Post by anneke on Sept 3, 2005 20:41:52 GMT 1
Dobok
Kiírom magamból
Mielõtt még
Valamit tennék
Pedig mennék
Mennybe'
Pokolba
A Nemlétbe
Érted
De valami visszafog
Valami visszahúz
Valami azt súgja:
Te sem itt
Sem ott nem vagy
Ám az Alvilág;
Az zárva elõttem…
Útravaló
Várj!
Ezt még itt hagytad:
Megtaposott
Darabokra tört szívem
Õrlöm mozsárban finomra
Hajam kendõjébe kötve
Épp elfér a zsebedbe'
Várj!
Ezt még itt hagytad:
Lelkem fonalát
Spulnira tekerem
Nem
Nem akarlak leláncolni
Lám, a kötelet is neked adom
Várj!
Ezt még itt hagytad:
Megcsonkított, üres testem
Már csak hús
Már csak vér
Vidd el ezt is magaddal
Jó lesz a varjaknak.
Fájdalom
Zokogok
Sírok
Üvöltök
Bele az éjszakába
Véresre karmolom arcomat
Hogy az fájjon
És ne érezzem
Ami itt hasogat
Legbelül.
Parton
Hullámok fodrozódása
Kavicsok koppanása
Bagoly rikoltása
Erdõ suhogása
Szikla ropogása
Elhaló sikoly
Aztán
A víz csobbanása…
Jelentés
Mint elszáradt koszorú egy régi fejfán
Oly üres és szikkadt vagyok belül.
Ha pedig…
A sínek közt apró kavics vagyok
A híd pilléreiben kicsiny csavar
A kötél rostszála vagyok
Én vagyok a kés pengéje
S mind azt sikoltom
Kiáltom, üvöltöm:
Ne!
Ne tedd!
Vagy:
Vigyél engem is magaddal…
Megváltás
Pendül a kés
És ömlik a vér
Pendül a kés
Hûlõ testem márványfehér
Pendül a kés
Már semmi nem állítja meg
A bíbor folyamot
Pendül, hullik a kés…
Lelkem nyugodtan szárnyal:
Csak mocsok és bûn
Mit itthagyott.
Akarom
Levetni az álruhákat
Letenni minden maszkot
Põrén, mint az Igazság
Táncolni az Ezüst Hold fényénél
Sámándobok halk lüktetésére
Vajon szeretni így kell-e?
Az utolsó révület
Táltosként üldögélek
A Világfa csúcsán
Elszáradt levelek közt
A Nap és Hold
Csak bádogtányér
Haldoklik az aranyménes
Kivágták már a rézerdõt
Az ezüsterdõt
Most az aranyon a sor
És már nincs semmi erõm
Hogy tegyek bármit is
Vörös bika képében
Tehetetlenül fekszem
A Lángoló Kerék elõtt…
Ébredés
Az éjszaka
Sötét kétségbeesését
Elsöpri a reggel
Hideg józansága
Már nem remegek többé:
Tudom,
Hogy örökké
Lényem része maradsz.
Hol vagy?
Veszíts el!
Aztán találj meg
Ha tudod
Hol keress;
Faladon kopogtattam
Egy tégla kiesett,
Ám átlesve a lyukon
Csak a végtelen Ûr tárult elém…
Tüzifa helyett
Megláttalak…
S valami fellobbant bennem
De az Angyal súgta:
Még ne!
Mit tegyek hát?
Kikotrom szívem parazsát
S tenyeredbe öntöm,
Melegítsen
Minden Télen át.
Õ és én - Édesanyámnak
(Szabó Lõrinc nyomdokán)
Õ - vibráló elevenség
Én - robbanó indulat
Õ - szelíd melegség
Én - a makacs öntudat
és Én - birtoka a nemtudásnak
és Õ - makacs hit, remény, szeretet
Én - eszköze az árulásnak
Õ - megbocsátó igyekezet
De egyek vagyunk így, mi ketten
Két egésznek, két fele
Oly utakon jártunk,
Melytõl más visszaretten;
S álmunk:
A nyugodt élet Édene.
Bársony
Csókoddal arcomon
Alszom el minden éjjel.
Hulló
A fák õszi mélabúja
Idéz meg szívembe
Ha…
Ölelnélek…
Beléd önteném
Lelkem s szerelmem
Legyen
Gondolatod, gondolatom
Dobbanások egy ritmusra
Tenyerembe rejtem szívedet
Mostantól én hordom bánatod…
Évszakok
Holdsugárral láttalak meg
Azóta tovasuhant
Egy égetõ Nyár
A szelíd Õsz lépeget lassan
Tarka levelek halmazában
Vélem felfedezni pillantásod
Mikor elhagytál engem
Lelkem Tavaszára
Zord, örök Tél borult…
Az utolsó sóhaj
Félelem…
Halál…
Fagyos szél…
Forró vér…
Gyengéd csók…
Hegyes fogak…
Vattapuha hó ragyogása szemeidben
Hideg van talán, de én már nem érzem…
Druid
Valamikor…
Karcsú nyírfákra vágytam
Lágyan zizegõ leveleiket
Meglibbenti a nyári szél
Megannyi szerelmes suttogás…
Most már
Hogy láttam mindent
Ifjú tölgyeket ölelnék
Bölcsességük meghozza az Idõ
Erejük a Föld ereje
Nem suttognak halk verseket
A csillagok borította nyári éjhez
Nem merengenek a Hold alatt
De ha egyszer elnyered
Szeretetük, mindörökké megmarad.
