Post by Kíra on Oct 3, 2005 19:35:44 GMT 1
Intrika univerzum (c) Kíra
Boromir, Aragorn és egyéb karakterek (C) JRRTolkien professszor
Lass-lant jelentése levél-lant. (C) Kíra
Közeli helyeken dal (C) Bikini
Korhatár, figyelmeztetés nincs
--
A férfi nekidőlt a mallorn-fa törzsének, és maga elé meredt. A tünde-erdő elvarázsolt volt, úrnője pedig gyönyörű, ahogyan a legendák mondták. Azonban a magas, széles vállú harcos lelke nem tudott nyugodni a csillagok alatt; hiányzott a szél sűvítése, a víz csobogása.
Végül elővette a féltett ajándékot, amelyet a tünde úrtól, Celeborntól kapott a múlt éjjel. Lass-lant volt, levél alakú és finom húrjai, mint az erek sorakoztak rajta. Hangja mélyebb volt, nem olyan csengő, de élettől duzzadó, mint a tavaszi erdő zápor után.
Boromir fiatalon tanulta meg használni a hangszert, amit anyja hozott magával Dol Armothból. Aztán, miután Finduilas úrnő elhúnyt, titokban tovább gyakorolgatott, emlékezve a régi leckékre, édesanyjára. Felnőtt volt már, mikor a lass-lantja eltörött; s azóta nem fogott a kezében másikat.
Próbaképpen megpendítette a középső húrt, majd lehúnyt szemmel egy apró dallamot hívott életre. Ujjai még emlékeztek, és Boromir elmosolyodott. Elméje kiűrült, ahogyan játszott, lelke lecsillapodott. Hamarosan egy régi dalt dúdolt, halkan, magának. A második strófára már néhány sornál a szavakat is formázta. Majd elhallgatott, hagyva, hogy a dallam magával vigye a dalt. Léptekre lett figyelmes, de nem emelte fel a fejét, nem rakta le a lass-lantot. Újra kezdte a dalt, és ezúttal egy mélyebb, érdesebb hang mormolta a szöveget.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
kibelezett kőbányák üregében.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Most is visszhangzik a léptem.
Boromir elmosolyodott, odabólintva magamellé. Aragorn elfogadta a felkínált ülőhelyet és együtt folytatták az ismert szavakat.
Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kisér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindíg jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.
Az utolsó szó után a gondori férfi hagyta, hogy a dallam a levegőbe szálljon és eloszoljon. Éles szemei találkoztak a másikéval. Néma tisztelet tükröződött mindkettejük tekintetében.
- Nem tudtam, hogy ismered a tünde-lantot - törte meg végül a csendet Aragorn. Rengeteg minden volt, amit nem tudott Boromirról, de remélte, az úton, vagy azután, sikerrel megtanulhatja a hiányzó részleteket.
- Anyám Dol-Armoth hercegnője volt, és ott minden lakománál előkerül.
Aragorn bólintott. Pipát vett elő, és megtömte. Hamarosan az édes füst ott kígyózott körülöttük, ahogyan kellemes csendben ültek.
- Gyere velem Gondorba! - Ezúttal Boromir törte meg a hallgatásukat, meglepve ezzel a kószát.
- Fródót kell elkísérjem, Boromir. Aztán elmegyek - felelte Aragorn. Hangja csitító volt, sajnálattal teli. Szívesen látta volna ismét a Fehér Várost, de a kötelesség mást parancsolt.
- Királyként jössz majd akkor, nemde? - A gondori kihívásként tette fel a kérdést, de Aragorn nem volt hajlandó úgy felelni. Inkább elmosolyodott, megcsillantva humorát.
- Ha megélem.
Boromir megrázta a fejét, hitetlenül, de jókedvűen. Maga sem tudta, miért, de a mallorn-törzs puhának tűnt, és a hangulat olyan békésnek, hogy nem volt kedve megtörni azt.
- Küldj hírnököt, és gondoskodom a megfelelő fogadásról.
- Amint elárulod, hogy mit tartasz megfelelő fogadásnak, Gondor fia. Királyként, vagy csalóként üdvözölnél?
- Nem vagy csaló - sóhajtott Boromir. Nem ismerhette el Aragornt királyának, de hogy méltó volt ősei címére, arról az eltelt út alatt meggyőződött.
- Te pedig nem fogsz a ködbe veszni - ígérte halkan, ünnepélyesen Aragorn. - Ha el is esel csatában, vagy az öregkor ér el; emlékezni fogunk rád, míg emlékezhetünk. Jó ember vagy, Boromir, ne feledd ezt, kérlek!
