Post by anneke on Aug 19, 2005 13:44:32 GMT 1
Novella a szerelemrõl és csalódásról....
Akkor éjjel történt, mikor – hosszú csend után – ismét visszatért az életbe.
Színes fények villództak körötte, s õ olyan boldog volt! Fülébe harsogott az olyannyira rajongott zene, s minden porcikája lüktetett. Tánca, az erdeit tisztáson lejtõ tündérek szökellése volt, szinte felolvadt az áradó hangok óceánjában. Egy pillanatra megállt, s felvetette fejét. Tekintete egy sötétbarna szempár tekintetével találkozott, s szívébe ebben a pillanatban beleszúrt valami. Valami, amelynek nem tudott nevet adni hirtelen. Csak nézte, nézte az éjsötét szempárt, s lelkében lassan-lassan ébredezni kezdett valami eleddig sosem ismert érzés. Minden ízében remegve elfordította a fejét, s újra belemerült a táncba. Közbe-közbe lopva felnézett olykor, s nyugtázta, hogy a szempár még mindig az õ alakján nyugszik. Pár pillanatig tartott ez a lázas állapot, aztán változott a ritmus, melybe már nem tudta beleélni magát. Kifelé indult, de utoljára még visszanézett... S ámultan látta, hogy az éjsötét szemek, még mindig azt a pontot fürkészik, ahol õ állt az elõbb. Ekkor vette észre, hogy az árnyékban, szakasztott úgy, ahogy õ eddig, ott táncol egy Másik…
Egy szempillantás alatt meghalt benne minden. Gépiesen leült a padra, melyhez ebben a percben ért oda. Figyelõ szeme elõtt elsötétedett a helyiség, a fények szürkévé fakultak. A zene nem neki szólt többé. Fáradt szívvel hajtotta fejét a kezére, s ismét magába húzódott.
S ekkor megjelent a Búbánat manója, hogy akkurátusan kis lapátjára söpörje összetört álmainak üvegcserepeit…
Akkor éjjel történt, mikor – hosszú csend után – ismét visszatért az életbe.
Színes fények villództak körötte, s õ olyan boldog volt! Fülébe harsogott az olyannyira rajongott zene, s minden porcikája lüktetett. Tánca, az erdeit tisztáson lejtõ tündérek szökellése volt, szinte felolvadt az áradó hangok óceánjában. Egy pillanatra megállt, s felvetette fejét. Tekintete egy sötétbarna szempár tekintetével találkozott, s szívébe ebben a pillanatban beleszúrt valami. Valami, amelynek nem tudott nevet adni hirtelen. Csak nézte, nézte az éjsötét szempárt, s lelkében lassan-lassan ébredezni kezdett valami eleddig sosem ismert érzés. Minden ízében remegve elfordította a fejét, s újra belemerült a táncba. Közbe-közbe lopva felnézett olykor, s nyugtázta, hogy a szempár még mindig az õ alakján nyugszik. Pár pillanatig tartott ez a lázas állapot, aztán változott a ritmus, melybe már nem tudta beleélni magát. Kifelé indult, de utoljára még visszanézett... S ámultan látta, hogy az éjsötét szemek, még mindig azt a pontot fürkészik, ahol õ állt az elõbb. Ekkor vette észre, hogy az árnyékban, szakasztott úgy, ahogy õ eddig, ott táncol egy Másik…
Egy szempillantás alatt meghalt benne minden. Gépiesen leült a padra, melyhez ebben a percben ért oda. Figyelõ szeme elõtt elsötétedett a helyiség, a fények szürkévé fakultak. A zene nem neki szólt többé. Fáradt szívvel hajtotta fejét a kezére, s ismét magába húzódott.
S ekkor megjelent a Búbánat manója, hogy akkurátusan kis lapátjára söpörje összetört álmainak üvegcserepeit…