Destiny
Én akartam…
Én szerettem volna…
Egy szõke barbárnak
Adtam testem-lelkem
De hiába:
Sötét szem, holló haj,
Ez az én vesztem.
Kagyló
Nem sírok
Most már senkiért.
Minden könnyem
A Végtelen kútjába gyûlt;
S én fáradt vagyok
A Mindenség tenyerébe merülni
Új gyöngyökért.
Ezt láttam
Valami végtelen Kékség…
Valami végtelen szelídség…
Valami végtelen távolság…
Valami végtelen merészség…
Kert
(impresszió)
Különös délelõtt…
Csak ülök
Valami almaillatú csendben
S várom,
Hogy a székek táncra keljenek.
Már nincs
Becsuktam az ajtót
Magam mögött
S most szakadékba nézek:
A Te onixszínû szemeidbe…
Kristály
Add nekem a te szemeidet
Gyöngyként fûzöm
A türelem madzagjára
Amulettként hordva nyakamban
Látom, amit te
S te látod amit én
Találkozzunk?
Yes, I want
Hideg volt azon a napon, s arra gondoltam, soha nem lesz még egy ilyen éjjel, a csillagok szikráztak a romantikától terhes levegõ éles volt mint a kés
Zivatar támadt bennem, jólesett a tömeg és jólesett ott mindenki, hideg volt a meggylé mégsem fáztam, kezem melengetve a jéghideg poháron
A zene körbefont, hálóba tekert, nem szabadulhattam
Tengerkék szemekben úsztam akkor éjjel; fagyos mosolyt melegített pillantásom kandallótüze
Szívemet darabokra törték apró, kalapácsos manók, de máshonnan is hasonló ropogást hallottam
S a tengerkék szemek megteltek valami sosemlátott fénnyel
A zene, a hang, a szem, a mosoly…
Emlék maradt, mint az a néhány szó, melynek egy pillanatra más jelentése lett akkor és ott
"Do You want more?"
Kiírom magamból
Mielõtt még
Valamit tennék
Pedig mennék
Mennybe'
Pokolba
A Nemlétbe
Érted
De valami visszafog
Valami visszahúz
Valami azt súgja:
Te sem itt
Sem ott nem vagy
Ám az Alvilág;
Az zárva elõttem…
Útravaló
Várj!
Ezt még itt hagytad:
Megtaposott
Darabokra tört szívem
Õrlöm mozsárban finomra
Hajam kendõjébe kötve
Épp elfér a zsebedbe'
Várj!
Ezt még itt hagytad:
Lelkem fonalát
Spulnira tekerem
Nem
Nem akarlak leláncolni
Lám, a kötelet is neked adom
Várj!
Ezt még itt hagytad:
Megcsonkított, üres testem
Már csak hús
Már csak vér
Vidd el ezt is magaddal
Jó lesz a varjaknak.
Fájdalom
Zokogok
Sírok
Üvöltök
Bele az éjszakába
Véresre karmolom arcomat
Hogy az fájjon
És ne érezzem
Ami itt hasogat
Legbelül.
Parton
Hullámok fodrozódása
Kavicsok koppanása
Bagoly rikoltása
Erdõ suhogása
Szikla ropogása
Elhaló sikoly
Aztán
A víz csobbanása…
Jelentés
Mint elszáradt koszorú egy régi fejfán
Oly üres és szikkadt vagyok belül.
Ha pedig…
A sínek közt apró kavics vagyok
A híd pilléreiben kicsiny csavar
A kötél rostszála vagyok
Én vagyok a kés pengéje
S mind azt sikoltom
Kiáltom, üvöltöm:
Ne!
Ne tedd!
Vagy:
Vigyél engem is magaddal…
Megváltás
Pendül a kés
És ömlik a vér
Pendül a kés
Hûlõ testem márványfehér
Pendül a kés
Már semmi nem állítja meg
A bíbor folyamot
Pendül, hullik a kés…
Lelkem nyugodtan szárnyal:
Csak mocsok és bûn
Mit itthagyott.
Akarom
Levetni az álruhákat
Letenni minden maszkot
Põrén, mint az Igazság
Táncolni az Ezüst Hold fényénél
Sámándobok halk lüktetésére
Vajon szeretni így kell-e?
