Post by ~doll~ on Oct 12, 2005 12:56:03 GMT 1
Szerzõ:Doll
Korhatár: még nem találtam ki...(bocsi)
saját történet, behatás csak az esti õrületem lehet.
-Még egy kis teát Miss. Csipke? – kérdezte a babájától Molly.
-Nem, nem kérek válaszolt a baba. – miközben bólintott szõke fürtjei összeborzolódtak.
-Neked Ruri? – kérdezte most a plüss cicát. De õ is nemet intett.
-Nagyon finom teát készítettél. – jegyezte meg a marionett baba kit egyébként Mr. Gubancnak hívtak.
Így ültek mindig négyen az ötórai teához.
-Kérlek titeket kedveskéim! – szólalt meg Molly. – Meséljetek nekem egy történetet! Úgy unatkoztam a mai nap! Vidítsatok fel hát! – kérlelte játékait a kislány.
-Hát jól van, no. – mondta Mr. Gubanc.
-Én akarom, én akarom! – nyávogott a cica, de Miss. Csipke lecsitította. Így Mr. Gubancra hagyták a mesét.
Nem volt egyszer semmi… csak egy kis madárka. A madárka… elment a barátjához, Csillaghoz fényes éjszakán. Bekopogott illedelmesen, de nem nyitott ajtót senki... Hát újra próbálkozott, de most erõsebben koppantott az ajtón, mire az kitárult.
-Hahó Csillag, te fényes! Merre lelem lényed? – kérdezett a kis madárka…
-Állj, állj! Ezt a mesét már rengetegszer hallottam! – vágott közbe Molly.
-Ezt még nem is mondtam soha! – háborodott fel a marionett bábu.
-Molly! Mi ez a zaj? – a kislány anyukája lépkedett fel a lépcsõn. Amint nyílt az ajtó a játékok felvették a szokásos merevségüket.
-Molly… - elmosolyodott – mondtam neked, hogy ne vidd el a porcelán csészéket. – dorgálta az anyuka. – Ideje menned a hegedû órára. Öltözz. –
A kislány kelletlenül kelt fel a székrõl és elkezdett öltözködni.
Az út is hosszúnak tûnt mire oda értek, hát még az óra! Unalmas ez az egész!
-Szolga! Hozz valamilyen szórakoztatást! – adta ki a parancsot Molly hercegnõ. Egy drótokon függõ babát hoztak elébe.
-Kedves kisasszony! Miben lehetek szolgálatodra? – s fejet hajtott a bábu.
-Mutass valami mókásat! Vidíts fel! – szólt a hercegnõ.
-Hogyne. – a kalapjából elõvett néhány labdát és azokat kezdte el dobálni akár egy zsonglõr. Molly hercegnõ fel állt trónjáról, hogy jobban lássa.
-Hm! Ez unalmas! Mutass mást! – utasította a bábut.
-Persze, persze! – hadarta a marionett és levette a kalapját. Elõhúzott belõle egy aranyos fehér nyulat. – Tessék úrnõm… neked adom. Ez majd megtanít jó modorra. – de a másik mondatot már halkan, csak magának mondta. Gonosz vigyor jelent meg arcán.
-Oh, milyen aranyos! – kiáltott fel Molly, de mikor átvette a nyulat az elrothadt a kezében, majd az õ keze is rohadni kezdet.
-Halál az árulóra! – kiáltotta a hercegnõ. – Halál! Halál rá! – az õrök azonnal a bábuhoz siettek. Ketten lefogták a harmadik, pedig egy hirtelen mozdulattal a fejét vette.
-Molly! – a hegedû tanár nagyon mérges volt. – Micsoda illetlenség! Hogy merészeltél elaludni az órámon?! Hát ezért jársz te ide? – nem csak a tanártól, de otthon anyjától is megkapta a magáét. Hajaj!
A szobájában elõvette játékait, hogy vigasztalódjon.
-Hogy vagytok kedveskéim? – kérdezte amint elõvette õket a ládikából.
-Én egy jót aludtam – válaszolt Miss. Csipke.
-Én olvastam – mondta Ruri.
-És te Mr. Gubanc? Mr. Gubanc… Ébren van? – Molly megrázogatta a bábut, de az nem válaszolt. Miss. Csipke a szája elé kapta kezét.
-Szegény Gubanc! – sikkantotta. – Meghalt… -
Mind hullajtottak érte könnyet. Már csak hárman maradtak.
-Jó éjt! – köszönt el játékaitól a kislány és lehunyta szemét.
-Segítség! Segítség! – kiáltozott Molly. Egy hóval borított erdõben rohant egy nagy testû állat után. Mi is az… mi is az? Tigris! Igen egy tigrist üldözött. Miért is? …hát… szóval… Á igen! Mert el vitte a babáját. Vissza akarja szerezni.
