Értem jöttél? - avagy gondolatok a halálról

[bolhas]

[Megjegyzés: Fontos dolog, hogy véleményem szerint a halál korántsem zár le semmit. Éppen olyan része a létezés folyamatának, mint bármi más.]

Cím: Értem jöttél? - avagy gondolatok a halálról

Írta: Bolhás [más néven Bliss, de ez senkit se ne zavarjon]

Challenge: #2 - "Hó" [az első rész, a többi random baromság]

Korhatár: A halál erőteljes jelenléte miatt én labilisabb érzelműeknek nem javaslom, de ha aszondom, hogy valamilyen karika, akkor "hárdeksööön" felkiáltással rávetik majd magukat egyesek...

Warning: Halál. Töményen.

Mink van? Hm, azt hiszem, egy kis angst, bár ilyet még nem nagyon írtam, úgyhogy lehet, hogy valaki nálam okosabb majd valamilyen formában alaposan fejbecsapkod, hogy "Te hülye, ez nem is az!" Nos, igen, várom a nálam okosabbak fejbecsapkodását. ^^"


Az eddig elkészült három rész három különböző stílusban íródott, a legelütőbb talán az utolsó. Ne kíméljetek, mert még csak át se olvastam igazából, abszolút átgondolásmentesen pakolom most ezt föl ide.

[bolhas]

Íme az első rész, mint már említettem, egy challenge-re készült. [ne haragudjatok, most nem tudom linkelni... elkevertem a címét, de teljesen...]


Hó

Hó…

Ez valódi. Hideg, pelyhes, és lassan kavarogva árad…

Felfelé fordítom a fejem, és a felhőkre bambulok. Vajon egész éjszaka esni fog? Elmosolyodom. Ha igen, akkor…

Akkor végre vége. Végem van.

Behunyom a szemem, és azt remélem, hogy egész éjjel zuhogni fog ez a fehér csoda.

Meg fogok fagyni itt, a házfalak romos, feketévé égett csonkjai között megbújva, vékony köpenyembe burkolózva… Remélem, még ma éjjel.

Elfog egy köhögőroham, én pedig könnyezve görnyedek össze. Gyenge vagyok, nagyon gyenge.

Egyébként sincs már sok hátra az életemből, legfeljebb egy hét. Néha már nem is kapok levegőt, a testem pedig teljesen kimerült.

Kinyitom a szemem, és arcomat újból az ég felé fordítom. Ölelj magadhoz, puha fehérség…

A szemem előtt keringő fehér foltok közé néhány fekete keveredik, majd kékek és pirosak, zöldek, sárgák… Micsoda színkavalkád! Mosolyogva bámulok fel a játékosan kerengő pöttyök felé, mikor hirtelen meglátok valamit, ami nem illik közéjük. Szememet összehúzva összpontosítok, hogy kivegyem a furcsa formát…

Egy arc. Földöntúlian gyönyörű, hosszú fehér hajjal keretezett sápadt, sima, szinte fiatal arc… A szemembe néz, milyen furcsa! Vörösek a szemei…

- Milyen szép vagy… - suttogom rekedt hangomon az első dolgot, ami az eszembe jut.

Megérinti az arcom sápadt kezével, és csodálatos meleget érzek áradni belőle. A vállam mögé nyúl, és megtámaszt, másik kezét pedig a térdem alá csúsztatja, majd felemel. Hihetetlenül erős, a teste pedig puha és meleg, ahogy magához szorít.

- Elviszel? Miért? Értem jöttél? – kérdezem, majd újra köhögésben török ki. Egészen picire összehúzom magam, és igyekszem elfordulni Tőle. Érzem, hogy elindultunk, de nem látok már semmit, csak az ismét kavargó fehér foltokat, amint újra káprázatos színekbe fordulva vesznek körül minket. – Elviszel a halálba? – nyögöm halkan, miközben a vállára hajtom a fejem. Elmosolyodom, és belélegzem könnyű, fehér haja illatát. Ha Ő kísér, nincs félnivalóm.

[bolhas]

"Nyelj el, te forgatag! Ura itt a földi létnek! / Hadd lobbanjak el én is, mint egy múló pillanata az öröklétnek…" A hadvezér imája az égő máglyához, avagy a második apró rész.


