Post by Neji on Sept 30, 2006 12:14:25 GMT 1
Írta: Neji
Fandom: HP
Korhatár: PG, a műfaj miatt
Figyelmeztetés: leheletnyi slash, apró kis romantika
Páros: PP/GL
Történet: Gilderoy egy szerencsétlen véletlen folytán egy tantermen kénytelen Pitonnal osztozni, ám ez a szituáció kellemes meglepetések sorához vezet. Vagy csak Gilderoy gondolja így?
Megjegyzés1: egyszer már kijelentettem, hogy nem írok több HP-t, de mindenképp szerettem volna valami bájos szösszenetet ezzel a kettőssel. Nem mellékesen Lare egyik mondatára. {Ha már challenge, akkor legyen többszörösen is az. Tudom, beteges.}
Megjegyzés2: második próbálkozás, mivel az előző belefulladt a tömény, ragacsos romantika-szerűségbe, na meg eltolódott az ooc irányába… {viszont azt az ötletet se adtam még fel XD~}
Kelt.: az Üveggyöngyjáték fórum 5. kiírására. A szövegnek tartalmaznia kellett az alábbi szavakat: kefe, őszirózsa, tőr, nyuszi, tenger, narancslekvár. Ezeket, a könnyebb fellelhetőség érdekében kiemeltem. Mivel nem volt megkötve, hogy összetételként/ragozva …stb. nem lehet őket használni, így kihasználtam ezt a kis segítséget.
Gilderoy apró fintorral az arcán lépett be a pincehelységbe. Utálta a félhomályos, nehéz levegőjű helyeket, a dohos, zöld penésszel pettyezett falakat, a nyirkos-párás tereket, s kétségkívül, a kastély leginkább barlangra emlékeztető része a bájitaltan terem volt. Hogy mért épp Pitonnal kellett egy tantermen osztoznia? Természetesen Hoborc miatt. - Az a nyomorúságos szellem a kicsinyes csínyeivel. – csóválta, hajkefét sohasem látott, varázsondolálású, illatos fürtjeit, ha az incidensről kérdezték, és persze nem vette észre, hogy kollégái szélesen vigyorogva súgnak össze a háta mögött, valami elrontott varázslatot emlegetve.
Mikor bezárta maga mögött a pincehelység nehezen mozduló, rozsdás sarokvasak tartotta ajtaját, és megcsapta érzékeny orrát a dohszag, menten görcsbe rándult a gyomra. Pár apró pálcamozdulattal szétlebbentette az ablakokat takaró nehéz függönyöket, melyek - azóta, hogy Piton megkapta a termet a bájitaltan órák állandó helyéül - még sohasem voltak széthúzva. Nem sokat várt a művelettől, tekintve, hogy a pincében vannak, ám a Roxfort, nem első alkalommal, most is meglepetést okozott számára. Az elvarázsolt, színes ólomüvegek szétszórták a beömlő fehér fényt, így a helység majdhogy szivárványszínben pompázott.
A másodéves hugrabugg-hollóhát csoport hangosan felszisszent, és csodálkozó szemekkel nézett szét a verőfényes helységben, míg Lockhart nem kevés büszkeséggel sétált a katedrához, természetesen saját varázslatának tulajdonítva a színkavalkádot. Az asztalhoz érve - melyet vastagon borítottak a papírhalmok, s eddig eltakartak a szeme elől egy kissé már kókadásnak indult, de még intenzíven illatozó őszirózsát - megtorpant. Végigsimított a leheletnyit gyűrött végű szirmokon, majd szélesen elmosolyodott. Kétség sem férhetett hozzá, hogy ki hagyhatta itt számára a virágot. Gyorsan, hogy lekösse diákjai figyelmét, egy hanyag pálcamozdulattal a táblára varázsolta az aznapi tananyagot – nem törődve a csalódott sóhajokkal- és újra cirógatni kezdte a fehér szirmokat. Vajon mért hagyott volna Perselus egy rózsát – igaz, csak egy őszirózsát – az asztalon? Óra végén egy mozdulattal elengedte a diákjait, mindenféle házi dolgozat feladása nélkül. A hangos gyerekzsivaj egy pillanatra kizökkentette rózsaszín ködben úszó álomképei közül, aztán újra belemerült az ábrándozásba. Kedvtelve játszott el a gondolattal, és képzelte el sokféle variánsban, ahogy Piton, Bimba őszirózsái közül finnyásan válogat, majd a legmegfelelőbbet lemetszi számára. Mi tagadás, Lockharnak nem kevéssé hízelgett Piton romantikus udvarlása. És épp Piton, akitől pedig – az ember azt hinné – olyan messze áll az érzelgősség! - Lockhart hangosan felkacagott. Rég érezte ennyire felszabadultnak magát, és egyre jobban várta a következő óráját ezzel az évfolyammal.
