusz!”, „Békalába!”, vagy „Gyöngyike-Mákoska!”.
Közben azért mellékesen dobj bele egy-két rendeletet és kormányt, forradalmat, kuláklistát, és rendszerváltást, adót és munkát, nyugdíjat és földmûvelést (répaegyelést, kukoricatörést). A föld! A föld, az egy kényes hozzávaló. A legjobb az lesz, ha felváltva, hol teszel bele, hol kiveszel belõle…
Ha idáig eljutottál, látni fogod, hogy egy elég érdekes dolgot kaptál. Úgy hívják, család. Na, ezekután:
· Kevés hideg tejjel keverd el a zacskó pudingport, és az ízlés szerinti adag cukrot.
· A fél liter tej maradékát forrald fel, vedd le a tûzrõl, és keverd hozzá a csomómentes masszát.
· Folyamatos kevergetés közben az egészet forrald legalább egy percig.
· Végül töltsd a hideg vízzel kiöblített pudingformába, vagy tálkákba.
Így készül a család és a karamellpuding.
Természetesen vannak más család- és karamellpuding-receptek, amik egyes hozzávalókban vagy munkamozzanatokban eltérhetnek, de a végeredmény tulajdonképpen ugyanaz lesz.
Elkövette: Beside
Mûfaj: Izé... Ezt elvileg novellának szántam, de a fene se ért hozzá.
Tartalom: Nincs benne semmi különös, ill. az, ami a címe.
A család és a karamellpuding
A család többek között azért is jó dolog, mert van kivel megosztani a karamellpudingot.
A puding az egyik létezõ legcsaládiasabb édesség. Hogy miért? Mert tulajdonképpen a gyerek is el tudja készíteni. Megkérdezheti az anyját, hogy hogyan is kell, vagy megnézheti a leírást a tasakon. Vagy mindkettõ. Ez utóbbi esetben jól össze lehet vitatkozni az anyukával, hogy miért nem úgy csinálja, ahogy õ mondta, ha már egyszer megkérdezte. Ahogy az anyuka mondja, úgy természetesen egyszerûbb. Ahogy a gyerek készíti, az sokkal több mosatlannal jár. Viszont, ha elég nagy az a gyerek, úgyis õ mosogat.
A pudingkészítésben az a legjobb rész, amikor a tûzön kavargatott massza hirtelen sûrûsödni kezd, és onnantól már csak arra kell figyelni, ki, hogyan szereti. Van, aki hígabban, van, aki sûrûbben. Másik fontos rész az, amikor a tej hirtelen fékevesztett sebességgel elindul a tejforraló (edény, fazék, fazek, ibrik, kutli, bidon, kaszroj, lábas, tál, izébigyó, stb.) pereme felé. Ekkor kell jól elrántani a tûzrõl (nem magunkra borítva), vagy hirtelen ijedelmünkben elzárni a gázt (vagy villanyt: ki, hogyan, mit). Ez utóbbi megoldással csak az a baj, hogy utána nem szabad elfelejteni, hogy újra meg kell gyújtani. Ellenkezõ esetben soha nem kapunk kész pudingot.
A lassan folyó, barna kulimászt azután üvegtálkákba lehet tölteni. Háromba. Hogy miért háromba? Nos, mivel úgyis a gyerek éhezett rá pudingra, õ kap kettõt, de az édesanya is feltétlenül érdemel egyet. Többet úgyse enne, mert fogyókúrázik. Az apa viszont (mert õ is van) hangsúlyozottan nem szereti az édességet. (Kivéve a mákos rétest, a hájas süteményt, a diós kiflit, a fagylaltot, a jégkrémet, a krémest, a túrótortát, a palacsintát, a nádracsavargatós kalácsot, a fonottkalácsot, az égetettcukor-tortát, a mazsolás kalácsot, a kókuszkockát, a piskótát, a gyümölcstortát, a diós süteményeket, a zserbót, a kekszet, a nápolyit, a tejbegrízt, a madártejet, a gyümölcslevest, a keserû csokoládét, a mogyorós csokoládét, az összes többi fajta csokoládét, a különbözõ réteseket és a többi kivételt. Sok van még.)