Tűz

Lángok, égessétek hamuvá gyönge testemet!

Elemészt ez a hő, mi belülről táplál, csatába küld, biztosan vezeti pengémet az ellenfél húsán át, a vért löki tova ereimben, fényt gyújt tekintetemben, mi elől menekülnek a hitvány férgek…

Hányszor vezettél győzelemre a harcban, hányszor adtál erőt felemelni haldokló testemet?…

Jöjj, égess el, drága tűz… Ellened nem védekezhetek.

Nincs már más sorsom könyvében, csak őrülten vonagló, vérben nyújtózó lángok vad tánca, amint átjárják testemet, széttépik húsomat, fehérre kopasztják csontjaimat és végül azokat is hamuvá égetik…

Nyelj el, te forgatag! Ura itt a földi létnek!

Hadd lobbanjak el én is, mint egy múló pillanata az öröklétnek…

Forróság, ó, te áldott… Izzik a bőröm, érzem, hogy ropog talpam alatt a száraz fa, remeg a levegő, látod, ő is téged fél…

Hallom üvöltésed, mint reccsen bele hatalmadba a világ itt körülöttem…

- Halál a démon szolgájára! Vesszen a tűzben!

Nem, ez nem a te hangod… Emberek állnak szerte-széjjel, üvöltve dicsőítik hatalmadat. Ők is csak ugyanazt várják, amit én, hogy végre a hajamat fésüld szeszélyes ujjaiddal, hogy a vörös loboncom közé vörös lángszálak keveredjenek, hogy kipirult arcomat pernyepúder helyett égő hús fesse vörösre, hogy az égig csapjanak a vörös lángjaid, hogy vérem táplálja tüzedet…

Minden porcikám parázs, éget a lét…

Szárnyalni akarok, mint a hamvaiból újjáéledő főnixmadár! Igen, a lángtollú jószág…Lecsap az égből, máglya-fészkére száll, s középen az oszlopra leül. Értetlenül néz rám, mit keresek én itt, a tűzben, abban a tűzben, melytől szárazra aszott a szám, s így annyit sem tudok kérdezni az áldott lángmadártól:

- Értem jöttél?

[bolhas]

Íme a harmadik, mint mondtam, stílusában kissé eltér az előzőektől. Kissé nagyon.


Víz

A patyolat fürdőszoba csempepadlóján összetört műanyagdarabok hevertek, a szennyes ruhák tárolására szolgáló méretes kosár szélén néhány ruhadarab lógott ki, élénk színekkel csillogva teli a fakó árnyalatú berendezést.

Milyen bántó, milyen rikító… Ahhoz képest, hogy csak szürke…

A nő felmosórongyot terített a zuhanyzó széléhez, jobb kezével gondosan eligazgatva, hogy igazodjon a sarkot átölelő ívhez.

Nehogy pluszmunka legyen belőle, még takarítani is kelljen utánam…

Belépett a tejüveget mímelő műanyag kabinba, és jobbjával magára húzta a homályosan áttetsző lapokat, hogy a szertefröccsenő folyadék ne terítse be a helyiséget. Megnyitotta a csapot, és forróra állította a hőfokot.

Milyen meleg, milyen kellemes… Elmossa a gondolatokat, csak a víz marad, hűsítő forrósága, ahogy felhevít és átmos, magába olvaszt és elsodor…

Kinyitotta összezárt bal tenyerét, ujjairól pirosas folyadék cseppent a kis medencébe, kreatív mintában szétfolyt az áztatott padlón, és a lefolyó felé vette az útját.

Milyen jó, hogy borotva is van itthon… Milyen jó, hogy gyenge műanyagból öntik ki majdnem az egészet…

Másik kezével kiemelte remegő, vérző ujjai közül a pengét, és megszorította a műanyag foglalat csonkját. Sebes tenyerét ujjaival lefelé a falhoz támasztotta, megszüntetve annak bizonytalan rezgéseit. Rámeredt az elődudorodó csíkokra, majd a legvastagabb, leghatározottabb vonalú mellett döntött.

Hosszában, csak hogy biztosra menjek…

Ahol a csempe találkozott a bőrével, az elősejlő, kékes érre helyezte a kis fémdarabot, finoman belenyomta a puha anyagba, és próbálta elhinni, hogy nem érez fájdalmat, az elméjébe villanó, akaratos jelzések ellenére is.

