Post by xwoman on Oct 3, 2005 13:32:03 GMT 1
Hasonló előző két novellámhoz, szintén csak egy kis hangulat. Lehet, hogy egy kicsit giccsesnek fog tűnni, de én akkor tényleg ezt éreztem.
Májusi eső
Iskola után fáradtan, éhesen, ámde megkönnyebbülten, és a hétvége tudatával mentem fel nagyapámékhoz. Igaz, még csak május volt, a hőséget szinte elviselhetetlennek éreztem az előző, hűvösebb hónapok után.
A párás levegő még kellemetlenebbé tette a magas hőmérsékletet, a dombnak felfelé néha még a levegővétel is nehezebbnek tűnt.
Az akkor nyíló ezerféle virág illata is inkább bántónak érződött, mint kellemesnek.
Ahogy beértem a házba, első utam a csaphoz vezetett, és nem törődve felhevült testemmel, minden intés ellenére egy húzásra megittam egy hatalmas pohár hideg vizet.
Mivel az ebéd még nem készült el, kimentem a kertbe nézelődni. A kerti hinta melletti futórózsa szépen virágzott, mint mindig, a hatalmas tuja ágain halvány színű kékes-zöld termések ékeskedtek.
Kisétáltam az eperfához, amit nagyapám még az én kedvemért ültetett, és elégedetten szemléltem a most növekvő gyümölcsöket.
Már alig vártam, hogy érezzem az édes, talán kissé vizes faeper ízét.
A levegő közben megmozdult, de nem az a kellemes, üdítő tavaszi szellő fújt, hanem erős, forró, balzsamos szél... A zápor hírnöke.
Felnéztem az égre, és láttam: bizony sűrű esőfelhők érkeznek a Karancs felől.
Ezzel nem is igazán törődtem egy darabig, de amikor magamon éreztem az első esőcseppeket, felszaladtam az emeletre. Éppen időben, mert szinte azonnal, ahogy felértem, megeredt a zápor.
Úgy látszott, mintha a fenyőerdő, a kert ködben lenne a sűrű vízcseppektől.
A hőmérséklet érezhetően lecsökkent, de nem annyira, hogy dideregjek, inkább jól is esett a kis hűvös. A levegő is kitisztult, a virágillatban elvegyült a nedves föld tiszta illata.
Kikönyököltem a korlátra, és hallgattam a fejem fölött kopogó esőcseppek monoton, mégis megnyugtató zaját.
Kinyújtottam a kezem, és hagytam, hogy a víz belecsorogjon a tenyerembe. Kellemes volt érezni a langyos esővíz simaságát.
De amilyen gyorsan jött ez a zivatar, olyan gyorsan véget is ért, de én még ottmaradtam nézelődni az új életre kelt tájban.
A tavaszi üde zöld levelek még kellemesebb árnyalatot vettek fel, és a szirmokon gyöngyként ülő kicsi cseppek is meseszép látványt nyújtottak.
Hirtelen valami megvillant a pünkösdi rózsa levelei között. Kicsit előrébb hajoltam, hogy jobban lássam, mi okozza ezt a pontszerű fényt.
A növény egyik levelében összegyűlt egy kevés víz, és az újra előbukkanó Nap fényét visszaverte.
Gyönyörű volt...
Talán csak az akkori hangulatom miatt, de akkor úgy éreztem, egy kisebb csodának vagyok a szemtanúja.
Tudtam, a fénynek ezt a játékát csak én láthatom, az emeletről könyökölve...
Szépnek éreztem, de szomorúnak is... Szomorúnak, hogy a természetnek ezt a kis csodáját nem oszthatom meg senkivel.
Addig néztem a vörös szirmok és a zöld levelek közötti gyémántcsillogást, amíg a Nap arrébb nem haladt az égen, de magamban megőriztem a természet eme kis ajándékát.