Szóval van három tálkányi pudingunk, ami még azért sem négy, mert akkor túl kevés puding jutna egy tálkába. A tálakat persze elõtte az édesanya elöblítette hideg vízben, aminek több indoka is van, de a gyerek ezeket nem tudja, és ezért rendre el is felejti. Erre jók az anyák. Amíg a gyerekek a kifutni készülõ tejjel kínlódnak, õk suttyomban tálkákat öblögetnek a hátuk mögött.
A kész puding a konyhaasztalon pihen az elöblített tálkákban. Melegen nem lehet a hûtõbe tenni. A pudingfõzés ezen mozzanata sok-sok, elõre nem látott veszéllyel jár. Nevezetesen: anya, gyerek, szomszédasszony, szomszédgyerek, és mindenki, aki csak éppen beeshet az adott konyhába. Ha valahol, egy asztalon gõzölgõ pudingostálkák pihennek és illatoznak, akkor annak az adott helynek záros határidõn (a puding kihûlése) belül fellendül a forgalma. Próbálják csak ki! Ez ugyan nem olyan megkérdõjelezhetetlenül örökérvényû összefüggés, mint ami a mákos bejgli és az ellenállhatatlan vigyorgási kényszer között van, de ezt is épp elégszer bizonyították már.
Tegyük fel, hogy a pudingok megmenekültek, és kihûltek. Ez után következik a további hûtés folyamata, ami természetesen együtt jár a pudingok hûtõbe történõ elrejtésével, így legalább nem lesznek annyira szem elõtt. Cél: Hogy a puding megdermedjen, hogy akár ki is lehessen borítani egy kistányérra, és alulról (illetve immár felülrõl) megkezdve el lehessen kanalazgatni (vagy ahogy szeretjük). A fönt taglalt esetet alapul véve a folyamat végeredménye egy zselészerûen remegõ kis barna kupac lesz a tányér közepén.
Pudingot szinte mindenhol jó enni, de azért vannak kivételek. (Pl.: hullámvasút, szénbánya, vagy búvártanfolyam.) A kivételek között nem szerepel a tévé elõtti kanapé. A tévé (televízió, hazugláda, képdoboz, nyavalyatörés) azért különösen alkalmas a pudingevés megfelelõ hangulatának biztosítására, mert… Miért is?
Alaptézis, hogy az izgalmas, sivatagban gyaloglós, kincskeresõs, csapdákból menekülõs, romantikus, kalandos, kosztümös, történelmis, kaszabolós filmek nagy arányban vagy nassolásra, vagy egy másik (az evéssel teljesen ellentétes jellegû, ill. elõjelû) tevékenységre késztetik a nézõket. (A választás a film színvonalán és a nézõ idegrendszerén múlik.) Szóval egy ilyen film elé kényelmesen be lehet kucorodni egy pléddel és egy kis tálka pudinggal. Azután lehet válaszolni a családfõ döbbent „Mit eszel?” kérdésére, hogy „Pudingot.”. És lehet dicsekedni, hogy „Én fõztem!”. Ekkor természetesen meg kell kínálni õt is. Azután (lelkesedését látva) nála lehet hagyni a tálkát (amibe csak neki volt módja belekóstolni), és a fõcím alatt van pont annyi idõ, ami a kanapé/hûtõ/kanapé táv lesprinteléséhez kell.
A film közben pedig… A puding ottléte kiváló indok arra, hogy a tálkába bámuljunk miközben a képernyõn áradnak a bogarak és foszlik a hús. A kiskanálba remekül lehet kapaszkodni, amikor a fõhõs az akasztófán lóg, vagy a fõhõsnõt kidobják az égõ hajóról. És maga a karamell… édesebbé teszi a nevetést, és tompítja a feljajjdulást, amikor romba döntenek egy könyvtárat.
A pudinggal csak egy baj van: hamar elfogy. A reklámszünet alatt ki lehet vinni a szomorúan, és üresen tátongó tálkákat a konyhába, még akár el is lehet mosni õket kanalastul, majd el lehet törölni, vissza lehet tenni õket a helyükre, kezet lehet mosni, lehet inni egy pohár ásványvizet, a poharat is el lehet mosni, el lehet olvasni egy rövidebb (majd egy hosszabb) újságcikket, rendet lehet rakni a konyhaszekrényben, a konyhában, a lakásban, az utcában, a településen, és aztán vissza lehet menni a tévéhez, hogy még éppen elkapjuk a reklámblokk végét, aztán végignézzük a mûsorajánlót, majd újabb huszonöt egész percre belefeledkezzünk a filmbe.