Be kéne tartanom a kontúrokat…

Minél finomabban húzta maga felé kezét, ujjai közt erősen szorongatva az eredetileg szépségápolási eszközként funkcionáló gyilkost, igyekezve pontosan követni a sápadt felületen lüktető, görbe vázlatot.

Talán… talán megteszi.

Hagyta kicsúszni egyre jobban remegő kezéből a pengét. Mindkét csuklóját szeme elé emelte, összedörzsölte, és elrévedve figyelte a könyökeiről aláhulló cseppeket.

Milyen élénk, milyen eredeti! Megkapó, ragyogó, forró…

Berántotta karjait a zubogó vízsugár alá. A hirtelen mozdulattól megtántorodott és a csúszós felületen el is esett, de nem próbált meg felkelni. Behajolt a forróság alá, feje fölé emelte balját, melyből bugyogott a vér. Eláztatta arcát, majd nyomtalanul olvadt bele az áttetsző vízbe.

Milyen forró… Átmos ez a víz, belém mar, elsodor…

Érezte, hogy feje kiürül, és a víz ellen emelt, tejüvegre hajazó műanyag falak lassú táncba kezdtek, ő pedig játékosan vörös cseppeket fröcskölt rájuk, majd fáradtan elmosolyodva üdvözölte az így létrejövő, csuklyás alakra emlékeztető formát.

Értem jöttél?

Nekitámasztotta homlokát a csempének, és nézte, ahogy a forró, kavargó vízben ötletszerű mintát alkot a vörös folyadék, lenyűgöző színpompát bontakoztatva ki szemei előtt, a végkifejletet aztán a lefolyóba rejtve sodródik egyre mélyebbre és mélyebbre, magával hurcolva fiatal életét…

[achris]

Lehet, h mégiscsak ugorni kéne?

...

Egyébként tetszik. Többet most nemtok róla mondani... Asszem.

[bolhas]

Keverjünk össze mindenféle hangvételt, remek lesz... nem?

A negyedik:
Szél

Borzalmasan gyönyörű.
Vagy csak egyszerűen borzalmas.
Utálom. Utálok mindent. Utálok minden embert. Utálok minden emberi kreálmányt.
Az éjszaka fekete leheletét bepöttyöző halvány kis világok, lámpák, fények, csillagok… Mintha csak a csillagokat lopták volna a házszörnyek közé. Ide, a talpam alá.
Sokáig kerestem ezt az épületet, mire ráleltem: nagyon, nagyon magas, jómódú környéken épült, kicsit régi, előtte széles járda, fákkal és bokrokkal körbeölelve, nagy parkoló és egy kis park, hogy elválassza az út zajaitól…
Órákig vártam, hogy egy gyanútlanul kilépő idős néni után elkapjam a becsapódó ajtót, visszamosolyogva az öreglányra csendesen beslisszoltam a lépcsőházba…
Fokok, fordulók, emelet, emelet, emelet… Nincs tovább. A folyosó végén kis ablak nyílt a semmibe, és csak egy picikét lehetett kinyitni, hogy éppen csak levegő beszabadulhasson.
Levettem a bal lábamról fémmel bélelt lábbelimet, hosszú fűzőinél fogva nekicsapkodtam az üvegnek, s az engedett.
Egy perccel később már az ablak mellé ékelt kis terasz korlátjáról másztam felfelé, a tetőre.
Most hajamba kap a szél, nem állok ellen, nem keresek menedéket… Ilyen magasan nagyon erős, hátratép, s én engedek neki. Kibillent, én visszatornázom magam. Talpamon billegek, előre-hátra, előre-hátra, előre-előre-előre…
Zuhanok, zuhanok, zuhanok a mélybe, szédül előttem a széles járda keskeny íve, de még nem ugrottam.
Megbotlottam a levegő remegésében, de még szorítom a tető kemény párkányát. Feltápászkodom, ismét a szélnek adom megtépázott bőröm fagyos borzongását.
Még nincs vége. Még itt vagyok.
Miattatok.
Végiggondolom még egyszer, hogy hogyan téptetek szét, pedig én nem tettem semmit. Levegőt vettem, lépdeltem a folyosón, és ti gonoszak voltatok.
Hát most megkapjátok.
Nehéz könyvekkel teli táska, benne minden könyv összeragasztva, közöttük feltűnően elbújva egy kis papír, ráírva minden kigyakorolt gyöngybetűkkel. Kigyakoroltam, hogy majd könnyen el tudják olvasni. Nem nehéz megtalálni, és ügyeltem rá, hogy a szél se kapja fel.
Bántottatok, most én bántalak benneteket. Nekem már halt meg valakim, betegségben, és nekem volthatalmas, őrjítő a fájdalom.
Csak hogy tudjátok, miattatok teszem. Tudom, hogy rossz lesz majd, egy ideig még naponta eszetekbe jut, elgondolkodtok majd és minden szót, mozdulatot, apró lökést megbántok, szétmar majd titeket a bűn gondolata, amit ellenem elkövettetek, idáig hajszoltatok, hogy nem vagyok többé, hogy megbocsássam vétkeiteket… Nem érdekel.
Kilépek a párkányra, megpróbálom színpadiasan kihúzni magam és széttárni karomat, de a szél még visszalök, hátratántorít, hát két lépéssel nekifutok, kilógatom hátra a lábam, hogy fennakad, és vízszintesbe csavarja a testem…
Elragad a mélység, magához ölel, fülembe üvölti a szél, hogy az övé vagyok, s az öreg néni befordul a sarkon, kezében szatyorral, talán kenyeret venni ment.
Sebesen hátramarad minden porcikám, egymás után válnak le rólam a részeim, végül már csak nehezen zsongó eszem marad, lefagyott arcom is róla.
Széttép a szél-bestia, magához ragad és eltáncoltat. Gondolatban elmosolyodom, hisz nem minden nap üvölt orkánhangon itt, a házak között. Miattam teszi ezen a napon… Értem jöttél?… Engem akarsz messzire vetni, igaz?…
Nem nézek hátra, hogyan robban szét az aszfalton hátrahagyott testem. Átröppenek a fák között, belevegyülök a levegő áramlataiba, hagyom, hogy felsodorjon a ház tetejére.
Még nincs vége. Megvárom, hogy megleljenek minden hátrahagyott nyomot, megnézem, hogyan szenvedtek.
Miattam.
Édes a bosszú.

