Post by anneke on Aug 20, 2005 23:57:51 GMT 1
Íme, egy újabb csokor... A versek régiek, a lelkesedés új. Az érzések, hangulatok - maradtak. Jó olvasást!
És kérem, aki elolvasta, írjon rá valamit. Nagyon jólesne... Köszönöm!
Utazás
Feneketlen kút mélyébõl
kapaszkodom fel a Fényre
Kezem alatt nyirkosak a kövek,
Meg- megcsúszom...
Lenn a vízben békák kuruttyolnak halkan,
Zöldhajú vízitündér könnyû fátyla
Végigsimít vállamon,
Mintha ólomsúly húzná le:
Lassan a mélybe taszít az elviselhetetlen fájdalom.
A csend hangja
Csend,
Nyári fû suhogása talpam alatt,
Csend,
Szú percegése az idõtlen bútorokban
Csend,
Láthatatlan lények halk beszéde,
A villanykörte belsejében utolsót zörren a wolframszál,
Csend,
Éhes macska bocsánatkérõ nyávogása ablakom alatt
Jókedvû tücskök cirpelése a júniusillatú kertben
Annyiféle hangja van a csendnek...
Kerridis szerelme
Fázol? Nézd, betakarlak
a kelõ Nap sugaraival,
frissen kipattant rügyekkel,
Nyári esõzések után sarjadt
szivárvány csíkjaiból
szövök takarót Neked.
Éhezel? Összehordom az erdõ
minden gyümölcsét,
s a mezõ vadjainak húsát,
Szomjad szorgos méhek, gyûjtötte
mézharmattal oltom.
Kéjre vágysz? Erdõm nimfáit
hozom el Néked, tündérek
csókjaival enyhítheted szerelmi lázad...
De ha még így kényeztetve is,
vágynál valamire, melynek
Nem adhatunk nevet,
Mert kimondáskor elillan, mint megriadt õz,
A hûs lombú fák alatt rejtõzõ palotám
kapuján kopogtass...
Majd egyszer
A Halál ül itt zsakettben ablakomon.
Vigyorog, csontkezében szaxofon.
Meghajol, csokornyakkendõjén igazít,
Majd belefúj, hangszerébe s felhangzik
Hattyúdalom.
Ravatal
Temetõillatú, hervadt rózsák
díszítik szobámat,
ágyam fekete lepellel fedett,
Hófehér, hideg testem
márvánnyá merevedett
A végsõ nyugalom mosolya ül arcomon,
Az ablak elõtt - már látom:
Most csapott le a Holló...
Pillám lassan lehunyom
Félek
Hatalmas, szigorú szemek
merednek rám minden sarokból,
Viharos szél csapkodja az ablakokat
valahol messze
csörrenve hullik ki egy üvegtábla,
S mégis olyan csönd van,
Szinte hallom,
ahogy a milliónyi pók
komoran szövögeti hálóját...
Megérkeztem
Gyertyafény...
Holdvilág...
Egy szál vörös rózsa...
Lépj át a Tükörkapun
Csak lenni
Seholsincs Éjszakában, mely örök,
légy holdfényû társam vándorlásaimon
Barangoljunk a halott csillagok között,
Eltemetett tegnapok sírhantjainál...
Jer velem, elviszlek a soha nem látott Édenbe
Új világ születik, ha meghal ez régi
s az már csak a miénk lesz.
És kérem, aki elolvasta, írjon rá valamit. Nagyon jólesne... Köszönöm!
Utazás
Feneketlen kút mélyébõl
kapaszkodom fel a Fényre
Kezem alatt nyirkosak a kövek,
Meg- megcsúszom...
Lenn a vízben békák kuruttyolnak halkan,
Zöldhajú vízitündér könnyû fátyla
Végigsimít vállamon,
Mintha ólomsúly húzná le:
Lassan a mélybe taszít az elviselhetetlen fájdalom.
A csend hangja
Csend,
Nyári fû suhogása talpam alatt,
Csend,
Szú percegése az idõtlen bútorokban
Csend,
Láthatatlan lények halk beszéde,
A villanykörte belsejében utolsót zörren a wolframszál,
Csend,
Éhes macska bocsánatkérõ nyávogása ablakom alatt
Jókedvû tücskök cirpelése a júniusillatú kertben
Annyiféle hangja van a csendnek...
Kerridis szerelme
Fázol? Nézd, betakarlak
a kelõ Nap sugaraival,
frissen kipattant rügyekkel,
Nyári esõzések után sarjadt
szivárvány csíkjaiból
szövök takarót Neked.
Éhezel? Összehordom az erdõ
minden gyümölcsét,
s a mezõ vadjainak húsát,
Szomjad szorgos méhek, gyûjtötte
mézharmattal oltom.
Kéjre vágysz? Erdõm nimfáit
hozom el Néked, tündérek
csókjaival enyhítheted szerelmi lázad...
De ha még így kényeztetve is,
vágynál valamire, melynek
Nem adhatunk nevet,
Mert kimondáskor elillan, mint megriadt õz,
A hûs lombú fák alatt rejtõzõ palotám
kapuján kopogtass...
Majd egyszer
A Halál ül itt zsakettben ablakomon.
Vigyorog, csontkezében szaxofon.
Meghajol, csokornyakkendõjén igazít,
Majd belefúj, hangszerébe s felhangzik
Hattyúdalom.
Ravatal
Temetõillatú, hervadt rózsák
díszítik szobámat,
ágyam fekete lepellel fedett,
Hófehér, hideg testem
márvánnyá merevedett
A végsõ nyugalom mosolya ül arcomon,
Az ablak elõtt - már látom:
Most csapott le a Holló...
Pillám lassan lehunyom
Félek
Hatalmas, szigorú szemek
merednek rám minden sarokból,
Viharos szél csapkodja az ablakokat
valahol messze
csörrenve hullik ki egy üvegtábla,
S mégis olyan csönd van,
Szinte hallom,
ahogy a milliónyi pók
komoran szövögeti hálóját...
Megérkeztem
Gyertyafény...
Holdvilág...
Egy szál vörös rózsa...
Lépj át a Tükörkapun
Csak lenni
Seholsincs Éjszakában, mely örök,
légy holdfényû társam vándorlásaimon
Barangoljunk a halott csillagok között,
Eltemetett tegnapok sírhantjainál...
Jer velem, elviszlek a soha nem látott Édenbe
Új világ születik, ha meghal ez régi
s az már csak a miénk lesz.