A meglepetés után olyan lassan vánszorogtak a napok, mintha egy időnyerőbe került volna. Bosszúsan nézegette félóránként az órarendjét, hátha elnézett valamit, de csalódottan kellett újra és újra megbizonyosodnia, hogy csak szerdán lesz legközelebb órája az összevont hugrabugg-hollóhát másodéves csoporttal. A hétfő délutáni órák, valamint a kedd teljes egészében unalmasan, nyugtalanul telt, miközben a folyosókon Pitont kereste, de szerencsétlenségére a két nap alatt egyszer sem futott össze vele. A kedd estét teljes izgalomban töltötte, romantikus ábrándokat szövögetve, egyszer sárkányokról álmodva: Pitonnal a Tiltott Rengeteg szélénél jártak, mikor rájuk támadt három norvég tarajos sárkány és ők, pálcáikat gyorsan előkapva, egymást védve küldték a bestiákra az átkaikat; másszor Madam Poddifoot kávézójában ültek, és habcsókot ettek csurgatott juharmézzel, narancslekváros ostyával és rengeteg főzött csokoládéval nyakon öntve.
A szerda reggel lopva érkezett, és túl gyorsan ragadta ki Lockhartot a juharmézes álomból. Kapkodva öltözött, bár az eredmény így sem volt kevésbé elegáns, mint általában –vetett egy utolsó, gyors pillantást tükörképére, majd izgatott mosollyal az arcán kilépett a szobájából. Még ugyanez a mosoly játszott a szája sarkában, mikor benyitott a pinceterembe, ami mostanra visszaváltozott azzá a fojtott hangulatú zuggá, ami Lockhart varázslata előtt volt. Az SVK tanárt kellemetlen meglepetésként érték az elhúzott függönyök, és a nehéz bájitalgőzzel telített levegő. Összevonta a szemöldökét, alsó ajkát beharapta, majd egy pálcaintéssel szétlebbentette az ablakot takaró szöveteket, majd kedveszegetten sétált a tanári asztalhoz, hisz mindezek után nem hitte volna, hogy bármit is lelhet, amit a bájitaltan tanár neki hagyott ott. De újfent meglepetés érte. Egy újabb szál őszirózsa feküdt az asztalon. Sugárzó mosollyal foglalt helyet a katedrán, majd meglendítve a pálcáját, kiadta az aznapi - szintén kizárólag elméleti - tanulnivalót a csalódott osztálynak, majd szinte megszokásból, cirógatni kezdte az őszirózsa szirmait, ám valami megszúrta az ujját. Halkan felszisszenve kapta el a kezét, s megdöbbenve látta, hogy az apró seb vérzik. Kissé elsápadva kutatott zsebkendője után, majd miután ellátta a kezét, tüzetesebben átvizsgálta a tanári asztal lomos lapját. Az egyik dolgozatstósz mellett egy apró tőrt vett észre. Elgondolkodva fogta tenyerébe, majd egy hirtelen ötlettel talárja belső zsebébe csúsztatta.
Az óra végén még feladott egy háromtekercses esszét a sötét varázslatok és a mágiatörténet kontextusáról, majd lobogó talárral, elsőnek hagyta el a tantermet, talárjába rejtve a hétfőihez hasonlóan ezt az őszirózsát is.
Azon szinte már meg sem lepődött, hogy a délelőtt folyamán nem tudott négyszemközt beszélni Pitonnal. Így annál inkább várta a Nagytermi közös étkezést. Az elvarázsolt mennyezet tiszta, tengerkéken tündökölt, se egy felhő kósza bodra, se egy eltévedt zápor nem bontotta meg a ragyogó kék szikrázást.
A tanári asztalnál helyet foglalva, lopott pillantásokat vetett Pitonra, aki a szokásosnál is dühösebbnek tűnt. McGalagonyt megszégyenítően pengevékonyságúra húzta ajkait, mikor észrevette Lockhart rajta felejtett pillantását. Ez azonban a sötét varázslatok kivédése tanárt nem billentette ki derűs kedvéből, és továbbra is szikrázóan mosolygott Pitonra.