[Rosiel]

Nagyon tetszik mindegyik...hirtelen nem tudok mást írni

[bolhas]

rosiel said:

Nagyon tetszik mindegyik...hirtelen nem tudok mást írni

Köszi szépen

[Kíra]

Hó: nagyon szép, megkapó. Hidegben meghalni jó, mert csak elalszol
Tűz: A karakter nagyon ott van. Kíváncsi vagyok, hogy mégis miféle démont szolgált, kíváncsi vagyok az egész életére.
Víz: Hosszában, így van.

Mindnél nagyon tetszik a halál-angyalának a motívuma. Megkapó.

A Szél viszont már más stílusú. És fájfalmasan valós, és a narrátorát rühellem ez alapján a pár sor alapján is...

Mint másutt is írtam kissé lenézem az öngyilkosokat, de ez a művekből nem von le semmit.

[bolhas]

kira said:

Hó: nagyon szép, megkapó. Hidegben meghalni jó, mert csak elalszol
Tűz: A karakter nagyon ott van. Kíváncsi vagyok, hogy mégis miféle démont szolgált, kíváncsi vagyok az egész életére.
Víz: Hosszában, így van.
Mindnél nagyon tetszik a halál-angyalának a motívuma. Megkapó.
A Szél viszont már más stílusú. És fájfalmasan valós, és a narrátorát rühellem ez alapján a pár sor alapján is...
Mint másutt is írtam kissé lenézem az öngyilkosokat, de ez a művekből nem von le semmit.