A tigris egyre közelebb és közelebb kerül Mollyhoz, nem fordítva! Érdekes…
Amint az állat elég közel ért a kislány ráugrott és elkezdte szúrni, döfni a tigrist egy késsel. Hullott a vadállat vére minden hová és még valami hullott… Hó? Nem ez más… tollak.
-Júj! – ült fel az ágyon Molly. – Micsoda rémes álom. –
Hirtelen az ágy szélén megpillantotta Rurit… szét volt tépve…
-Ruri! – kiáltott suttogva a kislány, hogy anyja meg ne hallja. Felkapta a plüss cicát, és dajkálni kezdte. – Ruri, Ruri, édes kis cicám. –
-Mi történt Molly? – érdeklõdött Miss. Csipke.
-Jaj, Csipke, borzalmas! Rurit széttépték! Szegény kis cicám! – búslakodott a kislány. A baba valamivel meg akarta nyugtatni.
-Én még itt vagyok neked… próbálj meg aludni és lehet, hogy holnapra mind ez a szörnyûség eltûnik. – simogatta a kislány vállát. Molly szót fogadott. Bebugyolálta Rurit és visszafeküdt. Könnyes szemeit megtörölte majd megpróbált elaludni.
Lánccsörrenés…
-Mi ez? – Nézett Molly a karjára. Bilincsek voltak rajta. – Hol vagyok? – nézett körül a fehérségben. Hirtelen egy diafilm kezdett el vetítõdni elõtte.
-Jé ez Csipke! Mit keres a hegedûs táskámnál? De fura… Oh… nem emlékszem, hogy ma magam mellé fektettem volna. Jaj! – ijedt meg hirtelen a kislány, mert Miss. Csipke ott állt elõtte, de nem, mint baba, hanem, mint ember.
-Jó reggelt Molly… - üdvözölte a baba-ember.
-Áh, Csipke! Mond, hol vagyunk? Segítenél? Valaki lebilincselt ide a földre. – kezét nyújtotta a baba felé, de az csak lehajolt és megsimogatta a lány arcát, majd lejjebb csúszott e keze.
Puszit adott Molly homlokára és kezét összeszorította torkán…
-Csipke… ez fáj! Csip… - a kislány tágra nyílt szemmel esett hanyatt.
A baba édes-gonosz vigyorral az arcán engedte el.
-Így jár az… ki az én játszóteremen játszik… - nevetett Miss. Csipke.
Molly ebbõl az álomból már nem ébredt fel…
Korhatár: még nem találtam ki...(bocsi)
saját történet, behatás csak az esti õrületem lehet.
-Még egy kis teát Miss. Csipke? – kérdezte a babájától Molly.
-Nem, nem kérek válaszolt a baba. – miközben bólintott szõke fürtjei összeborzolódtak.
-Neked Ruri? – kérdezte most a plüss cicát. De õ is nemet intett.
-Nagyon finom teát készítettél. – jegyezte meg a marionett baba kit egyébként Mr. Gubancnak hívtak.
Így ültek mindig négyen az ötórai teához.
-Kérlek titeket kedveskéim! – szólalt meg Molly. – Meséljetek nekem egy történetet! Úgy unatkoztam a mai nap! Vidítsatok fel hát! – kérlelte játékait a kislány.
-Hát jól van, no. – mondta Mr. Gubanc.
-Én akarom, én akarom! – nyávogott a cica, de Miss. Csipke lecsitította. Így Mr. Gubancra hagyták a mesét.
Nem volt egyszer semmi… csak egy kis madárka. A madárka… elment a barátjához, Csillaghoz fényes éjszakán. Bekopogott illedelmesen, de nem nyitott ajtót senki... Hát újra próbálkozott, de most erõsebben koppantott az ajtón, mire az kitárult.
-Hahó Csillag, te fényes! Merre lelem lényed? – kérdezett a kis madárka…
-Állj, állj! Ezt a mesét már rengetegszer hallottam! – vágott közbe Molly.
-Ezt még nem is mondtam soha! – háborodott fel a marionett bábu.
-Molly! Mi ez a zaj? – a kislány anyukája lépkedett fel a lépcsõn. Amint nyílt az ajtó a játékok felvették a szokásos merevségüket.
-Molly… - elmosolyodott – mondtam neked, hogy ne vidd el a porcelán csészéket. – dorgálta az anyuka. – Ideje menned a hegedû órára. Öltözz. –
A kislány kelletlenül kelt fel a székrõl és elkezdett öltözködni.
Az út is hosszúnak tûnt mire oda értek, hát még az óra! Unalmas ez az egész!
-Szolga! Hozz valamilyen szórakoztatást! – adta ki a parancsot Molly hercegnõ. Egy drótokon függõ babát hoztak elébe.
-Kedves kisasszony! Miben lehetek szolgálatodra? – s fejet hajtott a bábu.
-Mutass valami mókásat! Vidíts fel! – szólt a hercegnõ.