A délutáni első órájára menet is a bájitaltan tanáron és a különösen mogorva viselkedésén gondolkodott, mikor az egyik fordulóban elémagaslott egy fekete alak. Az első pillanatban meglepettem hőkölt hátra, majd szélesen elmosolyodott, mikor felismerte a sötét foltban a bájitaltan professzort.
- A pinceterem tanári asztalról valaki lopkodja a bájital alapanyagokat. – kezdte mindenféle köszönés nélkül, szinte teljesen belehajolva Lockhart arcába. - Már két szál Callistephus chinensis tűnt el. Figyeljen a hugrabuggos, hollóhátas másodéveseire, minden bizonnyal közöttük van a tettes. - Gilderoy tökéletesen értetlen arckifejezését látva végül kénytelen volt megmagyarázni: - Őszirózsa, Lockhart! Ez pedig… - húzott elő a talárjából bosszúsan egy rózsaszínre bűvölt, kajla fülű nyulat- nyilvánvalóan az öné. A tanári asztalon felejthette valamelyik rajongója. – nyomta Lockhart kezébe szobormerev arcán tömény gúnnyal az állatot.
Gilderoy, a nap végén sugárzóan mosolyogva tért vissza a szobájába. Bájital hozzávalók? Ugyan. Piton nyilván szégyelli kimutatni a rajongását. És hozott egy nyuszit is. – ölelte magához az állatot, mikor a kandallójában egy pillanatra fellobbant a tűz, majd egy apró pergamen repült ki belőle. A nyulat a földre engedve egy mozdulattal felszedte a pergamendarabkát, amin Piton jellegzetes macskakaparása feketéllett.
Nem talált esetleg a tanári asztalon egy kést? Apró és rendkívül hegyes a vége. Szerecsendió felnyitására használatos. Mihamarabb szükségem lenne rá.
Piton.
Oh, tehát az egy kés? Tőrnek néztem. Holnap, az utolsó órája után keressen fel a szobámban, és visszaadom Önnek.
Gilderoy
- Milyen édes-esetlen módon kért randevút! - nevetett fel hangosan, miközben megírta a gyöngybetűs válaszát, majd nevetését kuncogássá szelidítve egy kis hopp-port szórt a kandallóba, és bedobta a zöldes lángok közé a válaszüzenetet.
Fandom: HP
Korhatár: PG, a műfaj miatt
Figyelmeztetés: leheletnyi slash, apró kis romantika
Páros: PP/GL
Történet: Gilderoy egy szerencsétlen véletlen folytán egy tantermen kénytelen Pitonnal osztozni, ám ez a szituáció kellemes meglepetések sorához vezet. Vagy csak Gilderoy gondolja így?
Megjegyzés1: egyszer már kijelentettem, hogy nem írok több HP-t, de mindenképp szerettem volna valami bájos szösszenetet ezzel a kettőssel. Nem mellékesen Lare egyik mondatára. {Ha már challenge, akkor legyen többszörösen is az. Tudom, beteges.}
Megjegyzés2: második próbálkozás, mivel az előző belefulladt a tömény, ragacsos romantika-szerűségbe, na meg eltolódott az ooc irányába… {viszont azt az ötletet se adtam még fel XD~}
Kelt.: az Üveggyöngyjáték fórum 5. kiírására. A szövegnek tartalmaznia kellett az alábbi szavakat: kefe, őszirózsa, tőr, nyuszi, tenger, narancslekvár. Ezeket, a könnyebb fellelhetőség érdekében kiemeltem. Mivel nem volt megkötve, hogy összetételként/ragozva …stb. nem lehet őket használni, így kihasználtam ezt a kis segítséget.
Meglepetések
Gilderoy apró fintorral az arcán lépett be a pincehelységbe. Utálta a félhomályos, nehéz levegőjű helyeket, a dohos, zöld penésszel pettyezett falakat, a nyirkos-párás tereket, s kétségkívül, a kastély leginkább barlangra emlékeztető része a bájitaltan terem volt. Hogy mért épp Pitonnal kellett egy tantermen osztoznia? Természetesen Hoborc miatt. - Az a nyomorúságos szellem a kicsinyes csínyeivel. – csóválta, hajkefét sohasem látott, varázsondolálású, illatos fürtjeit, ha az incidensről kérdezték, és persze nem vette észre, hogy kollégái szélesen vigyorogva súgnak össze a háta mögött, valami elrontott varázslatot emlegetve.