Szóval a puding jó dolog. A család is jó dolog. Az apák is jó dolgok, az anyák meg aztán különösen!
Recept:
Végy négy embert (két nagyot, és két kisebbet), közéjük némi genetikai kapcsot, adj hozzájuk egy kevés tragédiát, sok-sok boldog pillanatot, emberséget és törõdést. Azután felváltva adagolj jót és rosszat: elõször önts bele jó sok szegénységet, majd fokozatosan csökkents az adagon. Ügyelj arra, hogy soha ne fogyjon ki teljesen. Ha jól csinálod, azt veszed észre, hogy a két kisebb úgymond „növekedésnek indul”. Dobj bele nagy-nagy meglepetéseket! Mondjuk egy kicsi emberkét, de csak akkor, ha a két kisebb emberke már majdnem akkora, mint a két nagyobb! Attól sokkal édesebb lesz az egész. Majd késõbb vedd ki az egyik emberkét a tálból. Az egyiket azok közül, amik olyan szépen növekedtek eddig. El ne dobd! Ásd el valahol úgy, hogy a többiek néha meglátogathassák! A hozzávalók közül próbáld meg kispórolni az alkoholt. Ha nem megy, legalább csökkentsd a mértékét! Ha a késõbb hozzáadott kis emberke is növekedésnek indul, a fõzet jó úton halad. Késõbb adagolj új emberkéket a keverékhez: piciket és nagyokat is. Illetve elõször egy nagyot, mondjuk az egyik szépen megnõtt alapanyag mellé, majd jó sok várakozás és egy-két mûtét után egy kicsit, ugyanahhoz az emberkéhez. Mûtétekkel és betegségekkel úgy általában is idõrõl-idõre meg lehet szórni a készülõ „mûvet”, mert hosszú távon gyakran jót tesz. Összefogja a hozzávalókat, és némelyik nagyban csökkenti az elegy alkoholtartalmát. Ha eddig eljutottál, már csak némi kitartást kell beletenni, meg türelmet, szeretetet, meg figyelmet, vidéki levegõt, rákszûréseket, zöldséget, palacsintát, megbocsátást, tûrést, áldozatot, gyümölcsöket, paradicsomlevest, öreglebbencset, fehér színû krumplistésztát, háziállatokat (ez utóbbi mértékét fokozatosan csökkentsd), meg veszekedéseket, meg bolondozásokat, sírásokat és nevetéseket, erõspaprikát és paradicsomot, zöldbabot és fintorokat, régi-régi játékokat, horgászatot, sok-sok halat, egyezségeket és füllentéseket, biztonságot és kalandokat és az egészet bolondítsd meg egy-két, mások számára érthetetlen kiszólással és elnevezéssel, mint „Kókusz!”, „Békalába!”, vagy „Gyöngyike-Mákoska!”.
Közben azért mellékesen dobj bele egy-két rendeletet és kormányt, forradalmat, kuláklistát, és rendszerváltást, adót és munkát, nyugdíjat és földmûvelést (répaegyelést, kukoricatörést). A föld! A föld, az egy kényes hozzávaló. A legjobb az lesz, ha felváltva, hol teszel bele, hol kiveszel belõle…
Ha idáig eljutottál, látni fogod, hogy egy elég érdekes dolgot kaptál. Úgy hívják, család. Na, ezekután:
· Kevés hideg tejjel keverd el a zacskó pudingport, és az ízlés szerinti adag cukrot.
· A fél liter tej maradékát forrald fel, vedd le a tûzrõl, és keverd hozzá a csomómentes masszát.
· Folyamatos kevergetés közben az egészet forrald legalább egy percig.
· Végül töltsd a hideg vízzel kiöblített pudingformába, vagy tálkákba.
Így készül a család és a karamellpuding.
Természetesen vannak más család- és karamellpuding-receptek, amik egyes hozzávalókban vagy munkamozzanatokban eltérhetnek, de a végeredmény tulajdonképpen ugyanaz lesz.
Jó étvágyat kívánunk!
Na jó, nem kötök bele. Mindig hülyén reagálom le, ha valaki híreset emlegetnek velem kapcsolatban...