-Hogyne. – a kalapjából elõvett néhány labdát és azokat kezdte el dobálni akár egy zsonglõr. Molly hercegnõ fel állt trónjáról, hogy jobban lássa.
-Hm! Ez unalmas! Mutass mást! – utasította a bábut.
-Persze, persze! – hadarta a marionett és levette a kalapját. Elõhúzott belõle egy aranyos fehér nyulat. – Tessék úrnõm… neked adom. Ez majd megtanít jó modorra. – de a másik mondatot már halkan, csak magának mondta. Gonosz vigyor jelent meg arcán.
-Oh, milyen aranyos! – kiáltott fel Molly, de mikor átvette a nyulat az elrothadt a kezében, majd az õ keze is rohadni kezdet.
-Halál az árulóra! – kiáltotta a hercegnõ. – Halál! Halál rá! – az õrök azonnal a bábuhoz siettek. Ketten lefogták a harmadik, pedig egy hirtelen mozdulattal a fejét vette.
-Molly! – a hegedû tanár nagyon mérges volt. – Micsoda illetlenség! Hogy merészeltél elaludni az órámon?! Hát ezért jársz te ide? – nem csak a tanártól, de otthon anyjától is megkapta a magáét. Hajaj!
A szobájában elõvette játékait, hogy vigasztalódjon.
-Hogy vagytok kedveskéim? – kérdezte amint elõvette õket a ládikából.
-Én egy jót aludtam – válaszolt Miss. Csipke.
-Én olvastam – mondta Ruri.
-És te Mr. Gubanc? Mr. Gubanc… Ébren van? – Molly megrázogatta a bábut, de az nem válaszolt. Miss. Csipke a szája elé kapta kezét.
-Szegény Gubanc! – sikkantotta. – Meghalt… -
Mind hullajtottak érte könnyet. Már csak hárman maradtak.
-Jó éjt! – köszönt el játékaitól a kislány és lehunyta szemét.
-Segítség! Segítség! – kiáltozott Molly. Egy hóval borított erdõben rohant egy nagy testû állat után. Mi is az… mi is az? Tigris! Igen egy tigrist üldözött. Miért is? …hát… szóval… Á igen! Mert el vitte a babáját. Vissza akarja szerezni.
A tigris egyre közelebb és közelebb kerül Mollyhoz, nem fordítva! Érdekes…
Amint az állat elég közel ért a kislány ráugrott és elkezdte szúrni, döfni a tigrist egy késsel. Hullott a vadállat vére minden hová és még valami hullott… Hó? Nem ez más… tollak.
-Júj! – ült fel az ágyon Molly. – Micsoda rémes álom. –
Hirtelen az ágy szélén megpillantotta Rurit… szét volt tépve…
-Ruri! – kiáltott suttogva a kislány, hogy anyja meg ne hallja. Felkapta a plüss cicát, és dajkálni kezdte. – Ruri, Ruri, édes kis cicám. –
-Mi történt Molly? – érdeklõdött Miss. Csipke.
-Jaj, Csipke, borzalmas! Rurit széttépték! Szegény kis cicám! – búslakodott a kislány. A baba valamivel meg akarta nyugtatni.
-Én még itt vagyok neked… próbálj meg aludni és lehet, hogy holnapra mind ez a szörnyûség eltûnik. – simogatta a kislány vállát. Molly szót fogadott. Bebugyolálta Rurit és visszafeküdt. Könnyes szemeit megtörölte majd megpróbált elaludni.
Lánccsörrenés…
-Mi ez? – Nézett Molly a karjára. Bilincsek voltak rajta. – Hol vagyok? – nézett körül a fehérségben. Hirtelen egy diafilm kezdett el vetítõdni elõtte.
-Jé ez Csipke! Mit keres a hegedûs táskámnál? De fura… Oh… nem emlékszem, hogy ma magam mellé fektettem volna. Jaj! – ijedt meg hirtelen a kislány, mert Miss. Csipke ott állt elõtte, de nem, mint baba, hanem, mint ember.
-Jó reggelt Molly… - üdvözölte a baba-ember.
-Áh, Csipke! Mond, hol vagyunk? Segítenél? Valaki lebilincselt ide a földre. – kezét nyújtotta a baba felé, de az csak lehajolt és megsimogatta a lány arcát, majd lejjebb csúszott e keze.
Puszit adott Molly homlokára és kezét összeszorította torkán…
-Csipke… ez fáj! Csip… - a kislány tágra nyílt szemmel esett hanyatt.
A baba édes-gonosz vigyorral az arcán engedte el.
-Így jár az… ki az én játszóteremen játszik… - nevetett Miss. Csipke.
Molly ebbõl az álomból már nem ébredt fel…
Mindegy. Attól még jó. A horror-hangulatot igazán el tudtad kapni... Olyan... Hm... Le Fanu-nak voltak ilyen hátborzongató történetei... szóval gratu.