Mikor bezárta maga mögött a pincehelység nehezen mozduló, rozsdás sarokvasak tartotta ajtaját, és megcsapta érzékeny orrát a dohszag, menten görcsbe rándult a gyomra. Pár apró pálcamozdulattal szétlebbentette az ablakokat takaró nehéz függönyöket, melyek - azóta, hogy Piton megkapta a termet a bájitaltan órák állandó helyéül - még sohasem voltak széthúzva. Nem sokat várt a művelettől, tekintve, hogy a pincében vannak, ám a Roxfort, nem első alkalommal, most is meglepetést okozott számára. Az elvarázsolt, színes ólomüvegek szétszórták a beömlő fehér fényt, így a helység majdhogy szivárványszínben pompázott.
A másodéves hugrabugg-hollóhát csoport hangosan felszisszent, és csodálkozó szemekkel nézett szét a verőfényes helységben, míg Lockhart nem kevés büszkeséggel sétált a katedrához, természetesen saját varázslatának tulajdonítva a színkavalkádot. Az asztalhoz érve - melyet vastagon borítottak a papírhalmok, s eddig eltakartak a szeme elől egy kissé már kókadásnak indult, de még intenzíven illatozó őszirózsát - megtorpant. Végigsimított a leheletnyit gyűrött végű szirmokon, majd szélesen elmosolyodott. Kétség sem férhetett hozzá, hogy ki hagyhatta itt számára a virágot. Gyorsan, hogy lekösse diákjai figyelmét, egy hanyag pálcamozdulattal a táblára varázsolta az aznapi tananyagot – nem törődve a csalódott sóhajokkal- és újra cirógatni kezdte a fehér szirmokat. Vajon mért hagyott volna Perselus egy rózsát – igaz, csak egy őszirózsát – az asztalon? Óra végén egy mozdulattal elengedte a diákjait, mindenféle házi dolgozat feladása nélkül. A hangos gyerekzsivaj egy pillanatra kizökkentette rózsaszín ködben úszó álomképei közül, aztán újra belemerült az ábrándozásba. Kedvtelve játszott el a gondolattal, és képzelte el sokféle variánsban, ahogy Piton, Bimba őszirózsái közül finnyásan válogat, majd a legmegfelelőbbet lemetszi számára. Mi tagadás, Lockharnak nem kevéssé hízelgett Piton romantikus udvarlása. És épp Piton, akitől pedig – az ember azt hinné – olyan messze áll az érzelgősség! - Lockhart hangosan felkacagott. Rég érezte ennyire felszabadultnak magát, és egyre jobban várta a következő óráját ezzel az évfolyammal.
A meglepetés után olyan lassan vánszorogtak a napok, mintha egy időnyerőbe került volna. Bosszúsan nézegette félóránként az órarendjét, hátha elnézett valamit, de csalódottan kellett újra és újra megbizonyosodnia, hogy csak szerdán lesz legközelebb órája az összevont hugrabugg-hollóhát másodéves csoporttal. A hétfő délutáni órák, valamint a kedd teljes egészében unalmasan, nyugtalanul telt, miközben a folyosókon Pitont kereste, de szerencsétlenségére a két nap alatt egyszer sem futott össze vele. A kedd estét teljes izgalomban töltötte, romantikus ábrándokat szövögetve, egyszer sárkányokról álmodva: Pitonnal a Tiltott Rengeteg szélénél jártak, mikor rájuk támadt három norvég tarajos sárkány és ők, pálcáikat gyorsan előkapva, egymást védve küldték a bestiákra az átkaikat; másszor Madam Poddifoot kávézójában ültek, és habcsókot ettek csurgatott juharmézzel, narancslekváros ostyával és rengeteg főzött csokoládéval nyakon öntve.