-Vége-
Boromir, Aragorn és egyéb karakterek (C) JRRTolkien professszor
Lass-lant jelentése levél-lant. (C) Kíra
Közeli helyeken dal (C) Bikini
Korhatár, figyelmeztetés nincs
--
A férfi nekidőlt a mallorn-fa törzsének, és maga elé meredt. A tünde-erdő elvarázsolt volt, úrnője pedig gyönyörű, ahogyan a legendák mondták. Azonban a magas, széles vállú harcos lelke nem tudott nyugodni a csillagok alatt; hiányzott a szél sűvítése, a víz csobogása.
Végül elővette a féltett ajándékot, amelyet a tünde úrtól, Celeborntól kapott a múlt éjjel. Lass-lant volt, levél alakú és finom húrjai, mint az erek sorakoztak rajta. Hangja mélyebb volt, nem olyan csengő, de élettől duzzadó, mint a tavaszi erdő zápor után.
Boromir fiatalon tanulta meg használni a hangszert, amit anyja hozott magával Dol Armothból. Aztán, miután Finduilas úrnő elhúnyt, titokban tovább gyakorolgatott, emlékezve a régi leckékre, édesanyjára. Felnőtt volt már, mikor a lass-lantja eltörött; s azóta nem fogott a kezében másikat.
Próbaképpen megpendítette a középső húrt, majd lehúnyt szemmel egy apró dallamot hívott életre. Ujjai még emlékeztek, és Boromir elmosolyodott. Elméje kiűrült, ahogyan játszott, lelke lecsillapodott. Hamarosan egy régi dalt dúdolt, halkan, magának. A második strófára már néhány sornál a szavakat is formázta. Majd elhallgatott, hagyva, hogy a dallam magával vigye a dalt. Léptekre lett figyelmes, de nem emelte fel a fejét, nem rakta le a lass-lantot. Újra kezdte a dalt, és ezúttal egy mélyebb, érdesebb hang mormolta a szöveget.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
kibelezett kőbányák üregében.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Most is visszhangzik a léptem.
Boromir elmosolyodott, odabólintva magamellé. Aragorn elfogadta a felkínált ülőhelyet és együtt folytatták az ismert szavakat.
Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kisér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindíg jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.
Az utolsó szó után a gondori férfi hagyta, hogy a dallam a levegőbe szálljon és eloszoljon. Éles szemei találkoztak a másikéval. Néma tisztelet tükröződött mindkettejük tekintetében.
- Nem tudtam, hogy ismered a tünde-lantot - törte meg végül a csendet Aragorn. Rengeteg minden volt, amit nem tudott Boromirról, de remélte, az úton, vagy azután, sikerrel megtanulhatja a hiányzó részleteket.
- Anyám Dol-Armoth hercegnője volt, és ott minden lakománál előkerül.
Aragorn bólintott. Pipát vett elő, és megtömte. Hamarosan az édes füst ott kígyózott körülöttük, ahogyan kellemes csendben ültek.
- Gyere velem Gondorba! - Ezúttal Boromir törte meg a hallgatásukat, meglepve ezzel a kószát.
- Fródót kell elkísérjem, Boromir. Aztán elmegyek - felelte Aragorn. Hangja csitító volt, sajnálattal teli. Szívesen látta volna ismét a Fehér Várost, de a kötelesség mást parancsolt.
- Királyként jössz majd akkor, nemde? - A gondori kihívásként tette fel a kérdést, de Aragorn nem volt hajlandó úgy felelni. Inkább elmosolyodott, megcsillantva humorát.
- Ha megélem.
Boromir megrázta a fejét, hitetlenül, de jókedvűen. Maga sem tudta, miért, de a mallorn-törzs puhának tűnt, és a hangulat olyan békésnek, hogy nem volt kedve megtörni azt.
- Küldj hírnököt, és gondoskodom a megfelelő fogadásról.
- Amint elárulod, hogy mit tartasz megfelelő fogadásnak, Gondor fia. Királyként, vagy csalóként üdvözölnél?
- Nem vagy csaló - sóhajtott Boromir. Nem ismerhette el Aragornt királyának, de hogy méltó volt ősei címére, arról az eltelt út alatt meggyőződött.
- Te pedig nem fogsz a ködbe veszni - ígérte halkan, ünnepélyesen Aragorn. - Ha el is esel csatában, vagy az öregkor ér el; emlékezni fogunk rád, míg emlékezhetünk. Jó ember vagy, Boromir, ne feledd ezt, kérlek!
-Vége-