Hűha, nagyon köszi ;D
A hó az eredetileg is ilyen kis álmodozósra készült, csak közben majd megfulladtam a hurutos-gyulladásos-köhögős rohamokban... De marha jó, hogy így érzkelted az egészet
A tüzes karaktere eredetileg még a hóban haldokló kölyökből származott, de ez azt hiszem, nem néhány mondatos sztori... Eseteg egyszer megírom az élettörténetét, ha nagyon érdekel.
A hosszábant pedig azóta tudom, hogy egyszer, amikor ismét öngyilkosnak néztek, megkértem, hogy mondják mán el, a hosszanti sebhelyből hogyan, amikor minden hülye filmben keresztbe vagdosnak...? Nahh, akkor megtudtam, és úgy éreztem, hogy megint egy új oldala tárult fel a világnak
[Mellesleg sosem próbáltam öngyilkos lenni, a csuklómon lévő sebhelyek egy baleset nyomai. ]

A szélben egyébként hol szólal meg narrátor? Az a helyzet, hogy nem emlékszem, hogy írtam volna bele, és most se találom, de ha te meg úgy látod, akkor valószínűleg ott van, csak én vagyok vak meg hülye...
A valóságát pedig a sok fa*zfejből merítettem, akik rohadtul kiborítottak, és ugye rájöttem, hogy ennyit nem érnek, de a depressziómat az ő számlájukra írom

Öngyilkosnak lenni pedig... Hát, megvan annak is a jelentése, szépésge, undorító odala...
Mindenesetre nagyon örülök, hogy olvastál és értkeltél, és mert így értékeltél. Köszi ;D

[Kíra]

A Szélben a narrátort ez alapján:

"Csak hogy tudjátok, miattatok teszem. Tudom, hogy rossz lesz majd, egy ideig még naponta eszetekbe jut, elgondolkodtok majd és minden szót, mozdulatot, apró lökést megbántok, szétmar majd titeket a bűn gondolata, amit ellenem elkövettetek, idáig hajszoltatok, hogy nem vagyok többé, hogy megbocsássam vétkeiteket… Nem érdekel."

meg ez alapján:

"Még nincs vége. Megvárom, hogy megleljenek minden hátrahagyott nyomot, megnézem, hogyan szenvedtek.
Miattam.
Édes a bosszú."

Szóval.

[achris]

Egészen elfelejtkeztem ezekrõl... Pedig ugye olvastam, csak akkortájt épp depressziós voltam... És nem telt tõlem többre.
Sosem jutottam el odáig, h komolyan megpróbálkozzam az öngyilkossággal. Néhányszor a kezemhez próbáltam néhány pengét... De valójában ehhez túlságosan szeretek, akarok élni.

Nos igen... szóval a depreszsió furcsa dolog.
A halál is az.

De a bosszút szeretem.

Ezeket ez írásokat is szeretem.
A stílusodat is szeretem.

Mit mondjak még? Írj még sokat. Ilyet vagy nem ilyet, de sokat.

[bolhas]

kira said:

A Szélben a narrátort ez alapján:
meg ez alapján:
Szóval.

Hm, szóval.
Ezeket az öngyilkos gondolja végig. Mert azt akarja, hogy fájjon azoknak, akik miatt ő szenvedett. Ő az egyetlen szereplőm (na meg az öreglány, aki vásárolni ment, és a szél, aki nem egészen szél, de ez mindegy )... Ha elég kuszán és össze-vissza, de akkor is az ő gondolatain keresztül próbáltam leírni mindent.
Egyébként tök fura... Lehet, hogy egyszerűen csak két személyisége van, az egyik a szenvedő önmaga, a másik a "Szenvedjetek!"-narrátor-önmaga...

[bolhas]

achris said:

Egészen elfelejtkeztem ezekrõl... Pedig ugye olvastam, csak akkortájt épp depressziós voltam... És nem telt tõlem többre.
Sosem jutottam el odáig, h komolyan megpróbálkozzam az öngyilkossággal. Néhányszor a kezemhez próbáltam néhány pengét... De valójában ehhez túlságosan szeretek, akarok élni.
Nos igen... szóval a depreszsió furcsa dolog.
A halál is az.
De a bosszút szeretem.
Ezeket ez írásokat is szeretem.
A stílusodat is szeretem.
Mit mondjak még? Írj még sokat. Ilyet vagy nem ilyet, de sokat.

Jahh, hát én sem az a tipikusan öngyilkosságra hajlamos személyiség vagyok
Imádom hallani /olvasni/ , ha valakinek tetszik egy-egy firkálmányom, stílusom, izém, mert hízik tőle a májam, amúgy hiú vagyok és emberi.
De nagyon köszönöm ;D
Ígérem, írok még. Ha megint egy kicsit padlón leszek vagy csak megszáll az ihlet...

[achris]

Inkább az ihlet részét javaslom