A szerda reggel lopva érkezett, és túl gyorsan ragadta ki Lockhartot a juharmézes álomból. Kapkodva öltözött, bár az eredmény így sem volt kevésbé elegáns, mint általában –vetett egy utolsó, gyors pillantást tükörképére, majd izgatott mosollyal az arcán kilépett a szobájából. Még ugyanez a mosoly játszott a szája sarkában, mikor benyitott a pinceterembe, ami mostanra visszaváltozott azzá a fojtott hangulatú zuggá, ami Lockhart varázslata előtt volt. Az SVK tanárt kellemetlen meglepetésként érték az elhúzott függönyök, és a nehéz bájitalgőzzel telített levegő. Összevonta a szemöldökét, alsó ajkát beharapta, majd egy pálcaintéssel szétlebbentette az ablakot takaró szöveteket, majd kedveszegetten sétált a tanári asztalhoz, hisz mindezek után nem hitte volna, hogy bármit is lelhet, amit a bájitaltan tanár neki hagyott ott. De újfent meglepetés érte. Egy újabb szál őszirózsa feküdt az asztalon. Sugárzó mosollyal foglalt helyet a katedrán, majd meglendítve a pálcáját, kiadta az aznapi - szintén kizárólag elméleti - tanulnivalót a csalódott osztálynak, majd szinte megszokásból, cirógatni kezdte az őszirózsa szirmait, ám valami megszúrta az ujját. Halkan felszisszenve kapta el a kezét, s megdöbbenve látta, hogy az apró seb vérzik. Kissé elsápadva kutatott zsebkendője után, majd miután ellátta a kezét, tüzetesebben átvizsgálta a tanári asztal lomos lapját. Az egyik dolgozatstósz mellett egy apró tőrt vett észre. Elgondolkodva fogta tenyerébe, majd egy hirtelen ötlettel talárja belső zsebébe csúsztatta.
Az óra végén még feladott egy háromtekercses esszét a sötét varázslatok és a mágiatörténet kontextusáról, majd lobogó talárral, elsőnek hagyta el a tantermet, talárjába rejtve a hétfőihez hasonlóan ezt az őszirózsát is.
Azon szinte már meg sem lepődött, hogy a délelőtt folyamán nem tudott négyszemközt beszélni Pitonnal. Így annál inkább várta a Nagytermi közös étkezést. Az elvarázsolt mennyezet tiszta, tengerkéken tündökölt, se egy felhő kósza bodra, se egy eltévedt zápor nem bontotta meg a ragyogó kék szikrázást.
A tanári asztalnál helyet foglalva, lopott pillantásokat vetett Pitonra, aki a szokásosnál is dühösebbnek tűnt. McGalagonyt megszégyenítően pengevékonyságúra húzta ajkait, mikor észrevette Lockhart rajta felejtett pillantását. Ez azonban a sötét varázslatok kivédése tanárt nem billentette ki derűs kedvéből, és továbbra is szikrázóan mosolygott Pitonra.
A délutáni első órájára menet is a bájitaltan tanáron és a különösen mogorva viselkedésén gondolkodott, mikor az egyik fordulóban elémagaslott egy fekete alak. Az első pillanatban meglepettem hőkölt hátra, majd szélesen elmosolyodott, mikor felismerte a sötét foltban a bájitaltan professzort.
- A pinceterem tanári asztalról valaki lopkodja a bájital alapanyagokat. – kezdte mindenféle köszönés nélkül, szinte teljesen belehajolva Lockhart arcába. - Már két szál Callistephus chinensis tűnt el. Figyeljen a hugrabuggos, hollóhátas másodéveseire, minden bizonnyal közöttük van a tettes. - Gilderoy tökéletesen értetlen arckifejezését látva végül kénytelen volt megmagyarázni: - Őszirózsa, Lockhart! Ez pedig… - húzott elő a talárjából bosszúsan egy rózsaszínre bűvölt, kajla fülű nyulat- nyilvánvalóan az öné. A tanári asztalon felejthette valamelyik rajongója. – nyomta Lockhart kezébe szobormerev arcán tömény gúnnyal az állatot.
Gilderoy, a nap végén sugárzóan mosolyogva tért vissza a szobájába. Bájital hozzávalók? Ugyan. Piton nyilván szégyelli kimutatni a rajongását. És hozott egy nyuszit is. – ölelte magához az állatot, mikor a kandallójában egy pillanatra fellobbant a tűz, majd egy apró pergamen repült ki belőle. A nyulat a földre engedve egy mozdulattal felszedte a pergamendarabkát, amin Piton jellegzetes macskakaparása feketéllett.
Nem talált esetleg a tanári asztalon egy kést? Apró és rendkívül hegyes a vége. Szerecsendió felnyitására használatos. Mihamarabb szükségem lenne rá.
Piton.
Oh, tehát az egy kés? Tőrnek néztem. Holnap, az utolsó órája után keressen fel a szobámban, és visszaadom Önnek.
Gilderoy
- Milyen édes-esetlen módon kért randevút! - nevetett fel hangosan, miközben megírta a gyöngybetűs válaszát, majd nevetését kuncogássá szelidítve egy kis hopp-port szórt a kandallóba, és bedobta a zöldes lángok közé a válaszüzenetet.
Vége