Az utolsó révület
Táltosként üldögélek
A Világfa csúcsán
Elszáradt levelek közt
A Nap és Hold
Csak bádogtányér
Haldoklik az aranyménes
Kivágták már a rézerdõt
Az ezüsterdõt
Most az aranyon a sor
És már nincs semmi erõm
Hogy tegyek bármit is
Vörös bika képében
Tehetetlenül fekszem
A Lángoló Kerék elõtt…
Ébredés
Az éjszaka
Sötét kétségbeesését
Elsöpri a reggel
Hideg józansága
Már nem remegek többé:
Tudom,
Hogy örökké
Lényem része maradsz.
Hol vagy?
Veszíts el!
Aztán találj meg
Ha tudod
Hol keress;
Faladon kopogtattam
Egy tégla kiesett,
Ám átlesve a lyukon
Csak a végtelen Ûr tárult elém…
Tüzifa helyett
Megláttalak…
S valami fellobbant bennem
De az Angyal súgta:
Még ne!
Mit tegyek hát?
Kikotrom szívem parazsát
S tenyeredbe öntöm,
Melegítsen
Minden Télen át.
Õ és én - Édesanyámnak
(Szabó Lõrinc nyomdokán)
Õ - vibráló elevenség
Én - robbanó indulat
Õ - szelíd melegség
Én - a makacs öntudat
és Én - birtoka a nemtudásnak
és Õ - makacs hit, remény, szeretet
Én - eszköze az árulásnak
Õ - megbocsátó igyekezet
De egyek vagyunk így, mi ketten
Két egésznek, két fele
Oly utakon jártunk,
Melytõl más visszaretten;
S álmunk:
A nyugodt élet Édene.
Bársony
Csókoddal arcomon
Alszom el minden éjjel.
Hulló
A fák õszi mélabúja
Idéz meg szívembe
Ha…
Ölelnélek…
Beléd önteném
Lelkem s szerelmem
Legyen
Gondolatod, gondolatom
Dobbanások egy ritmusra
Tenyerembe rejtem szívedet
Mostantól én hordom bánatod…
Évszakok
Holdsugárral láttalak meg
Azóta tovasuhant
Egy égetõ Nyár
A szelíd Õsz lépeget lassan
Tarka levelek halmazában
Vélem felfedezni pillantásod
Mikor elhagytál engem
Lelkem Tavaszára
Zord, örök Tél borult…
Az utolsó sóhaj
Félelem…
Halál…
Fagyos szél…
Forró vér…
Gyengéd csók…
Hegyes fogak…
Vattapuha hó ragyogása szemeidben
Hideg van talán, de én már nem érzem…
Druid
Valamikor…
Karcsú nyírfákra vágytam
Lágyan zizegõ leveleiket
Meglibbenti a nyári szél
Megannyi szerelmes suttogás…
Most már
Hogy láttam mindent
Ifjú tölgyeket ölelnék
Bölcsességük meghozza az Idõ
Erejük a Föld ereje
Nem suttognak halk verseket
A csillagok borította nyári éjhez
Nem merengenek a Hold alatt
De ha egyszer elnyered
Szeretetük, mindörökké megmarad.
Destiny
Én akartam…
Én szerettem volna…
Egy szõke barbárnak
Adtam testem-lelkem
De hiába:
Sötét szem, holló haj,
Ez az én vesztem.
Kagyló
Nem sírok
Most már senkiért.
Minden könnyem
A Végtelen kútjába gyûlt;
S én fáradt vagyok
A Mindenség tenyerébe merülni
Új gyöngyökért.
Ezt láttam
Valami végtelen Kékség…
Valami végtelen szelídség…
Valami végtelen távolság…
Valami végtelen merészség…
Kert
(impresszió)
Különös délelõtt…
Csak ülök
Valami almaillatú csendben
S várom,
Hogy a székek táncra keljenek.
Már nincs
Becsuktam az ajtót
Magam mögött
S most szakadékba nézek:
A Te onixszínû szemeidbe…
Kristály
Add nekem a te szemeidet
Gyöngyként fûzöm
A türelem madzagjára
Amulettként hordva nyakamban
Látom, amit te
S te látod amit én
Találkozzunk?
Yes, I want
Hideg volt azon a napon, s arra gondoltam, soha nem lesz még egy ilyen éjjel, a csillagok szikráztak a romantikától terhes levegõ éles volt mint a kés
Zivatar támadt bennem, jólesett a tömeg és jólesett ott mindenki, hideg volt a meggylé mégsem fáztam, kezem melengetve a jéghideg poháron
A zene körbefont, hálóba tekert, nem szabadulhattam
Tengerkék szemekben úsztam akkor éjjel; fagyos mosolyt melegített pillantásom kandallótüze
Szívemet darabokra törték apró, kalapácsos manók, de máshonnan is hasonló ropogást hallottam
S a tengerkék szemek megteltek valami sosemlátott fénnyel
A zene, a hang, a szem, a mosoly…
Emlék maradt, mint az a néhány szó, melynek egy pillanatra más jelentése lett akkor és ott
"Do You want more?"
Nem gyõzlek olvasni... Bár azt hiszem, elolvasgatnálak napokig... 
Szorgalmasan olvasgatok 